gyerekelhelyezés


Katika26 # 2005.04.11. 23:01

Segítség!
Elvehetik-e tőlem a szüleim a 3 éves gyerekem, ha olyat választok élettársnak, aki két helyre fizet gyerektartást, hitelei vannak, de dolgozik? (Sajna, csak min.bérre jelentik be, de munkáltatóit adnak neki többről)Én még gyesen vagyok, nem tudom, el tudok-e helyezkedni, ha nem, marad a munkanélküli. Ilyen feltételek mellett nálam maradhat a gyerekem, akit imádok, és ő is engem? Élettársamat elfogadja, ő is a fiam. Élettársam szüleinél laknánk, oda szöknénk, mert szüleim sehová nem engednek egyedül (26 éves vagyok...).

Köszi a segítséget, ami nagyon sürgős

derill # 2005.04.12. 19:49

Nem, ez önmagában tul kevés lenne hozzá. Ha nem gondoskodnátok a gyerekről, akkor igen.

Javaslom, hogy költözz minél távolabb a szüleidtől, ugyanis erőteljesen megpróbálnak beleavatkozni az életedbe, ezzel szépen tönkre is fogják tenni, ha nem iktatod ki őket. Érthető, hogy féltenek, nyilván szivesebben látnának melletted olyan férfit, aki gazdag, továbbá azon is elgondolkodtak, hogy nem véletlen, ha már két nő is elhagyta, de nem ez a megoldás.

Nem élhetnek helyetted. Felhivhatják a figyelmedet dolgokra, de döntened neked kell, hiszen a következményeit is Te fogod viselni.

Javaslom vedd meg Dr. Grád András: Félrelépők kézikönyve cimü könyvét. Ott részletesen ir arról, hogy mi minden ronthat meg egy kapcsolatot - többek közt a tul közel lakó anyós, aki csak "segiteni akar".

Tudok olyan nőről, akinek az anyja már sikeresen tönkretette a nő két házasságát is (azt akarva elérni, hogy a lánya mindig mellette maradjon, és majd ápolja őt öregkorában, az persze nem számit neki, hogy a lánya boldogtalan lesz).

A lány uj férje kijelentette, hogy az anyósa csak havonta egyszer két órányi időtartamra jöhet hozzájuk. Most béke van. Kérdés meddig.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.14. 21:28

Köszi a választ. A szökésen túl vagyok, nagyon nehéz volt...Most a párom szüleinél lakunk.Apám bejelentette eltűnésünket a rendőrségen,elmondta, hogy ő tartott el bennünket, a páromnak hitelei vannak, és a rendőrök állítólag azt mondták, hogy gyorsított gyerekelhelyezési per lesz, tutira ő kapja meg a fiam. Nagyon félek.Nem tudom, csak le akarták-e őt szerelni, vagy tényleg így van. Holnap megy állítólag a gyámügyre, úgyhogy én is ott kezdem a napom.
Felhívták az apát, azt akarják elérni, hogy az is melléjük álljon, és írja alá, hogy kéri a gyerek náluk való elhelyezését., vagy Addig nem nyugszom, amíg le nem zajlik az ügy.
Nem tudod, mivel bizonyíthatják, hogy nem vagyok alkalmas anyának? Milyen indokok kellenek hozzá?
Mert én nem érzem alkalmatlannak magam.A gyerek 3 évesen 3-4 verssoros verseket szaval, amit én tanítottam, rendes ruhában jár, etetem.Itt oviba is be akarom íratni.
Egyébként a fiam sűrűn emlegeti, hogy a mamája megfojtogatta az anyukáját, a papája meg ordibált. (Ez tényleg így volt, de nem vetettem fel látleletet-sajnos. Az arcom és a nyakam egy hétig viselte anyám keze nyomát).Ezzel egy pszichológus tud valamit kezdeni? Ki tudja mutatni, hogy anyámék nem alkalmasak gyereknevelésre?
A párom 2.alkalommal a volt feleség félrelépése miatt vált el, ő kamionozott, az asszony meg mást keresett. De a mai napig normális köztük a viszony.

derill # 2005.04.15. 11:22

Nem kell kimutatni, hogy anyádék nem alkalmasak a gyereknevelésre, amig azt nem tudják bizonyitani, hogy Te nem vagy alkalmas. Amig a gyereket ellátod, tiszta, gondozott, vannak játékai, rendszeresen hordod a szabadba, az orvoshoz amikor beteg, vagy védőoltás kell neki, addig a szüleid semmit sem tehetnek. Kizárólag a szülők alkalmatlansága esetén lehet a gyereket 3. személynél elhelyezni.

A válaszodból az tünik ki, hogy a gyerek apja nem az, akivel most élsz. Õ az egyetlen jelen pillanatban, aki sikerrel indulhatna egy gyermekelhelyezési perben, ha ő alkalmasabb a gyerek nevelésére mint Te, és a gyermek körülményeiben jelentős változás történt. Önmagában a költözés viszont nem jelentős változás, csak ha sokkal rosszabb körülmények közé került esetleg, mondjuk ha 8-an laknak egy 12 négyzetméteres szobában, stb.

Önmagában az, hogy a párodnak hitelei vannak, szintén nem indok a gyerek elvételére, hiszen ha az lenne, a magyar családok több mint felétől el kellene venni a gyerekeket, mert a legtöbben hitelből épitkeztek, vásároltak stb.

Mondd el a gyámhivatalban, hogy a szüleid helyetted akarnak élni, Te szereted őket, de megpróbálnád most már egyedül, jó lenne, ha hagynák és inkább segitenék. Mondd meg, hogy nem haragszol rájuk, csak élni szeretnél ugy, ahogy szerinted Neked jó. Ugy, hogy ne más döntse el helyetted, hogy reggel mit egyél, mit vegyél fel, vagy mit csinálj.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.15. 13:39

Köszönöm. A nővérem most szólt, aki mellettük él, hogy hétfőn ide jönnek, a községbe. A polgármesteri hivatalba készülnek valamilyen kikérő papírért, amivel szinte azonnal elviheti a gyerekem. Tudsz erről valamit?
Ma elmentem itt a gyámügyre, de csak hétfőn van fogadóóra. Azt hiszem, nagyon nehéz időknek nézek elébe. Bejelentették az eltűnésemet a rendőrségen, de ott is voltam, kb 3 hét, mire lezárják az eljárást. Ha el mertem volna a gödöllői kapitányságra menni, akkor azonnal lezárnák, de nem merek. (Oda tartoznak a szüleim, ott jelentették.)Elmondtam, hogy félek még felhívni is őket és kérem a címem titkolását.De ez nem sokat ér, mert az unokabátyám ott rendőr, az úgyis elmondja nekik...

A gyerek apjával is beszéltem és a nővérem is, azt mondta,szeretné, ha a gyerek nálam maradna.Csak akkor perli el, ha bebizonyosodik, hogy rossz anyja vagyok. De ezt nem tapasztalta.

A szüleim indokai az alkalmatlanságomra: ők fürdették a gyerekem, én csak tévéztem, ők mostak rá. A fürdetésről: rögtön a kezdetekkor így alakult ki, hogy átvették ezt a szerepet tőlem.
A mosás: anyám élete a mosás, a géphez nem is enged nyúlni.

Szóval mi ez a papír, lehetséges-e ilyesmi?

derill # 2005.04.15. 16:21

Ideiglenes hatályu elhelyezésre gondolt, de azt csak akkor lehet elrendelni, ha a gyermek testi, értelmi, erkölcsi fejlődése súlyosan veszélyeztetve van, tehát nem fognak ilyen papirt kapni. Kérni lehet (de valahogy hiába megyek be pl. a bankba és kérek 10 millió forintot, nem adnak. Nem is értem miért?)

Nem számit, hogy hol jelentették, nyugodtan elmehetsz Gödöllőre is, nem fognak ott tartani. Nagykoru vagy, oda mész, ahova akarsz.

Ha az unokabátyád elmondja, jelentsd a felettesénél. Mielőbb hivd fel, és mondd meg neki, hogy jelenteni fogod, hogy szolgálati titkot adott ki, ha közli a szüleiddel a lakóhelyedet. Ne aggódj, ez nem zsarolás vagy fenyegetés. Nem fogja merni megmondani a szüleidnek, mert az állásába kerülne. A gyámhivatalnál is jelezd, hogy kéred a lakóhelyed titkosan kezelését. Arra fognak hivatkozni, hogy a feleknek iratbetekintési joguk van, tehát a szüleid is megnézhetik az iratot. Mondd meg, hogy ez igaz, viszont az Adatvédelmi Törvény értelmében csak akkor lehet a lakcimed nyilvánosságra hozni, ha Te ehhez hozzájárulsz, és nem járulsz. Az pedig nyilvánosságrahozatal, ha bárkinek megmutatják, ez alól a szüleid sem kivételek. Tehát az iratot csak ugy mutathatják meg, ha a lakcim nem szerepel benne. Irják fel, és egy zárt boritékban csatolják hozzá, de ezt a zárt boritékot a szüleid nem bonthatják ki. (Ilyen esetekben egyetlen személynek van joga tudni, és nem is a Te lakcimedet, hanem a gyerekét, az pedig a gyerek apja.)

Nem gond, ha eddig ők gondozták. Mondd el a gyámhivatalban, hogy most épp itt az ideje, hogy Te csináld, ezért is költöztél el, mert szeretnél végre önálló lenni (ennyi idős korban már nem árt). Esetleg hivd fel a gyámhivatal figyelmét a topicra is.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.27. 17:22

Szia!
Már nem akarják a szülők a gyerekemet, de velem sem kívánják a kapcsolatot felvenni. Még mindig haragszanak rám, a párom pedig sohasem szeretnék látni, hallani róla.Nővérem infói szerint gyermekláthatási pert akarnak indítani.Nekem itt a gyámügy azt mondta, nem feltétlenül kötelező a nagyszülőnek megadni a láthatási jogot.Ma lett 3 éves a kicsi, mostmár az apja is elhordja majd 2 hetente hétvégére.Lehetséges, hogy a hónap 4 hétvégéjéből csak egyszer lehet velem a gyerekem, mert a nagyszülők is elvihetik majd egy hétvégén?Esetleg kettőn ők is?
Mit tudsz erről nekem mondani?Félek, hogy a gyerekemre ez káros lesz, hiszen hétköznap oviban lesz, hétvégén meg mindig másnál. Nem árt az neki is?
Köszi.

derill # 2005.04.29. 13:38

Kizárt, hogy a másik két hétvégét náluk töltse, véleményem szerint maximum egyet havonta. Hivatkozz arra, hogy olyan erős befolyást próbáltak gyakorolni rád, hogy félő, hogy a gyermekednél sem lesz ez másképp. Kéred ezért, hogy felügyelet mellett tarthassák eleinte a gyermekkel a kapcsolatot, hogy ellenőrizhető legyen mindez. Mondjuk a gyermekjóléti szolgálatnál. Sajnos az alapján amit leirtál valószinü, hogy megpróbálják a gyereket ellened forditani. Ha ilyen jellegü megjegyzéseket tesznek rád, akkor kérheted a kapcsolattartásuk csökkentését, korlátozását, akár megvonását is.

Kapcsolattartási joguk egyébként van, de kérheted például, hogy hét közben látogassák a gyereket nálad, hivatkozz arra, hogy Te is szeretnél két hétvégét a gyerekeddel lenni, mint ahogy a gyerekek apja is lehet. Esetleg kérd azt, hogy péntek estétől szombat estig vihessék csak el.

Sokféle verzió lehetséges.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.05.03. 12:00

derill: mit jelenthet az gyermekelhelyezés szempontjából (jelent-e egyáltalán valamit), ha a bíró a 6 éves gyermek láthatását csak úgy engedélyezte, hogy "az önálló gyermekelvitel joga nem illeti meg a szülőt"? a per még folyamatban van...

derill # 2005.05.03. 14:04

Milyen indokkal? Ez ugyanis azt jelenti, hogy kizárólag felügyelet mellett illet meg a láthatás. Ehhez viszont komoly indok kell, én nem járulnék hozzá. Elvileg azonos nevelési képesség esetén akár neked is itélhetné, tehát nevelhetnéd is. Akkor mi indokolja, hogy csak felügyelet mellett láthasd? Kérdezz rá a biróságra ezzel az indokkal, amit fent irtam. Az ügyvéded mit szól hozzá egyébként?


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.05.03. 15:34

éppen ez az érdekes, hogy nem nekem, hanem a feleségemnek határozták így meg a láthatást, hiszen az örökbefogadott fiam a feleségem szüleinél lakik, én és a szülők nevelik... egyébként nem szólt a feleségem ügyvédje sem, és a feleségem sem az ítéletnél semmit... csak tudom, hogy a bírói gyakorlat is az, hogy 6 éves gyereket már elengednek egyedül is az egyik vagy másik szülővel... éppen ezért furcsálltam ezt az ítéletet, olyan, mintha abíró ezzel jelezni akarta volna, hogy mit "akar, szeretne" dönteni majd a gyermekelhelyezési per végén...

derill # 2005.05.04. 19:01

Na igen. Nem néztem vissza, amit irtál korábban, de igy érthető is. Hiszen az anya már megpróbálta erőszakkal magánál tartani azt a gyereket, akit korábban ő adott önként oda a nagyinak. A biró meg ezt figyelembevette.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

fblade # 2005.07.06. 10:14

Sziasztok!
Még új vagyok a fórumon soha nem hittem hogy segítségre fogok szorulni ilyen ügyben.
Derill már sokat segített amit nem győzök köszönni neki, de itt is leírom a problémám kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Történetem a következő:
Házasságban élek , van két lányom 9 és 13 évesek. Megismerkedtem
egy Nővel akivel elég hosszú ideig tartottam a kapcsolatot de végül
teherbe esett {átvágott hogy védekezik} és megszületett Luca.
Így akart teljesen magához láncolni és elérni hogy a feleségem elváljon
tőlem. Nem váltunk el.
Kiderült hogy van egy fia akit 1 éves korában elhagyott,őt a volt férje
neveli. Mindenkinek azt hazudja hogy őt elzavarta a férje otthonról és
ezert nincs a fia mellett. Ha találkozik a gyerekkel folyamatosan az
Apját szídja próbálja maga mellé állítani.
Luca születése előtt 2 hónappal váltak el , amiről nekem nem volt
tudomásom ezert a gyerek a férje nevére került.
Azóta megvolt a bírósági tárgyalás és lekerült a férje nevéről
Õ nem hajlandó eljönni velem apasági elismerő nyilatkozatot
tenni,pedig már felszólították erre.
Így Lucának se neve se otthona nincs!{Bp en albérletben él}
Kiismerhetetlen lett szülés óta. Egyszer engedi hogy a gyereket
láthassam , majd mindent megtesz hogy ne találkozhassak Lucával.
Pl tavaly novemberben elutazott Nyíregyházára azzal az ürüggyel hogy
a fiát látogatja meg{ez nem igaz, a férje el mondta nekem} közben a
Nővérénél volt ahol nem tudom mit csinálnak nap mint nap. Két hónap múlva jött vissza a gyermek mozgása
teljesen visszafejlődött {8 hónaposan csak hanyatt feküdt} Kiderült
hogy 2 hónapig csak a babakocsiban volt
Nagy rábeszélésre odaadta hogy elvihessem bébiúszásra ami nagyon
jót tett neki. Közben persze olyan is volt hogy nem engedte hogy
elvigyem amiert sokat hiányoztunk a foglalkozásról. Nem fogja fel hogy
Lucának árt ezzel nem nekem. Legutóbb a 10. foglalkozásra kellett
volna menni, {amikor egy szintvizsgára kerül sor } amikor ismét eltünt a tudtom nélkül. A Nővéréhez
ment Nyíregyházára.
Folyamatosan szid hogy nem törődöm a gyerekkel, nem látogatom meg
Nyíregyházán stb. a gyereket ellenem fogja nevelni.
Megmondta hogy jó messzire viszi Lucát hogy elfelejtsen a gyerek.
Luca imád engem. Az uszásnál nagyon közel kerültünk egymáshoz,
egyfolytában hozzám akar jönni , velem érzi jól magát pedig csak 1
éves. Az anyja direkt el akarja szakítani tőllem. Megmondta hogy nem
adja a nevemre , majd a barátja nevén lesz Luca!! A családom
folyamatosan zaklatja, a gyerekeim szídja és ocsmány üzeneteket küld
telefonon. A Nővére megfenyegetett hogy ránk gyútja a házat stb.
A kislány nállam lenne jobb helyen ha az anyjával marad olyan
csavargó lesz mint ő. Én mindent biztosítani tudok a gyereknek.
Egyébkén a két lányom is ismeri Lucát és nagyon szeretik. Párszor
elvittem hozzánk. Szerintetek mekkora esélyem van hogy nállam legyen a gyerek?
Állandó otthona nics a babának,még állandó helye sem. A kiságyat amit
vettem szinte nem is használja. A mózeskosarat volt hogy kidobta a 6.
emeletről. A bőlcsőt amit csináltattam Lucának bedobták a barátnőjével
a telkünkre és összetört. A gyereket folyamatosan hordja magával este
11 kor félajultan viszi vissza az albérletbe. A főbérlő is megjegyezte
hogy nem kéne ezt csinálni a babával de nem törődik vele.
Bocs egy kicsit hosszú lett de rengeteg van amit írhatnék.
Mi a véleményetek 1 éves gyermeket nekem ítélne a bíróság?

Zoltán György # 2005.07.06. 13:30

Ha nincs elhelyezés, akkor úszás után tartsd magadnál és indíts pert, a nálad történő elhelyezése iránt.

Valami ilyesmit fognak javasolni a többiek is.

pocak # 2005.07.07. 06:07

Én úgy gondolom, előtte rendezni kellene, hogy a törvény őt ismerje el Luca apjának. Mert amíg ez nem így van, nem hiszem, hogy joga lenne ilyet tenni.
Ha viszont már hivatalosan is az apja, ez az egyetlen jó döntés, különben tényleg nem lesz esélye. Sajnos, ez van.

derill # 2005.07.07. 08:18

Zoltán: egy vadidegen gyereket magánál tart, az kapásból büncselekmény. Tehát rendezze előbb a családi jogállást. Egy éve van rá, hivatkozhat arra, hogy most tudta meg, hogy a gyerek családi jogállása rendezetlen, amig rendezett volt, nem indithatott pert.

Utána jöhet az, amit Te irtál.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2005.07.07. 08:18

Ja, az egy év attól indul, hogy tudomására jutott, hogy gyermeke van.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

fblade # 2005.07.07. 08:50

Sziasztok!
Köszi a válaszokat de komolyan gondoljátok hogy csak úgy van esélyem a gyerekre ha magamnál tartom az elhelyezési per végéig?
Raboljam el az anyjátol? És utánna bújkáljak vele? Az anya nem fogja hagyni mindenre képes.
Van ugyan egy külön álló lakásom amit édesanyámtól örököltem ez lehetne a gyermek otthona ha már én vagyok bejegyezve apának. Külömben azt hiszem joga van a kiskorúnak hogy bármely szülő otthonában legyen. Mivel az anyának nincs saját lakása ezt lehet hogy ügyesen a magam javára fordíthatnám az elhelyezési perben

derill # 2005.07.07. 09:11

A biróság általában annál a szülőnél helyezi el a gyeremeket akinél a per alatt van. Idáig az anya nevelte a gyermeket, tehát nyilvánvalóan, ha magadhoz veszed, akkor ez nem fog tetszeni az anyának, azonban nyilvánvalóan neked sem tetszik, hogy az anya magához vette. Attól számitva, hogy bejegyeznek téged apaként szülői felügyeleti jogod van, pontosan ugyanolyan jogokkal, mint amikkel az anya rendelkezik. Ha az anya kivonja a gyermeket a közös szülői felügyelet alól, ezt Te is megteheted. Az elhelyezési perben az nem fog számitani, hogy kinek van saját lakása és kinek nincs. Egy dolog fog számitani, melyik szülő alkalmasabb a gyerek nevelésére, leszámitva azt, hogy a birói gyakorlat 99 százalékban az anyáknál helyezi el a gyermeket. Ettől eltérő döntés azokban az esetekben szokott születni, amikor a gyermek ténylegesen nem az anyánál, hanem az apánál tartózkodik az itélethozatalig.

Mindazonáltal ha elviszed a gyereket az anyától, az anya valószinüleg fogja kérni a biróság ideiglenes intézkedését azzal, hogy helyezze vissza hozzá a gyermeket, hiszen addig a gyermek nála volt. Te viszont védekezhetsz egyrészt azzal, hogy az anya alkalmatlan a gyerek nevelésére, továbbá, hogy másképp nem tudnád gyakorolni a láthatási jogodat.

Nagyon nem mindegy, hogy milyen lépéseket teszel, mert ha elcseszed az elején, ugy járhatsz, mint Zoltán György. Emiatt nem árt jó ügyvédet is keresni, olyat, akinek ilyen téren vannak tapasztalatai.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

fblade # 2005.07.07. 09:37

Köszi a választ!
Nagyon nem akarom elcseszni, máris rengeteg segítséget kapok tőletek.

Egy idegbeteg az anya, képes az ablakainkat is kiverni amire már volt példa.
Ha az ingatlanunkra be teszi a lábát pláne rongálás céljából rendőrt hívjak?
Szégyellem magam hogy egy ilyen nőbe botlottam

derill # 2005.07.08. 07:43

Hát az ember néha el-elbotlik mindenfélébe, de azért a többség nem szed fel mindent amiben elbotlott. De ezen már nem lehet segiteni.

Az ingatlanodra csak az engedélyeddel mehet be, különben birtokháboritást követ el. Ha rongál, garázdálkodik (ordibál, zavarja a ház lakóinak nyugalmát) hivj rendőrt nyugodtan. Arra figyelj, hogy nehogy bedőlj ha a rendőr azt akarja, hogy add oda a gyereket az anyának. Mondd meg neki, hogy mutasson az anya jogerős itéletet arról, hogy a gyerek nála van elhelyezve.

Ugyanez a helyzet ugyanis akkor is, ha mondjuk Te akarsz bemenni az anya lakására, vagy Te akarod a gyereket elvenni tőle rendőri segitséggel. A rendőr csak akkor intézkedhet, ha jogerős határozat van arról, hogy a gyereket nálad helyezték el.

Viszont hajlamosak a régi szokásjog alapján a női sirásnak azonnal bedőlni, és meggyőzni arról, hogy jogellenesen cselekszel. Ilyenkor hivd fel az ügyvédedet, majd az tudja a dolgát.

De mint irtam, ez egyenlőre fel sem merülhet, amig a gyereknek be nem vagy jegyezve apaként. Az meg még hosszu idő lesz, a pert pedig azonnal inditsd, mert késő lesz.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.11. 18:19

Szia Derill! Lenne egy kérdésem, te nagyjából tudod, hogy mennyire próbálom védeni a fiamat. Ma a következő történt: kimondták a válást (mindenféle gyermekelhelyezési döntés nélkül, kizárólag az aláírt vagyoni szerződés, közös megegyezés alapján - szerintem és az ügyvédek szerint is jogellenesen), de nem is ez a lényeg, hanem: a feleségemnek nem volt a héten láthatása, anyósomék viszont megengedték, hogy mivel náluk van a fiam, hogy a feleségem láthassa. Amikor megérkeztek, a gyerek meg akarta neki (az anyjának) mutatni a háziállatait, mire az anyja bevágta egy kocsiba (amivel jöttek és aminek valeszeg járt a motorja, és az élettársa vezette) és "elrabolta". Tudom, hogy mivel nincs elhelyezve sehol a gyerek, csak egy ideiglenes kapcsolattartása volt az anyjának vele, így azt csinál vele, amit akar (sajnos). De: tehetek valamit:? gyámügy, rendőrség, vagy akármi? Vagy akkor így már nagy valószínűséggel a gyerekelhelyezési perben sem lesz semmi esélyem vele szemben. Eddig ugyanis minden mellettem szólt, vagy legalábbis az ő vallomásukon kívül minden. El vagyok keseredve, de úgy érzem most már tehetetlen vagyok. Ráadásul tudom, hogy van pesten egy albérlet, amit a feleségem élettársa bérel, de nem tudom hol, és biztos vagyok benne, hogy ott van a gyerek, nem az állandó bejelentett lakhelyükön, ahová a másik gyerekünk láthatása szól, azaz hiába kérem a fiam láthatását, a feleségem nem fogja engedni, mert nincs szabályozás rá és bírósági szakaszban van az ügy, tehát a gyámügy is ejteni fogja a témát.
Ha tudsz, segíts kérlek!

derill # 2005.07.12. 13:28

Menj be a rendőrségre, és hivatkozz a Csjt. 72/B § (2) bekezdésére, miszerint a gyermeked tartózkodási helyének megválasztásához a Te hozzájárulásod is kellene. Kérd, hogy deritsék ki, hogy a gyermek hol tartózkodik. Amint megtudod hol van, el tudod hozni, amibe természetesen az anya ugyan nem fog beleegyezni, tehát ne egyedül menj, hogy tanud legyen, és igyekezz ugy elhozni a gyereket, hogy az anya ne legyen jelen, pl. amikor játszótéren van, vagy amikor közértbe megy stb.

Ezzel egy időben kérj ideiglenes intézkedést a biróságtól (sajnos törvénykezési szünet van) azzal, hogy a gyermek állandósághoz füződő érdekét figyelembe véve helyezzék vissza, ahol eddig volt a végleges döntésig.

Kérd továbbá a gyámhivatalt is, hogy a biróság végleges döntéséig hozzon ideiglenes elhelyezésről határozatot (tekintettel a törvénykezési szünetre, és arra, hogy az anya azzal, hogy a gyermeket önkényesen magával vitte, veszélyezteti a gyermeket, ugyanis Te vissza fogod mindenképpen hozni, a gyermeket pedig veszélyezteti az, ha a szülők ide-oda rángatják és az is, ha önkényesen kivonják a másik szülő felügyelete alól.

Minden kérelmet irásban adj be, és nem ártana ügyvédet fogadnod.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.12. 17:49

derill: ügyvéd van, ő is azt javasolta, raboljam vissza a fiamat... :-(( őszintén, szerintem ez nem normális dolog, de valószínű ez lesz az egyetlen megoldás...
ha jól tudom, azzal védekezik a feleségem, hogy nekem tőle már nincs jogom elvinni, mint ahogy ha nálam (a lakásomban) van a fiam, akkor tőlem sem vihette volna el, csak a saját szüleitől... igaz ez? a tanut miért kell vinnem ahhoz, hogy elhozom a gyerkőcömet? hogy tanusítsa a körülményeket, mondjuk, hogy nem vertem meg az anyát? 1 tanu elég? melyik gyámhivatalt és rendőrséget kell megkeresnem? az anya lakhelye szerintit? mert az vagy 450-500 kmre van tőlem... :-((

derill # 2005.07.12. 19:02

Rosszul értékeled. Itt szó nincs rablásról. Gyakorlod a szülői felügyeleti jogodat. Az anya jogellenesen vitte el, Te jogszerűen viszed vissza oda ahol volt.

Nem. Neki is joga lett volna Tőled elvinni, ha tudja. Neked is jogod van tőle elviinni, ha tudod. Itt ez utóbbi a kérdés. Viszont az tényleg veszélyezteti a gyermeket, ha ide-oda rángatják, tehát kérd az ideiglenes intézkedést azonnnal. Azért kell a tanu, hogy tudja bizonyitani, hogy Te nem bántalmaztad az anyát. Ugyanis ha egyedül mész, és mondjuk az anya utána produkál pár lila foltot és feljelent, senki sem mossa le rólad, hogy bántalmaztad, még akkor sem, ha bizonyiték hiányában megszüntetik az eljárást. Főleg, ha mondjuk az anya odaállitja a családtagjait tanunak. Az anya állandó bejelentett lakóhelye szerintit, vagy ha tudod a tartózkodási helyét, akkor azt (de azt ugyebár nem tudod). A gyámhivatal mindig a gyerek törvényes képviselőjének lakóhelye szerint illetékes, itt mindketten törvényes képviselők vagytok, ez esetben aszerint, hogy a gyermek lakóhelye melyikőtökével azonos. Ha egyikőtökével sem, akkor az anya lakóhelye szerint. A rendőrség a büncselekmény elkövetésének helye szerint. Nem ártana megnézned, hogy a gyerek hova van bejelentve, és ha esetleg az anya mostanában átjelentette bárhova, visszajelenteni, azonban ha idáig is az anya lakóhelyével volt azonos a gyermek lakóhelye, akkor ne jelentgesd sehova, mert a lakóhely csak az illetékességet dönti el, az elhelyezés szempontjából nem releváns.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu