Gyerektartás dij


monalisa1 # 2008.03.06. 21:59

Személyesen a legalább a minimálbér utáni fizetésben meg lehet(ne) állapodni vele, és ezt írásba is foglalni, de vajon hajlandóságot mutat-e?

Te ismered, neked kell tudni hogyan-miként tudnál hatni rá. ("Könyörgősre" ne vedd a dolgot, ellenben legyél kellően határozott fellépésű.)

agnesvegh # 2008.03.07. 09:57

Köszönöm a válaszod!
Ezekszerint megint mehetek a bíróságra. Nem szeretem ezt csinálni, de ő kényszeríti ki belőlem. Egyébként nincs róla papír, hogy kifizeti nekem a tartásdíjat, mert általában a kezembe adja vagy a szüleivel küldi el. Most éppen három havival tartozik és tegnap például azt mondta, hogy majd a Jóisten megfizeti. Meg hogy menjek nyugodtan a bíróságra, mert ő úgyis azt fogja mondani, hogy neki nincs jövedelme. De ezt már kétszer is eljátszottuk és mégsem tanul belőle. A gyereket viszont elviszi kéthetente autóval a szüleivel. Akkor kérdem én, hogy autóra telik, a gyerekre meg nem. Csak az ő nevén nincs semmi és ezért be sem lehet hajtani rajta.
De ez van, akkor irány a bíróság.
Mégegyszer köszönöm!

Üdv: Ági

monalisa1 # 2008.03.07. 14:53

Attól hogy nincs a nevén semmi, ha kellően meggyőző vagy a tárgyaláson, a bíróság végül is elrendelhet egy környezettanulmányt: hogyan élnek, miként is élnek, és akkor mérlegelés alapján is megállapítható a t.díj, de legalább is a mindenkori "legalább" fizetendő összeghatár.

Ha nem ad többet (...) attól még költhet/ne/ többet a kislányra: ruházkodás stb. eseti ill. rendszeres kiegészítése, csínosítása stb., valamint a mobiltelefonját is feltötheti időnként...

agnesvegh # 2008.03.07. 18:31

Sok mindent tehetne ha akarna. Néha szokott venni egy nadrágot vagy egy felsőt, de az sem tiszta, hogy ő vette-e vagy a szülei. Aminek persze örülök, mert azzal is több van a gyereknek, de ha rendesen kifizetné a gyerektartást az jobb lenne, mert kötöttem egy biztosításos megtakarítást, amit majd 18 éves kora után vehet ki és kb. a gyerektartással egyösszegű (9100 Ft). Szóval még azt sem mondhatja, hogy elherdálom a pénzt.

Üdv: Ági

monalisa1 # 2008.03.07. 20:08

Ah, mennyit fog érni 8-10 év múlva az a pénz...

bnoi # 2008.03.09. 10:51

Sziasztok,
gyerektartási díjjal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
A nagynénémtől két éve elvált a férje. A gyerek nála maradt. Akkor a férj nem mutatta meg a fizetési papírját, jövedelemigazolást, így a gyerektartás összegét alacsony összegben állapították meg. Az ügyvéd ezt elfogadta. A válóper napján közölte az ügyvéd, hogy az összegen két évig nem lehet változtatni. Az anya nyugdíjból tartja el a gyereket. Mikor lehet új megállapítást kérni a gyerektartás összegére a tényleges papírok alapján? (A férj rokkantnyugdíjas magas nyugdíjjal és mellette dolgozik magas fizetéssel.)

nandy # 2008.03.09. 11:30

Szia!

Nem úgy szólt a megállapodás, hogy az apuka mindenkori jövedelmének x %-a, de legalább y forint?

monalisa1 # 2008.03.09. 12:54

bnoi

Azt nem írtad, hogy a 2 évvel ezelőtti t.díj összege az a felek közt létrejött egyezség alapján annyi amennyi, vagy az összegszerűséget a bíróság határozta meg.

Amennyiben egyezséggel jött létre a megállapodás, de utóbb kiderül, hogy az apa a jövedelmére vonatkozóan fontos, lényeges tényeket hallgatott el (= szándékos megtévesztés), a 2 évtől függetlenül kérni lehetett volna már a bíróságtól, hogy vizsgálja felül a t.díj összegét.

(A továbbiakban ezen tárgyban jobb ha kihagyod az ügyvéd közreműködését, mert ő a nevedben "rábólinthatott" egy alacsonyabb összegre is, mígnem te magad esetlegesen akár egy magasabb t.díjat is kiharcolhattál volna., most már mindegy, de jó tudni...)

Ha az egyezséget az ügyvéd "hozta össze", akkor 2 évig tényleg nem lehet tovább lépni, de szerintem ebben az esetben akkor is megáll az, hogy az apa félrevezető információja alapján kérni lehet a bíróságot: új eljárásban döntsenek ott a t.díjról.

Szóval haladéktalanul fordulj a bírósághoz és kérd: kötelezzék az apát a valós és az összes havi jövedelmének bemutatására.

Ster # 2008.03.10. 06:53

Sziasztok!

Röviden...
Túl az első tárgyaláson. Hónapokkal korábban közös megegyezéssel rákerült a papírra egy összeg. Ezt a (még) férj a tárgyalás előtt néhány nappal már sokalta... Megegyezés: legyen inkább a fizetése 20%-a.
Mindkét fél rábólint erre a bíró előtt...
Eltelik néhány nap... Telefon... "Nem lehetne-e inkább mégis egy havi fix összeg?"
Hát nem!
Kérdésem az lenne, hogy ha esetleg a második tárgyaláskor Ő ezen változtatni szeretne, megteheti-e?
Egyszer ezt mondja, másszor azt....
Azt is mondta, hogy azért szeretne utalni a letiltás helyett, mert akkor nem tud majd hitelt felvenni.

  1. bizalom nincs,...kértem a letiltást, amikor a bíró erről kérdezett;
  2. a külön élete nem érdekel, az az Ő dolga. De egyébként tényleg van ilyen? Aki tartásdíjat fizet, az nem kaphat hitelt? Vagy ezt is csak hazudta???

köszi a segítséget...

monalisa1 # 2008.03.10. 09:02

Ameddig a bíróság a válóper során a felek "legvégső" egyezségét külön végzéssel jóvá nem hagyta, addig sajna módjában áll taktikázni... Ezzel együtt egy fiatal felnőtt embernek már el kell(ene) tudni dönteni, hogy "a" vagy "b".

Nézd, végső soron ha becsületszóra (...) folyamatosan utalja a bankszámládra a t.díjat, akkor lehetsz vele kegyes és nem a munkahelyéről a letiltatás. Azonban nyomatékkal tudasd vele: akár csak egyetlen havi elmaradás és egyből megy a munkahelyre az ajánlott-tértivevényes leveled - csatolva a t.díj összegéről a bírói határozat -, és onnantól könyörtelenül a fizetéséből a levonatás. (Ha a munkahely netán nem hajtaná végre, azért már ő felel.)

monalisa1 # 2008.03.10. 09:04

Az is kap(hat) hitelt akinek pl. t.díj levonás van a fizetéséből, csak jó sok legyen a keresmény (...) hogy a különféle tartozásokon kívül még a hitel fizetését is elbírja - banki hitelelbírálat.

Ster # 2008.03.10. 09:41

köszi mona!

Szerintem is "csak duma", hogy ha letiltása van nem kap(hat) hitelt...
Nem hinném, hogy az aki tartásdíjat fizet ne kaphatna hitelt..., max a bank nem a fizetése 100%-át vizsgálja, hanem a 80%-át...
Marad a letiltás..., egy ilyen "szélkakasnak" én nem teszek szívességet...
Gondolom az "fáj" Neki, hogy nem csak a fizetését érinti ez a dolog, hanem az esetleges jutalmat is...
Érdekes,...a gyerekét szereti(?),...állítólag..., csak jó lenne, ha egy fillérjébe sem kerülne... Szép jellem...

monalisa1 # 2008.03.10. 10:16

Végül is bizonyára helyesen döntesz amikor a jövedelméből való letiltást kéred - az esetleges későbbi bonyodalmakat elkerülendő.

kaméleon # 2008.03.10. 15:52

Csak egy példa:
A kollégám havi nettó jövedelme 270 ezer Ft. Ebből kb. 60-70 ezer Ft a munkájával kapcsolatosan felmerülő költségei fedezete (a bíróságon bizonyítani tudta, de a jövedelem kimutatásban nincs külön feltüntetve, hogy költségtérítés). A felesége havi 100 ezer Ft gyermektartásdíjat kért és kapott a 2 általános iskolás gyerekre. (semmilyen extra hobbi, kiadás, átlagos kistelepülésen élő, átlagos gyerekek), feleség jövedelme szintén átlagos.
A férj 20 éve dolgozik az első munkahelyén, középvezető, soha, semmilyen tartozása nem volt, a gytdíjat per nélkül is fizette, csak „magától”, ítélet nélkül, ő 80 ezret utalt, valamint fizette az általa nem lakott ház rezsijét is. Kérte, hogy a fentiekre tekintettel, letiltás nélkül fizethesse a megítélt összeget, de az ex, és nem a bíróság dönt.

Rossz gyakorlatnak tartom, hogy a gytdíjra jogosult fél indokolatlanul is bírósági letiltással kérheti a pénzt. Ha a megállapított összeget a kötelezett nem fizeti, még mindig van lehetőség a letiltást kérni. Persze, ez van.

A lényeg: a férfi átlagjövedelme 270 ezer, amit havi 100 ezer letiltás terhel, a férj a munkahelyen „erősen ajánlott”, a cég munkájával összefüggő banki hitelkártyát sem kapta meg, a bank elutasította. Pedig, a kártya hitelkerete mindössze 100 ezer Ft.
(A férj albérletben lakik, a feleség nem hajlandó az ingatlan megosztásában megegyezni, ugyanakkor elégedetten nyugtázza, hogy a volt férje kölcsönt sem kap, így nem tud lakást venni. Bűnhődjön a piszok.)

katuskaaa # 2008.03.11. 18:55

Sziasztok!
Gyerektartás díjjal kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy a lányom egy éve nem tartja a kapcsolatot az apjával, mert középiskolában évvégén megbukott és osztályt ismételt és az apja kijelentette, hogy ne keresse többet...!Ezért mivel a kapcsolat ő vele megszakadt, de a nagyszülövel nem tehet-e jogi lépéseket a gyerektartás megszűntetésére??

_Wasp_ # 2008.03.11. 21:02

nem.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

pillango01 # 2008.03.12. 10:28

Tisztelt hozzáértők!

Szeretném megkérdezni ,hogy tartásdij megszüntetési kérelemhez milyen dokumentumokat kell csatolni.
Előre is köszönöm az infót

Ster # 2008.03.12. 10:44

kaméleon!

Egy dolgot azért ne hagyjunk figyelmen kívül. Minden egyes eset más és más...
Te mit tennél egy olyan esetben, amikor a válás úgy indul, hogy "közös megegyezés". A két fél megállapodik egymással, kompromisszum itt és ott... Nem cél a másik ellehetetlenítése...
Erre, az első tárgyalást megelőző napon a "férj" közli, hogy van egy ügyvédje. Kérdem én: Közös megegyezéshez minek?! Válasz semmi, csak sunnyogás...
Írat egy hazugságokkal teli papírt az ügyvédjével... (Mondjuk a papír nem került a bíró elé, mert akkor fuccs a közös megegyezésnek, és azt Ő is tudja, hogy a perből nem jönne ki jól...)
A "kérésére" a "közös megegyezéses" papíron hónapokkal korábban leírt gyerektart.díjat (havi fix összeg) megváltoztatjuk a mindenkori fizetés 20%-ára. Ő kérte! Legyen... Az, hogy nincs tisztában azzal, hogy egy gyerek (csúnya kifejezés) mennyibe kerül, nem mentesíti semmi alól... Egy-két játékon kívül szinte semmit nem "áldozott" a gyerekére... (pl. iskolai, ruházkodási kiadások...)
Te mire számítanál egy ilyen embertől?
Pláne, hogy a tárgyalás után három(!) nappal, azt szeretné, ha inkább mégis fix összeget kelljen fizetnie?!
Ebből is csak az derül ki, hogy a gyerek addig "jó" Neki amíg egy fillérjébe sem kerül... Jogaira előszeretettel hivatkozik, de a kötelességeit "elfelejti"... A bíró kérdésére azt felete egyébként, hogy Ő is a 20%-os megállapítást kéri...

Ster # 2008.03.12. 10:49

Inkább az "fáj" Neki, hogy nem csak a fizetését érinti a gyerektartás, hanem az esetleges évvégi vagy bármi egyéb jutalmát is...

Ster # 2008.03.12. 10:51

A "letiltatást" csak magának köszönheti... Nem bízom egy ilyen emberben,...pláne ha esetleg "elfelejt" fizetni, akkor meg pereskedjek megint?! Na nem! Szabadulni Tőle minél előbb...

monalisa1 # 2008.03.12. 11:56

pillango01

A t.díj fizetésére kötelezettnek kell tudnia, hogy melyek azok a körülmények aminek alapján a bíróságtól a további fizetés megszüntetését kérni. ("Nevesített" dokumentumok külön nincsenek, minden eset más és más.)

kaméleon # 2008.03.12. 12:33

Ster, én fordítva is érteni vélem az indokokat és az indulatokat, nem ítéllek meg, nincsenek is meg hozzá az ismereteim.
A baj csak az, hogy ebben a rendszerben a „normálisnál” nagyobb tere juthat az indulatoktól vezérelt döntéseknek.
Ismerem a kollégám feleségét, akik az ő verzióját hallják, azt hiszik, kizárólag azért harcol, hogy a gyermekeit az éhhaláltól és a hajléktalanságtól megmentse.
Az én anyám is épp csak annyi gyermektartásdíjat kapott, amiből 3 évente kaphattam egy nadrágot, tudom milyen a másik oldal.

Vannak döntések, amelyeket a bírónak kellene meghozni, és nem adni meg a lehetőséget, hogy a harag miatt ott toljanak ki egymással az emberek, ahol csak tudnak.
Az, hogy valaki alkudozni próbál, ebben, abban nem teljesíti az elvárásokat, még nem jelenti azt, hogy a jogerős ítélettel meghatározott tartásdíjat nem fogja fizetni.
(A kollégám ráadásul magától többet adott, mint az ítélet után. Az, hogy egyáltalán perelték, hogy változatos jelzőkkel hordták le, mint rossz szülőt, csak, hogy a t.díjat 20 ezerrel növelhesse a másik szülő, oda vezetett, hogy a másik most csak ezt kapja. Nincs rezsifizetés, ami pedig több volt havi 20 ezernél, nem fizeti a külön kéréseket, ellenáll a kéregetéseknek (amit az anya indít), sőt, az eddig kifizetett számlák ellenértékét is visszakéri. Addig, pedig nagyon szívesen vásárolt a gyerekeknek is. Mindketten(négyen) rosszabbul jártak. Ha több pénzt vesznek el valakitől, az valószínűleg minden alkalommal visszatartó erő lesz, amikor a gyerekeire költene. Ha nem érzi úgy, hogy kizsigerelték, a gyerekei szeretik, nagyobb eséllyel költ rájuk.). Általában.

Ha a bírót arra képesnek tartjuk, hogy pl. azt eldöntse, melyikünk a gyermeknevelésre alkalmasabb szülő, a felek „előéletéből”, az előadottakból, már csak el tudná azt is dönteni, hogy indokolt-e a bírói letiltással való fizetés, vagy sem.

Hiszen nem is lenne a lehetőség más, mint egyfajta próba, ha nem fizetné, semmi nincs veszve, bármikor kérhető a letiltásra való változtatás. Ha valaki még ilyen feltételekkel sem engedélyezi az exnek, hogy bizonyítson (valamint ilyen indulatosan ír róla), az nem azt jelenti, hogy kizárólag a gyermekek érdeke, hogy objektíven, meg bosszúvágytól, haragtól mentesen, stb.

… és mi erre adunk lehetőséget, ami biztosan nem jó.

Ster # 2008.03.12. 12:43

Valóban nem könnyű "indulatoktól mentesen" dönteni...
De aki évek hosszú sora alatt "bizonyította", hogy már a kötőszavainak sem lehet hinni, az vessen magára...
Mindig csak kérni, kérni, kérni,...de mindent csak a saját szemszögéből látni...
Még annyit Róla, hogy a fizetésének a 20%-a, az előzőleg megegyezett összegnek a fele...
Ja, és az autójára kétszer annyit költ (hitel), mint a gyerek tartásdíja...

_Wasp_ # 2008.03.12. 19:31

ezt talán úgy kéne nézni, hogy jó fej volt, hogy a megegyezés alapján dupla annyit akart adni, mint amennyit a fizetéséből megítélnének. El kellett volna fogadni.

(tényleg nagyon indulatból ítélkezel. a gyereknek is sokkal jobb lenne, ha mielőbb lezárnátok a vitát)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Ster # 2008.03.13. 08:25

Tényleg ennyire értetlenül foglalmazok???!!!
Wasp!

Ő kérte azt, hogy mégis inkább a fizetése 20%-a legyen a tartásdíj összege!!! A közös megegyezéses papírra szintén közös megegyezéssel került az az összeg, amit Ő(!) akart megváltoztatni!!! Ha én lennék a kerékkötő akkor ahhoz ragaszkodtam volna, így fizeti a felét annak az összegek.
Wasp! Te ezt nagyon nem jól értelmezted! Ne kelljen már Nekem elnézést kérni Tőle, csak mert Ő rúg fel az utolsó pillanatban minden megállapodást!
Olvass vissza egy kicsit...