Köszönöm a tájékoztatást és a segítséget.
Igy már sikerült egy kicsit tisztábban látnom.
Köszönöm a tájékoztatást és a segítséget.
Igy már sikerült egy kicsit tisztábban látnom.
Illetve még ez is idevág:
Ptk. 616. § (1) A házastárs haszonélvezetének korlátozását csak a leszármazók kérhetik.
(2) A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is.
(3) Mind a házastárs, mind az örökösök kérhetik a házastárs haszonélvezeti jogának megváltását. A házastárs által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra fennálló haszonélvezet megváltását nem lehet kérni.
(4) A házastársat a megváltásra kerülő vagyonból - természetben vagy pénzben - olyan rész illeti meg, amelyet mint az örökhagyó gyermeke törvényes örökösként a leszármazókkal együtt örökölne. Ági öröklés esetén a házastársat az ági vagyon egyharmada illeti meg.
(5) A megváltást a hagyatéki eljárás során, ennek hiányában az öröklés megnyílásától számított egy éven belül a hagyatéki eljárásra egyébként illetékes közjegyzőnél kell kérni.
A közös tulajdon megszüntetése c. bírósági eljárást nem akadályozza a haszonélvezet - igaz, a haszonélvezetet nem is érinti. Tehát a haszonélvezet terhének fennmaradása mellett a közös tulajdonlás megszüntetését lehet kérni, ekkor a 'normál' szabályok szerint a tulajdonostárs kérheti a tulajdonának megváltását, vagy az egész ingatlan (esetünk a haszonélvezettel terhelt tulajdonjog) értékesítését, és a vételárból a rá jutó részt. Amennyiben nincs olyan tulajdonostárs, aki képes és hajlandó lenne megváltani a kérelmező testvér részét, akkor a bíróság az árverezés mellett fog dönteni, ami lehet eredménytelen is, hiszen egy haszonélvezettel terhelt házra nem sok vevő akad. A bírósági eljárásnál egyébként egyszerűbb, gyorsabb, és költségkímélőbb megegyezni a feleknek - ekkor nyilván a megváltás jön szóba.
Azt látni kell viszont, hogy az ingatlan normál forgalmi értékénél egy haszonélvezettel terhelt ingatlan tulajdonjogának értéke alacsonyabb. Egyrészt maga a haszonélvezet is rendelkezik törvényben előírt értékkel (a haszonélvező korától függő százalék), másrészt ennyiért sem biztos, hogy el lehetne adni, mivel nem igazán forgalomképes egy ilyen ingatlan, amit még sok évig nem lehet használni. Ez pedig a bírósági eljárást elkerülendő, egy esetleges egyezségnél jelentősen csökkentheti a testvérnek kifizetendő összeget.
Üdvözlet mindekinek!
Segítséget szeretnék kérni!
Édesapám halála után 3 tesvér örökölt 1/3-1/3 részt, illetve édesnyánk aki együtt élt -házassági kötelékben - édesapánkkal annak halálakor "örökölte" a lakás, a kert és egy autó haszonélvezeti jogát.
Az egyik testvérem kezdeményezte - ügyvédi felszólítólevél kíséretében - a fennálló tulajdonközösség megszüntetését és kéri a tulajdonrészének a megváltását mind a hármunktól (tőlem, bátyám és édesanyámtól) a fenti ingatlanokra és ingóságra.
Édesanyám a fenti ingatlanokat és ingóságokat használja, eladni nem szeretnénk.
Kötelezhet-e a bíróság valamelyik vagyontárgy eladására?
Egyátalán kérheti -e a tuljdonrész megváltását a testvérektől úgy, hogy édesanyánk még él?
Milyen lehetőségeink vannak?
Segítő tanácsokat előre is megköszönve: Brat1
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |