ikotak
Maga a tető nem lehet külön tulajdonban, ez érvénytelen. A tetőszint, tehát a tetőtéri lakás lehet, de a tetőszerkezet nem.
ikotak
Maga a tető nem lehet külön tulajdonban, ez érvénytelen. A tetőszint, tehát a tetőtéri lakás lehet, de a tetőszerkezet nem.
Maminti007
Dehogy vesz annyit igénybe.
Segítséget szeretnék kérni ! Nagy vitában vagyunk. Egy 18 lakásos társasházban lakunk, a legfelső szint lakója a lakását úgy vette meg, hogy az egész tető is hozzátartozik, tehát azt is megvette. Tavaly indulni akartunk az Otthon Melege Panel programon , a lakók leszavazták igy nem lett belőle semmi sem. Most a vita tárgya az, hogy egyáltalán indulhattunk volna így, hogy a tető rész magántulajdonban van , Most van folyamatban, hogy a tető rész vissza kerüljön a társasház tulajdonába. Válaszát előre is köszönöm !
Újra jelentkezem, mert hosszas tárgyalásban vagyok a szomszéddal, aki azt állítja, hogy a társasházzá alakulás 2 évet vesz igénybe ... Én ezt nem tudom elhinni!!! Valójában mi a folyamat és mikortól lép életbe a társasházi szerződés?
Köszönöm!
Vélemény? A diszpozivitás mellett az SZMSZ-ben szigorúbb szabályok vannak a közgyűlés összehívási kötelezettségre tekintettel a Közös képviselet számára előírva.Az SZMSZ-ben foglaltakat nem tartotta be, így a lakók 10 %-a hívta össze a közgyűlést.Mikor ezt látta a Közös képviselet,( mert meg lett neki küldve a közgyűlési meghívó) akkor a törvényi határidő utolsó napjára hivatkozva mégis összehívta a közgyűlést a törvény szerint közgyűlés előtti 8. napon.
Kérdés: Ha van SZMSZ, akkor az abban foglaltak a kötelezőek a közgyűlés összehívási eljárására a közös képviselet számára, vagy teljesen figyelmen kívül hagyhatja, és a törvény szerint " betart" a lakóknak.
Nagyon köszönöm a gyors választ!!! Nagyon jó hír!
Ha csak két albetét van, akkor abban az esetben is működhettek a közös tulajdon szabályai szerint, ha egyébként társasházzá alakultok.
Üdvözlet Mindenkinek!
Új fórumozó vagyok és egy 2008-as téma kapcsán már kaptam válaszokat (Osztatlan közös vagy társasház), így Tóth Péter bejegyzéséhez csatlakozom.
Tavaly vettem egy családi házat osztatlan közös telken, rendezetlen papírokkal (1983-as bírósági végzéssel), amket szükséges lenne korszerűsíteni, de persze viharokat kavar. Mivel a szomszéd is szeretné eladni az ingatlanát és én szeretnék hitelt felvenni, megajánlanám neki a társasházzá alakulást.
Vannak azonban aggályaim: két külön családi ház esetén is kell teljes társasházi szervezetet működtetni (közösképviselő, bankszámla, közösköltség stb.)? Nem jelent ez a forma a továbbiakban többletköltséget?
Köszönöm!!!
Hogy néz ki az a társasház fizikailag? Hogyan lehetne kiválni belőle?
Tisztelt Hozzáértők!
Volt már valakinek tapasztalata társasházból való kiválással kapcsolatban?
Az ingatlan megosztható, és néhány albetét szeretne kiválni a társasházból, amely így a fennmaradó albetétekre maradna fenn.
Tehát módosítanánk az Alapító Okiratot (a közgyűlés egyhangú határozatával) oly módon, hogy a társasház alapterülete és albetéteinek száma csökken. Ez értelmezhető a társasház részleges megszüntetésének is, mivel a „kiváló” albetétek tekintetében a társasház megszűnik.
Törvény szabályozza a társasház teljes megszüntetésének esetét, de a kiválásról (illetve részleges megszüntetésről) nem rendelkezik, annak lehetőségére csak következtetni lehet.
Az számomra egyértelmű, hogy ez a közgyűlés egyhangú határozata szükséges. Ez rendben van, de kiválás miatt nem szeretnénk az egész társasházat megszüntetni, majd újra alapítani.
Volt már valakinek ilyen kiválási ügye? Van ezzel kapcsolatban tapasztalat?
Köszönettel:
Jogar84
Könnyebben el fogod tudni adni a házadat; sem a bérbeadásához, sem a rajta végzett munkálatokhoz még elvileg sem kell a tulajdonostárs hozzájárulása; nem lesz se elővásárlási joga, se előbérleti joga (mondjuk, neked se); fel sem merülhet, hogy esetleg ő is jogosult használni a te lakásodat stb.
Kedves Béla,
szívesen venném a tájékoztatást az előnyökről is!
Előre is köszönöm.
Inkább előnye van.
Kedves Hozzáértők,
azt szeretném megtudni, hogy milyen hátrányokkal jár, ha egy ikerházfél tulajdonosaként belemegyek a társasház-alapításba. A másik házfél tulajdonosa árulja a házát, de a vevő csak akkor akarja megvenni, ha társasházzá nyílváníttathatja - az alapítási költségeket állná. Jelenleg a kerítés és a vízóra a közös. Előre is köszönöm a segítséget!
Tisztelt Társasház2016!
Köszönöm a választ!
Ezek közül több dolgot már elindítottam. Nem célom, hogy engem válasszanak meg, azt szeretném, ha egy hozzáértő cég venné át a közös képviseletet és a társasház kezelését. A lakók hozzáállása ("nem fizetünk idegeneknek") elkeserítő. Az időseket nem lehet meggyőzni, a fiatalok elköltöznek, aki marad, az el sem jön közgyűlésre, mert bevallása szerint nem érdekli.
Végső megoldásnak a jegyző felkeresését tartom én is.
Ha nem gond, írnok önnek e-mailt, mert van még pár kérdésem, ami egyedi és nem untatnám vele a tisztelt fórumozókat.
Köszönettel: Zsuzsa
Kedves Carmina (Zsuzsa)!
Az említett "2 közös képviselő egy társasházban" esetet csak olyan értelemben tudom törvényesen elképzelni, hogy:
VAGY
Remélem tudtam segíteni.
Én is erre hivatkoztam, de nem értik... Sok idős lakó van, aki azt sem tudja, hogy mi ez a törvény. Ők szavazták meg mindig az itt lakó közös képviselőt, aki szintén nem nagyon értelmezi a törvényt. Úgy érzem, tehetetlen vagyok, mert tavaly kezdeményeztem a kk leváltását és a többség megszavazta, hogy maradjon. :(
Én is erre hivatkoztam, de nem értik... Sok idős lakó van, aki azt sem tudja, hogy mi ez a törvény. Ők szavazták meg mindig az itt lakó közös képviselőt, aki szintén nem nagyon értelmezi a törvényt. Úgy érzem, tehetetlen vagyok, mert tavaly kezdeményeztem a kk leváltását és a többség megszavazta, hogy maradjon. :(
Erre most mint mondjak? 27. § (2) A közösség ügyintézését a közös képviselő vagy az intézőbizottság látja el.
Egyes szám.
Tisztelt Kovács Béla Sándor!
Köszönöm a válaszát!
Kérem, segítsen abban, hogy mivel tudom alátámasztani a lakóknak, hogy nem lehet kettő? Itt kb. azóta kettő van (szerintük, de még határozat sincs a jegyzőkönyvben!), hogy 1988-ban megírták az alapító okiratot.
Köszönöm!
Zsuzsa
Nem lehet két közös képviselő.
Tisztelt fórumozók!
Lehet-e, kell-e két közös képviselő egy társasházban? A miénkben évek óta kettő van, de a törvényben egyes számban szerepel, és nem találok erre vonatkozó szabályt/korlátozást.
Természetesen nálunk is minden törvénytelen, sajnos a lakók nagy része idős ember, a fiatalok pedig menekülnek innen. szeretném rendbe tenni a ház dolgait (mivel az egyik közös képviselő lemondott, engem szavaztak meg helyette), de nem tudom, hol kezdjem. A "fő" közös képviselő nem ismeri a törvényt sem, nem megfelelően képviseli a jogainkat. Kezdeményeztem egy társasház kezelő cég megbízását, de leszavaztak és maradt a régi kk, aki inkompetens. Mit tudok tenni?
Inkább csak szigorítani kellene a közösképviselők hatáskörét, vállaljanak több felelősséget mert iszonyat kóklerek és szélhámosok vannak köztük.
Sokan megosztják a lakóközösséget, és kiveszik folyamatosan a pénzt majd felmondanak valamilyen ürüggyel és hoppon marad a ház.
Elgondolkozott már valaki azon hogy vajon miért nem jutnak hozzá a tulajdonosok pl.a társasházi törvényekhez?? Ha nem interneteznek akkor hogyan tudják meg , milyen jogaik vannak? Miért zárnak el előlük minden tájékoztatási forrást? Miért kell ügyvédhez menni és fizetni? Itt súlyos esélyegyenlőtlenségek vannak, ami miatt komoly visszaélések történnek a közösképviseletek, társasházkezelők részéről.
Miért kell államosítani? Az IKV miatt pusztultak le házak Budapest szerte is
A festékes veder sem érne a térre...
"Az állam nem lehet nagykorú polgárainak gyámja."
Arany betűkkel kellene kiírni minden főtéren.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02