Kiskorú örökös végrendelet által, kinek mi jár?


Csne1 # 2023.03.21. 19:44

Üdvözletem!
Elhunyt édesanyám közelgő hagyatéki tárgyalása kapcsán már rengeteget olvastam különböző öröklési szabályokról, de a mi esetünkre konkrét információt nem találtam. A következő helyzettel kapcsolatban szeretnék szakértői álláspontot kérni:

Anyukám végrendelet útján kiskorú gyermekemre hagyott egy lakást, amelyet kiadott egy albérlőnek.
A hagyaték fennmaradó részén az öröklés normál menete szerint osztozunk felnőtt testvéremmel fele-fele arányban. Ebben az esetben a testvérem támaszthat bármiféle igényt a lakással kapcsolatosan? Ilyen esetben is létezik kötelesrész vagy ahhoz hasonló kategória, hogy egyébként nincs kizárva az öröklésből és minden másnak a fele őt illeti? Illetve a lakás bérleti díjával mi a helyzet a gyermek nagykorúvá válásáig?
Egyelőre nincs vita köztünk emiatt, csak szeretnék meggyőződni arról, hogy senki érdeke nem sérül az öröklés során, illetve felkészülni az esetlegesen kérdéses pontokra az eljárás során. A testvérem tulajdonjogra valószínűleg nem is tartana igényt az unokaöccsével szemben, viszont azt gondolja, hogy a bérleti díjon nekem és neki valamiféle "haszonélvezet" kellene, hogy legyen, azaz, hogy azt felezzük el, amíg a gyermek nem lesz nagykorú (itt azért megjegyezném, hogy őt ismerve csak a bevételt szeretné felezni, az esetleg felmerülő költségeket pedig rámhagyná, mivel az én gyerekemé a lakás) Van ennek bármilyen alapja?
Jogász ismerős mondott olyat is (sajnos csak futólag, a részleteket nem ismertetve tudtam megkérdezni), hogy lehetséges, hogy én nem is intézkedhetek a gyermek örökségével kapcsolatban, hanem kijelölnek valakit, merthogy jogi szempontból érdekellentét van közöttünk, hiszen a fenti elven én is igényt tarthatnék a lakás egy részére, amit logikailag abszolút értek, de azért reménykedem, hogy nem kell ilyen gyámügyes hercehurcán keresztülmennünk, hogy teljesítsük anyukám végakaratát.
Létezik, hogy ennyire megbonyolít mindent ez a végrendelet?

Előre is köszönöm válaszukat.

drbjozsef # 2023.03.22. 06:29

Csne1,

Ebben az esetben a testvérem támaszthat bármiféle igényt a lakással kapcsolatosan?
Ha a hagyaték lakáson kívüli részéből kapott örökrésze eléri a teljes hagyatékra számolt köteles rész értékét, akkor további köteles rész nem jár neki. (Mondjuk 30M a ház értéke, és 18M minden másé. Az egész vagyonból a köteles része 8 millió lenne (a 30+18 felének a harmada), de a 18M elfelezése után örököl 9 milliót, tehát többet, mint a köteles része lenne).

Illetve a lakás bérleti díjával mi a helyzet a gyermek nagykorúvá válásáig?
Az természetesen a bérbeadót, a tulajdonost illeti. Amíg kiskorú, addig azzal a Ptk. szabályai szerint a törvényes képviselője rendelkezik.

merthogy jogi szempontból érdekellentét van közöttünk
Ha nem igényelsz semmit a lakásból, akkor nincs semmiféle érdekellentét közöttetek. Ha igényed lenne, akkor az érdekellentét miatt valóban szükség lenne valamilyen hivatalos eljárás esetén eseti gondnokra a kiskorú gyermeknek. Amíg nincs igény, nincs ellentét.

a bérleti díjon nekem és neki valamiféle "haszonélvezet" kellene, hogy legyen,
Ha édesanyátoknak ez lett volna az akarata, tehette volna ezt is. Nem tette, tehát járni nem jár. Ha akarod, megoszthatod vele a bérleti díjat, de jogos követelése abból nem lehet.

Kovács_Béla_Sándor # 2023.03.22. 08:19

a 30+18 felének a harmada
A harmadának a harmada. Sőt, ha özvegy is van, akkor a negyedének a harmada.

Kovács_Béla_Sándor # 2023.03.22. 08:19

azzal a Ptk. szabályai szerint a törvényes képviselője rendelkezik.
Ő kezeli.

drbjozsef # 2023.03.22. 08:54

A harmadának a harmada. Sőt, ha özvegy is van, akkor a negyedének a harmada.
Mert? Ő ezt írta : A hagyaték fennmaradó részén az öröklés normál menete szerint osztozunk felnőtt testvéremmel fele-fele arányban
Tehát özvegy sincs. (persze, lehet a tényállás pongyola)

Ő kezeli.
Jogos. A kiskorú gyermek érdekeivel egyezően kezeli a pénzét.

osztap # 2023.03.22. 13:42

A kiskorú gyermek érdekeivel egyezően kezeli a pénzét.

Ami azt is jelenti, hogy a kérdező nem adhat a bérleti díjból a testvérének. Azt a pénzt csak a gyerek indokolt szükségleteire lehet fordítani, vagy meg kell számára őrizni, és nagykorúsága elérésekor át kell neki adni. A szülő ezért felel. Ptk. 4:157-158. §
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Kovács_Béla_Sándor # 2023.03.22. 14:27

Igaz, doktor. Félreolvastam. Azt hittem, az örökhagyónak vagy egy kiskorú gyermeke meg két nagykorú. Szorri vagyok.

drbjozsef # 2023.03.22. 18:23

osztap,
Persze, én is úgy értettem, hogy ha közös az akarat, akkor családon belül megoldható ez. Én legalábbis megoldanám.

Majordomus # 2023.03.22. 22:30

A testvérek nagyon mohók tudnak lenni

A bérleti dijat forgasd be a gyerek nevére OTP lakástakarékpénztárba 30 % hozammal.
Akár kettőt is nyithatsz neki 8 éves futamidővel.

drbjozsef # 2023.03.23. 07:44

A bérleti dijat forgasd be a gyerek nevére OTP lakástakarékpénztárba 30 % hozammal.

Ennél nagyobb fasságot nem is csinálhatna.

Csne1, eszedbe se jusson. Az új LPT-nek semmi köze nincs 30% hozamhoz. De reálértékben a 3%-hoz se.

Ha el akarja tenni (nagyjából) kockázatmentes befektetésbe - ami a mostani inflációnál ajánlott azért -, akkor nyisson egy számlát közvetlenül az államkincstárnál, és vegyen rajta lakossági állampapírt. A PMÁP most 16%-ot kamatozik, minden más sokkal nagyobb kockázattal ad több kamatot.

Zala # 2023.03.29. 16:45

Üdvözletem!
Édesapám a közelmúltban elhunyt,tájékozatlan vagyok a témában,segítséget szeretnék kérni. Elég nagy adósságot halmozott fel az utóbbi időben,van egy testvérem,aki azt tanácsolta,mondjunk le az örökségről. Nekem van két fiam ,az anyjukat nem voltunk házasok,csak együtt éltünk. Az ügyvéd mondott valami olyat,hogy szükség lesz a gyermekeim anyjának az irataira is,amikor lemondunk az örökségről. Ez miért van,ha jogilag nem örökös? Vagy rosszul tudom? Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2023.03.29. 19:39

Azt mondod, van ügyvéded. Akkor őt kell kérdezned.

Majordomus # 2023.03.29. 20:14

Azért vesd össze az örökséget az adóssággal!
Csak akkor mondjatok le ha negatív az egyenleg.

Zala # 2023.03.29. 21:25

A testvérem ügyvédje, nem az enyém. Sokkal nem vagyok előrébb,de azért köszi.

drbjozsef # 2023.03.30. 05:48

Zala,

Lemondani nem tudtok az örökségről, mert azt az örökhagyóval életében kötött szerződéssel lehetett volna.
Most visszautasíthatod az öröklést.

Ha több a tartozás, mint a hagyatéki vagyon, érdemes visszautasítani. Ebben az esetben kiesel az öröklésből, és a helyedre a te leszármazóid lépnek. Ha a gyermekeid nevében is le akarsz mondani az öröklésről, akkor kellenek az ő adatai is, az édesanyjuké is (ha ő, vagy ő is törvényes képviselő), és feltehetőleg a gyámhivatal engedélye is.

(az öröklésből kiesés van akkor is, ha előbb haltál volna meg például, mint apád. Ekkor is a gyerekeid léptek volna a helyedre az öröklésnél. Ezért kell külön nekik is lemondaniuk, illetve ha kiskorúak, akkor a nevükben a törvényes képviselőjüknek)

somogyi # 2023.06.06. 07:39

Üdvözletem!

A következőkben kérném a segítséget: A párommal egy kiskorú gyermeket nevelünk. Nem vagyunk házasok és bejegyzett élettársak sem. Az ingatlan amiben élünk és a megtakarításaink (állampapír, banki betét) is az én nevemen vannak mert nem szeretnénk, ha a párom előző kapcsolatából született fia örököljön.
Halálom esetén kizárólag mindent a kiskorú gyermekem fog örökölni? Ha igen, akkor hogyan oldható meg, hogy halálom esetén a párom teljeskörűen rendelkezhessen a gyermekem által örökölt vagyon felett. Nem szeretném, ha a gyámhivatal a gyermek 18 éves koráig zárolná a pénzt, és így a párom nem férhetne hozzá a közösen megtakarított összeghez.
Esetleg végrendeletben tudok valamilyen módon erről rendelkezni?
Előre is köszönöm a válaszokat!

drbjozsef # 2023.06.06. 08:47

somogyi,

(Bejegyzett élettársak nem nagyon lehettek, mert az az azonos nemű pároknak van. Nem vagytok regisztrált élettársak.)

Halálom esetén kizárólag mindent a kiskorú gyermekem fog örökölni?
Igen.

hogyan oldható meg, hogy halálom esetén a párom teljeskörűen rendelkezhessen a gyermekem által örökölt vagyon felett.
Nincs szükség külön semmire ehhez. Se végrendeletre, se semmire.
Rendelkezni fog, nem zárolják, csak bizonyos ügyletekhez kell a gyámhivatal beleegyezése, amíg a gyerek kiskorú.

Ptk.4:155.§ - 4:160.§

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Már nincs zárolás, meg hogy mindenhez kell a gyámhivatal, a szülő a fenti szabályok szerint rendelkezhet a gyerek vagyonával. Elszámolási kötelezettséggel, felelősséggel, a gyermek érdekében, satöbbi. A gyámhivatal a nagyobb összegű kötelezettségvállalásokba szól bele, mondjuk, ha ingatlant akarsz venni a gyereknek, pláne, ha el akarod adni a gyerek ingatlanát. Elsősorban a gyermek vagyonából származó jövedelemmel rendelkezhetsz, de a vagyon is felhasználható, ha olyanok a körülmények.

Az azért megvan, hogy ha a gyerek 18 éves lesz, és hozzájut a teljes örökölt vagyonához, akkor az az övé is lesz, és a párodnak nem lesz semmije? Értem én, hogy a szülője, meg bizalom, meg minden, de bármikor lehet nézeteltérés a családban, és akkor a párod legrosszabb esetben gyorsan egy nappali melegedőben találja magát egy szál pokróccal...

osztap # 2023.06.06. 09:37

Értem én, hogy a szülője, meg bizalom, meg minden, de bármikor lehet nézeteltérés a családban, és akkor a párod legrosszabb esetben gyorsan egy nappali melegedőben találja magát egy szál pokróccal...

Az viszont nem tilos, hogy a kérdező végrendeletben a gyerekre hagyja a vagyonát, ÉS a végrendeletben haszonélvezeti jogot is alapítson pl. az ingatlanon a párja javára.
Érdemes olvasgatni a 42-es bekezdést: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

somogyi # 2023.06.06. 11:31

Köszönöm szépen a válaszokat!

Majordomus # 2023.06.06. 19:38

Ez a legokosabb,a haszonélvezet.
Akkor haláláig nem rakhatják ki az öreglányt.

vibcsi # 2023.07.04. 09:19

Kedves fórunozók! Két kérdésem lenne?

  1. Ha egy végrendeletben az áll, hogy "minden ingó és ingatlan vagyon" , akkor nem kell részletezni, hogy mit tartalmaz a "minden", (pl. ing.címe, banki szla számok, stb.)?
  2. Ha kiskorú unokám részére úgy akarok egy összeget még életemben félreteni, hogy azt csak 18 éves korában tudja felvenni és ami még fontosabb, hogy a gyámja (aki a vérszerinti apja) semmilyen módon ne tudjon hozzányúlni az összeghez,, mit kell, ill. mit tudok tenni?

Köszönöm.

drbjozsef # 2023.07.04. 10:12

vibcsi,

  1. Nem kötelező, de érdemes. Az örökösök, vagy a közjegyző, nem biztos, hogy minden vagyonelemet fel tud kutatni. Ami fontos, nem baj, ha benne van.
  2. Tekintve, hogy a Ptk. szerint a gondviselő a vagyonkezelő is - természetesen megfelelő felelősséggel és szabályokkal -, ezt elég nehéz úgy megoldani, hogy "semmilyen" módon.

Nyiss neki egy kincstári START számlát, és vegyél rá babakötvényt. Az eleve a legjobb kamatozás az államkincstárnál (a támogatással egyöütt), és 18 éves kora előtt nem fér hozzá se a gyámja, se a gyerek.

Majordomus # 2023.07.04. 20:43

Ez jó ötlet,mi is átvesszük...

drbjozsef # 2023.07.05. 04:43

(minimum 3 év a nyitás utáni megszüntetés, úgyhogy 15 év feletti gyerek csak a nyitáskori életkora+3 évvel fér hozzá)