Börtön vár a gyereküket kisajátító elvált szülőkre

a szülői elidegenítéssel kapcsolatban mindig csak az anyákról van szó, mint "bűnös" félről. Az én helyzetem fordított. 1,5 éve zajlik a válásom, 16 éve pszichiáter kezeli bipoláris depresszióval(szerintem paranoiás színezete is van ) a gyermekeim apját,aki egyre erősebben hangolja ellenem a gyerekeimet. 12 és 13 éves fiúkról van szó. 1 hónapja tudtam megoldani, hogy elköltözzek a közös tulajdonú házból, ahol egyedül tudok lenni a gyerekekkel. A válást még mindig nem mondták ki, a gyerekek elhelyezése ideiglenesen sem történt meg-kérésem ellenére-, nó a feszültség és a gyerekek is szenvednek a helyzettől.
Hogyan lehetne meggyorsítani az eljárást, hogy minél hamarabb normális életet lehessen élni, tiszta játékszabályokkal. Hogyan lehet bizonyítani a másik fél pszichés problémáját, aki kizárólag magánrendelésre jár pszichiáterhez, de biznyíthatóan gyógyszeres kezelés alatt áll. nem akarom a gyerekeket elszakítani az apjuktól de nem akarom, hogy ellenem hangolják őket.

tényleg, ez eszembe sem jutott.. :-))
köszi...

Ez annyiban jó, hogy megtörtént, hogy innentől kezdve, ha szakvéleményt ad, vagy tanunak jelentkezik, kérheted, hogy a biróság elfogultság miatt ne vegye figyelembe azt amit mond, illetve ne hallgassa meg.

régóta olvasgatom ezt a "vitát" arról, hogy ki a felelős a házasságokért, a férfi vagy a nő... csak egy adalék... a feleségem 15 hónapja költözött el ithonról az akkor 9 hónapos kislányunkkal egy másik manushoz (a másik gyerkőcünket., akit hivatalosan örökbe fogadtam, mert az előző házaságából született és az apja nem foglalkozott vele, azt pedig a saját szüleinél hagyta). állítása szerint "menekülnie" kellett itthonról, 1,5 év házasság után (egy másik férfihoz, aki mellesleg 3 gyerek édesapja)... azóta folyamatosan kapom a hideget... először "csak" alkoholista voltam... azóta már az is "kiderült", hogy a kicsilányommal akartam kiugrani a 10. emeletről... természetesen ezt csak a feleségem vallja, a saját szülei és testvére is igazolta, hogy ezek a vádak nem igazak... a múlt héten a lánykám legalább 6. kezelője (mivel nagyon betegen született) felhívta az akkori gyermekorvost (15 hónapja költözött el a nejem tőlem több száz kilóméterre), és leteremtette a sárga földig, mert a bíróság kérdésére anno azt merte leírni, hogy a lánykámnak jobb helye lenne az apánál és ő mint gyermekorvos nagyon helyteleníti az anyának azt a cselekedetét, hogy a kislányt kiveszi egy kezelésből és nem is hordja egy ideig máshová... és a kezelő kikérte magának ezt... hogy milyen jogon, azt nem tudom, de igazán nem is érdekel...
szerintetek ez "normális"? mert én, mint apa ezt mélységesen felháborítónak tartom... az egy dolog, hogy a feleségem mit hordott neki össze, de veszi a bátorságot, hogy majd 1,5 év múltán, leteremtsen valakit, akit nem is ismer...

Nyugodj meg! Fényévekre vagyok a volt feleségedtől!

És - nem mellesleg - mindenki másétól is!

Dija!
Pont olyan lehetsz mint a volt feleségem! Elváltunk, elköltöztem (egy szó nélkül /nem tudtak volna kitenni a lakásból!/) aznap este már hármasban "alukáltak" az akkor 6 éves lányommal egy ágyban! Azt mondta akkor bármikor láthatom a gyereket, most nem láthatom, nem beszélhetek vele, adjak többpénzt.....! Egy picit mintha gusztustalan lenne, nem? A nőnek mindent szabad? Amíg melóztam éjjel-nappal addig Õ a haverommal szépen összejött! Mindegy, elváltunk, de amit azóta csinál az rosszabb mint ami előtte volt! Gondolkozz egy picit!

Sajnos a biróságnak tényleg figyelembe kell vennie, hogy végrehajtható legyen a jóváhagyott egyezség, azonban ez nem mindig sikerül, mert egyes gyámhivatalok képtelenek önálló gondolkodásra. Egy példa: a biróság jóváhagyott egy egyezséget, ami szerint az apa az óvodából hozhatja el a gyermeket péntek délután. Sajnos közben a gyermek nőtt, iskolás lett, a végzésben pedig óvoda szerepelt, iskoláról szó nem volt. A gyámhivatal közölte (ráadásul II. fok), hogy sajnos nem végrehajtható.

Egy ideje - személyes érintettségem miatt is - érdeklődéssel olvasgatom a hozzászólásokat.
Ami a morális és pszichológiai kérdéseket illeti gyakorlatilag mindenben egyetértek Derill-lel. Ugyanakkor igencsak szkeptikus vagyok, amikor azt látom, hogy jogi eszközökkel próbálnak orvosolni alapvetően inkább pszichológiai problémákat. El tudom képzelni, hogy ilyen eszközökkel kikényszeríthető lesz a kapcsolattartás, a probléma "fizikai"oldala megoldódik, lelkileg viszont aligha változik bármi a gyerek számára. Férjem kislánya minden héten jön hozzánk, de még három év után sem engedett fel, elég egyértelműen látszik rajta, hogy nem igazán megengedett számára, hogy bárminek is örüljön, ami velem kapcsolatos.
Másik szomorú tapasztalatom, hogy amikor a válófélben levő szülők képesek megegyezni, találnak olyan megoldást, amely a gyerek számára legkevésbé traumatikus, a jog nem képes azt támogatni. Ex férjemmel úgy állapodtunk meg, hogy a válás után 12 éves lányunk kb. ugyanannyi időt tölt vele, mint velem, sőt abban is megegyeztünk, hogy a gyerekkel kapcsolatos költségeket is felezzük, gyerektartást pedig egyikünk sem fizet. A biróság a megállapodást nem fogadta el, mondván hogy "vita esetén nem végrehajható" (vagy valami ilyesmi). A bírósági végzésben ezért valami teljesen más van, mint ahogy valójában élünk: papiron a férjem gyerektartást fizet és gyerek péntek délutántól vasárnapig van vele.
Egy utolsó megjegyzés: nem hiszek a "vasárnapi apaságban". Magam is elvált szülők gyermeke vagyok, öt éves korom óta apám és apai nagyszüleim neveltek. Gyerekkoromban végig volt kapcsolatom édesanyámmal, minden hétvégét nála tölthettem, mégis az az érzésem, hogy nem ismerem őt úgy, mint apámat, akivel mindennapokban éltem együtt, nem olyan szoros anyámmal a viszonyom. Ezért (is) döntöttem úgy, hogy a kislányomnak legyen módja a válás után is együtt élnie az apjával, az együtt töltött vasárnapok helyett.
Diját és a hozzá hasonló nőket leginkább sajnálom azért, hogy nem képesek felülemelkedni sérelmeiken.

dija: természetesen irhatnak, én is nő vagyok. Itt inkább arról van szó, hogy mindenki (Te is) a saját szemszögéből és a saját tapasztalatai (pl. én) alapján alakitja ki a véleményét. Nem az üldözött férfiak fóruma, viszont mivel a hatóságok és biróságok olyan mértékben nőcentrikusak, hogy ez már a férfiak jogainak a rovására megy sokszor, ezért nyilván inkább férfiak szoktak itt kérdezni.

Azért, mert a gyerekeknek az egy hét az egyik, egy hét a másik szülőnél a legjobb megoldás, nem biztos, hogy arra a következtetésre kellett volna jutnod, hogy ez az üldözött férfiak fóruma. Van egyébként olyan is, de máshol.

Domboldal: ez tényleg jogi, de mint több helyen emlitettem a családjog nem választható el élesen a pszichológiától, sokszor több benne a pszichológia és a háttérben van csak a jog, de az eredmény ugyanaz, és a cél az, hogy a kérdező maga találjon rá a számára legjobb megoldásra.

Családjogban amig nem érted, hogy ki mit miért kérdez, mi a problémája, igen nehéz jó tanácsot adni. Ha más jogban, mondjuk ingatlan jogban rossz tanácsot adsz, akkor "csak" az ingatlanát veszitheti el az illető, mig itt az egész életét, sőt másokét is tönkreteheti.

Nem kioktatás a célja egyetlen válaszomnak sem. Leirom a véleményemet, hogy mivel miért nem értek egyet, jellemzek egyes embereket a saját ismereteim alapján (aztán jellemeznek engem is a saját ismereteik alapján), elbeszélgetünk, elvitázunk, ezalatt mindenki elgondolkozik a másik által irottakon, ez mindannyiunk személyiségét alakitja.

Nem értek egyet azzal, hogy ez a hely nem arra való, ugyanis ha ezzel segit a kérdezőnek, ha ettől lesz jobb egy gyereknek és nem attól, hogy felsorolok néhány §-t, akkor elérte a célját: segitett.

Mint többször is emlitettem, számomra tényleg lényegtelen, hogy a másik oldalon majdan valaki "a kioktatás" ellenére mégis tönkreteszi a gyerekét, de mivel van benne tapasztalatom, sok ilyet láttam már, nagy valószinüséggel be fog következni a dolog, ha nem gondolja végig és nem változtat. Kisebb esélye van arra, hogy mégsem, ha a gyermeke személyisége képes lesz kivédeni a szülők egymással folytatott harcának romboló eredményeit, de erre nagyon kicsi az esély. Én viszont ebből majd semmit nem fogok észlelni, hiszen minimális az esélye annak, hogy valaha találkozom majd a kérdező gyermekével, illetve hogy annak létezése az én életemre befolyással lenne.

Nyilvánvalóan vannak elveim, amikkel lehet egyetérteni vagy nem egyet érteni, és a kérdező megteheti, hogy egyszerüen figyelmen kivül hagyja a válaszomat, illetve megteheti azt is, hogy mástól kérdez személy szerint.

Küldhet közvetlen emailt pl. bármely más válaszadónak, vagy megszólithat itt más válaszadót, ez esetben valószinü, hogy nem én fogok válaszolni (csak ha azt látom, hogy pár napon belül nem érkezik meg a válasz, mert akkor feltételezem, hogy a kérdezett nem jár a fórum közelében mostanában, és én is örülök, ha ilyenkor, amikor nem érek rá, valaki válaszol helyettem).

Tehát igenis, morális dolgokon is érdemes itt vitatkozni, márcsak azért is, mert nem áll messze a jogból. A jogtörténetet visszanézve ugyanis a szokásokból alakult a jog, és az alapelve az volt, hogy ugy gyakoroljuk a jogainkat, hogy azzal mások jogait ne sértsük.

Derill,

maximális tiszteletem a tanácsadó munkádért, egyszerűen hihetetlen, mennyit fáradozol ismeretlenekért.

A szigorúan vett jogi tanácsadáson túl (amihez meg nem értek, lévén egészen más a foglalkozásom) meg gyakran nem értek veled egyet. Pl. legutóbbi hozzászólásod egynémely, főleg utolsó bekezdésével így, ahogy leírtad semmiképpen.

Lehet, hogy mégis érdemesebb lenne ezzel a női fórumokon próbálkozni, hátha akadna némely vitapartnered, akivel beszégetne talán mindenki véleménye csiszolódna.

Nyilvánvaló, hogy nem szerencsés ezen a fórumon morális dolgokon vitatkozni, hiszen ez egy jogi tanácsadó fórum, ahol elsősorban mindenki azt várja, mit léphet ő vagy az ellenérdekelt fél. Ezt és nem morális kioktatást. Erről érdemesebb lenne vitát nyitni, de ez a hely nem erre való. Anélkül pedig egy ember véleménye afféle kinyilatkoztatásnak és nem túl jó értelemben vett kioktatásnak hat...

Bocsánat.
Nem tudtam, hogy ez az üldözött férfiak fóruma.
Azt hittem, nők is írhatnak ide.

Rexor: igazad van, maximálisan egyetértünk.

Papp Zsolt: sok mindenben egyetértünk, viszont Te is csak a saját ügyedet ismered. Szerencsére mindketten rendkivül intelligensek, kulturáltak voltatok, és tényleg azt néztétek, hogy mi a jó a gyereknek.

Dija esetében más a helyzet, ő az a tipikus nő, aki a kapcsolat felbomlása után mindent megtenne, hogy kiradirozza az életéből a pasit, és nem válogat az eszközökben, még a gyermeke sem számit. Remélem, hogy azok amiket itt olvasott, mégiscsak elgondolkodtatják, azonban természetesen sem én, sem más nem élhet helyette. Neki kell a gyermekét felnevelnie, és számomra is, mások számára is teljesen lényegtelen, hogy saját önös céljai elérése érdekében tönkreteszi-e a gyermekét vagy sem, hiszen a gyerek, ha felnő, nem minket fog felelősségre vonni, hanem őt.

Az én tapasztalatom az, hogy ha egy nő megfelelően viszonyul a partneréhez, akkor a partnere normális, akár még a válás után is. A nőn mulik minden, ezért nem értettem például egyet azzal sem, hogy a pasinak kellene kezdeményeznie a kompromisszumkészséget. Az ugyanis mindig annak a feladata, akinél a gyerek van, hisz az helyzeti előnyben van a különélő szülővel szemben.

Domboldal: megérthető, csak nem elfogadható.

Megértem azt, amikor egy pasi már sik ideg, mert nincs egy nyugodt perce sem, mert a felesége folyamatosan cseszegeti, mert a gyerekek végighancurozzák a lakást és képtelenek csendben maradni amikor fontos lenne, mert hiába dolgozik mint egy állat, soha nincs otthon meleg kaja, mert a feleségét mindig valami szomszédasszonytól kell levadásznia, mert valahányszor hazamegy, az anyósa mindig épp akkor jön látogatóba és láthatóan aznap már haza sem akar menni és még sorolhatnám, és emiatt nem birja tovább, és elcsattan a pofon. De nem értek egyet vele.

Megértem a nőt is ha ideges, egész nap a gyerekekkel, alig várja, hogy hazajöjjön a férj és tehermentesitse, aki amikor végre megérkezik, behuppan a karosszékbe a söröcskéjével, telefüstöli a lakást és folyton focimeccset néz, aki mindig csak más nőket néz meg - azt már nem nézi, hogy az, hogy más nő csinos legyen, mennyibe kerül, csak a felesége ne költsön sokat -, és itt is sorolhatnám, pl. hogy munka után még otthon mosás-főzés-takaritás-gyereknevelés, aztán csodálkozik a férj, hogy este már fáradt az asszony.

Szóval hibáztatni lehet, ennél könnyebb nincs. Mindenkinek azt javaslom, hogy egy teljes hétre cseréljen szerepet a feleségével. Meglátjuk melyik meddig birja, de szerintem mindketten mielőbb szeretnének majd a saját szerepükbe visszakerülni.

Mindebből az a tanulság, hogy mindenki olyan társsal éli az életét, amilyet választott, ha pedig rosszul választott és elég felelőtlen volt ahhoz, hogy még gyereket is szüljön/csináljon, akkor ezek a következmények élete végéig elkisérik, mert sem az apát, sem az anyát nem lehet csak ugy kicserélni egy másikra. Õ kereshet másik társat magának, de a gyermeke vér szerinti szülőjét soha nem fogja tudni lecserélni. Ha ezt megérti, és kizárólag a gyerek érdekeit nézi, akkor azt a megoldást választja, amit Papp Zsolték, és bármi ettől eltérő igenis az ő hibája. Kizárólag saját magát hibáztathatja azért is, ha a férj megüti, azért is, ha a gyereket üti meg, és azért is, ha a feleség elhagyja, stb.

Nem akarok belepofátlankodni a témába, de tény és való, hogy dija kicsit egyoldalúan közelíti meg a dolgokat. Nyilvánvaló, hogy a saját negatív tapasztalatai alapján, de ez mindenkinek elnézhető, igen nehéz az objektivitás ebben a témában. Ugyankkor az az igazság szerintem, hogy egy nőnél nagyon domináns az apakép. Én azt tapasztalom, hogy majdnem minden nő olyan pasast választ magának amilyen az apja volt. Ismerek a társaságomban vad emancipációval bíró hölgyeket, akik csodák csodájára a legbunkóbb pasast választják maguknak. Beszélgettem velük, és érdekes módon mindegyik utálja az apját mert véleményük szerintb unkó.. Nem vagyok pszichológus, de érdekes dolog ez. De a témához visszatérve, én nagyon szomorúnak tartom, mikor két felnőtt ember úgy vislekedik egymással mint az ovódások, és lakáson, pénzen folyik a huzavona, vagy azon hogy csakazértis nálam legyen a gyerek. Tényleg a legtöbben baromi önzők ebben a témában, nem fogják fel, hogy egy gyerekenél kötelező a kompromisszumészség, mert nemcsak két emberről szól a dolog.

Hú, öregem!... én is befejezem a veled való "kommunikációt".
Reménytelenül zűrös fejed van.
Sok félreolvasásból összeállt valótlanság, téveszme van benne.
Nem tudok rajtad segíteni.
Ne is próbálkozz.

Kedves dija!

Csípte a csőröd a hozzászólásom mi? :-)
Most, hogy a fórum "befogadott" ( szerinted ), előveszed a régi, velem kapcsolatos sérelmedet.
Elérkezettnek érzed az alkalmat, és kegyetlenül lecsapsz. :-)
Dija a bosszúálló... :-)
( Amely tulajdonságod a megánéleti boldogulásodnak is komolyan az
útjában áll. Zárójel bezárva. )
Annyit előrebocsátok, hogy továbbra se nagyon szeretnék kommunikálni veled.
Ez a levél csak pusztán arról fog szólni, hogy miért nem.
Az "anyázástól" nagyon messze volt az előző hozzászólásom.
De még a sértegetéstől is.
Annyit írtam le benne - akkor még udvariasabban, hogy reménytelen eset vagy, és kb. 0 a benned rejlő
empátia mennyisége.
Csúnyábban fogalmazva: önző vagy.
Jogod van felháborodni.
Nekem viszont jogom van nem kommunikálni veled.
S hogy miért:
Kezdődött azzal, hogy nyitottál egy fórumot "MENJÜNK AZ UTCÁRA A GYEREKKEL?!" (mint már írtam, cseppet tendenciózus) címmel.
Ott az jött le, hogy szétmentetek az exeddel, aki volt olyan rendes, hogy elköltözött a közös lakásotokból.
Pontosan tudod te is, hogy a lakás fele az övé.
Akkor minek nyitottad a topicot és írtad bele a nyitó érzelmekre ható(nak szánt) hozzászólásodat?
Csak nem azért, hogy hátha valami jogtudor tud tanácsot adni, hogy hogyan semmizd ki időlegesen, vagy
véglegesen az exed?
Klassz csaj vagy...

Folytatódott azzal, hogy megjelentél a "gyermekláthatás" topicban is.
Ahol kiderült, hogy lehetőség szerint 0 percet adnád oda a kislányotokat az apjának.
Pontosabban arról kértél tanácsot a Derilltől, hogy miképp tudnál kibújni az elsőfokú jogerős határozat alól amiben a kapcsolattartás helyét és formáját mondták ki.
Abba esetleg belemennél nagy kegyesen, ha nagyon rászorít a bíróság, hogy 1-2 órát láthassa néha az apja a kislányotokat.
Persze szigorúan csak úgy, ha te is ott vagy vele.
Pazar...
S mivel ez vadiúj (tegnapi) hozzászólás a részedről, én nem hiszem, hogy a fórumokonn elhangzottakon komolyan elgondolkodtál volna.
Inkább csak beláttad, hogy a közhangulat nem melletted áll, és a jogi tanácsokért cserébe eljátszod a
belátó, kompromisszumkész anyukát.
Éppen ezért, erre a hozzászólásodra:
"Értelmes vita, párbeszéd alakult ki többekkel - holott nem értünk egyet, vagy inkább úgy mondanám, más szemszögbol látjuk az "Igazságot" - csak annyit tudok mondani, hogy HUMBUG!!!

Jelen topicbeli hozzászólásaidból pedig csak szemezgetnék, kommentár nélkül:
"a férfiak túlnyomó többsége sajnos nem grál lovag a házasságban, és azt követoen sem, sot, a legtöbbje a gyermekével sem az... "
"A legszorosabb, elsodleges, mindent meghatározó, elszakíthatatlan kapcsolatunk az Édesanyánkkal van! Tudományos - és tapasztalati - TÉNY! Ezt senkinek sem szabad megbolygatnia, éppen a gyermek érdekében. "
"Szerintem az egyetlen normális kiút ebbol, ha korrekt marad, vagy korrektté válik a kapcsolat a két szülo között. És - asszem - ezt a normalizálást a távollevo szülonek kell kezdeményeznie. "
"A jó, korrekt viszony megorzésére, vagy kialakítására kell törekedni, mint azt már alant kifejtettem részletesebben.
Csak hát ugye ahhoz meg intelligencia kell."
Ezek szerint magadat nem tartod túl intelligensnek, igaz? :-)
(Bocs, ezt az utolsót kommentáltam, mert nem tudtam megállni... :-) )

"Jómagam csupán egy egyszeru (de nagyszeru :) édesanya vagyok." -írtad egyszer.
Szerintem inkább csak egyszerű.
És ezt most nyugodtan veheted sértésnek.
Részemről, most hogy megirtam ezt a derék kis levelet, lezártnak tekintem a veled való kommunikációt.

Sok sikert és alapvető szemléletváltozást kívánva üdvözöl:

Papp Zsolt

Pedig még erkölcsi alapom is lenne észt osztani neked, mert:
Tavaly mi is elváltunk ( mint levél az ágtól).
Pillanatok alatt megegyeztünk mindenben, az anyagiakat és a gyereket is beleértve.
A gyermekelhelyezés hivatalos része csak egy 25 perces meghallgatás volt, ahol a
bíróság jóváhagyta az előtte ügyvéd előtt kötött egyezségünket.
Azóta, fél éve, a gyerek felváltva az egyik héten az exemnél van, a másik héten meg nálam.
És működik a dolog. Boldog és kiegyensúlyozott maradt a kisfiunk ( 6 éves lesz nyáron ).
És az exemnél és nálam is pont ugyanolyan jól érzi magát.

Rendben, akkor még egyértelműbben fogalmazok.

"alkalmazzák, megértem, hogy miért, de nem értek vele egyet," (az elcsattanó pofonokat).

Kérdésem (függetlenül attól, hogy a nő jól választott-e vagy sem, "provokálta"-e, vagy sem) ... a gyermek számára is megérted, de egyet nem értesz vele (ti. ha a pofozkodós apa anyán kezdi, majd a gyereken folytatja, megpofozza, netán "csak" az ajtóhoz vágja.

Megérthető-e a gyermek bántalmazása, mondván, hogy a "nő kiprovokálta"?

Kérdés mit akarsz tudni. Az én véleményemet, vagy az általánosságban elfogadott véleményt?

Én ugy gondolom, hogy a lehető legrosszabb eszköz a pofon (életemben egyetlen egyszer ütöttem meg a fiamat, amikor 4 éves volt, és - próbálkozás gyanánt - megpofozott, azonnal, reflexből visszaadtam. Kicsit ütöttem, egyáltalán nem is látszott, szinte csak az arcához értem. Meglepte, én pedig azonnal megbántam. Megbeszéltük, és soha többet nem volt rá szükség - akkor sem volt, másképp kellett volna. Ez az én hibám volt, ő meg kicsi volt.

A férjem egyetlen egyszer sem ütötte meg soha. Igaz, hogy a kapcsolatunk kezdetekor egyetlen komoly vitánk volt, az pedig arról szólt, hogy ha majd gyerekünk lesz, és "rossz" lesz (ez is hülyeség, mert a gyerek olyan, amilyennek a szülő neveli), akkor ő rá fog ütni a fenekére, én pedig mondtam, hogy nem. Ezen jól összevesztünk, és mondtam, hogy akkor nem lesz gyerekünk, nem engedem, hogy megüsse.

Tehát ez az én véleményem: gyereket veréssel lehet a legkevésbé nevelni. Van egy csomó minden, amit a gyerek szeret, büntetéssel sokkal jobban nevelhető. Olyan büntetéseket kell kitalálni, amit nem kell végrehajtani, és el kell magyarázni a gyereknek, hogy minek mi a következménye. Pl. én azt csináltam, hogy tudtam, hogy szereti a rajzfilmeket, és ha nem fogadott szót, akkor mondtam neki, hogy vagy azt teszi, amit kérek (és elmagyaráztam azt is, hogy miért kérem), vagy a mesét 5 percig nem nézheti. Sosem kellett végrehajtani. Vagy például ha azt mondta, hogy most nincs kedve elpakolni a játékokat, akkor azt mondtam, hogy jó, akkor holnap nekem sem lesz kedvem pudingos palacsintát sütni neki. Ez mindig hatásos volt. Fontos, hogy ne akarjunk a gyerektől olyat, ami lehetetlen számára, vagy felesleges, vagy nem magyarázzuk meg, hogy mit miért tegyen vagy ne tegyen. Ilyen például az, hogy elvisszük a gyereket játszótérre fehér ruhában, és maradjon tiszta. Ha csak ritkán, ünnepekkor kell nagyon vigyáznia a ruhájára, akkor azt biztosan be fogja tartani. Ilyen pl. az is, amit sokszor látok metron. Gyerek feltérdel az ülésre, majd az anya rászól, hogy ülj le. Aztán maradnak ennyiben. Minek szólt rá, ha nem fontos amit akart? Miért nem mondja el a gyereknek, hogy miért kell leülni? Miért kell egyáltalán leülnie, ha térdelni jobban szeret és nincs körülötte senki, akinek a ruháját összepiszkolhatná?

Egy biztos, hogy a leg nevelésgyilkosabb nevelési módszer a következetlenség. El kell dönteni, hogy mit akarunk, az fontos-e, és ha igen, akkor meg kell magyarázni a gyereknek, hogy ezt és ezért akarjuk.

Figyelembe kell venni azt is, hogy kicsi gyerek esetében egyáltalán nem biztos, hogy érti azt, hogy mit mondunk. Ne felejtsük el, hogy számunkra is évekig tart egy nyelvet megtanulni, pedig mi tudatosan tesszük. Ne várjuk el egy 1-2 éves gyerektől, hogy mindent megértsen elsőre.

Az általánosan elfogadott az, hogy egy-két pofon nem árthat (szerintem igenis árthat), merthogy mindenki kapott a szüleitől egy-két pofont, és semmi baja nem lett tőle. Engem nem vertek a szüleim, férjemet verte az anyja. Tudvalevő, hogy azok, akik maguk is veréssel voltak nevelve, megoldásnak tartják azt, ha ők is ezzel a módszerrel "nevelnek", de én ezt nem nevelésnek tartom, hiszen ez tulajdonképpen csak az akaratunk gyerekünkre kényszeritése.

Sok szülő mondja azt, hogy de hát másképp nem bir a gyerekével, de ez egyrészt az ő nevelési csődje, másrészt az ő gyengesége. Hiszen a gyereket ő nevelte olyannak, amilyen, másrészt nem ismeri a nevelési módszereket, tehát nem ártana utána néznie, tanulnia (ez ugyanis elég jól tanulható), nem véletlenül müködnek nevelési tanácsadók.

Én azt gondolom, hogy ha egy gyerek rossz, az a szülőt minősiti.

Egyébként az sem igaz, amit irtál, hogy az elcsattanó pofonok szerintem a provokatív nők leállítására kiérdemelhető eszközök lennének. Én csak azt írtam, hogy alkalmazzák, megértem, hogy miért, de nem értek vele egyet, hogy ez lenne az egyedüli módja, sőt azzal sem, hogy egyáltalán ez bármiféle módja lenne. Arra mindenképpen jó, hogy megrontsa a házasok közti kapcsolatot. Hatásos is, mert eredményeként általában átmenetileg csend lesz, de ezt a fajta csendet senkinek nem kivánom.

Az én nevelési elvem az, hogy a gyerekkel is és a nőkkel is meg lehet beszélni mindent, csak több türelem kell. Ha mégsem, akkor a nőtől meg lehet válni. Azt ugyanis a pasi választja. A gyerektől azonban nem, tehát ott kénytelen keresni a megoldást.

A bántalmazás tehát ott kezdődik, amikor valaki akár pszichikai, akár fizikális módon rákényszeríti az akaratát másra. Persze előfordul, hogy ez valamiért szükséges (pl. ha a gyereknek injekciót kell kapnia, de fél tőle, és sehogy másképp nem lehet megoldani - bár ez is valahol a nevelés csődje). De mindenképpen bántalmazás mindenféle fizikai erőszak és bántalmazás a lelki terror is.

Kedves Derill,

"A pasik kevésbé érvelő tipusok - ezért sem tudják felvenni a versenyt egy nő szájával, ez az egyik oka annak, hogy időnként el-elcsattan egy-egy pofon, ugyanis amikor kifogynak az ellenérvekből, nem látnak más eszközt a nő "leállitására"." - mondod.

Tételezzünk fel pl. egy hiperaktív csemetét - környezetemben van erre példa. Apuka gyakran bizony "nem lát más eszközt a leállítására" hogy odasóz neki jókorákat - a gyerek ezért rettegi a társaságát...

Az elcsattanó pofonok csak a provokatív nők leállítására kiérdemelhető szerinted, vagy a rendszeresen provokáló gyerekek leállítására is? Hol van a határ szerinted? Mi az, ami még "válasz a provokációra", netán nevelés; és hol kezdődik a bántalmazás?

Az emberek különböző módon reagálnak le dolgokat, és ez személyiségfüggő is, meg nemfüggő is. A pasik kevésbé érvelő tipusok - ezért sem tudják felvenni a versenyt egy nő szájával, ez az egyik oka annak, hogy időnként el-elcsattan egy-egy pofon, ugyanis amikor kifogynak az ellenérvekből, nem látnak más eszközt a nő "leállitására". Ezen felül racionálisabbak is mint a nők és könnyebben feladják, tehát ha ugy látják, hogy valami reménytelen, akkor nem foglalkoznak vele, nem próbálkoznak a részükről lehetetlennek ítélt dolog megváltoztatásával. A nők erőszakosabbak, türelmesebbek, nehezebben adják fel, sokkal inkább érvekkel próbálkoznak, amikből persze sosem fogynak ki (ezzel időnként a pasik idegeire mennek). Bármelyik oldalt nézed, a maga szemszögéből mindkettőnek igaza van. Ha ismered a nemek jellemzőit, sokkal könnyebben megérted, hogy mi miért történik, és ha már érted, akkor sokkal könnyebben elboldogulsz, hiszen fogod tudni mi az amit tuti ne csinálj, ha el akarsz érni valamit (vagy mi az amit csinálnod kell hozzá, hiszen néha pont ezzel éred el a célodat, hogy a pasi megunja, és inkább hagyja, hogy az legyen, amit Te akarsz).

Nagyon elgondolkodtató volt, amit írtál!

Most csak annyit arról, hogy ki hogyan provokál, vagy választ (a többit majd egy pihentető alvás után holnap :)

Szóval, a lényeghez.

Példaként már régebben fel akartam hívni a figyelmeteket éppen ebben a topikban megnyilvánuló dolgokra.

Jöttem a magam szemléletével.
Értelmes vita, párbeszéd alakult ki többekkel - holott nem értünk egyet, vagy inkább úgy mondanám, más szemszögből látjuk az "Igazságot".

De akadt, aki gyakorlatilag elkezdett "anyázni"... Érvek helyett az ellenkező véleményen lévőt sértegette.
(2005.05.24. 14:29)

Ezzel pusztán arra kívántam felhívni a figyelmeteket, hogy azért az ATTITÜD mindenki sajátja.
Nehogy már egy nő / férfi azzal provokáljon, hogy véleménye van!
Hát hol élünk?!

Elő is fordul. Ugyanugy, ahogy egy anya sok mindent láthat egy családban, egy apa is sok mindent láthat. Azonban egyrészt sokszor nem lát, mivel azért többnyire a pasik késő estig dolgoznak másod-harmadállásokban, másrészt kevésbé élik meg tragikusan, ha mondjuk az anya az ölébe ülteti a fiát (vagy a fia ölébe ül), mintha egy apa az ölébe ülteti a kamasz lányát (mindenféle hátsó szándék nélkül).

A nők alaptulajdonságaikból adódóan sokkal érzékenyebbek, néha olyan dolgot „látnak bele ”egy apa-gyermek kapcsolatba, ami nincs is.

Ugyanakkor például egy nő nem tud megerőszakolni senkit, mert egy nő akárhogy akarja, ha a pasi nem gerjed rá, akkor nem áll fel a szerszáma, mig viszont egy pasi álló szerszámmal akkor is meg tud erőszakolni egy nőt, ha az nem akarja.

Tehát sok oka van.

Tény, hogy a családi erőszak kapcsán a lelki terrort sosem vizsgálják, holott kellene. Sok pasi - és gyerek - él lelki terrorban, folyamatos szekálás alatt.
A „sodrófás nyanya ”képe nem véletlenül alakult ki, férfiakat is bántalmaznak, csak egy férfinak ritkán jut eszébe feljelentést tenni, mert szégyelli, hogy a felesége tropára verte. Szebben hangzik, hogy elesett - erre a nő még azt is hozzáteszi, hogy részegen.

Nem csak azért van olyan sok horgász, mert szépek a tavak, hanem azért is, mert a halak sosem "pofáznak" vissza.

Ugyanakkor a valósághoz az is hozzátartozik, hogy sok pasi tényleg veréssel próbál érvényt szerezni az akaratának, de mint több helyen is emlitettem, ebben szinte kivétel nélkül mindig a nő a hibás, legalább azért, mert mi a fenének türi és egy ilyen pasinak miért szül gyereket?

A családi erőszak tehát mindkét nem részéről előfordul, azonban fajtája szerint különbözik.

Férfiaknál ez fizikai erőszak, ami látható, kimutatható, látlelet vetethető róla, mig a nőknél általában pszichés, nem kimutatható, nem vetethető látlelet róla, eredménye általában alkoholistává, csavargóvá váló férj.

Mint emlitettem többször is Dr. Grád András könyvében (Félrelépők kézikönyve), ezek a problémák gyönyörüen le vannak irva: vannak nők, akik valamiért mindig alkoholista, agressziv pasit "fognak ki" és szerintük minden pasi ilyen, továbbá vannak nők, akik akárhány pasival élnek együtt, előbb-utóbb a absztinensebb, legjámborabb pasi is alkoholista és agressziv lesz mellettük.

Ugyanakkor vannak pasik, akik mellett egyetlen nő sem marad meg. Érdemes lenne elgondolkodniuk ezeknek az embereknek egy tükör előtt.

A gond az, hogy ezeknél a személyeknél az alapszemélyiségük ilyen. Volt egy osztálytársnőm, aki mindig bünözőket választott, ráadásul ugy, hogy sosem tudta előre, hogy az (amikor én mondtam neki a fénykép láttán, nem hitte el, de később mindig kiderült, hogy igazam volt). Neki például tanácsot sem tudtam adni, mert egyszerüen fogalmam nincs hogy csinálta. Csupa olyan pasival ismerkedett meg, akivel én soha szóba sem álltam volna. Mind egytől egyig jóképü, ugyanakkor a "szemük sem állt jól" (pedig nem voltak kancsalok).

Ugyanakkor sok pasi is igy választ és igen sokan például nem is gondolják át (akár férfi akár nő) a választásukat, és főleg azt, hogy kitől szülnek, vagy kinek csinálnak gyereket.

Lehetne alap dolgokat tanitani iskolákban, például ha a választott nem totál absztinens, akkor nézze meg milyen részegen. Ha akkor agressziv, akkor ez később sem fog változni. Vagy például azt, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat, hogy ne „lila ködben ”házasodjunk, vagy ha pl. már a kapcsolat kezdetekor sok rossz tulajdonsága van a másiknak, ez a korral csak szaporodni fog. Sajnos sokan annyira félnek, hogy valamiről lekéstek, hogy ész nélkül az első pasitól teherbe esnek (ezzel akarván a pasit megtartani, vagy egyre sürübben azzal a felkiáltással, hogy majd ő egyedül felneveli, aztán csodálkozik, amikor a pasi is igényt tart a gyerekre), a pasik pedig lusták óvszert huzni, emiatt lazán befutnak a zsákutcába.

Ezeknek a felelőtlen kapcsolatoknak pedig mindig a gyerek issza meg a levét.

Azt irja dija, hogy "lehetnek olyan apák, akiktől jobb kicsit távolabb lennie a gyereknek". Ez nem igaz. Lehetnek olyan férfiak, akiknek nem szabad apává válni.

Ha egy nő meggondolatlanul gyereket szül egy apának alkalmatlan férfinak, akkor annak a nőnek az anyasága is megkérdőjelezhető, mivelhogy nem akarhatott tul jót a gyerekének, ha egy apának alkalmatlan férfitől szül gyereket, ezzel gyermekét előre megfosztva attól a lehetőségtől, hogy apja legyen.

Amennyiben viszont korábban a nő alkalmasnak tartotta a férfit arra, hogy gyereket szüljön neki, akkor tegye alkalmassá arra, hogy apa válhasson belőle, merthogy ezek a férfiak nem alapból alkalmatlanok az apaságra, csak segitségre van szükségük esetleg, ha a pasi egyedül erre képtelen.

Emlitettem korábban, hogy egyetlen olyan esetet ismerek, amikor a nő nem volt hibás, a pasi mégis alkalmatlan volt a gyerek nevelésére. (a pasinak meghalt a legjobb barátja az ő hibájából, ettől megkattant). Ilyen persze mással is előfordulhat, de igen ritka. Ilyen az, ha a pasi olyan jellegü betegségben szenved, ami a gyerekre káros pl. a házasságkötés után kialakult pszichés betegség, melynek következtében képtelen kontrollálni az indulatait (pl. borderline syndroma).

Ilyen lehet pl. az, amikor az apa (de ez nőkkel sürübben fordul elő) valami eszement szektához csatlakozik, vagy ha pl. bünöző lesz belőle (bár ennek az okát is érdemes lenne néha megvizsgálni).

Tiszteletem

"Sok mindent nem lehet bizonyítani a bíróság felé. Egy anya pedig sok mindent láthat(ott), tapasztal(hatot)t a gyermekével szemben elkövetett dolgokból, tehát joggal félti és védi."

Erről jut eszembe a kérdés. Miért van az hogy csak a férfiaknál van a családon belüli erőszak megrontás, fajtalankodás meg ilyesmi.
Legalább is a sajtóból ez jön ki, olyanról még em halottam, hogy egy nőt itéltek volna el ilyesmiért.
Pedig a nemek arányát tekintve statisztikailag azért itt is elő kell hogy forduljon az ilyesmi.

B

Jó-jó, értem én az álláspontotokat.

Az "Igazság" - a vitában - valójában az lehet, hogy mindig az adott helyzetet, és az adott személyeket kell vizsgálni.

Mert azért higgyétek el nekem is, hogy lehetnek olyan apák, akiktől jobb kicsit távolabb lennie a gyereknek. Gondolom, ezt elfogadjátok.
Sok mindent nem lehet bizonyítani a bíróság felé. Egy anya pedig sok mindent láthat(ott), tapasztal(hatot)t a gyermekével szemben elkövetett dolgokból, tehát joggal félti és védi.

Ugyanakkor igaz lehet az is, amit írtatok: lehet a gyermek pusztán eszköz is.

Diaj: Igen, a gyermek jogait, mely szerint joga van a különélő szülővel is kapcsolatot tartani.

A gyermekpszichológiát is előhozhatjuk: gondold el milyen hatással van a gyermekre az, hogy nem láthatja az apját. Nem egy olyan gyerekről tudok, ahol a (pszichológus, tanár, gyermekgondozó stb.) anya totál tönkretette a gyermekét azzal, hogy eltiltotta az apjától.

Sajnos igenis ezzel az eszközzel, mivel más eszközzel néha nem lehet.

Az ilyen anyát, aki eltiltja a gyermeket az apjától, igenis el kell távolitani a gyerek mellől, mivel az ilyen anyák tök alkalmatlanok a gyerek nevelésére. Ezek azok az anyák, akik oly mértékben magukhoz kötik érzelmileg a gyermeket, hogy az önálló életre képtelen lesz, mindezt a gyermek érdekeire hivatkozással kizárólag a saját érdekükben.

Az ilyen anyák mindent megtesznek azért, hogy a gyermeket az apa ellen neveljék, kizárólag a saját felügyeletük mellett hajlandóak kapcsolattartást biztositani csak azért, hogy ellenőrizhessék, mit beszél, mit csinál az apa a gyermekkel, nehogy az apának jobb kapcsolata alakulhasson ki a gyermekkel, mint amilyen az ő kapcsolatuk. Ezek az anyák sajnos még saját magukkal is elhitetik, hogy a gyermeknek ez a jó.

Legalább amig az anyuka a börtönben gondolkodik, a gyermek kicsit közelebb kerülhet az apjához (mivel nyilvánvaló, hogy ez idő alatt az apához kerül elhelyezésre, és nagy valószinüséggel utána is ottmarad, hiszen a gyermeket nem lehet ide-oda rángatni). Ez az eszköz majd elgondolkodtatja az ilyen anyákat arról, hogy mi is a gyerek érdeke.

Sajnos ezek a nők kizárólag a saját érdekükben eszközül használják a gyermeküket a bosszura, megpróbálják a gyermeket kisajátitani.

Az ilyen nők inkább bizzák a gyereküket babysytterre, mint az apára, holott normális esetben ennek ugy kellene kinéznie, hogy mondjuk az anyának itélik, és azon felül, hogy minden hétvégén a gyerek az apjánál van, hét közben is rendszeresen néhány napot (figyelembe véve, hogy az apa mikor ér rá) az apánál tölthessen a gyerek, továbbá amikor az anyának van valami programja, felhivja az apát, hogy tudna-e a gyerekre vigyázni. Ez a saját életét is megkönnyitené, elejét venné a gyerek felnőttkoráig tartó háborunak, és a gyerek is boldogan nőne fel.

Tudok nem egy olyan családról, ahol pl. a szülők el sem váltak, de minden évben az apa is és az anya is elmegy kettesben a gyerekkel nyaralni pár hétre. Nagyon jó megoldásnak tartom (persze nyilván anyagiaktól is függ, hogy tudnak-e élni ezzel a lehetőséggel).

Megmondom őszintén, egyáltalán nem tudom sajnálni azt az anyát, aki a börtönbe kerül kapcsolattartás akadályozása miatt, sőt, legalább a gyerek egy kicsit lélegzethez jut a "tulféltő szeretet" nyomása alól.

Szerinted "szülő" az olyan, aki a gyermeke ellenére tesz???