SuBa1113,
A kérdés szempontjából teljesen indifferens házasok voltatok-e.
SuBa1113,
A kérdés szempontjából teljesen indifferens házasok voltatok-e.
Kiegészítés: nem voltunk házasok, apasági nyilatkozatot tettem.
SuBa1113,
Ha ő a feleséged volt, és közös gyereketek van, akkor igen. Nem írtad...
Ha ő a nagykorú továbbtanuló gyermeked, akkor főszabály szerint igen, a mértékének megváltoztatását persze ilyenkor kérheted a bíróságon. Az önálló jövedelem nem kizáró ok, a tanulmányok húzódása sem önmagában.
„Ptk. 4:221.§ A tartásdíj mértékének meghatározásánál a továbbtanuló gyermek indokolt szükségleteit, saját jövedelmét, vagyoni helyzetét, a tanulmányai folytatásához jogszabály által biztosított kedvezményeket, támogatásokat és a szülők teherbíró képességét kell figyelembe venni.”
24 éves egyetemista lányom utolsó féléve óráit 2 félévre "osztotta fel", (hogy tudjon mellette dolgozni). A maradék óraszámmal ezért hátravan még fél éve. A közelmúltban főállású munkaviszonyt létesített, amelyet az egyetem végzése mellett is el tud végezni. Kérdésem:: továkbian is köteles vagyok-e a tartásdíjat fizetni.
A dolog nem ennyire fekete-fehér. Még az is előfordulhat, hogy a párod ki tudja járni, hogy nála helyezzék el a gyerekeket, hiszen ha jól értem, neki elég vaskos jövedelme van, neked viszont ha jól sejtem csak a GYED.
Természetesen mindent meg lehet tenni, de nem biztos, hogy a válóper során a bíró ezt díjazni fogja. Pl. ha a távolság ellehetetleníti a rendszeres láthatást akkor még akár az is lehet, hogy megosztott felügyeletet fog elrendelni, mert a másik szülőtől sem lehet elvenni a jogot, hogy lássa a gyermekeit. Főleg nem akkor, ha egyébként a gyermekekkel a kapcsolata jó, és csak veled romlott meg. És adott esetben pláne nem, ha mondjuk az derül ki, hogy te tehetsz a kapcsolat megromlásáról (ezt persze most még nem tudjuk).
Az, hogy "a költözés az apa miatt történt", jogilag ilyen formán nem értelmezhető, hiszen közös döntés volt nyilván, hogy költözzetek. Elég nehezen elképzelhető, hogy a párod beleerőszakol egy autóba, majd rabságban tart az új albérletben...
A "hol, mikor, mennyi ideig" stb. című kérdésekre meg mindig az "attól függ" a válasz. Van pl. közös vagyon? Lesz vita a szeparáció során, vagy meg tudtok egyezni? Hosszan sorolhatnám még a releváns kérdéseket.
Attól óva intenélek, hogy se szó,s e beszéd felpakold a gyerekeket és lelépj. Egyrészt a gyerekeknek is rossz, másrészt ha előzetes jelzés nélkül bontod fel az életközösséget, az általában nem jól veszi ki magát.
Havi nettó 600 ezret keres és ott akarod hagyni?
Te sem vagy teljesen komplett!
Cidri!
A párod tudja-már, hogy Te készülsz vermet ásni a számára?!
Kedves ügyvédek!
Gyermekelhelyezéssel kapcsolatban szeretném kérni a segítségüket. Két gyermekem van, 3 éves és 8 hónaposak.
Párommal végérvényesen megromlott a kapcsolatunk, szeretnék elköltözni a gyerekekkel a korábbi lakhelyünkre. Az idősebb gyermek még oda született, ott saját lakásom van és az ottani munkahelyemröl mentem szülni. A születése után elköltöztünk az ország másik felébe, mert a párom itt kapott állást, albérletben élünk. A kisebbik gyermek már ide született.
Köszönöm a segítségüket!
Ez igy van.
Kellene kötnötök egy magánjogi szerződést ügyvéd előtt,amiben minden kérdést szabályoztok.
Gondolj arra ha az új pároddal is gyermeked születik akkor igencsak megalapozott lesz a volt párod aggodalma.
"A kérdésem az lenne, hogy milyen lehetőségeim vannak akkor, ha a volt párom nem engedné itt aludni a gyereket a fent említett ok miatt?"
A családsegítőtől kérj környezettanulmányt, mi-szerint a körülmény megfelel a kapcsolattartásra.
Azzal próbálj egyezségre jutni, lehetőleg elkerülni a pereskedést!
Az a lehető legrosszabb ha egy harmadik félnek kell dönteni a Ti gyereketek "sorsáról"
Kedves Fórumozók és Jogászok! Az ügyben írok ide, mert akadt egy kis családjogi problémám. Van egy 6 éves kisfiam az előző páromtól. A gyerek édesanyjával nem voltunk házasok, viszont jelenleg is bejegyzett élettársi kapcsolatban vagyunk, de nagyjából 2 éve élek külön tőlük. Semmilyen írásos vagy egyéb bírósági végzés nem készült a láthatással kapcsolatban, csak szóban kettőnk között lettek leegyeztetve a dolgok (gondolok itt a gyerektartás összegére és a láthatás kapcsán minden második hétvégére). Most összeköltöztem a jelenlegi párommal egy másfél szobás albérletbe. A probléma az, hogy a volt párom szerint a lakás nem alkalmas a gyermek számára, mivel nincs neki külön dedikált gyerekszoba, amit csak ő használna. Mi úgy terveztük a párommal, hogy mikor itt van a kisfiam, akkor a hálószobánkban aludna, mi pedig a nappaliban, a kanapén (esetleg én bent a hálóban a gyerekkel, mivel még igényli az együttalvást). Ezek mellett természetesen - mivel iskolás korú lesz ősztől - külön tanulósarkot fogunk neki kialakítani a nyár folyamán és minden egyéb holmijának (játékok, ruházat) van hely.
A kérdésem az lenne, hogy milyen lehetőségeim vannak akkor, ha a volt párom nem engedné itt aludni a gyereket a fent említett ok miatt? Ő elvileg kikérte szakemberek véleményét erről a helyzetről, akik azt mondták neki, hogy ilyen körülmények közé nem jöhet a kisfiam, mivel a gyerek személyes fejlődése miatt kötelesek vagyunk külön neki szánt ágyat, bútorokat, stb. beszerezni. Én azonban ilyen jogszabállyal, törvénnyel nem találkoztam, ami ezt így ilyen szinten beszabályozná. Továbbá nem is tartom jogosnak azt, hogy ő eltilthatja tőlem a gyereket, mivel jelenleg közös felügyeleti jogunk van.
Mindezek tudatában az jutott még eszembe, hogy nincs-e valamilyen módja annak, hogy pereskedés nélkül, de írásba foglalva tisztázhassuk a láthatások idejét, gyerektartás összegét, stb.?
Köszönöm a segítséget előre is!
Köszönöm mindenkinek a hozzászólását, meglátjuk mi lesz.
Pontosan erről van szó.
.
Annak idején hülyeséget csináltál.
.
Kevés esélyét látom hogy a nejeddel meg tudsz egyezni.
.
Kérd a bíróságtól a tartásdij leszállitását.
Robiapa,
Nem nagyon van mit ezen állásfoglalni. Jogalapod van változtatni az összegen, mert azt nem tilos, kérheted a bíróságtól.
Hogy etikus-e így elosztani a költségeket, az meg nem jogi kérdés. Ha úgy érzed, hogy ez így nem fair, akkor beszéljétek meg, kérjétek közösen a végzés módosítását, vagy ha nem egyeztek meg, bíróságon kérheted a tartásdíj megváltoztatását.
Esetleg annyi, hogy a tartásdíj elsősorban a gyerek szükségleteihez igazodik, és ha se az, se a te körülményeid nem változtak lényegesen, akkor nem nagyon szokták megváltoztatni a korábbi közös megegyezést.
Talán annak idején nem kellett volna ilyen hülyeségbe belemenni. Ha közös, akkor minden közös, ráadásul az eltartás és annak ideje is feles körüli, akkor mire fel fizettél eddig tartást...
De megvárnám mondjuk "drbjozsef" úr állásfoglalását a kérdésben.
Köszönöm:
R
Nem kerültek képbe ügyvédek, gyors megegyezés és a nyugalom motivált.
De a kérdés nem az volt, hogy fejőstehénné tettem-e magam önként, és hogy ez most jó-e vagy sem, hanem hogy ebben az esetben - közös felügyelet, minden kts. megfelezés, mindkét szülőnél azonos időt töltenek a gyerekek,stb - kérhetem-e azt, hogy változtassuk meg ezt a fizetési módot, és térjünk át a tényleg mindent fele-fele arányban fizetésnek, ne legyen számomra kötelező ezen felül még tartásdíj fizetése is.
Ettől függetlenül tanulok belőle (mondjuk, már meg is történt).
R
De megvárnám mondjuk "drbjozsef" úr állásfoglalását a kérdésben.
Köszönöm:
R
Nem kerültek képbe ügyvédek, gyors megegyezés és a nyugalom motivált.
De a kérdés nem az volt, hogy fejőstehénné tettem-e magam önként, és hogy ez most jó-e vagy sem, hanem hogy ebben az esetben - közös felügyelet, minden kts. megfelezés, mindkét szülőnél azonos időt töltenek a gyerekek,stb - kérhetem-e azt, hogy változtassuk meg ezt a fizetési módot, és térjünk át a tényleg mindent fele-fele arányban fizetésnek, ne legyen számomra kötelező ezen felül még tartásdíj fizetése is.
Ettől függetlenül tanulok belőle (mondjuk, már meg is történt).
R
A feleségednek jobb ügyvédje volt.
Okulj ebből és keress egy profi ügyvédet.
Igen, így működik a gyakorlatban is.
És igen: valüban nem buli, ezért szeretnék változtatni ezen, de van egy bírósági határozat, a kérdéset tehát, hogy van-e jogalapon arra, hogy ezen változtassak - az említett okok miatt.
Megvárnám a jogi szakértő állásfoglalását.
Köszönöm:
R
Az nagyon nem buli,hogy átlagon felűli gyerektartást fizetsz+a költségek felét és ráadásul a fél hónapban te tartod el a gyerekeket.
.
Bocs ne haragudj,de bika helyett inkább
fejőstehén szerepet töltesz be a csordában....
És ez így van a gyakorlatban is?
Mármint a költségviselés?
Annyit még ehhez: közös megegyezéssel váltunk, közös felügyelet van, illetve az egyezség is úgy szólt, hogy tartásdíj+a gyerekek szakköri díjai, táborok, stb-ket közösen fizetjük. Vagyis ez van (kb) a bírósági határozatban.
R
Hát Németországban nem szabad feleségül venni egy elvált asszonyt 3 gyermekkel.
Robi76
„Szàmomra is igen durva törvènynek hangzott ezèrt voltam kivàncsi hogy mi a helyzet Magyarországon ezzel .”
És még ha tudnád, hogy csak Németországban hányféle tartás létezik...de mindez természetesen csakis Németországban. :-O
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02