Köszönöm a válaszokat, de ez még most is zavaros kissé... Tehát mindenképpen a volt férj nevére anyakönyvezik a gyereket (még akkor is, ha mindenki tisztában van vele, hogy nem ő az!), miközben ezt senki sem akarja, sőt, az apuka csak apasági pert indítva veheti nevére a kicsit?
Anyuka nem kér gyerektartást, semmit a volt férjtől, inkább azt szeretné, hogy a volt férj ne akarhasson tőle semmit a gyerekkel kapcsolatban.
„A volt feleseg kivarja, hogy a szuletes utan elteljen tobb, mint 1 ev, hogy a volt ferj ne tudjon apasagi velelem megdontese iranti pert inditani. Kb 5 ev mulva pert a volt feleseg pert indit elmaradt gyerektartas ugyeben es a magyar "demokratikus es emberi jogokat nagyon tisztelo" birosag visszamenoleg gyerektartas megfizetesre kotelez egy artatlan embert.”
Ez marhaság. Az apuka a tudomásszerzésétől egy évig indíthat önállóan pert, és még utána is indíthat helyette az ügyészség.
Erdekes dolgokat olvasgattam a magyar jog erre vonatkozo szabalyairol. Tehat, ha a felek elvalnak es a volt feleseg 300 napon belul szul es valaki mas az apuka, a volt ferj tudta nelkul az o nevere anyakonyvezteti. Tulajdonkeppen a volt ferj nem is tudja hogy nevere irattak egy gyereket, aki nem is az ove. A volt feleseg kivarja, hogy a szuletes utan elteljen tobb, mint 1 ev, hogy a volt ferj ne tudjon apasagi velelem megdontese iranti pert inditani. Kb 5 ev mulva pert a volt feleseg pert indit elmaradt gyerektartas ugyeben es a magyar "demokratikus es emberi jogokat nagyon tisztelo" birosag visszamenoleg gyerektartas megfizetesre kotelez egy artatlan embert. Ez igen......
Mas orszagokban kovetkezokeppen oldodnak az ilyen jellegu problemak
Ott is a torvenyes ferjet velelmezik biologiai apanak.
Ha kiderul, hogy megsem a ferj (Tanuk, DNS vizsgalat de eleg egy eros bizonyitek, hogy a felek nem eltek egyut), minden koltseget a vesztes (anyuka fizet)
A velelmezet apuka mar sertettkent lephet fel es az eddig jogtalanul felvett gyerektartast visszakovetelheti, erkolcsi karterites mellett. Ezalol kivetel, ha a feleseg jomaga sem tudta ki lehet a gyerek apja.
Mas orszagokban, ha a feleseg tudja, hogy nem a ferj az apa, ajanlatos kiegyezo nyilatkozatot tenniuk meg a birosagi eljaras elott, ezesetben a fenti 3 pont elkerulheto. Ugyanis ott a jog az erkolcsre epul es senkinek nincs joga artatlan ember becsuletebe gazolni. Es ha 2 ember jol erezte egyszer magat, vallalja is ennek a kovetkezmenyeit es ne egy artatlan ember, viselje a terhet.
Mindenképpen a volt férjet anyakönyvezik apaként, ha a jogerős ítélet (házasság felbontása) és a gyermek születése között nem telik el 300 nap. utána pedig apaság megdöntése iránti per, ahogy az alattam szóló írta.
Ha a valoper utan szuletik a gyerek az lessz a gyerek apja, akit te megnevezel es aki az apasagi nyilatkozatat megteszi. Ha valami oknal fogva a mostani ferjed kerul anyakonyvezesre, indithat pert apai velelem megdontese irant, a koltsegeket ugyan o fogja elolegezni, de mivel te leszel a pervesztes, ki kell fizetned.
Tisztelt fórumozók, A családjogi törvényt bújva egy ideje, inkább úgy döntöttem, itt kérek segítsétek Önöktől, mielőtt teljesen eltévednék a jogi útvesztőben.
Jelenleg férjnél vagyok, várandósan. A férjemmel egy ideje külön élünk, a gyermek biológiai apja nem ő. Szeretnénk elválni közös megegyezéssel (közös gyerek nincs, közös vagyon sincs), így várhatóan a válóper lezárulhat még a gyerek születése előtt. Ha jól értelmezem a törvényt, a gyermek vélelmezett apja mindenképpen a férj lesz, ha megszületésééig nem megyek férjhez és nem leszek élettársi kapcsolatban mással (ezek egyike sem fog megtörténni). A következőket szeretném kérdezni:
Ilyen esetben is a férj vezetéknevét kapja a gyermek, ha az addigra már felbontott házasságnál a férj nevét adtuk meg a leendő gyermekek vezetékneveként, vagy ez a házassággal együtt érvényét veszíti és az anyja vezetéknevét kaphatja a gyermek?
A biológiai apa elismeri a gyereket, szeretne is apasági nyilatkozatot tenni, illetve nevére venni a gyereket, de a házasság, vagy élettársi kapcsolat nem jön szóba (házas). Ez csak peres úton lehetséges a mi esetünkben a vélelmezett apaság miatt, a születést követően?
a gyerek felügyeleti jogát egyedül szeretném gyakorolni, erről a váláskor kell megegyezni, vagy a születés előtti válás esetén mindenképpen ez a helyzet?
Igényt tarthat-e a férj a gyerekre valamilyen módon akkor is, ha tudja, hogy nem ő a biológiai apa?
Jogi tanácsot szeretnék kérni. Pár évvel ezelőtt egy kapcsolatból terhes lettem. a srác nem akarta a gyereket, sőt ellenezte. De úgy döntöttem, megtartom. Egyedül vállaltam. Apasági nyilatkozatot sem tett, mindenféle kapcsolattartás ellen volt. A gyermek megszületése után megismerkedtem egy férfival, aki elfogadta a gyermeket, apasági nyilatkozatot is tett, magáénak ismerte, a gyámhatóság jegyzőkönyve is vette, nevét felvette. Ezután megszületett első közös gyermekünk, majd házasságot kötöttünk. Aztán megszületett harmadik gyermekünk is. most, jó pár évvel a történtek után megjelent a biológiai apa, jogait követelve, bírósággal fenyegetőzve. A kérdésem az, milyen eszközök vannak a kezében ? Mit tehet? Indíthat - e pert ?Milyen módon szólhat bele családi életünkbe, egyáltalán megteheti-e?
„Először a válópert kell elindítani utána az apasági pert vagy fordítva?”
Mindegy, a kettő nem függ egymástól.
„Az apasági pert milyen bizonyítékkal indíthatom el?”
Hát milyen bizonyítékod van? Majd úgyis a perben a szakértő véleménye lesz a döntő. Viszont ha több, mint egy éve tudod, hogy nem a te gyereked, akkor csak az ügyészség indíthatja el a nevedben, ha akarja, te nem indíthatsz pert.
„A most születendő gyermeknek hivatalosan én leszek az apja?”
Csak akkor nem, ha a születésig el is váltok és az anya meg is házasodik újra.
„ Ha igen akkor hogy fog lekerüni a nevemről? Elég egy nyilatkozat a mostani élettárstól hogy az övé?”
Nem, pert kell indítani az apaság vélelmének a megdöntése iránt.
Az apaság vélelmének a megdöntése iránt indíthatsz pert. Már ha kevesebb, mint egy éve tetted a nyilatkozatot. Ha több, mint egy éve, akkor csak az ügyészségen kérheted, hogy indítsanak pert az érdekedben.
Üdvözlök mindenkit! Rövid történet: Volt barátnőm aláíratta velem az apaságit,alig múltam 18. Belesétáltam a csapdába. Sem akkor sem most(főleg most) nem vagyok meggyőződve arról,h én vagyok az apa. Kb fél éve levelezek a bírósággal. A legutolsó levelükben azt írták,h peren kívül kérhetek az anyától apasági vizsgálatot illetve hogy a per tárgya önmagában nem lehet az apasági vizsgálat kérése. Akkor most mit tegyek? Vonják a fizetésemből a (nem kevés) gyerektartást és a gyereket nem ismerem és minden körülmény azt mondja,h nem én vagyok az apa. Mi a teendő? Köszönöm!
Nekem olyan problémám lenne, hogy mikor barátnőm terhes lett sokat veszekedtünk ezért szét mentünk.Ő kapott egy idegösszeroppanást amivel kórházba is került.Ma egy hónapja hogy megszületett a fiam újból kibékültünk láttam is a fiam,de valamelyik nap a barátnőm anyukája eltiltott a gyerektől nem mehetek látogatni.Ugye a barátnőm ő ott lakik náluk 21 éves de állítólag az anyukájának van róla papírja hogy barátnőm nem beszámítható pedig ez nem így van beszámítható és nincs semmi baja.Barátnőmet ezzel a papírral zsarolja hogy ha nem azt csinálja amit mond akkor elperli tőle a gyereket velem szembe meg azzal hogy mivel mikor terhes volt ugye én elhagytam őket azt mondja az anyja hogy automatikusan lemondtam a gyerekről és semmi jogom nincs hozzá.Ezelőtt barátnőmmel megcsináltuk az apasági elismerő papírt alá írtuk semmi vita nélkül de a baba nem a nevem van de az anyakönyvbe apaként én szerepelek benne.Az lenne az Ügyvédúrhoz a kérdésem mit tehetnénk hogy az anyukája ne zsaroljon minket?Attól hogy nem az én nevem van a baba de alá van írva az apasági ugyanolyan jogom van hozzá mintha a nevem lenne?Most jutott eszembe barátnőm apukájának az unokatestvérének a felesége a gyámügyön dolgozik állítólag az ő keze alatt megy minden és mindig azt mondja nekem az anya soha nem fog hozzám kerülni mert neki ott rokonja van és ő elintézi hogy ne kerülhessen hozzám ilyet megtehet hogy vissza él ezzel a helyzettel? Kérhetek valami független gyámügyest aki nem áll kapcsolatba velük?Azt még tudni kell barátnőm apukája rokkant nyugdíjas az anyukája nem dolgozik tudomásom szerint sehol,nálunk anyukám,apukám dolgozik véglegesítve vannak jó körülmények vannak nálunk idézőjelbe megvan mindenünk, én 24 éves vagyok de nem dolgozok azon vagyok hogy munkát találjak de nem sikerül kihez kerülne a baba így meglátása szerint?
Ha a gyerek még nincs egy éves, vagy csak legfeljebb egy éve van tudomásotok arról, hogy nem ő az apa, akkor indíthat ő pert. Ha régebb óta tudja, akkor csak az ügyészséget kérheti, hogy indítson az érdekében pert. A perköltséget a pervesztes fizeti a végén. A már teljesített gyermektartást nem lehet sem visszaperelni, sem a másik gyermek tartásába nem lehet beszámítani.
A férjem előző élettársi kapcsolatából született 2 gyerek.A fiú nem az övé,nagyon szembe tűnő mert nem magyar.Több tanú is van akik az akkori ex barátnői voltak ,de elszerette a férjeiket és most engem buzdítana hogy ne hagyjuk magunkat éveken keresztül fizetni.Az apa is bizonyos hogy ki mert ő sem magyar és abban a kocsmában dolgozott a volt élettárs akkoriban. A férjem 60.000ft fizet a 2 gyerek után amit most peres úton az ex 100.000 akar emeltetni.De ez más történet. Mi már kértük régebben az exet egy dns vizsgálatra,de nem egyezett bele. A kérdésem:A bíróság elrendelheti a DNS vizsgálatot vagy csak ha mi kérvényezzük? Ki fizeti ezt?A vesztesnek ki kell fizetni?-az exre gondolok- Vissza menőleg a kifizetett gyerektartást visszatudjuk-e tőle perelni?És ha nem a másik gyerek gyerektartásából vonható-e? Köszönöm.
A gyermek apjával sajnos nem lehet érdemben beszélni, teljes befolyásoltság alatt áll. Amint kijöttünk a tárgyalásról, beszélni akartam vele, hogy nézze meg a kicsit. Azt mondta nem érdekli és köszönés nélkül el rohant. (az élettársa is ott volt)
_ Ha fel vetném az ötletet, hogy fizetem a felét, biztosan nem mennének bele (tudják ők hogy az apja, a lejáratás a fő cél). Már csak azért sem, mert akkor nem tudnának tovább rágalmazni. ( meg azt se tudom honnan szednék rá pénzt, mivel egyedül nevelem, így arra elég amire szükségünk van. Jó mindent meg kap a kicsi, nem szenved semmiben hiányt, de nincsen felesleges 150-200 ezer forintom)
Én is ettől félek a legjobban, hogy a gyerekemet a későbbiekben atrocitás fogja érni emiatt, ugyanis mindenkinek hangoztatják, hogy a kicsi nem az apjáé. Bár a környezetem tudja milyen ember vagyok, nagyon jól tudják, hogy rajta kívül nem volt senkim.
A tárgyalásra sem intézkedtem, hogy ne jöhessen be, hiszen oda alapból sem lehet csak úgy bejönni. Mélységesen felháborodott a hölgy, hogy én kitiltattam, pedig ő ki akarta adni a dühét és veszekedni akart. (ezt is egy közösségi portálon hozta nyilvánosságra).
Most egy kicsit próbáltam utána olvasgatni. Ha jól értelmeztem, én nem, de a kicsi nevében indíthatok pert az apaság vélelmére. De csak a gyámügy engedélyével. Nagyon nyomós indokkal. Nem tudom a rágalmazás elég nyomós indok e, hiszen ezzel a gyermekem jövőjét is megpecsételi. Más járható utat nem látok sajnos. Hivatalosan kell ezeket intézni, mert ez a hölgy olyan -már csak azért sem- típus. Csak azért se jönnének el, hogy tovább folytatódhasson ez a cirkusz.
Ha ez a hivatalos út nem járható. Akkor a feljelentés mellett kell döntenem. Úgy gondolom ezt nem teheti büntetlenül. Mert nem csak az én életem, de a gyermekem jövőjét is tönkre teszik. Ami az apát legkevésbé sem érdekli. Azt teszi amit mondanak neki. Nem is értem, mintha agymosáson ment volna keresztül.
Vagy választhatom a könnyebb utat, elköltözök az ország másik végébe.
Még egyszer köszönöm, hogy elolvastad és nagyon köszönöm a válaszodat is!
Jó estét! Kérdésem az lenne, hogy gyermekem édesapjának az élettársa kérhet DNS vizsgálatot az apaság megdöntésére? Apuka el ismerte a gyereket, de az állandó zaklatás fenyegetés miatt (élettársa zaklatott) a bíróság nekem ítélte a kizárólagos felügyeleti jogot. Láthatja apuka, de nem viheti el. Minden döntés az én kezemben. Ez az ítélet jogerős! Az élettárs továbbra is zaklat, azt hajtogatja, hogy tönkre tesz, megkeseríti az életem. Perelni fog amikor csak tud. Mert ő akkor sem hiszi el, hogy a kicsi a párjáé! Én tudom, az apa is tudja hogy az övé, nem kételkedik benne. Azt mondta, ha nem megyek el önszántamból, akkor az azt jelenti, hogy tényleg nem a párjáé és akkor nem fizetnek! Nem engedi ide az apukát amit én nem is bánok. Mindig mindenkit zsarol érzelmileg és nagyon bosszantja, hogy engem nem tud. Én nem szoktam őket keresni, ő mégis zaklat, közösségi oldalakon a nevemmel kiírva nyilvánosan ribancoz és sok nyomdafestéket nem tűrő szót használ, amit most nem írnék le, próbál lejáratni. Legutóbb azért, mert nem jöhetett be a tárgyalásra. Nekem van egy egzisztenciám amit nehezen építettem fel, így kicsit zokon esik. Már azon gondolkozok, hogy fel jelentem. Vagy meddig mehet ez, megteheti ezeket büntetlenül? Azt hozzá tenném, hogy én lettem terhesen megcsalva, amiért el küldtem apukát és ezzel a nővel költözött össze. Azóta onnan is van egy gyerek. Szóval végképp nem értem a felháborodását, de szeretnék pontot tenni a dolog végére! Válaszukat előre köszönöm!
Ha az apa státusza be van töltve, akkor nyilván nincs helye apasági pernek. Ha a vélelem megdöntése iránt sem indíthat pert, akkor hogyan indíthatna a vélelem megdöntése nélkül apasági pert?
először írok ide. segítséget szeretnék kérni. Van egy 2 és fél éves kislányom. a kislány biológiai apjával nem éltem házasságba és nem éltünk együtt. Jelenleg börtönben van. nem ő van megnevezve apának hanem a jelenlegi élettársam a kislány őt szereti neki mondja hogy apa stb..ugye ilyenkor ha jól tudom A vérszerinti apa nem jogosult az apaság vélelmének megtámadására, mert megtámadásra jogosult: a) gyermek; b) az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni; c) a gyermek halála után leszármazója, ilyennek hiányában az ügyész.A vérszerinti apa érdeke, illetve joga tehát háttérbe szorul a gyermek érdekeivel és jogaival szemben. „Az apaság vélelmét meg lehet támadni, ha az, akit a vélelem alapján apának kell tekinteni, a gyermek anyjával a fogamzás idejében nemileg nem érintkezett, vagy a körülmények szerint egyébként lehetetlen, hogy a gyermek tőle származik. Ő meg fogja támadni de a gyámhatóság feladata hogy kiderítse tényleg a gyermek érdekében áll e hogy kiderítsék ki az igazi apa. a kérdésem az mi van ha a gyámhatóság elutasítja? a vér szerinti apa attól még be bizonyíthatja hogy ő az apa? kérhet a bíróságtól apasági vizsgálatot?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.