gyermekláthatás


ObudaFan # 2011.05.17. 14:43

Megpróbálhatod kérni, hogy a kapcsolattartás költségeinek felét viselje.
HA az a gyanúd, hogy veszélyezteti a gyereket, akkor indíthatsz gyermekelhelyezés megváltoztatása pert, de neked kell bizonyítanod a veszélyeztetés tényét. Például szakértővel.

Tacitusz Manassé # 2011.05.17. 14:21

Sziasztok!

Elvált vagyok, a kétéves kislányom a volt feleségemnél van. Szlovákiában élek a menyasszonyommal, akivel első gyermekünket várjuk. Ők eddig Tatabányán laktak, most bejelentette, hogy elköltöznek Esztergomba. Kérhetem-e a bíróságon, hogy a láthatás napján félútig hozza el az anyja a gyermeket, és visszafelé is ugyanúgy? Ez minden alkalommal 70km csak oda. A költségek miatt kérdezem. Van-e beleszólásom abba, hogy hová, kivel költöznek, hogy ezentúl ki lakik együtt a lányommal? Eddig a nővérével és annak lányával laktak együtt. Ha van egy olyan gyanúm, kérhetek-e ellene drogtesztet, és ennek mi a menete? Ha igen, elvehetik-e tőle a kislányt, hogy én nevelhessem?

Terembura # 2011.04.20. 08:28

Kedves Mária!
Az a pár tízezer forint pontosan 2.574.731 forint+kamatai 2010. január 20 napjától, a fizetési maghagyás 2010. július 9-én lett jogerős. Mi egy kétgyermekes család vagyunk (azt hiszem mondhatom, mert második közös gyermekünk júniusban születik)- én gyedet kapok, a kisfiunk családit, a párom 100 ezer forintot hoz haza minden hónapban. Ebben az esetben a majd' 3 millió forint eléggé hiányzik a családi költségvetésből (pláne, hogy azt a volt feleség helyett hitelből fizettük ki és a mai napig fizetjük a törlesztést). Remélem megérti, hogy ezt nem tudjuk szó nélkül hagyni, hisz nem tudunk ajándékba adni ennyi pénzt senkinek sem, elég hiteltörlesztést fizetünk ezen kívül is. Nem tudom, hogy meddig fogunk "háborúzni", mindenesetre elmondható: nyuszicsibe tavaly szült, így még hét évig anyaságin ellesz otthon (van annyira okos, hogy még véletlenül sem megy el dolgozni, hacsak nem viszi rá a kényszer vagy nem "tanácsolja" neki az élettársa miután a legkisebb gyermek ovis lesz), ingó-ingatlan vagyona nincs. Nem csak nekünk tartozik, közel egymillió (!) forint tartozása van a közüzemi szolgáltatók felé, jelenleg is több végrehajtási eljárás van ellene folyamatban.
Vele nem lehet tárgyalni, számtalan tértivevényes levél maradt megválaszolatlan, vagy épp hazudik...
A gyerekekkel való kapcsolattartásról nem is beszélve. Mi köszönjük, jól vagyunk :-), van egy egészséges és gyönyörű kisfiunk, júniusban pedig megérkezik a testvére- nem tudunk nekik mindent megadni, de szeretetben nőnek majd fel. Ez az ügy nem okoz konfliktust közöttünk, támogatjuk egymást a nehéz időszakokban, kérjük és elfogatjuk a jogszabályok adta segítséget a nyuszicsibe okozta probléma megoldásában.
Az, hogy nyuszicsibe hogyan kavarja a lapokat a saját családjában, mit mond el és mit nem, nem a mi dolgunk- ezzel neki kell elszámolnia elsősorban az élettársa felé.
Köszönöm a szavait, de ez az élethelyzet sajnos nem ugyanaz.

sagit # 2011.04.20. 04:41

Kedves Derill.

Kicsit félre értettél... Az anya (jelen esetben akinél a gyermekek vannak elhelyezve) kiesik a képből (pl: korház) Rábizza a gyerekeket az ő szüleire, holott az apa az akire kellene szerintem, mert a kapcsolat az apa és a gyerekei közt szoros és jó. Az apa is képes a gyermekeit nevelni holott csak "férfi". Nem értem hogy milyen jogon lehet kizárni a gyerekek neveléséből az apát ha az anya bármilyen okból képtelen ellátni a gyerekek nevelését...

derill # 2011.04.19. 19:49

Kedves Terembura: Én azt gondolom, hogy ha ismernétek egymás problémáit, akkor talán könnyebben egymás helyébe tudnátok magatokat képzelni és talán meg is tudnátok egyezni. Minél tovább tart a háborútok, annál többe kerül és ha ezt az energiát nem egymás ellen használnátok, talán mindkettőtöknek, sőt, mind a kettőtök teljes családjának jobb lenne. Általában a viták pár tízezer forinton folynak, a pénz azonban pótolható pénzzel. Az emberi kapcsolatok nem pótolhatóak. Tény, hogy nem mindenkivel lehet megegyezni, például pszichopatákkal, szociopatákkal szerintem tárgyalni sem lehet, nálatok azonban szerintem van esély a megegyezésre. Nehéz a kezdő lépéseket megtenni, de esetleg próbáljátok meg, hátha sikerül. Mindketten hetente felírtok három-három problémát egy cetlire azzal, hogy a másik személy írja le, hogy ha ez az ő problémája lenne, hogyan oldaná meg, illetve milyen segítséget tud adni a másiknak a probléma megoldására. Lesznek problémák, amik még így sem oldhatóak meg, azt tegyétek félre és vegyetek elő újabb három problémát. Egy csomó problémáról fogjátok látni, hogy megoldható. Néhány a végére sem lesz az, de legalább a nagy része igen. Próbáljátok ki. Jobb mint évtizedekig háborúzni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Terembura # 2011.04.19. 19:28

Kedves Mária!
Természetesen amennyiben nyuszicsibe valamiféle ügyet indít bármelyik "panaszával" kapcsolatosan, mindenről tudunk bizonyítékot (bíróság által jóváhagyott egyezség, végzés arról hogy az anya lemondott a tartásdíjról, jogerős fizetési meghagyás) felmutatni. Ezek nélkül nem is lenne semmi értelme vele foglalkozni. Az persze igaz, hogy messziről jött ember azt mond amit akar...
Én azért látogatom a fórumot, mert nyuszicsibével volt és jelenleg is van folyamatban ügyünk. Mint már korábban is, most is választ kaptam a kérdésemre. Köszönöm minden hozzászólónak az eddigi tanácsokat és a jövőben is számítok a segítségükre.
Tisztelettel

derill # 2011.04.19. 13:06

Sagit: kérdés, hogy a gyermek miért van nevelőszülőnél. Ha azért, mert a gondozó szülő nem alkalmas gyermeknevelésre, akkor nyilván jogszerűen nem rá bízta.
Ha nem azért, hanem mondjuk a "nevelőszülő" az anya jelenlegi párja, akkor pedig alapban sokszor olyan mértékű az ellenállás a nevelőszülő és a vér szerinti szülő közt, hogy nem várható hogy megbízzon az "ellenfelében" és a gyermeket rábízza, még akkor sem, ha mondjuk a különélő szülő alkalmas a gyermek nevelésére és a kapcsolata is jó vele. Amikor az anya a nevelőszülőre bízta a gyermeket, a felelősséget is rá hárította, tehát a nevelőszülő a felelősséget olyan személyre hárítja át, akiben maga is megbízik. A nevelőszülőnek ilyenkor egyetlen feladata, hogy a kapcsolattartást biztosítsa az előírtaknak megfelelően. Ha az anya kórházban volt ezen időben, akkor a gyámhivatal nem fogja elmarasztalni, hiszen hiányzik az önhiba. Nyilván ő sem bízik a gondozó szülőben, a nevelőszülőben esetleg jobban bízik. Ezt egyébként jogszabály nem szabályozza, tehát a hivatalokból erre döntést kérni meglehetősen esélytelen.

Nyuszicsibe és Terembura: az éremnek mindíg két oldala van. Itt a fórumon sokszor csak az egyik oldalt ismertetik, ezért a tanács "féloldalasra" sikerülhet. Nyilván, ha kiderül, hogy más a tényállás, akkor más lenne a válasz is, de a fórum nem az a hely, ahol ellenőrizni lehet, hogy ki mit hazudik, ki manipulál. Ha elmegy valaki az orvoshoz és elmondja, hogy nap mint nap tele van kiütésekkel, akkor lehet, hogy kap egy drága kenőcsöt és eredménytelen lesz a kezelés. Ha megmondta volna, hogy pl. csalánültetvényt gondoz rövidnadrágban, akkor csak annyit mondtak volna neki, hogy húzzon fel hosszú nadrágot. Ennek tehát ez a rizikója. Ettől persze még sok élethelyzetre lehet itt tanácsot találni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

sagit # 2011.04.13. 06:37

Nyertél! A gyámhatóság le sem tojja az ügyet! Még csak figyelmeztetni sem akarják. Nem értem egy gyereknek két szülője van. NEKIK kell felnevelni őket és nem másnak. És ebben hogy ez ne valósulhasson meg minden hatóság asszisztál itt magyarországon... szégyen!

monalisa1 # 2011.04.12. 15:19

sagit

Végre közölted a gyermekek életkorát, addig csak találgatni lehetett, sötétben tapogatózni.

A panaszoddal - és az egyéb más dolgok felpanaszolásával fordulj a gyámhatósághoz, az anyával szemben ők tudnak eljárni.

(Vélem voltál már és nemigen tettek semmit, vagyis a kör nagyjából bezárult...)

ObudaFan # 2011.04.12. 12:47

Igen.

Terembura # 2011.04.12. 09:38

Kedves Fórumozók!
Bocsánat az előző kommentemért...
A kérdésem az lenne: ha a párom kimegy fél évre külszolgálatba, kell-e hivatalosan értesíteni az anyát erről (a láthatás elmaradása miatt).
Köszönettel és tisztelettel

Terembura # 2011.04.12. 09:35

És még valami nyuszicsibe: a gyerekek nem hívogatják az apjukat, és nem igaz az sem, hogy 2007. áprilisától nem találkoztak- hiszen a hétvégén is együtt voltak.

Terembura # 2011.04.12. 09:33

nyuszicsibe!
Szerintem te egy-két dolgot elhallgatsz a történetből, és az állításaid nem fedik a valóságot (vagy a 2.574.731 forintos tartozásod semmi???)Egyébként meg te tiltottad meg, hogy jöjjenek, ez pedig a te butaságod.
A tartásdíjról te mondtál le 2012. októberéig a 400.413 forint összegű tartozásod miatt, ennyire feledékeny vagy? Miattad kell kimennie fél évre külszolgálatba, és itthagynia a két "új" gyerekét (is) azért hogy ne dögöljünk éhen, ugyanis 1010 forintunk marad a hónap végére, mert helyetted fizetjük a lakásotok törlesztését (ez is benne volt a bírósági egyezségben, emlékezz!!!) Ebből nem nagyon lehet ugrálni, ugye? Itt az ideje, hogy a végrehajtó kopogtasson az ajtótokon a jogerős fizetési meghagyás alapján!

sagit # 2011.04.12. 06:39

Nos nem véletlenül valóban - mindenáron távol akarja tartani a gyerekeket az apjuktól mert attól tart ha sokat vannak vele már nem szívesen mennek vissza hozzá...(!) És ez nem azért mert ott minden meg van engedve neki.
Ez a szabadság ez ne haragudje de marhaság... minden ember aki gyereket nevel az szabin van. dehogy ! Reggel mennek a gyerekek suliba ( 10-12 évesek) du jönnek. és délután együtt a család... Itt nincs mit felülírni HA az egyik szülő nincs vmiért a következő MINDIG a másik szülő (persze ha nincs törvényileg eltiltva) Mert így lehet vkit megfosztani a gyermekeitől szép lassan és a gyerekeket az apjuktól... A napi elfoglaltság a suli ahová egyedül mennek (500m) és az edzés ahová a különélő szülő viszi őket heti 2 alkalommal....

monalisa1 # 2011.04.12. 06:22

Vélem az anya nem ok nélkül a szüleire bízta a gyermekeket - amíg ő ideiglenesen távol van.

Ezen kívül nem írtad a gyermekek életkorát, mindennapi elfoglaltságukat, valamint nem válaszoltál, hogy a különélő szülő nagy hírtelen elő tudna-e varázsolni két hét szabadságot?...

Tudod, van amikor az élet felülírja a betű szerinti dolgokat.

Ha nagyon sérelmezed, a nyári kapcsolattartás idejére kárpótlásként, kérj némi többlet majd.

sagit # 2011.04.12. 04:43

A gyerekek a nevelő szülő szüleinél vannak pedig a különélőnél kellene szerintem ha a nevelő nem képes bármi okból ellátni a "feladatát" Vagy rosszul gondolom?

monalisa1 # 2011.04.11. 16:11

Vélem a nagymama már nyugdíjas így korlátlan az ideje az unokák gondját viselni, ezzel szemben a különélő szülő kapna-e nagy hírtelen 2 hét fizetett és/vagy fizetés nélküli szabadságot?!

Az ideiglenesen a nagymamánál elhelyezett unokákat a különélő szülő csorbítatlanul kapja meg láthatásra, és vigye is vissza őket!...

sagit # 2011.04.11. 12:13

Tisztelt Fórumozók, Ügyvédek,
Egy olyan kérdésem van hogy mi van akkor ha a nevelő szülőnek korházba kell mennie (műtét stb) és nem tudja ellátni a kiskorú gyermekeit több mint 2 hétig - ezért nem a különélő sülőnek szól hanem a szüleire bizza a gyermekeket holott a különélő szülő kifejezetten szeretné ha vele lehetnének. Joga van e a nevelő szülőnek a különélőt kihagyni ilyen esetben a gyermekek gondozásából stb???

monalisa1 # 2011.04.09. 16:30

derill, a ...@freemail.hu címedre írtam az előbb.

derill # 2011.04.09. 15:35

Nyuszicsibe: Lemondani nem lehet a gyerekről, ahogyan monalisa1 is írta, viszont a Csjt. 48. § (3) bekezdése alapján az örökbefogadók adatainak ismerete nélkül hozzájárulhat a gyermek örökbefogadásához. Ez esetben a szülői felügyeleti joga megszűnik, de a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a tartási kötelezettsége fennmarad az örökbefogadásig. Ezt meg lehet próbálni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2011.04.09. 15:29

Monalisa: tudunk beszélni? Légyszíves jelezd.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

monalisa1 # 2011.03.28. 15:27

Gyermekről "lemondani" nem lehet, azonban az időközben kialakult helyzetre tekintettel a t.díj valószínűleg ujra lesz bíróságilag szabályozva - ha ezt kéri, tekintettel az ő ujabb két gyermekére. (A jövedelme 50%-ig, és azon belül 2x12,5%-ra tarthatsz igényt, a többi "otthon" marad.)

A gyámhatóságtól kérheted hogy "nógassák" az apát a láthatás / kapcsolattartás betartására, ellenkező esetben bírságolhatják - akár.

Az más kérdés hogy amit nem tesz meg szívből az milyen tartalmú lesz majd hatalmilag...

Az elmaradt t.díj összegek miatt a bírósági végrehajtónál eljárhatsz vele szemben, de visszamenőleg csak 6 hónapig lehetséges.

elkeseredett # 2011.03.19. 13:39

ha nincs ellenvetés miért ne???
ha van ellenvetés akkor szerintem nem és ekkora gyereknél nem szokták..
kb. 3 éves korig, inkább csak ottalvás nélkül, általában az anya lakásában az anya felügyeletével, vagy ha arra indok van gyh-nál felügyelettel.
üdv

Suzy78 # 2011.03.18. 11:35

Megítélheti-e a bíróság ezt a láthatást egy másfél éves gyerek esetében:

  • kéthetente péntek 18 órától vasárnap 19óráig az elvitel jogával, húsvét, pünkösd, karácsony másnapján 9 órától 19óráig az elvitel jogával, július és augusztus hónapban két hét időtartamban az elvitel jogával.
paradigma # 2011.03.02. 08:36

Gyámhivatallal én is perben állok. Teljesen manipulatív módon döntöttek ellenem. Másik láthatással és kapcsolattartással kapcsolatos topikban részletesebben leírtam az esetemet. A lényeg, hogy bontópert pótborítékból tartják mert másodfokon van a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos beadványom, mert az ideiglenes intézkedést a bontóban elutasították. Hiába van igazam, a hivatalok anyapártiak. Sajnos. Pedig hozzám jobban kötődik a gyerek. Sztereotíp, elfogult, részrehajló, korrupt, anyagias, érzelemmentes hozzáállásokat tapasztalok. Sajnos. Viszont Dr. Regász szerintem sokkal segítőkészebb és szakmailag is képzettebb a nagybetűs átlagnál. Ezt nem csak gondolom, tudom. Ő is emberből van, így tévedhet is.