a házasság felbontásakor megegyezés született a közös ingatlan tulajdonról, oly módon hogy az ingatlan 50%-50%-ban továbbra is közös tulajdon maradt, használatra a volt feleségnél. A volt férj új házasságot kötött. Kérdésem, halál esetén van e továbbra is lakhatási jogom(volt feleség) az ingatlan megállapodásban rögzített részére, vagy az örökösök "kitehetnek". Örökli e a jelenlegi feleség az ingatlan részt, vagy csak az elhunyt gyermekei?
Válaszukat köszönöm: Honorata
Öröklés
A következőt szeretném megtudni:
A hagyatéki eljárás során a közjegyzőnek csak a rokonok vagy netán a végrendelet alapján érdekelt személyek nyilatkozatai elmondása alapján kell informálódnia és az alapján formálisan (személyi okmányok stb.) döntést hozni avagy közokiratok alapján neki kell vizsgálódni és felkutatni a családi parentélát. Milyen mélységűnek kell lennie az ő vizsgálódásának? Elég, ha megtudja valakiről pl. hogy leszármazó nélkül, özvegyen halálozott el, vagy ilyen esetben azt is ellenőriznie kell, hogy mikortól vált özveggyé. ill. egyáltalán volt-e valaha leszármazója. Ha volt, akkor mioóta nincsen stb.
(Sokszor a közjegyző számára maga a hozzátartozó még ha jó indulatú, akkor sem tud információt adni vérszerinti rokonokról, hisz olyan távoliak vagy mert egyáltalán nem tartottak kapcsolatot. A közjegyzőnek viszont lenne módja a közokiratokba, különböző nyilvántartásokba (halotti, születési anyakönyvi kivonatok, földhivatali ingatlan nyilvántartások stb.) betekinteni, melyekből hiteles információt nyer. Civil állampolgárnak a hivatalok erősen korlátozottan adnak ki információt, adatot.)
Csak már peres eljárás során lehet részletesen vizsgálódni, vagy a hagyatéki eljárás - mint "nemperes" eljárás - során a közjegyzőnek is meg kellene ezt tenni, ha a végrendelet értelmezése, illetve a hagyaték odaítélése ezt indokolja.
„Nem ez az osztozkodás alapja? Akkor mi alapján állapítjuk meg hogy mennyit ér az ingatlan és mennyit kellene fizetniük nekünk a tulajdonjogunkért cserébe? Bocs, de én laikusként ezt nagyon nem értem:(((”
Két eset van: 1. a közjegyző előtt megállapodtok, ahogy szeretnétek. 2. Polgári perben dől el a dolog, ahol nem ezt a szakvéleményt fogja a bíróság felhasználni, hanem igazságügyi szakértőt rendel ki.
„ „Nem, a gazdagodás értékét követelheti.“ Ezt meg pláne nem értem.”
Azt az értéket követelheti, amennyivel a beruházás miatt többet ér a tulajdoni hányadod.
"csak az illeték mértéke miatt van jelentősége"
Nem ez az osztozkodás alapja? Akkor mi alapján állapítjuk meg hogy mennyit ér az ingatlan és mennyit kellene fizetniük nekünk a tulajdonjogunkért cserébe? Bocs, de én laikusként ezt nagyon nem értem:(((
"Nem, a gazdagodás értékét követelheti." Ezt meg pláne nem értem.
„Kérdéseim: mi alapján állapítják meg az ingatlan értékét? ”
Szakértő állapítja meg. Tekintettel arra, hogy csak az illeték mértéke miatt van jelentősége, nem nagyon érdemes újraértékeltetni.
„A ráfordítás teljes összegét levonhatná a mi részünkből?”
Nem, a gazdagodás értékét követelheti.
Örökléssel kapcsolatban szeretném a segítségüket kérni.
A nagyszüleim ingatlana az öröklés tárgya. A nagypapám halála után apué lett a ház 1/6-ának tulajdonjoga. Ha jól gondolom a mamámé 3/6-od, és a három testvér mindegyikéé 1/6. Apu halála után az öcsémmel mindketten 1/12-ed tulajdonjogot örököltünk. Most meghalt a nagymamám. Az örökösök a két gyereke és apu után mi ketten az öcsémmel lennénk. Az egyik testvér lemondott a másik javára, így a végeredmény az lett, hogy hárman maradtunk örökösök, 4/6 (mama egyik gyereke) és 1/6 (öcsém az egyik unoka), 1/6 (én a másik unoka) mértékű tulajdonjoggal.
Kérdéseim: mi alapján állapítják meg az ingatlan értékét? Csak a fele ingatlan képezte most az örökség tárgyát, akkor a megállapított összeg csak a felére vonatkozik? 3.7 tized millió szerepelt az iratban, még a feléhez képest is nevetségesen alacsony összeg.
Ha volt helyszíni szemle az ingatlannál, arra nem kellett volna idézést kapnunk?
Ma volt a hagyatéki tárgyalás, nem sikerült megállapodnunk, mert bár a teljes ingatlan 4/6-ában tulajdonossá váló rokon ki akar minket fizetni, de azt mondta hogy neki 800 ezer forint ráfordítása volt (fürdőszoba felújítás, gáz bevezetése) és ezt az összeget a mi részünkből vonta le teljes egészében. Tehát úgy gondolta hogy kb. 1,2 millió járna nekünk fejenként, de levont 400-400 ezret és csak 800 ezret fizetne nekem is és az öcsémnek is.
A ráfordítás teljes összegét levonhatná a mi részünkből? Az ingatlanban a mamámmal együtt a most 4/6-ot öröklő fia és hat éve az élettársa lakik. Van egy közös gyerekük. (Természetesen mama szerintük egy fillért sem hagyott hátra, amit kétlek, de legyen az övék, nem érdekel. De a ház más téma. Az a rész apué lenne, mi miatta örököljük, ezért nem szeretnénk úgymond elherdálni apu részét.)
A hagyatékit elnapolták, két hét múlva folytatjuk. Mit tehetünk?
Bocs hogy ilyen hosszúra sikeredtem....
„1.Árverésen, vagy milyen módon történik?”
Árverésen.
„2.Hány napon belül indul el, és milyen határidővel?”
Egy ilyen per másfél-két év, és a végrehajtás sem rövid. Plusz kérdés, mikorra lesz egyáltalán végrehajtási vevő.
„3.Melyik hatóság lesz az illetékes az értékesítés levezetésében?
4.Kijelölnek egy végrehajtót?”
Önálló bírósági végrehajtó.
„5.Családtag/hozzátartozó is megszerezheti a kényszerértékesítés során?”
Igen.
„Ha még a jogi eljárás megindítása előtt szerzünk egy biztos vevőt a házra, aki piaci áron megvenné, akkor van rá mód, hogy a kényszerértékesítés elrendelését követően biztosan az ő kezébe, és piaci áron kerüljön a ház?”
Nincs.
Tisztelt Szakértő!
Öröklésnél 3 testvérből 2 el akarja adni az örökölt házat. A harmadik testvér nem akarja eladni, se kifizetni nem akarja őket. Ezért jogi útra terelődik az ügy. Ha a bíróság kényszerértékesítést rendel el:
- Árverésen, vagy milyen módon történik?
- Hány napon belül indul el, és milyen határidővel?
- Melyik hatóság lesz az illetékes az értékesítés levezetésében?
- Kijelölnek egy végrehajtót?
- Családtag/hozzátartozó is megszerezheti a kényszerértékesítés során?
Ha még a jogi eljárás megindítása előtt szerzünk egy biztos vevőt a házra, aki piaci áron megvenné, akkor van rá mód, hogy a kényszerértékesítés elrendelését követően biztosan az ő kezébe, és piaci áron kerüljön a ház?
Előre is köszönöm a segítségüket!
Tisztelt Ügyvédek!
Végrendelettel kapcsolatban szeretném a segítségüket kérni.
Nagymamám, nagypapám halála után (2,5 éve) úgy döntött,hogy közjegyző jelenlétében írt végrendeletben Rám az unokájára hagyja az Ő fél házrészét.Mivel a ház másik fele Nagypapám után édesapámra és testvérére öröklődött,mert nem volt végrendelet.A baj csak az és ebből adódik majd kérdésem is,mivel a múlt héten nagymamám kórházban tartózkodása alatt Nagybátyámék átkutatták Nagymamám házát és rátaláltak a végrendeletre.A kérdésem az lenne hogy most hogy tudnak róla mit tehetnek ellene?Hozzáteszem mivel Nagymamám 87 éves igen zavart,és attól tartok hogy valamit aláírattatnak vele.Annyit még szeretnék hozzáfűzni hogy a végrendelet nagypapám kérésére is történt mivel hosszú betegsége alatt Én gondoztam ha kellet és Én voltam mellette.Hogyan tudják megtámadni a végrendeletet?A jelenlegi végrendeletet elvitték Nagybátyámék Magukkal.
Kérem mielőbbi válaszukat hogy miben tudják a végrendeletet megtámadni.
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel:andi1980
Úgy tűnik a leírtak alapján, hogy nincs vesztenivalóm és nyugodtan belemehetek a dologba,aminek köszönhetően talán lesz esélyem végre nyugodt otthont teremteni magunknak.Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket.
A végrehajtó csak azt foglalhatja le, ami a férjed tulajdonában van, vagy aminek tulajdonosa. Ha az örökséget visszautasítja, a gyerekek fognak örökölni helyette és a gyerekek lesznek tulajdonosként bejegyezve az ingatlannyilvántartásba. Arra végrehajtást nem lehet foganatosítani.
Ha esetleg te is felelnél a férjed adósságai miatt,(együttélésetek alatt felvett hitel stb.) a gyerekek öröksége még akkor is teljes biztonságban van.
„Ebben az esetben megtörténhet az,hogy hiába utasítja vissza az örökségét,a végrehajtó azt lefoglalja és elvesznek mindent”?
Nem
Nagyon szépen köszönöm a segítséget.Ez legalább már tiszta,de időközben felmerült még egy kérdésem.A volt férjemnek a tart.díjon kívül van még más adóssága is,ami mostanra szintén végrehajtásra került,a lakására bejegyezték a vh-i jogot is,az ő követelésük sokkal több,mint a lakás értéke.Ebben az esetben megtörténhet az,hogy hiába utasítja vissza az örökségét,a végrehajtó azt lefoglalja és elvesznek mindent?Közel 1 millióval tartozik nekem,ill.a gyerekeinknek,nem szeretném elbukni.Belemehetek így is a dologba?
Javítanám magam. Unokák esetében kell örökösödési illetéket fizetni.
Ptk. 607.
§ (1) Törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke.
(2) Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl.
(3) Az öröklésből kiesett gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek.
(2) Az öröklésből kiesett szülő helyén ennek leszármazói örökölnek olyan módon, mint a gyermek helyén annak leszármazói.
Ptk. 600. § Kiesik az öröklésből
- aki az örökhagyó előtt meghal;
- aki a hagyatékot az öröklés megnyílásakor törvénynél fogva nem szerezheti meg;
- aki az öröklésre érdemtelen;
- aki lemondott az öröklésről;
- akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott;
- aki az örökséget visszautasította.
Megpróbálom röviden összefoglalni:elváltunk,gyerekek hozzám kerültek,"apuci"saját lakást vett,mi meg átmeneti otthonba.Fizetni nem akart,feketén dolgozik,munkanélkülijéből 10 ezer ft körüli összeget kapok.Végrehajtást indítottam,a lakásán bejegyzett vh-i jogom van,árverezés kitűzésére várok,tehát én megtettem mindent,amit kellett és lehetett.Emiatt ajánlotta fel ezt a megoldást.Pontosan nem tudom a hagyaték értékét,de volt apósom jómódú volt,több ingatlan és autó is maradt utána.Az örökség visszautasítását viszont most kéne neki jelezni,de előbb alá kéne írnom hogy rendeztük a dolgot és a végrehajtási eljárást a lakására megszüntetni.Anyagilag nem járnának rosszul a gyerekek,ha valóban ők kapnák meg az örökség rá eső részét.Emiatt szeretném biztosan tudni,hogy törvényesen megkapják-e a gyerekek az apjuk részét,ha ő azt visszautasítja.
Öröklési illeték, igen, ha az az ingatlan több mint 60m.
Értettem magyarázat nélkül is. Csak semmi értelme egy ilyen egyezség megkötésének az anya részéről, ezzel a gyerekek nemigen járhatnak jól. Még öröklési illetéket is fizethetnek, ha betöltik a tizennyolcat.
Khmm. Mert így egyeznének meg. Az örökség fejében mond le a gyerektartásról. Lehet, hogy ingatlan az örökség.
Ne mondj le a tartozásról. Majd kifizeti az örökségéből. Esetleg ül is egy kicsit. Miért is nem tettél még büntető feljelentést?
Akkor csak óvatosan. TUdd meg, hogy a hagyaték tartalmaz-e adósságot, mert az örökösök tartoznak a hagyaték erejéig a tartozásokért.
Ez teljesen biztos?
Mivel jelentős gy.tartásdíj hátrálékról kellene cserébe lemondanom.Szerinte is a gyerekek kapnák a részét,csakhogy én nem bízom egy olyan emberben,akit az sem érdekelt,hogy nélkülöznek a gyerekei.. ügyvédre meg nincs pénzem..
Ez teljesen biztos?
Mivel jelentős gy.tartásdíj hátrálékról kellene cserébe lemondanom.Szerinte is a gyerekek kapnák a részét,csakhogy én nem bízom egy olyan emberben,akit az sem érdekelt,hogy nélkülöznek a gyerekei.. ügyvédre meg nincs pénzem..
A gyermekei kapják az ő részét
Sziasztok
A következőkben lenne szükségem segítségre:
Volt férjem édesapja után örökölt.Van 3 gyermekünk,akiknek a törv.képviselője én vagyok.Mi történik abban az esetben,ha az apjuk visszautasítja az örökségét?A gyermekei kapják az ő részét vagy pedig a többi örökös?
Segítségeteket előre is köszönöm. hópehely
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02