„Ez nem normális ugye?”
A világ legtermészetesebb dolga, hogy az idős beteg ember eltartásra szorul és ez a gyerekek kötelessége.
De.
Elsősorban a szülő joga ezt kérni vagy követelni akár bírósági úton.
Az is megoldás (jobb-helyen) ha a gyerekek ezt egymás között megbeszélik, ki mit vállal a szülő utolsó időszakára.
Szülőtartás
Tisztelt Jogi Forum,
Egy kérdésem lenne a Szülötartástól. Nekem van két Testvérem ök megkapták otthon a hàzat a szüleimtöl,(nekem meg mai napig nem fizettek ki a kötelezö részemet.) most akar a Hugom hogy fizessek az anyunak szülöeltartást. De ezt nem akarom elhinni hogy bocsánat hülye mert én ha tudtam mindig segitettem anyukámnak és a Hugomnak anyagilag. Most meg Penzt akar a szülöeltartás miatt 300-500€ havonta.>Ez nem normális ugye?
Nem "utána", hanem "neki".
De a folyón akkor kell átmenni, ha odaértünk.
Megalapozott akkor, ha önhibáján kívül került olyan helyzetbe, hogy nem tudja magát eltartani és más tartásra kötelezhető személy nincsen.
Szülőtartás (rokontartás) eddig is volt.
Érdeklődni szeretnék szülőtartásról. Édesanyám rokkant nyugdíjas. Dolgozhatna de nem teszi. Sohasem foglalkozott velünk inkább ivott és tartozást tartozásra halmozott. A lakását/lakásunkat is elvesztette. Albérletben él. Sohasem támogatott.
Évek óta nem tartjuk a kapcsolatot.
Nem szeretnek semmit sem fizetni helyette,miatta és főleg nem érte.
Hallottam hogy esetleg lemondhatok minden örökségemről,a mínuszról és a pluszról is,ami persze sose lesz.
Ugye nem kötelezhetnek hogy bármit is fizessek utána? Illetve mit kell tennem ennek érdekében?
Köszönöm válaszát
Érdekl?dni szeretnék a szül?tartásról.
Kedves Burn Out!
Nagyon köszönöm a választ.
Mit jelent az, hogy megalapozott?
Felnevelt, a testvéremet is félig meddig (16-22 éves koráig én segítettem, leadtam a fizetésem, ezért nem tudtam 18 évesen főiskolára menni, utána ő is hazaadta az összes ösztöndíját+16 évesen a részeg Apámat cipeltem állandóan haza a kocsmából (Anyukám helyett)), de most iszik, stb. nincs jó viszonyunk emiatt.
Ez megalapozottnak számít?
Köszönöm előre is.
Ha benyújtja a keresetet a bíróságra és az megalapozott, akkor a bíróság megítéli a szülőtartást. Ha nem megalapozott, akkor nem ítéli meg.
Az örökség erejéig felelsz a hagyatéki tartozásokért. Az örökséget vissza is utasíthatod.
Tisztelt Fórum!
A problémám elég összetett:
Édesapám meghalt, előtte elváltak Édesanyámmal.
Van devizahitele, amit már régóta nem fizet (az adóstárs fizetett bele jelentős összeget), és mellé iszik is napi rendszerességgel,rengeteget (30-50 ezer)dohányzik, illetve depressziós,nem dolgozik évek óta,a párja tartja el; hipochonder is szerintem, (vagy csak színlel, mert pl.állítólag keringési zavara van,vállproblémája, és nem tud egyedül közlekedni mert szédül, de néha elfeledkezik magáról, és mégsincs semmi baja a vállának, stb.) állítólag sok fizikai és mentális baja van, aminek a töredéke sem bizonyított orvosilag (állítólag ezek miatt nem tud dolgozni sem).
Valószínű, hogy kéri majd a szülőtartást, mert ő rászorultnak gondolja magát, és nem vagyunk jóban az italozása miatt, ha nem adok neki majd pénzt, BIZTOSAN beperel a maximumra.
- A kérdésem, hogy ítélhet-e neki a bíróság szülőtartást a fentiek mellett is? Rászorultnak számít-e így is?
Hamarosan házasodom, és gyermeket is szeretnénk mielőbb; nem az iszákos dohányzó lusta Anyámat szeretném hozzásegíteni, hogy még több káros dolgot tömjön magába az én pénzemen is, hanem a majd születendő gyermekemre szeretném fordítani a fizetésemet.
- Másik kérdésem, ha Édesanyám már nem él majd, rám (és a testvéremre) terhelheti-e az állam/bank a hitele fennálló részét? (15-20 milliós tartozása van az 5 millió értékű lakására...)
Válaszukat előre is nagyon köszönöm.
az állampolgárságról lemondás nem segít. ahhoz, hogy a bíróság rokontartást állapítson meg, az kell, hogy önhibáján kívül ne tudja magát eltartani és tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa, volt élettársa ne legyen.
jelenleg teljesen feleslegesen görcsölsz ezen.
Mivel nem lakom Mo.-on, sajnos nem tudom, hogy mit valtoztattak es min. En csak annyit tudok, hogy mondta par embernek, hogy be akar perelni es tartasdijat fog kovetelni tolem es mehetek vele pereskedni....
Segiteni a helyzetemen, ha lemondanek a Magyar allampolgarsagomrol? Kitagadhatom ot valahogy, mint az apamat? Van barmi, amit tehetek az ellen, hogy birosagon civakodjunk, mikozben 10+ eve nem beszeltunk?
Ebben nem történt változás.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Burn Out: Magyarorszagon lako ismerosomtol tudom, hogy gondolkodik rajta, hogy beperel, mivel a jelenlegi kormany csinalt valami torvenymodositast ami Julius 1-tol lep eletbe.
rokontartást már rég követelhetett volna. a helyedben nem is görcsölnék ezen. az állampolgárságról lemondás nem megfelelő, mert ettől függetlenül még a rokonod.
Most hallottam arrol, hogy holnaptol az apam szulotartast kovetelhet tolem. 10 eve nem beszeltunk, mert utal engem es azota is probal keresztbe tenni. Lefogadom, hogy most mindent eltuntet a neverol, csak azert, hogy beperelhessen szulotartasert.
A kerdesem az, hogy harmas allampolgar vagyok (O nem az). Magyar, Ciprusi es van meg egy Union kivuli utlevelem is. Mit tehetek annak erdekeben, hogy megelezzom ezt a pereskedest?
Gondoltam arra, hogy lemondok a Magyar allampolgarsagomrol, de ettol ugye meg Unios allampolgar maradnek a Ciprusi utlevelem miatt. Nem tudom ilyenkor mi a helyzet, hogy egy Magyar apa beperelheti-e a harmas allampolgar vagy abban az esetben, ha lemondok rola, Ciprusi allampolgar fiat tartasdijert es az ervenyesitheto-e, vagy tudok-e ellene valamit tenni Cipruson?
Elore is koszonom!
Köszönöm! :)
Ha az az ingatlan hasznosítható, akkor ezt nyilván figyelembe kell venni a tartási képesség szempontjából.
Akkor is, ha van vagyona? Arra nem terhelhető elsősorban?
A gondnoki teendők ellátása nem foglalja magában, hogy el is kell tartani a gondnokoltat. Viszont ha leszármazója vagy és annak idején ő rendben eltartott téged, akkor köteles vagy őt eltartani, ha önhibáján kívül rászorul és képes vagy rá.
Értem! Akkor ugyanez a kérdésem gondnoksággal behelyettesítve! :)
Gond-nok-ság... A gyámság más.
Nem azt hiszem, csak azt szeretném megtudni, hogy köteles e elvállalni a gyámságot, és milyen esetben kötelezhető anyagi felelősségre.
Te azt hiszed, hogy a gondnoknak el kell tartania a gondnokoltat? És azt hiszed, hogy a gyerek tartási kötelezettsége megszűnik, ha nem ő a szülője gondnoka?
Tisztelt Fórum!
- Alzheimeres szülő esetén köteles e az egyetlen gyermek elvállalni a gyámságot, ha hivatalosan egyedülálló, de jövedelméből közcélú fogl. volt élettársa és közös gyermekük megélhetését támogatja nagy mértékben? Igaz, hogy ha elutasítja, akkor állami gyámot kötelesek kiutalni a szülő mellé?
- Ha a szülő ápolási otthonba kerül, és a nyugdíja 80 %-a nem fedezi a havi 107 000 ft-os költséget, de rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal, akkor a különbözetet arra az ingatlanra terhelik?
- Tehát igaz, hogy a gyermek csak akkor kötelezhető a különbözet fizetésére, ha a szülő nem rendelkezik megfelelő nyugdíjjal, és vagyonnal?
Köszönöm a választ
Nem figyelsz. Vagy nem érted.
Tisztelt ObudaFan!
Köszönöm a választ nem is akarjuk visszakövetelni, mert ha így döntött oké, de akkor tőlünk ne várjon semmit. Sok minden amit a húgi kapott a két fiú testvér után van, illetve a férjemtől mindent, még a nászajándékot is pénzben követelte vissza! Akkor a húgi tartsa már Őket elvégre azért kapott meg mindent!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02