Köszönöm a válaszodat Derill, megpróbálom még a többiek véleményét is kikérni. Habár én sem sok esélyt látok sajnos.
Vagyonmegosztás?
Nem tudom, de én ugy érzem, hogy nem sok esélyed van, csak pénzkidobás lenne. Esetleg kérd ki mások véleményét is (Ildikó31, Szajbertattila, Rexor, Alorinc, Óbudai, Big).
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Saját magára költötte az összes uzsorás hitelét. Ahogy sejtésként is írod, elszórakozta kaszinókban. Mi, a családja ezekből a hitelekből semmit nem láttunk, megélhetésünk is a padlón volt, nem hogy ilyesmire jutott volna,hogy lakásfelújítás, stb...Másrészről ezekről a hitelekről nem is tudtam. Csak akkor amikor egy-egy "gorilla" megjelent az ajtóban és fenyegetőzni kezdett. Volt, hogy az akkor 8 éves gyermeket fenyegették meg életveszélyesen. Ily módon szereztem néhány hiteléről tudomást. Arról, hogy valójában mennyi adóssága volt, azz csak akkor tudtam meg, amikor a válópert megindítottam és ahhoz kellett a lakás tulajdoni lap másolata. S a lapon megrökönyödve láttam, hogy jelzálog volt jegyezve az ex teljes 50%-ra, sőt az adósság magasan meg is haladta az 50% értékét. Ezért is ment rá a lakás teljes ára, vagyis az én tulajdoni részem is. A hitelezők már nem csak a volt férjemre jelentettek veszélyt (fel is jelentették, tehát börtönbe kerülés is kilátásba került neki), de ezen felül én is veszélyben voltam a gyerekekkel, a fenyegetések miatt.
Sajnos ahogy elolvastalak, úgy tűnik itt már nem igen tehetek utólag semmit. Akkor veszni hagytam a tulajdoni részemet a lakásból ami váláskor már meg sem volt. Most már pedig nagyon késő bármit is tenni. Csak reménykedtem, talán mégis létezik valami megoldás, hogy legalább egy részét vissza tudnám szerezni, ha az egészet már nem is.
Amiket megemlítesz az utólagos perindításhoz, azok közül csak egyet tudnék talán a javamra fordítani, hogy akkoriban (és több éven át ) pszichiátriai kezelt és gondozott voltam. De csak ambuláns kezelőlapokkal illetve a gondozási könyvemmel tudom bizonyítani, mivel két esetben is a kórházi bentfekvést elutasítottam, mert a gyerekek miatt nem mertem vállalni, hogy befeküdjek és már a munkahelyem is veszélyben volt a betegségem és hiányzások miatt.
De gondolom ilyenkor kevés is a meglévő egészségügyi dokumentumokkal igazolni, hogy akkoriban valóban nagyon beteg voltam, és pszichikailag nagyon rossz állapotban.Erre biztosan elküldenének valamilyen igazszágügyi orvosszakértői vizsgálatra? Habár azóta azért már eltelt 2 és fél év és hálaistennek az állapotom is sokat javult, gondozásra sem járok már.
Ezen ismeretek szerint sincs akkor már semmi esélyem a per újraindítására? Nekem egy halvány reménysugár is sokat segítene.
Amit a férjed felvett uzsorás hitelezőktől, azt mire költötte? Ugyanis nagyon nem mindegy. Ha a közös megélhetésre, a közös vagyonra (lakásfelujitás, lakás fenntartása), akkor abból a hitelből, amig együtt éltetek, Te ugyanugy részesültél. Amennyiben viszont mondjuk bizonyithatóan saját magára (játékszenvedély, alkoholizmus stb.), akkor más a helyzet.
Véleményem szerint maga az a körülmény, hogy aláirtál egy olyan egyezséget, miszerint nincs vele szemben követelésed mert a közös vagyont megosztottátok, eleve kizárja azt, hogy utólag pert indits.
Az utólagos perinditásnak ilyen esetben csak akkor van létjogosultsága, ha mondjuk az egyezségkötés során a férjed eltitkolt valamit, ami közös tulajdon lett volna, és amiből neked is járt volna (pl. az ő nevén lévő ingatlan, amit viszont a házasságotok alatt, közös vagyonból vett). Ezen felül még akkor, ha mondjuk bizonyithatóan beszámithatatlan állapotban voltál akkoriban, amikor az egyezséget kötöttétek, vagy tévedés, fenyegetés hatása alatt, azonban ez utóbbi kettő, ahogy kivettem az irásodból, nem áll fenn (bizonyitani kell egyébként).
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Köszönöm válaszodat Alorinc!
Volt férjem tartozása uzsorás hitelezőktől felvett pénzösszegekből eredt, melyek meglétéről én nem tudtam, az már csak az ingatlanra való zálogjog bejegyzáskor jutott tudopmásomra.
Nem kötöttünk semmilyen kötelezettség vállalási megállapodást. Abban a helyzetben nekem ilyesmi eszembe sem jutott, de nem is voltam s vagyok most sem járatos az ide tartozó jogszabályokban sajnos.
Akkor a lakásunkat úgy adtuk el, akár egy bármilyen piaci forgalamazású adás-vétel. A különbség annyi volt, hogy vevő nem nekünk, hanem a végrehatónal fizetett, melyről a végrehajtó számlát is kiállított.
Válásunkkor nem volt külön vagyonmegosztási perünk, azt a néhány megmaradt ingóságot közös megegyezéssel elosztottuk.
Szégyellem, hogy ennyire járatlan vagyok a jogszabályok ismeretében, de ha az is lettem volna, akkoriban olyan súlyos idegösszeomlásom volt, hogy akkor sem tudtam volna beszámíthatóan döntéseket hozni és intézkedni a válás terén.
Kérdésem most annyi, hogy indíthatok-e most 2 év eltelete után vagyonmegosztási pert? A válsát kimondó végzésben az van, hogy egymás felé követelésssel nem élhetünk, mivel közös megegyezéssel történt a válsá, és külön vagyonmegosztási eljárást nem kértünk.
Üdvözletem!
Kérdésem, hogy miből eredt a volt férj tartozása?
Feltételezem, hogy a vagyonmegosztás előtt történt a kötelezettség vállalás a tartozás megfizetésére.
De:
„Csjt.30.§ (1)
vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik.”
Kérdésem, hogy egyetértett-e a kötelezettségvállalással?
Ha még a vagyonközösség fennált, akkor szomorúbb a helyzet, hiszen
(„2) Bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött, az előbbi rendelkezés alá tartozó visszterhes ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni, kivéve, ha az ügyletkötő harmadik tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá. Ha azonban a házastárs az ügyletet a mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötötte, a másik házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha az ügylet megkötése ellen az ügyletkötő harmadik személynél előzőleg kifejezetten tiltakozott.
(3) Az előbbi rendelkezések alapján a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn.”
Sajnálattal látom, hogy segítségkérésemre senki nem reagált. Bízom bennetek, hogy valaki tud nekem segíteni, választ adni.
Tisztelt jogászok és leendő jogászok!
2 éve váltam el, akkor vagyonmegosztás csak ingóságokra volt,mivel ingatlannal már nem rendelkeztünk.Sajnos azt a válási időszak alatt el kellett adnunk, mivel volt férjemnek akkora adóssága volt, hogy csak így lehetett úgymond a "börtönbe" jutástól megmenteni. A lakásunk közös 50-50%-os tulajdonban volt. A vásárló a lakás teljes vételárát a végrehatónak fizette. Megjegyzem, az én tulajdoni részemet nem terhelte semmi, csak a volt férjem tulajdoni hányadát. De a tartozása akkora volt, hogy a lakás teljes vételára a végrehatónak lett fizetve. Ezekről számlák megvannak, illetve az adásvételi szerzősés, amivel igazolható, hogy mennyiért kelt el a lakás illetve, hogy mennyit fizetett a vevő a végrehajtónak. A válás időpontjában már külön éltünk, volt férjem albérletben, én a két gyerekemmel (egy gyerek közös), a szüleimhez költöztem.
A válóperes utolsó tárgyaláson így már nem volt milyen ingatlanon "osztozni". Elúszott az én tulajdoni részem is. Akkor külön pert nem indítottam az én tulajdoni részem miatt, mivel volt férjem munkanélküli volt, jövedelemmel nem rendelkezett és a közös vagyonból megsztott néhány értéktelen ingüság közül neki sem maradt semmije.
Másfél éve viszont elhelyezkedett dolgozni, és jelentősen javult az anyagi helyzete, jövedelme igen magas. Én azóta szüleimtől albérletbe költöztm két gyerekemmel, egyedül nevelem őket, és arra kilátásom sincs, hogy új otthont teremtsek magunkanak. A közalkalmazotti fizetésemen kívűl semmilyen más jövedelmem nincs. Környezetemben sokan biztatnak, hogy miért nem indítok utólagos pert arra vonatkozóan, hogy a közös lakásunkból az én tulajdoni részemre eső összeget fizesse meg a volt férjem. Hiszen a teljes vételára annak idején bizonyíthatóan a volt férjem adósságát fedezte a végrehatónál, tehát a rám eső része is, holott az én tulajdoni részem nem terhelte semmi. Sajnos én eléggé járatlan vagyok ilyen jogi kérdésekben, ezért szeretnék itt segítséget kérni. Minden választ előre is köszönök!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02