gyerekelhelyezés


derill # 2005.07.12. 19:07

Mindettől függetlenül egyébként ha szigoruan értelmezzük a Csjt-t, a gyermek tartózkodási helyének megváltoztatásához mindkét szülő hozzájárulása kell, tehát ha Te nem járultál hozzá ahhoz, hogy az anya elvigye a gyermeket, akkor nem vihette el jogszerüen, tehát kérheted a gyámhivatal, rendőrség stb. intézkedését, hogy azonnal állítsák vissza az eredeti állapotot. Erre ugyan még nem volt példa, hogy meg is történt volna, a rendőrség és a gyámhivatal arra szokott hivatkozni, hogy gyermekelhelyezési per van folyamatban, és ő nem intézkedhet, ez azonban nem fedi a valóságot, mivel a gyermek veszélyeztetése esetén (márpedig az ide-oda "lopkodás"' az) azonnal köteles intézkedni, és a biróságtól függetlenül hozhat ideiglenes intézkedést a veszélyeztetés megszüntetése érdekében.

Ez szintén olyan eset, amit még nem gondoltak át igazán (több ilyen eset volt, már amiben a joggyakorlat annak eredményeként változott meg, hogy felhivtam a figyelmet arra, hogy a jogszabályt másképp kell értelmezni, mint ahogy korábban a szokásjogban elterjedt ld. örökbefogadás topic).


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.17. 14:48

Derill: vannak fejlemények.
Most szombaton voltam három tanuval a volt feleségemnél. A gyereket nem adta ide, mire kértem segítséget a hatóságtól. Mire ők odaértek, az exem odacsődítette a családsegítőt, aki a barátnője, ill. az élettársának az anyukáját. A rendőrség arra hivatkozva, hogy "csak" egy jegyzőkönyvi végzésem van arról, hogy az anyának csak láthatási joga van, és elviteli joga nincs (ugyan végrehajtható és fellebbezés hiányában jogerős a végzés), azt mondta, hogy neki nincs joga intézkedni. Mondtam neki, mind a paragrafusokat, mind a többi jegyzőkönyvi végzést, illetve az ügyvéd által mondott dolgokat is, ő csak azt hajtogatta, hogy mivel csak jegyzőkönyvi végzés, és nem bírósági határozat, neki nincs joga intézkedni. Azt is mondta, hogy ha a gyereket felkapom, és elviszem, ebbe ő nem szólhat bele. Viszont a rendőr előtt az ex feleségem megtagadta, hogy kihozza a gyereket a házból, még a kisebb gyerekemet sem hozta ki, akire pedig aznap volt láthatásom. Ebben partnere volt a családsegítő is, aki szó szerint ezt mondta:"Jobb, ha ma nem erőlteti a láthatást, mert mindkét gyerek fel van zaklatva."
A rendőr egy jelentést fog írni, az adatainkat felvette, és majd ezt kell kérnünk hét közepén.
Szerinted mire számíthatok? Mit tudok tenni, ha tegyük fel nem lesz benne minden, amit ott nyomatékosan kértem, hgoy írjon bele a jelentésébe? Tanuk előtt mindent természetesen. A tanujaim igazolhatják az én igazamat vagy a rendőr esetleges téves vagy hamis állításait? Mert úgy láttam, enyhén szólva sem az én érdekemet képviselte. Vagy azért, mert az ő területe, vagy azért mert egyszerűen csak félt intézkedni.
A családsegítő mondta azt is, hogy volt az exemmel a gyámhatóságon, és ott elindították azt , hogy az örökbefogadott fiamat a nevemről levegyék. Az exem is amikor végre kijött a házból, gúnyosan a szemembe vágta, hgy mit akarok én egy vadidegen gyerekkel, akinek hamarosan mrá semmi köze sem lesz hozzám (mindezt a rendőrök és a tanuk előtt). Amikor megkérdeztem, hogy a kislányomat mikor láthatom (akire aznap lett volna láthatásom), egyszerűen elfordult, és elkezdett máshoz beszélni, Kérdésem kétszer megismételtem, mind a kétszer látványosan elfordult, és elindult az ellenkező irányba, még válaszra sem méltatott.
Várhatóan az élettársa feljelent zaklatásért. Várhatóan kapni fogok egy olyan levelet, szintén az élettárstól, hogy mivel már náluk van a gyerek, innentől igényt tartanak a tarátsdíjra (megjegyzésem, hogy 16 hónapig sem a családi pótlékot nem kaptam meg a fiamért, sem pedig tartásdíjat nem határozott meg részére a bíróság, ezirányú kérvényemet elutasította már az első tárgyaláson), holott az előbb említettem, már a gyámhatósági eljárás is megindult arra, hogy a fiamat levegyék a nevemről. A családsegítő is azt mondta, hogy biztosak abban, hogy rövidesen lekerül a nevemről a gyerek. Én úgy gondolom, hgoy ez veszélyezteti a gyereket, másrészt teljesen szabálytalan és jogellenes, harmadrészt pedig igen nagy elfogultságot jelent mind a gyámhatóság, mind pedig a családsegítő részéről.
Kérdésem: az élettárs levelét valószínűleg tértivevényes ajánlottként fogom kapni, mi a jobb: ha egyszerűen nem veszem át, és nem idegesítem fel magam a mocskolódásán, vagy átveszem, és valahová majd be tudom-e ezt nyújtani "bizonyítékként", érek-e el vele valamit, ha ezt majd valahol bemutatom? Valószínűleg a fiam eddigi tartózkodási helyének gyermekvédelmi szakemberét is feljelentették akkor, amikor már "ellopták" a fiamat, mind a jegyzőnél, mind az ügyészségen, hamis tanuzás miatt.
Az elmondottak alapján tudsz valamiben segíteni a továbblépést illetően? Mit tegyek, hová fordulja, vagy egyelőre csak várjak?
Köszi szépen! (holnap veszem a Népszabadságot :-))

derill # 2005.07.17. 15:07

Akkor irásban homályositsd fel a rendőrséget, hogy a jegyzőkönyvi végzés is bírósági határozat. Ez ugyanis azt jelenti, hogy felveszik a jegyzőkönyvet, majd utána hoznak egy döntést, amit végzés formájában hoznak meg, és határozatnak hivják.
Irj nekik, hogy azonnal intézkedjenek és hajtsák végre a bírói határozatot.

A családsegitő ellen is bejelentést tehetsz, ugyanis ő köteles lett volna az anyát jogkövetésre birni. Ezen felül kérd az elmaradt kapcsolattartás miatt a végrehajtást, és kérd a költségtéritést (saját és a tanuk költségei).

Ha mindezt beadod, egyet tehet a rendőrség, azonnal intézkedik, továbbá kérd az intézkedő rendőr felelősségre vonását is, mivel a bírói döntésben foglaltakat nem hajtotta végre.

Azt irtad, hogy van tanud. Tehát a tanu tudja bizonyitani, hogy mi hangzott el. Remélem készitettél felvételt az egészről. Ez esetben ugyanis kétséget kizáróan tudod bizonyitani, hogy pontosan mi hangzott el.

Azzal ne törődj, hogy az élettárs feljelent zaklatásért, ugyanis a kapcsolattartási jog gyakorlása nem zaklatás. Büncselekmény hiányában el fogják utasitani a feljelentést.

Irj egy levelet a gyámhivatalnak, amiben leirod, hogy tudomásodra jutott, hogy az örökbefogadás felbontását kezdeményezte az anya. Te ehhez nem járulsz hozzá, kéred a kérelme elutasitását, mivel az örökbefogadás felbontása rendezetlen családi állást eredményezne, a gyermekednek ez nem áll érdekében. (Ha nem veszélyeztetted a gyermeket, tehát nem verted, stb. nem indithatja meg a gyámhivatal a pert, a biróság pedig - ha az anya inditja - el kell, hogy utasitsa a kereseti kérelmet.)

Nyugodtan vedd át, ha akarod, de neked semmi dolgod az élettárssal. Egyébként meg a tartásdijat a biróságnak kell megállapitania, amennyiben nálad nem állapitott meg, az anyánál sem fog, ha mégis, akkor az diszkriminativ eljárás, és strasbourgi ügy lehet belőle. De szerintem el sem fog jutni odáig, mert intézkedniük kell a gyerek visszavitele ügyében, a gyámhivatalnak is, és a rendőrségnek is. Járj a nyakukra, ha kell, menj a megyei gyámhivatalhoz, keresd meg a vezetőt, a rendőrség vezetőjét is, irj az ügyészségre, kötelesek intézkedni.

A gyámhivatalt már hétfőn hivd fel, faxold le a végrehajtási kérelmedet, egyrészt a gyerek kiadására, másrészt a kapcsolattartás miatt, harmadrészt a költségigény miatt (15 nap a határidő, a költségtéritésben 30 nap), a rendőrséget ugyszintén hétfőn hivd fel, szintén faxold le nekik a kérelmedet, és a bejelentést az intézkedés elmulasztása miatt. Ne felejtsd el beleirni, hogy amennyiben nem intézkednek, ezzel megsértik az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 8. cikkében biztosított jogaidat és a Strasbourgi Emberjogi Birósághoz fogsz fordulni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2005.07.17. 15:12

Ja: mindent irásban és tértivevénnyel adj fel, és hivatkozhatsz a fórumra is, meg a Családi Jog cimű kiadvány 2005. juniusi példányát is szerezd be, és ott az utolsó cikkre. A HVG-ORAC-tól tudod megrendelni. Kedden reggel pedig nézd a Hir-TV-t ha tudod, ott is lesz riport hasonló ügyről.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.17. 17:09

derill: írtam mailt, nézd már meg, és egészítsd ki, ha kimaradt valami...

Hejt # 2005.07.17. 17:19

a HírTv melyik műsorát kell nézni, mert a reggeli órákban többféle van (háttér, nézőtér,...)

Hejt # 2005.07.17. 18:03

Még egy kérdés,amit ugyan már feltettem, de mivel az ex és a rendőrség ezt kifogásolta, ezért kérdezném meg még egyszer. A bíróság jegyzőkönyvbe foglalt végzésében elutasította a fiam az alperesi jogi képviselő által az alperesi anyánál ideiglenes intézkedéssel történő elhelyezése iránti kérelmét, szeptemberben. Most áprilisban meghatározta szintén jegyzőkönyvbe foglalt végzéssel, ideiglenes intézkedésként az anya és fia kapcsolattartását: "a bíróság ideiglenes intézkedésként a különélő alperesi édesanya és a gyermek közötti kapcsolattartást az alábbiak szerint szabályozza:...... a kapcsolattartás helye a felperesi édesapa mint gondozó szülő lakhelye....... az alperesi édesanyát az önálló, külön elvitel joga nem illeti meg.... a végzést a bíróság előzetesen végrehajthatónak nyilvánítja."
Az ottlétünkkor arra hivatkoztak, hogy ez csak arra vonatkozik, hogy ezen időpontban nem viheti el a gyereket az anya és csak tőlem nem viheti el. De mivel a kérdéses időpontban a gyerek a nagyszüleinél volt, és nem velem, az anya úgy gondolta, következmény nélkül elviheti.
És akkor most jön a kérdés. A szituáció ismeretében szerinted a gyerek elvihető volt így, ahogy történt, vagy nem? És ha a rendőr nem intézkedett (mint ahogy a neked küldött e-mailben mellékelt beadványomban fogalmaztam), akkor kérhetem-e a rendőrséget, hogy most intézkedjenek?

derill # 2005.07.18. 11:05

Az anya rosszul gondolta. Kizárólag akkor tarthat kapcsolatot a gyerekkel, amikor a bírói határozat megengedi, és csak olyan módon, amilyen módon megengedi, tehát egyáltalán nem viheti a saját háztartásába sem tőled, sem mástól. A gyámhivatal helyében én egyébként jelezném az esetet a rendőrségnek azzal, hogy vizsgálja, történt-e büncselekmény, ugyanis a családi állás megváltoztatása akár meg is állhat. Egyébként viszont kérd még a biróságtól is most már az ideiglenes intézkedést azzal, hogy az anya önkényesen a bírói döntést semmibe véve magához vette a gyermeket, és várhatóan ez bármikor előfordulhat ujra. Törvénykezési szünet van ugyan, de ilyen esetben intézkednek.

Természetesen nem vihette volna el az anya a gyereket, a rendőr intézkedésének elmulasztása szabályellenes volt, és kötelesek intézkedni.

Arra figyelj, hogy volt már olyan rendőrség, aki közölte, hogy kérjen a jogosult birói végrehajtást. Csakhogy mivel a Csjt. kimondja, hogy a gyámhivatal, illetve a szülő követelheti a gyerek kiadását attól, aki jogtalanul tartja magánál, ezért a Te kérelmedre, illetve a gyámhivatal kérelmére is kötelesek intézkedni, a gyámhivatal pedig az Áe végrehajtási szabályait kell, hogy alkalmazza és nem a birósági végrehajtás szabályait. Nem mindegy, mert a birósági végrehajtás hosszadalmas, költséges, az Áe. szabályai alapján meg egyszerüen karhatalmi végrehajtást kérhet a gyámhivatal és a rendőrség segitségét Te is kérheted ilyen esetben.

A szép az egészben az, hogy ha neked nem lenne elviteli jogod, de elhoznád a gyereket, a rendőrség tuti azonnal intézkedne. Ez az eljárás tehát ezidáig totál diszkriminativ, mert ha egy nő elsirja magát, azonnal intézkedik a rendőrség, ha egy pasi kéri az intézkedést, semmi sem történik.

Ne felejts el eljárást inditani a családgondozó ellen is, ugyanis az anya jogkövetésre birása lett volna a feladata, tehát nem tehetett volna olyan kijelentést, hogy ne feszegesd a kapcsolattartást. A vezetőjének irj levelet, hogy haladéktalanul intézkedjen.

Az örökbefogadás felbontása meg szerintem tuti nem fog menni, mivel a gyermek nevelésére alkalmas vagy, nem véletlenül az anya elviteli jogát korlátozta és nem a tiedet. Ezen felül nem áll a gyerek érdekében az, hogy az anya ötpercenként, épp az aktuális pasijával fogadtassa örökbe a gyereket, majd amikor a pasit megunta, felbontassa az örökbefogadást, és jön a következő aktuális pasi. Az örökbefogadási eljárás nem játék, a gyerek apját nem lehet ötpercenként váltogatni attól függően, hogy anyukának épp kivel van kedve szexelni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.18. 11:13

derill: köszi nagyon, megyek is faxolni a rendőrségre és a gyámügyre... a családgondozónak ki a felettese? a jegyző? jah igen, a másik e-mailre is válaszolj már, ha lesz időd... a mai Népszabadságot megvettem, szerintem egyértelműen kitalálható melyik cikkről van szó, javaslom, olvassa el mindenki... csak egy kérdés: Te írtad? :-)))

derill # 2005.07.18. 11:23

A gyermekjóléti szolgálat vezetője a családgondozó felettese. Az övé meg a jegyző. Melyik másikra? Ugyanazt küldted el kétszer, bár az volt a tárgya, hogy gyámhivatal, de a rendőrségi levél volt abban is.
Én irtam.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.18. 11:38

nem ugyanaz volt a kettő, csak voltak benne azonos részek is, elküldöm még egyszer...
köszönöm a cikket is méág egyszer.. :-))

derill # 2005.07.18. 11:45

Ugyanaz volt a cimzett, ezért nem olvastam el, hanem töröltem. De akkor nézem.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2005.07.18. 12:02

Szóval nem ezt küldted az előbb, az tényleg a rendőrségi levél volt. Ez már a gyámhivatalnak szól.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.18. 20:01

derill: mindkét papírt beadtam, elfaxoltam... várok most már, hogy mi lesz... a bíróságra is úton van a fiam visszahozatali kérvénye, soron kívüli, azonnali intézkedést kérve...
kérdésem, a gyámhivatal mikor szüntetheti meg az örökbefogadást? mik a kritériumok? mert azért kíváncsi lennék, hogy mire hivatkozhatnak...

derill # 2005.07.20. 07:30

A gyámhivatal semikor, ugyanis nincs ilyen hatásköre. Bíróság. Ha az örökbefogadás fenntartása nem áll a gyerek érdekében. Ez igy elég tág fogalom. A birósági gyakorlat az, hogy ha az örökbefogadó szülő rendszeresen és sulyosan bántalmazza a gyermeket, tehát olyan esetekben, amikor egyébként a szülői felügyelet megvonásának is helye lenne. A birósági tárgyaláson pedig téged is meg fognak hallgatni. Ha a biróság számára kiderül, hogy anyuka csak azért akarta az örökbefogadást felbontani, hogy ne Te kapd meg a gyereket a gyermekelhelyezési perben, elhajtja anyukát a fenébe, ugyanis ha akkor jó voltál amikor örökbe kellett fogadni, akkor most is legyél jó, és tuti, hogy a biróság is igy gondolkodik.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.26. 11:41

derill: tegnap beszéltem volna az "elrabolt" fiammal telefonon, de nem a feleségem vette fel a teljét, hanem az élettárs, aki kerek perec megtagadta, hogy beszélhetnék vagy találkozhatnék a fiammal... természetesen a beszélgetést kihangosítható telefonon folytattam le, és diktafonnal fel is vettem... ezzel most tudok valamit kezdeni? a múlt héten hívtak a rendőrségtől is, de még semmilyen intézkedés nem történt a gyermekem kiadatása ügyében, sőt, az a jelentés sem készült el érdekes módon, amit az intézkedő rendőrnek az intézkedése után azonnal meg kellett volna írnia... azóta természetesen bejelentettem a felettesénél az intézkedés elmulasztása miatt, gondolom ezért foglalkozik egy alezredes az üggyel...

derill # 2005.07.26. 12:44

Nos akkor sürgesd, mert megy az idő. Irj az ügyészségnek, a minisztériumnak ha kell, kérj azonnali intézkedést. Kérdezz rá a gyámügyre, hogy ők hol tartanak a végrehajtással. Tisztázott tényállás esetén a végrehajtási határidő 15 nap. Ez már tuti lejárt.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.31. 14:31

derill: kérhetek-e a bíróságtól intézkedést, ha a volt feleségem kerek perec leírta, hogy nem ő, hanem az élettársa és a gyermekjóléti szolgálat útján óhajtja a gyerekem láthatását biztosítani? vagy em tudok vele kezdeni semmit, hanem le kell nyelnem a békát?

derill # 2005.07.31. 16:09

Ezt mégcsak nem is értem. Mit akar? És melyik gyerekkel kapcsolatban? És kit érdekel, hogy ő mit akar, amig nem veszi figyelembe, hogy Te mit akarsz?

Az egyik gyereket adja vissza. A másik gyerek esetében pedig majd a bíróság dönt. Ne menj bele semmi olyanba, ami nem tetszik. Kéthetente teljes hétvégét kérj, plusz két hözben mondjuk két napot, a páros ünnepek egyik napját ugy, hogy egyik évben az első napot, a másik évben a második napot, minden második évben a szentestét, szilvesztert, gyerek szülinapját, névnapját, augusztus 20-át, gyereknapot, minden évben a Te és családtagjaid szüli és névnapját és minden szünet és óvodai vagy iskolai zárvatgartás felét. Ez a kiindulási alap. Ha ezt korlátozni akarják, bizonyitaniuk kell, hogy a gyermeknevelési képességed korlátozott valamilyen tekintetben, egyébként meg azonos jogok illetnek, mint az anyát.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.07.31. 17:12

ha te nem érted, akkor én hogy értsem? most kaptam meg a már régebben említett levelet az élettárs által írva... dátuma 1 nappal azutáni, amikor a fiamat elvitték... az ügy egyébként tovább gyűrűzik, remélhetően jó írányba... az élettárs leírja, hogy ugyan nincs semmi közöm a fiamhoz, mert "csak" örökbe fogadtam, valójában semmi közöm hozzá, de azért azonnal igényt tartanak a tartásdíjra irányában is (holott ők 15 hónapig egy centet sem adtak a fiúnak, plusz a családi pótlékát is lenyúlták), de ezzel egyidőben beadták igényüket a gyámügyre, hogy levegyék a nevemről a fiamat... felszólítottak, hogy amikor menni akarok, előtte 5 nappal szóljak nekik, mert nem érnek csak ám úgy rá (mintha 500 km-ről, vonattal tudnék nagyon ugrálni).. megjegyzés, hogy a bírósági ideiglenes véhgzésben szó sincs ilyenről, no meg arról sem, hogy az élettárs lenne kötelezve a gyermekem láthatásának megszervezésére...
a fiamat meg nem is láthatom, mert az élettárs (szerencsére magnóra felvett felvételen) azt mondta, hogy nem engedélyezi a beszélgetést, de nem hajlandó megmondani az okát... többször kérdeztem, már azt is mondta, hogy mit kérdezem én annyit, hogy mikor beszélhetek a fiacskámmal, talán hülye vagyok? kissé kiakasztó, hogy egy ilyen senkiházi akarja nekem megszabni, hogy mit csináljak... na de azért nem adom fel... :-))
köszönöm az eddigi segítségedet is...

Hejt # 2005.08.01. 17:37

Szia Derill!

A rendőrségtől megérkezett az elutasító határozat a következő szöveggel. Érdemes-e ez alapján fellebbeznem, és ha igen, mi alapján?
Köszi szépen a segítséget!

"....az ügyben a bíróság csaka gyermekek láthatását és a kapcsolattartást szabályozta, azonban a gyermekelhelyezési per folyamatban van. A gyermek tartózkodási helyének megváltoztatása jelen körülmények között nem tartozik rendőri hatáskörbe, ugyanis a kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétségének törvényi tényállási eleme a jogerős hatósági határozat alapján történő elhelyezés, mely jelen esetben hiányzik, azaz az anya a gyermek elhozatalával bűncselekményt nem követett el. Az a körülmény, hogy az anya a bírósági határozatokban megjelölt láthatási helyről a gyermeket elhozta, nem képezi rendőri intézkedés alapját ilyenirányú igény a bíróságon vagy a gyámhatóságon keresztül érvényesíthető. A bírói végzésekben egyébként is a felperesi édesapa mint gondozó szülő lakóhelye van megjelölve, és nem pedig a volt tényleges tartózkodási helye.A vizsgálat alapján egyértelműen megállapítható, hogy az intézkedő rendőrök jogsértést nem követtek el, így a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam.
Határozatomat:

  1. az államig. eljárás átalános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. 62. § (1) bekezdés
  2. Illetékességről szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2)
  3. Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 24. § (1) és (2)
  4. Családról, házasságról szóló módosított 1952. évi IV. törvény 72/a § (1) és (4)
  5. Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 194. §

alapján határoztam meg."

derill # 2005.08.03. 11:52

Persze, fellebbezd meg. Az a szomoru, hogy nem is értették az egészet. Te nem feljelentést tettél a gyermek családi állásának megváltoztatása miatt, hanem kérted, hogy a gyermeket vigyék vissza oda, ahonnan az anya elhozta. Miután végzésed van arról, hogy az anya az elvitel jogát nem gyakorolhatja, Te jogszerüen követelheted a gyermek kiadását az anyától, mert az jogellenesen tartja magánál. Ennyi. Szégyen, hogy a rendőrség ennyire nincs tisztában a jogszabályokkal.

A lakóhelyed azonos az anya mostani tartózkodási helyével? Mert ez esetben jelentkezz át a tartózkodási helyedre, és kérd ujra a gyerek kiadását.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # 2005.08.03. 13:22

van valami jogcímem ami alapján meg tudom fellebbezni? vagy csak elég, ha azt kérem, hogy vizsgálják ki? az én lakóhelyem (állandó) és az anya állandó lakhelye(mint tartózkodási hely) egymástól 500 kmre van... jelentsem át a gyereket és indítsak új eljárást az itteni rendőrségnél?

derill # 2005.08.03. 17:24

Az előbb irtam le, hogy mivel fellebbezz„Te nem feljelentést tettél a gyermek családi állásának megváltoztatása miatt, hanem kérted, hogy a gyermeket vigyék vissza oda, ahonnan az anya elhozta. Miután végzésed van arról, hogy az anya az elvitel jogát nem gyakorolhatja, Te jogszerüen követelheted a gyermek kiadását az anyától, mert az jogellenesen tartja magánál
Átjelentheted, de ez azért lényegtelen, mert a gyerek tartózkodási helye szerinti rendőrségnek kell ugyis végrehajtani, egy soproni rendőrség nem fog Mátészalkára utazni intézkedni, hanem megkeresik egymást.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

kissember # 2005.08.05. 22:58

Sziasztok!
Olvastam ezt a topicot, nagyon jó dolgokat találtam benne.
Szeretném megosztani azt ami eddig történt velem és egyben tanácsot is kérni.
Válófélben vagyunk, könnyű testi sértéssel indul eljárás ellenem. A feleségem rendelkezik egy látlelettel, amit hurcol magával mindenhová mint egy trófeát és persze mindenki bedől neki.6 -szor volt nálunk a rendőrség, a fiamat amikor el akarták vinni, 7 rendőr volt ott, úgyhogy rendőri kísérlettel hazudva vitte el a feleségem az anyósomhoz nyaralási szándékkal. Õk pedig ehhez segítő jobbott nyújtottak hozzá, mert eljátszotta a hattyú halálát és a rendőr azt mondta szó szerint, hogy magával viheti a gyereket, mert igaz hogy azonos jogokkal rendelkezünk, de az anyának mégis több joga van mert ő szültea gyereket. Azóta nem maradhatok vele egyedül, a lakásukba nem engednek be, hiába a pszichológus (a fiamé), a családsegítő, a gyámügy, a nyilatkozat amiből a feleség még egyet sem ír alá, levelezések stb. persze azóta bejelentkezett ideiglenesen oda és átiratta másik iskolába a gyereket. Az iskolák persze amikor meglobogtatja a látleletet hanyattdőlnek tőle és az apát persze mindenhol semmibe veszik és senki nem tesz semmit. Igen épületes példája a gyerek másik szülő elleni nevelésének, gyűlöletkeltésnek az apa irányába, sajnálatkeltés és zsarolás az anya beteg mivolta miatt és még hosszan hosszan tudnám sorolni hogy mi történt eddig és túlzás nélkül merem mondani, hogy az anya kis országunk legszélesebb skáláját vakarta elő egy Nő bosszújának. No persze ítélkezési szünet van, pláne az anya rokkantnyugdíjas, pláne 6 éve pszichiátriai kezelésre szorul, a vagyoni perről nem is beszélve ami majd zajlani fog. Persze hogy ne legyen olyan egyszerű, a lakást is kipakolta és mondanom sem kell hogy azokat mind az ő anyukájától kapta... És a fiam aki a nagyapa, nagyanya, a keresztapa, a keresztanya és az unokatestvér no meg az apa nagycsaládos környezetében nőtt fel, mint egy kamikáze azt mondja amit az anya hallani akar. Azazhogy mindenki aki eddig kedves volt, az mostmár sík hülye fél éve. És a fiam tőlem 250 km-re és tehetetlen vagyok egyre inkább azt látom. Van valakinek tippje arra hogy mit lehet kezdeni azon kívül hogy kommandósokkal elraboljam a bőgő gyereket akit teljesen behülített az anyja? Megköszönöm ha olyan ötletet kapok, ami használható és nem arról szól hogy ugyanolyan jogaim vannak mint a feleségemnek és ha ő elrabolja raboljam vissza, ha kiíratja a suliból én írassam vissza, ha valamit elvisz akkor azt írja alá és egyéb ilyen ügyvédi tanácsok amiket kívülről fújok és nem érek el vele semmit? Köszi...