Hanyag nem körültekintő birósági döntések!

balazs01

Köszönöm a biztatást!
Abszolut osztom a véleményedet!

Kiváncsi lennék papánál mikor kamaszodik a gyereke ő hogyan oddaná meg a problémákat! Mert hogy lesznek az is biztos de lehet nem ezt elöre kiszámitani nem lehet!

Abszolut igaz a mit leirtál!
És aki mást mondd az hazudik!

De úgy veszem észre itt mindenki minta család!!

Tutyi, sajnálom, de minden sorodból süt a gyűlölet az apa iránt. Te nagyon régen elváltál már attól az embertől, de a gyülöleted még mindig hozzáköt. És ezzel ártottál és ártasz a saját gyerekednek. Arra az emberre jót nem mondtál, azt is bizonygatni igyekszel, hogy nem szereti a gyerekét. Abban is téged látlak hibásnak, hogy a kapcsolattartás éveken át nem jól működött. Egy ilyen stilusu volt feleséggel,mint te, nagyon nehéz dolga volt és van az apának.
A gyereked a te gyűlölködésedtől menekül. Nem érted meg, hogy bármi rosszat mondasz az apára, azzal a saját gyereked érzelmeit sérted meg.

„Azt hiszem ennyit már csak kérhetek! Ugyan is azért szerintem lány létére legyen annyi igénye hogy ha még kupi is van de nem az egy hónappal ezelötti kaja mászik ki a táskából.”

Ha egy gyerek normálisan van nevelve, akkor a táskájában nincsenek romlott ennivalók. Normálisan úgy megy, hogy a gyerek hozza a táskáját, mert együtt nézik a leckéjét, kipakol-bepakol és a szülő naponta látja, mit cipel magával.

Balázs, valóban nem akarok rosszat. Nem osztom azt a véleményedet, hogy Tutyi semmit sem csinált rosszul. Szerintem senkinek nem segitünk azzal, hogy biztatgatjuk, ó,te mindent jól csináltál.Egyébként is manapság nagy divat azt mondani,hogy az anyák automatikusan mindent jól csinálnak, csak azért mert anyák, és vezeti őket az anyai ösztön. Ez nem igy van, nagyon sok dolgot rosszul csinálnak,éppen a saját gyerekeik kárára. /Apákról most ne beszéljünk, mert azt viszont nem divat hangoztatni,hogy egy apa automatikusan mindent jól csinál./
Szerintem "követelni" sem kell egy gyerektől, hanem jó példával kell elöljárni, tiszteletben kell tartani az érzéseit, az ő saját különbejáratú kapcsolatait, a barátságait, kielégiteni az igényeit úgy, hogy közben tanulja figyelembe venni mások érdekeit is és nagyon sokat kell vele beszélgetni.
Néhány év múlva felnő az a kislány, az egész harc tárgyát veszti, nem lesz jelentősége, hogy most hol lakik éppen, kinek a kakaóját issza reggelente. Amelyik szülőjével bizalmas kapcsolata van, ahhoz fog visszajárni felnőttként. Remélem,hogy Tutyiéknál legalább az egyik szülővel bizalmas kapcsolata alakul ki a gyereknek, de az lenne a legjobb,ha mindkettővel. Ez csak a szülőkön múlik, nem a gyereken.

Balázs, hozzáteszem még, hogy én nagyon rossznak tartom azt a szokást, hogy a nagyobb gyereknek a kicsivel kapcsolatban bármilyen feladatot adjon a szülő. Nevelni és a gyerekre vigyázni, őt gondozni mindig a felnőttek dolga, nem pedig a másik kiskorúé. Ez felelősségi kérdés is, ami nem háritható át gyerekre még rövid időre sem.

„A nagy ezt rendszerint zokon is veszi - saját tapasztalat -, mivel éppen akkor lenne "fontos" dolga.” - irod.
Miért ne lehetne egy gyereknek fontos dolga? Neki más a fontos, mint neked. És nyilvánvaló,hogy utálja a feladatot, amire kéred, azért mondja, hogy más, fontos dolga van. Az egészen biztos, hogy mi soha nem fogjuk a nagyot megkérni semmire a kicsi körül, vigyázni sem fog rá, amig boltba szaladunk. Majd ők ketten eldöntik, hogy mikor akarnak együtt lenni és mit akarnak együtt csinálni.

Papa!

Persze ezt te mind megállapitottad!

Majd kiváncsi lennék, hogy majd a te akkor majd 13-éves gyereked fogja e engedni , hogy kotorássz a táskájában még az Õ jelenlétében is! Nem hiszem!

De nyugodtan degraráj le lehet.

Mit tudsz te rólunk!

Az apát istenited,méghogy én vagyok a hibás, hogy nem teremtettem meg a kapcsolattartást!?
Nem lehet egy olyan apával megteremteni semmit aki évekig rá sem nézet a lányára!

Na de ez szót sem érdemel!

Vitázz,de nélkülem!

Sajnálatos a hozzálásod!

„Majd kiváncsi lennék, hogy majd a te akkor majd 13-éves gyereked fogja e engedni , hogy kotorássz a táskájában még az Õ jelenlétében is!” - irtad.
Ilyesmi biztosan nem fog előfordulni nálunk 4 év múlva, de semmikor sem. Nem ilyen viszonyban vagyunk a gyerekkel, nem szoktunk veszekedni és bizalommal vagyunk egymás iránt.
Ha mégis előállna hasonló helyzet, akkor bizony erősen elgondolkodnék rajta, hogy vajon jól, igényesen neveltem-e a gyerekemet, hol hibáztam és a hibámat hogyan javítsam ki.

NEM TUDHATOD ja és az igényes nevelésbe beletartozik a szépen berendezett szoba!
"bocsi"

Az igényes nevelésbe kétségtelenül beletartoznak az anyagiak is, például egy szépen berendezett szoba. Ám az ilyesmi csak másodlagos, a gyerek számára elhanyagolható jelentősége van.
A gyerek számára mindig az az első, hogy szeretettel törődjenek vele nap mint nap, gyakran megdicsérjék, foglalkozzanak vele, otthon ne legyen veszekedés, kiabálás.

És persze azért mert apuka ezt állitja ez már igy is van!?

Nem, apuka nem állit itt semmit. Te magad irsz.

Pappa!
Én nagyon dicséretesnek tartom amit a gyereknevelésről vallasz és teszel is. Az ég világon semmi baj nincs vele!
Csak azt kérem Tőled ne állíts olyan dolgokat amik még évek múlva fognak bekövetkezni és még csak sejtésed sem lehet róla, milyen is lesz!
Nagyon-nagyon fontos a családi háttér, de hát Te meg a kisfiad anyukája sem éltek együtt. Egy 9 éves gyerek tökéletesen tud még alkalmazkodni a környezetéhez, de ez nagyon nem mondható el egy kamaszodó gyerekről! Õ keresi önmagát, az "élete értelmét" és hihetetlenül érzékeny és sérülékeny! Második fiú gyermekemnél tapasztalom már a kamaszkor nehéz éveit. pedig hidd el, gyönyörű gyerekkoruk volt, hiszen az apjukkal 18 évig házasok voltunk és csak az utolsó 2 éve volt rossz. És abból a gyerekek vajmi keveset érzékeltek, hidd el!
Persze, ha a szülők feszültek, akkor érzékeli a gyerek is, de nem volt előttük veszekedés, még vita sem nagyon.

Szóval csak azt szerettem volna mondani, hogy akármilyen nyugodt, kiegyensúlyozott is most a kisfiad, azért a kamaszkort észre fogod venni nála. Nem a kiskamaszkorra gondolok, hanem a 13-14 éves korától kezdődő időszakra. Az én fiaimmal sincs alapjában semmi gond! Nem csavarognak, rendes barátaik vannak, de már van önnáló véleményük, ami nehezen befolyásolható, mégha Te majd tudod is, hogy nem egészen helyes.
Én őszintén kívánom, hogy gond nélkül élje meg gyermeked a kistestvér érkezését ! A kamaszkorához meg Neked kívánok sok sikert!

Balázs, én biztos vagyok benne, hogy a fiammal évek múlva is ugyanolyan jó kapcsolatunk lesz, mint most és mivel soha nem volt szokásunk a veszekedés, nálunk évek múlva sem fog divatba jönni.
Sokat tudok a kamaszkorról, hiszen magam is voltam kamasz, a testvéreim is és a szüleim nagyon jól kezelték azokat az időket. Apánk volt a legjobb vitapartnerünk, nagy beszélgetésekre mindig volt ideje.
Az én fiamnak mindig is volt önálló véleménye, amit mindig meghallgatunk és figyelembe veszünk. Nem a kamaszkor meglepetése lesz,hogy a gyereknek más a véleménye valamiről, mint nekem.

Pappa!
Igazad van, rosszul fejeztem ki magam!
Persze, hogy van önálló véleménye egy 9 éves gyereknek! Már egészen kis kortól van véleményük sokmindenről! Én arra gondoltam, amikor kamaszkorban alkotnak véleményt és azt milyen benyomásra teszik.
Abban a korban sokszor a barát és a barátnő véleményét tekintik magukénak és az alapján nyilvánulnak meg. Meg persze a külön élő szülő véleménye is valahogy elfogadottabb lesz a számukra. Ezzel sincs semmi baj, ha az nem a másik szülő ellen szól, ami - lássuk be - azért elég gyakori eset. Nem véletlen, hogy az elvált szülők gyereke kamaszkorban kezd érdeklődni az őt nem nevelő szülő iránt.
A gyerekek véleményét ki is kell kérni szerintem sokmindenben, de alakítani is kell.
Az nagyon jó, ha sokat beszélgetünk velük. Erre egy megfelelően nevelt gyereknek igénye is van.
A veszekedés pedig nem divat, hanem intelligencia kérdése.
A kamaszodó fiadnak pedig más meglepetése is lesz majd, nemcsak az új véleménynyilvánítás.

Balázs, igen, igazad van, a kamaszkorban erősödik fel a sok külső hatás, a gyerek mindent kipróbál, keresi a saját helyét a világban, azt, hogy majd felnőttként hova tartozzon stb. Ez a világ legtermészetesebb dolga.
Az viszont nem természetes, ha az elvált szülők gyereke kamaszkorban kezd érdeklődni a különélő szülő iránt. Ott valami baj van, ott valamelyik, vagy mindkét szülő óriási hibát követett el. Ha valamelyik szülő megpróbálja a gyereket a másik ellen hangolni, annak éppen egy kamasz nem fog beugrani. Ha mégis, hát csak időlegesen. Egy egészségesen nevelt gyereket szerintem képtelenség becsapni. Tehát én ezen sem aggódom, mert a kisfiammal születése óta nagyon jóban vagyunk és érzem, hogy ezen soha semmi nem fog változtatni. Édesapámmal is mindig nagyon jó kapcsolatban voltam, drága öregem keményen állta a kamaszkritikát is! :) Miért lenne ez másképp a fiam és köztem?

Balázs, egyébként téged ismeretlen ismerősként csodállak, milyen nyugalommal viseled azt, hogy az apa manipulálja a gyerekeket és újra meg újra azzal próbálkozik, hogy téged lehetetlenné tegyen. Te az a ritka madár vagy a nők között, akik az apaválasztás döntését komolyan gondolták annak minden következményével. Biztos vagyok benne, hogy a fiaid nagyon szeretnek és becsülnek és remélhetőleg valahonnan majd azt is meg fogják tudni tanulni, hogy az érzéseiket ki is mutassák.

Nem értek egyet abban, hogy egy kamasz korú gyerek nem "beugratható". Nagyon is az. Sőt! Abban a korban a leginkább! Ezt saját bőrömön tapasztalom! Amíg a 8 éves kisfiam hiába hallja az apjától a mai napig, hogy anya ilyen-olyan rossz, de ő nem ezt tapasztalja, addig hiába mondja! Viszont a 19 és 15 éves fiaim tökéletesen beugrottak annak, amiket apa mondott! Ilyt pl: én már akkor megcsaltam az apjukat, mikor még meg sem születtek!! Ez úgy baromság ahogy van, sőt az is, hogy megcsaltam, de ez más kérdés! A mai napig nem tudom miért, de elhitték neki! Pedig soha ilyet nem tapasztalhattak nálam! Valahol belül nyilván tudják mi az igazság, ennek köszönhetem, hogy lassan - de biztosan - "visszaszerzem" őket.

Balázs, szerintem az egészségesen nevelt gyermek semmilyen korban nem beugratható.
A ti házasságotok lehetett kivülről gyönyörű, a fiaitok gyerekkora is lehetett kivülről nagyon szép. De nálatok óriási feszültségek lehettek, ami csak 18 év után robbant. Az apa uralkodott az egész családon,terrorban éltetek még akkor is, ha hangos szó sosem esett. Nem volt nyíltság nálatok, ennek a következménye, hogy a nagy fiaid "elhiszik", amit az apjuk mond.
Az én kisfiam az ilyesfajta etetésre már most körülbelül igy reagálna: "ugyan, hagyj engem a baromságaiddal, mi közöm ahhoz, ami akkor volt, amikor még meg sem születtem. Ha anya megcsalt, akkor meg minek vetted el."
A gyerekeidet agyonterheli az apjuk a saját zavaros lelki problémáival, terrorizálja őket. Nincsenek szegények abban a helyzetben,hogy kimondhassák: az apjuk dolgaihoz nincs közük. Az apjuk fogvatartja őket. Kifelé a "könnyebbik" utat választják, elitélnek téged olyasmiért, ami meg sem történt, de még ha megtörtént volna, akkor sem érintené őket. Úgy nevelődtek, hogy nem lehet saját véleményük, apa szava szent és megkérdőjelezhetetlen, vitának helye nincs.

Atyavilág! Te ismered az exemet!:))
Igen, ő hívatásos katona 24 éve. Valahol megértem, mert az egy ilyen rendszer.
Azt is tudom, hogy a srácaim tartanak tőle. A lényeg, hogy én mindig tiszta szívvel és lelkiismerettel nézhetek a szemükbe! Az meg, hogy ki mit gondol, már régen nem érdekel!
Tényleg gratulálok a kisfiadhoz% Remek kis srác! Legyen benne továbbra is nagyon-nagyon sok örömötök!!
És persze a leendőben is! Tudjátok már a nemét?

Persze, a közlegények tartanak a feljebbvalójuktól. Parancsba kapták, hogy az édesanyjuk rossz, teljesítik a parancsot - amig muszáj. De nem lesz mindig muszáj. Van azokban a nagyfiúkban nyilván belőled is nagyon sok, nem az apjuk kópiái, és te ha hosszú idő után is, de ki merted mondani, most már köszönöm, elég, járom inkább a magam útját akkor is, ha az ex-feljebbvaló ezért a számára megemészthetetlen lépésért örökké büntetni próbál. (Milyen érdekes, épp egy katona nem tud vesziteni? :)
Szerintem a nagyfiaid - próbálom beleképzelni magam kamaszként a helyzetükbe - igazából nem sokat törődhetnek az apjuk szövegeivel. Érzelmileg próbálnak függetlenek maradni, nem szenvedni attól, hogy az anyjuk ellen fordultak. Elfoglalják magukat mással, a tanulmányaikkal. Ugye nem katonának készülnek?Nagyon jól csinálod, hogy nem terheled őket a bánatoddal és nem szembesited őket azokkal a dolgokkal, amiket az apjuk parancsára tettek.
Köszönöm, a fiam tényleg remek gyerek, nyílt és jószivű, ha tehetné, átölelné az egész világot. Szeptemberre várjuk az újabb fiút!

Nem hiszem egyébként, hogy túl sok összefüggés lenne az ex foglalkozása és személyisége között. Vannak normális katonák is, akik a családjukat nem nézik seregnek.
Iszonyú nehéz helyzet, ha a másik szülő terrorizálja vagy terrorizálni próbálja az ember gyerekét. Nem tudod elmagyarázni a gyerekednek, hogy ez egyfajta betegség, zavar, és ő, a gyerek csak eszköz. Nem tudsz sehogysem segiteni a gyerekednek, csak azzal, hogy igyekszel normális maradni és nem beleesni abba a hibába, hogy bármi rosszat is mondj a másikra. Ennyit tud az ember könnyíteni a gyerek helyzetén.