gyerekelhelyezés


Hejt # 2005.05.03. 12:00

derill: mit jelenthet az gyermekelhelyezés szempontjából (jelent-e egyáltalán valamit), ha a bíró a 6 éves gyermek láthatását csak úgy engedélyezte, hogy "az önálló gyermekelvitel joga nem illeti meg a szülőt"? a per még folyamatban van...

derill # 2005.04.29. 13:38

Kizárt, hogy a másik két hétvégét náluk töltse, véleményem szerint maximum egyet havonta. Hivatkozz arra, hogy olyan erős befolyást próbáltak gyakorolni rád, hogy félő, hogy a gyermekednél sem lesz ez másképp. Kéred ezért, hogy felügyelet mellett tarthassák eleinte a gyermekkel a kapcsolatot, hogy ellenőrizhető legyen mindez. Mondjuk a gyermekjóléti szolgálatnál. Sajnos az alapján amit leirtál valószinü, hogy megpróbálják a gyereket ellened forditani. Ha ilyen jellegü megjegyzéseket tesznek rád, akkor kérheted a kapcsolattartásuk csökkentését, korlátozását, akár megvonását is.

Kapcsolattartási joguk egyébként van, de kérheted például, hogy hét közben látogassák a gyereket nálad, hivatkozz arra, hogy Te is szeretnél két hétvégét a gyerekeddel lenni, mint ahogy a gyerekek apja is lehet. Esetleg kérd azt, hogy péntek estétől szombat estig vihessék csak el.

Sokféle verzió lehetséges.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.27. 17:22

Szia!
Már nem akarják a szülők a gyerekemet, de velem sem kívánják a kapcsolatot felvenni. Még mindig haragszanak rám, a párom pedig sohasem szeretnék látni, hallani róla.Nővérem infói szerint gyermekláthatási pert akarnak indítani.Nekem itt a gyámügy azt mondta, nem feltétlenül kötelező a nagyszülőnek megadni a láthatási jogot.Ma lett 3 éves a kicsi, mostmár az apja is elhordja majd 2 hetente hétvégére.Lehetséges, hogy a hónap 4 hétvégéjéből csak egyszer lehet velem a gyerekem, mert a nagyszülők is elvihetik majd egy hétvégén?Esetleg kettőn ők is?
Mit tudsz erről nekem mondani?Félek, hogy a gyerekemre ez káros lesz, hiszen hétköznap oviban lesz, hétvégén meg mindig másnál. Nem árt az neki is?
Köszi.

derill # 2005.04.15. 16:21

Ideiglenes hatályu elhelyezésre gondolt, de azt csak akkor lehet elrendelni, ha a gyermek testi, értelmi, erkölcsi fejlődése súlyosan veszélyeztetve van, tehát nem fognak ilyen papirt kapni. Kérni lehet (de valahogy hiába megyek be pl. a bankba és kérek 10 millió forintot, nem adnak. Nem is értem miért?)

Nem számit, hogy hol jelentették, nyugodtan elmehetsz Gödöllőre is, nem fognak ott tartani. Nagykoru vagy, oda mész, ahova akarsz.

Ha az unokabátyád elmondja, jelentsd a felettesénél. Mielőbb hivd fel, és mondd meg neki, hogy jelenteni fogod, hogy szolgálati titkot adott ki, ha közli a szüleiddel a lakóhelyedet. Ne aggódj, ez nem zsarolás vagy fenyegetés. Nem fogja merni megmondani a szüleidnek, mert az állásába kerülne. A gyámhivatalnál is jelezd, hogy kéred a lakóhelyed titkosan kezelését. Arra fognak hivatkozni, hogy a feleknek iratbetekintési joguk van, tehát a szüleid is megnézhetik az iratot. Mondd meg, hogy ez igaz, viszont az Adatvédelmi Törvény értelmében csak akkor lehet a lakcimed nyilvánosságra hozni, ha Te ehhez hozzájárulsz, és nem járulsz. Az pedig nyilvánosságrahozatal, ha bárkinek megmutatják, ez alól a szüleid sem kivételek. Tehát az iratot csak ugy mutathatják meg, ha a lakcim nem szerepel benne. Irják fel, és egy zárt boritékban csatolják hozzá, de ezt a zárt boritékot a szüleid nem bonthatják ki. (Ilyen esetekben egyetlen személynek van joga tudni, és nem is a Te lakcimedet, hanem a gyerekét, az pedig a gyerek apja.)

Nem gond, ha eddig ők gondozták. Mondd el a gyámhivatalban, hogy most épp itt az ideje, hogy Te csináld, ezért is költöztél el, mert szeretnél végre önálló lenni (ennyi idős korban már nem árt). Esetleg hivd fel a gyámhivatal figyelmét a topicra is.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.15. 13:39

Köszönöm. A nővérem most szólt, aki mellettük él, hogy hétfőn ide jönnek, a községbe. A polgármesteri hivatalba készülnek valamilyen kikérő papírért, amivel szinte azonnal elviheti a gyerekem. Tudsz erről valamit?
Ma elmentem itt a gyámügyre, de csak hétfőn van fogadóóra. Azt hiszem, nagyon nehéz időknek nézek elébe. Bejelentették az eltűnésemet a rendőrségen, de ott is voltam, kb 3 hét, mire lezárják az eljárást. Ha el mertem volna a gödöllői kapitányságra menni, akkor azonnal lezárnák, de nem merek. (Oda tartoznak a szüleim, ott jelentették.)Elmondtam, hogy félek még felhívni is őket és kérem a címem titkolását.De ez nem sokat ér, mert az unokabátyám ott rendőr, az úgyis elmondja nekik...

A gyerek apjával is beszéltem és a nővérem is, azt mondta,szeretné, ha a gyerek nálam maradna.Csak akkor perli el, ha bebizonyosodik, hogy rossz anyja vagyok. De ezt nem tapasztalta.

A szüleim indokai az alkalmatlanságomra: ők fürdették a gyerekem, én csak tévéztem, ők mostak rá. A fürdetésről: rögtön a kezdetekkor így alakult ki, hogy átvették ezt a szerepet tőlem.
A mosás: anyám élete a mosás, a géphez nem is enged nyúlni.

Szóval mi ez a papír, lehetséges-e ilyesmi?

derill # 2005.04.15. 11:22

Nem kell kimutatni, hogy anyádék nem alkalmasak a gyereknevelésre, amig azt nem tudják bizonyitani, hogy Te nem vagy alkalmas. Amig a gyereket ellátod, tiszta, gondozott, vannak játékai, rendszeresen hordod a szabadba, az orvoshoz amikor beteg, vagy védőoltás kell neki, addig a szüleid semmit sem tehetnek. Kizárólag a szülők alkalmatlansága esetén lehet a gyereket 3. személynél elhelyezni.

A válaszodból az tünik ki, hogy a gyerek apja nem az, akivel most élsz. Õ az egyetlen jelen pillanatban, aki sikerrel indulhatna egy gyermekelhelyezési perben, ha ő alkalmasabb a gyerek nevelésére mint Te, és a gyermek körülményeiben jelentős változás történt. Önmagában a költözés viszont nem jelentős változás, csak ha sokkal rosszabb körülmények közé került esetleg, mondjuk ha 8-an laknak egy 12 négyzetméteres szobában, stb.

Önmagában az, hogy a párodnak hitelei vannak, szintén nem indok a gyerek elvételére, hiszen ha az lenne, a magyar családok több mint felétől el kellene venni a gyerekeket, mert a legtöbben hitelből épitkeztek, vásároltak stb.

Mondd el a gyámhivatalban, hogy a szüleid helyetted akarnak élni, Te szereted őket, de megpróbálnád most már egyedül, jó lenne, ha hagynák és inkább segitenék. Mondd meg, hogy nem haragszol rájuk, csak élni szeretnél ugy, ahogy szerinted Neked jó. Ugy, hogy ne más döntse el helyetted, hogy reggel mit egyél, mit vegyél fel, vagy mit csinálj.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.14. 21:28

Köszi a választ. A szökésen túl vagyok, nagyon nehéz volt...Most a párom szüleinél lakunk.Apám bejelentette eltűnésünket a rendőrségen,elmondta, hogy ő tartott el bennünket, a páromnak hitelei vannak, és a rendőrök állítólag azt mondták, hogy gyorsított gyerekelhelyezési per lesz, tutira ő kapja meg a fiam. Nagyon félek.Nem tudom, csak le akarták-e őt szerelni, vagy tényleg így van. Holnap megy állítólag a gyámügyre, úgyhogy én is ott kezdem a napom.
Felhívták az apát, azt akarják elérni, hogy az is melléjük álljon, és írja alá, hogy kéri a gyerek náluk való elhelyezését., vagy Addig nem nyugszom, amíg le nem zajlik az ügy.
Nem tudod, mivel bizonyíthatják, hogy nem vagyok alkalmas anyának? Milyen indokok kellenek hozzá?
Mert én nem érzem alkalmatlannak magam.A gyerek 3 évesen 3-4 verssoros verseket szaval, amit én tanítottam, rendes ruhában jár, etetem.Itt oviba is be akarom íratni.
Egyébként a fiam sűrűn emlegeti, hogy a mamája megfojtogatta az anyukáját, a papája meg ordibált. (Ez tényleg így volt, de nem vetettem fel látleletet-sajnos. Az arcom és a nyakam egy hétig viselte anyám keze nyomát).Ezzel egy pszichológus tud valamit kezdeni? Ki tudja mutatni, hogy anyámék nem alkalmasak gyereknevelésre?
A párom 2.alkalommal a volt feleség félrelépése miatt vált el, ő kamionozott, az asszony meg mást keresett. De a mai napig normális köztük a viszony.

derill # 2005.04.12. 19:49

Nem, ez önmagában tul kevés lenne hozzá. Ha nem gondoskodnátok a gyerekről, akkor igen.

Javaslom, hogy költözz minél távolabb a szüleidtől, ugyanis erőteljesen megpróbálnak beleavatkozni az életedbe, ezzel szépen tönkre is fogják tenni, ha nem iktatod ki őket. Érthető, hogy féltenek, nyilván szivesebben látnának melletted olyan férfit, aki gazdag, továbbá azon is elgondolkodtak, hogy nem véletlen, ha már két nő is elhagyta, de nem ez a megoldás.

Nem élhetnek helyetted. Felhivhatják a figyelmedet dolgokra, de döntened neked kell, hiszen a következményeit is Te fogod viselni.

Javaslom vedd meg Dr. Grád András: Félrelépők kézikönyve cimü könyvét. Ott részletesen ir arról, hogy mi minden ronthat meg egy kapcsolatot - többek közt a tul közel lakó anyós, aki csak "segiteni akar".

Tudok olyan nőről, akinek az anyja már sikeresen tönkretette a nő két házasságát is (azt akarva elérni, hogy a lánya mindig mellette maradjon, és majd ápolja őt öregkorában, az persze nem számit neki, hogy a lánya boldogtalan lesz).

A lány uj férje kijelentette, hogy az anyósa csak havonta egyszer két órányi időtartamra jöhet hozzájuk. Most béke van. Kérdés meddig.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Katika26 # 2005.04.11. 23:01

Segítség!
Elvehetik-e tőlem a szüleim a 3 éves gyerekem, ha olyat választok élettársnak, aki két helyre fizet gyerektartást, hitelei vannak, de dolgozik? (Sajna, csak min.bérre jelentik be, de munkáltatóit adnak neki többről)Én még gyesen vagyok, nem tudom, el tudok-e helyezkedni, ha nem, marad a munkanélküli. Ilyen feltételek mellett nálam maradhat a gyerekem, akit imádok, és ő is engem? Élettársamat elfogadja, ő is a fiam. Élettársam szüleinél laknánk, oda szöknénk, mert szüleim sehová nem engednek egyedül (26 éves vagyok...).

Köszi a segítséget, ami nagyon sürgős