„Az ítélkezési szünetben dönt a bíróság a határozatok felfüggesztéséről?”
Szerintem dönthet, mert nem kell tárgyalás, de a Tht. nem rendel ehhez határidőt. (És láttam olyan véleményeket, hogy a Pp. szerinti ideiglenes intézkedés nyolcnapos határideje itt nem alkalmazandó.)
Szerintem az értelmi képességeimmel nincs gond, sőt, még gyerekszobám is volt.:) Köszönöm az eddigi válaszait, szerencsére kaptam olyan választ mástól, ami segít a megoldásban, nem csak a helyzet értelmezésében.
„A közgyűlés nem bírálhatja felül akár egy előző közgyűlésen hozott határozatát?”
De igen, de csak a jövőre nézve. Ha az előző közgyűlésen hozott határozatokat érvényesnek fogadja el minden tulajdonos, akkor az ott meghozott határozatok alapján kötött szerződések is érvényesek. Például a közös képviselő megbízási szerződése plusz bármi, amit ő ír alá ilyen minőségben. Ha valamelyik tulajdonos (vagy akár a legtöbb tulajdonos) nem fogadja el érvényesnek azokat, akkor mehet a jegyzőhöz/bíróságra. Olyan, hogy a közgyűlés visszamenőlegesen érvénytelenítse a saját határozatát, nincs a Tht-ben...
Sok időd nincs, a határozatokat azok meghozatalától számítva 60 napon belül támadhatod meg mint tulajdonos a bíróság előtt (Tht. 42. § (1)). Érdemes kérni a határozatok végrehajtásának felfüggesztését - ez az igazán sürgős. Ez a megtámadás független a jegyző eljárásától. Ha a jegyző szintén bíróság elé vinné az ügyet, akkor egyesíteni fogják a kettőt (Tht. 42. § (2))
Nem vagyok benne biztos, hogy megérted, de teszek egy kísérletet.
Képzeld el, hogy meghal egy ember. Egyetlen fia van, az örököse természetesen ő, a hagyaték teljes egészében az ő tulajdonába kerül, már az örökhagyó halálával. De az örökhagyónak volt egy élettársa. Az élettárs úgy gondolja, hogy az örökhagyó házát ő örökölte; nem is hajlandó felhagyni a birtoklással. No most, az, hogy a ház az örökösé - ahogy te mondod - nem vélemény, hanem tény. Mégis hogyan tudja érvényesíteni az örökös a jogait? Perrel. A jogi tények természete teljesen más mint a fizikai tényeké.
Egyébként azt továbbra sem értem, hogy ha a Társasházi törvény kimondja, hogy ki hívhat össze közgyűlést és nem ő hív össze egy közgyűlést, akkor a más által megszervezett/összehívott eseményt hogy lehet közgyűlésnek nevezni? Szerintem sehogy. Ez nem vélemény, hanem ténykérdés. Közgyűlést a közös képviselő hívhat össze saját hatáskörben vagy ha nála kezdeményezik, akkor onnan 30 napon belül. Ha a 30 nap nem jár le, akkor bizony akárki akármit próbálkozik összehívni, azt nem társasházi közgyűlésnek fogják hívni. Ha én holnap kiteszem az ajtóra, hogy közgyűlést hívok össze 4. napirendben és utána eljátszom, hogy az egy közgyűlés, attól annak semmilyen joghatása nem lesz, mert közgyűlést nem hívhatok össze a törvény alapján.
A kérdésem: A közgyűlés nem bírálhatja felül akár egy előző közgyűlésen hozott határozatát? Ha igen, akkor miért ne bírálhatna felül egy "nem közgyűlésen" hozott határozatot? Miért ne dönthetne úgy, hogy az eredeti állapotot helyreállítja, az egyébként érvénytelenül megválasztott, érvénytelen (igen, tudom, azt se a Társasház állapítja meg, de ha felhatalmazás nélkül köttetett meg, akkor mégis az) szerződés alapján működő, "új közös képviselő" megbízását megszünteti, új közös képviselőt választ (mondjuk az összes tulajdoni hányad 50%+1 szavazattal)? Így legalább a működés rendben lenne, aztán az érvénytelenségre vonatkozóan pedig el lehet járni a későbbiekben a bíróság előtt.
A pikantéria, hogy a "nem közgyűlésen" készült jegyzőkönyvet két olyan tulajdonostársnak kellene hitelesítenie, akik ezt nem fogják megtenni a szabálytalanságokra tekintettel, illetve mert az nem a megtörténteket tartalmazza. Igen, tudom, az a remek helyzet, hogy akkor bárkivel aláírathatja a jegyzőkönyvvezető, aki a jelenléti ív alapján jelen volt (ami jelenléti ív nála van, tehát utólag is azt ír be rá, akit akar). Szóval egy ilyen nem hiteles jegyzőkönyvvel és egy meghatalmazás nélkül megkötött megbízási szerződéssel simán székbe ültethetne egy közös képviselőt a kedves tulajdonostárs, és ha jól értem semmilyen lehetőség nincs ennek megakadályozására.
Ahogy kbs írta, ez is csak egy vélemény lesz. A kulcs az, hogy kinél van a kassza, ki intézi az ügyeket. Eldönteni, hogy melyik közgyűlés volt szabályos és hozott érvényes határozatokat, a bíróság jogosult. Oda pedig az fog fordulni, akit érdeksérelem ér, mert pl. nem az történik, aminek szerinte kellene.
Amíg a ház többsége a közös képviselő mellett áll, addig ők intézik a dolgokat, lehetőleg szabályos közgyűléssel, és a futóbolondok bohóckodhatnak amit akarnak, akár bíróságon is. Akkor van gáz, ha a lakók többsége és a kk megy egymással szembe...
Pont emiatt gondolom, hogy egy új közgyűlés tisztázhatná a dolgot, hiszen az már nem "néhány tulajdonostárs" véleménye lesz. Bár ez nem vélemény kérdése szerintem, a Társasházi törvény előírja, hogy ki és hogyan hívhat össze társasházi közgyűlést, ha valaki ettől eltérően jár el, ő nem közgyűlést hív össze, hanem pikniket. Egyébként el lehet fogadni erről egy határozatot is, hogy a társasház az adott napon megtartott eseményt nem tekinti közgyűlésnek, az ott elfogadott döntéseket hatályon kívül helyezi, a számvizsgáló bizottságot pedig felhatalmazza, hogy ennek érdekében járjon el az eredeti helyzet helyreállítása érdekében.
Tekintettel arra, hogy az esemény nem tekinthető közgyűlésnek, ahhoz joghatások sem fűződhetnek, így szerintem egy szabályos közgyűlés orvosolhatná a problémát, de ha ebben tévedek, akkor vajon mi a megoldás? Peres útra kell terelni a dolgot? Nem tartom életszerűnek, ha ez így működne, akkor hetente egy új futóbolond levezethetne egy általa közgyűlésnek hívott eseményt, ahol mindenféle dologban dönthetne, amit később kifüggeszt a társasház lépcsőházaiban, mint határozatokat és mindet a bíróságnak kellene megsemmisítenie.
Köszönöm. Az megoldás lehet, hogy új, szabályos közgyűlést hívunk össze és nem veszünk tudomást a szabálytalanul összehívott közgyűlésről vagy a szabályosan összehívott közgyűlésnek témája kell, hogy legyen az előző "közgyűlés" és határozatot kell-e hozni arról, hogy az ott meghozott döntéseket nem tekintjük szabályszerűnek? A jegyző kimondhatja, hogy a közgyűlés szabálytalanul lett összehívva?
Az alábbi problémával kapcsolatban kérnék segítséget:
Társasházunk közös képviselője 2022. július 1-el lemondott a tisztségéről.
Az egyik lakótárs erre tekintettel 2022. július 18-ra közgyűlést hívott össze. (Egyedül, nem az ügyvívő közös képviselőn keresztül)
A napirendi pontok - mások mellett - egyrészt új számvizsgáló bizottság választása (a korábbi tagjairól senkinek nem volt információja, még a közös képviselő sem tudja, kik voltak a tagok - igen, kb. ilyen szinten nem volt ellenőrzött a társasház működése), valamint új közös képviselő megválasztása, illetve a megbízás aláírására jogosult személy megválasztása.
A napirendi pontokhoz semmilyen előterjesztést nem csatolt a tulajdonostárs, nem volt ismert senki előtt, hogy kiket hívott meg új közös képviselő jelöltnek.
A közgyűlés első körben nem volt határozatképes, de a megismételt közgyűlés már igen. Természetesen mindkét esetben készült jelenléti ív.
A levezető elnök és egyben jegyzőkönyvvezető a kezdeményező tulajdonostárs lett. 2 tulajdonostárs jegyzőkönyv hitelesítő.
A számvizsgáló bizottságot - 5 fővel - megválasztotta a közgyűlés.
Ezt követően a meghívott közös képviselő jelöltek bemutatkozhattak, ekkor - kénytelen kelletlen - a szervező tulajdonostárs megmutatta a bemutatkozó anyagokat is, illetve a megbízási szerződések tervezeteit, amelyekről közölte, hogy azok pusztán tervezetek, nem azok lesznek aláírva. A jelöltek meghallgatása után a jelenlévők megvitatták az észrevételeiket, ennek kapcsán a szervező tulajdonostárs (egyébként az egész eljárás alatt folyamatosan minden ellenvéleményt háttérbe szorítva, "én, mint levezető elnök" kezdettel indítva minden mondatát) ilyen-olyan (teljesen jelentéktelen) hibákat sorolt fel az első két közös képviselő jelölttel kapcsolatban - ugyanis "ő utána nézett nekik" -, míg a harmadik jelöltről közölte, hogy semmi kivetnivalót nem lát benne. Az egyik tulajdonostárs jelezte, hogy neki tudomása van arról, hogy a 3. jelölt közös képviseletet látott el az egyik általa ismert társasházban, ahonnan a társasház elküldte és azóta is elszámolási, átadás-átvételi problémák vannak, évek óta húzodik ez ügyben egy peres eljárás, nem számolt el megfelelően. Több tulajdonostárs (a többség) is jelezte, hogy mivel csak most ismerhették meg a jelölteket és a rendelkezésre álló információk alapján nem tudnak megfelelően megalapozott döntést hozni, így kérték, hogy egy újra összehívott közgyűlésen szülessen döntés az új közös képviselőről, erről hozzon döntést a közgyűlés. A szervező tulajdonostárs ettől mereven elzárkózott, közölte, hogy ott és akkor köteles a közgyűlés dönteni, mert szerepel a napirendi pontok között a választás. Természetesen ez nem így van és erről tájékoztatták is a tulajdonostársak, de meg sem hallotta, csak azt hangoztatta, hogy szavazás következik. Az egyik tulajdonostárs jelezte, hogy kéri a jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy javaslat történt a szavazás elhalasztására, új közgyűlés összehívására, de a szervező (jegyzőkönyvvezető - levezető elnök) tulajdonostárs a tisztségeivel visszaélve közölte, hogy erről szó sem lehet, kötelező erről szavazni. Ekkor a jelenlévő tulajdonostársak közölték, hogy ők erről szavazni nem fognak. Ekkor a szervező tulajdonostárs közölte, hogy aki nem jelzi neki azonnal, hogy szavaz, kizárja magát a szavazásból. Ekkorra a korábbi kb. 20 jelenlévő tulajdonostárs közül csak 3 maradt a szervezőn kívül, akik mellette maradtak és jelezték szavazási szándékukat. Természetesen a 3. jelöltet szavazták meg és nyilvánvalóan a kezdeményező tulajdonostársat hatalmazták fel a szerződés aláírására.
Kérdéseim:
szabályos volt-e a közgyűlés összehívásának módja? (nem a törvényben előírt úton történt - 1/10 tulajdoni aránnyal a közös képviselőnél kezdeményezés stb.)
szabályos volt-e, hogy semmilyen információt nem adott előzetesen az új közös képviselő jelöltekkel kapcsolatban a kezdeményező, összehívó?
szabályos volt-e, hogy annak ellenére történt szavazás, hogy a többség kezdeményezte annak elhalasztását és ezt a levezető - jegyzőkönyvvezető nem volt hajlandó rögzíteni a jegyzőkönyvben?
szabályos volt-e a szavazás az új közös képviselőről? (a közgyűlés döntéseit a jelenlévők egyszerű többségével hozza (tulajdoni arányok alapján) - jól gondolom-e, hogy mivel a jelenlévők többsége kinyilvánítottan nem vett részt és így kizárásra került a szavazásról, a döntés nem lehetett jogszerű, nem valósulhatott meg az egyszerű többség - hiszen a jelenlévőket a megismételt közgyűlés jelenléti íve tartalmazza, nem a "szavazati regisztráció".
az új közös képviselő megbízási szerződését minden korlát nélkül aláírhatja (az egyébként nem szabályosan meghatalmazott) tulajdonostárs anélkül, hogy annak szövegét előzetesen a közgyűlés vagy legalább a számvizsgáló bizottság megismerhetné?
Összefoglalva, ha jól gondolom, egy több szempontból is jogsértő eljárásban egy jogsértő döntés született.
Mit tehetnek a tulajdonostársak annak érdekében, hogy szabályosan új közös képviselő kerüljön megválasztásra? Hogyan lehet minél hatékonyabban megakadályozni, hogy aláírásra kerüljön a szerződés? Van-e mód arra, hogy ne kelljen hosszas bíróság előtti eljárásba kezdeni, miközben létrejön egy szerződés, ami - ha a bíróság hatályon kívül helyezi a közös képviselő megválasztására vonatkozó határozatot - ráadásul érvénytelen is lesz és még az is egy kör lesz.
Azért lenne fontos, hogy minél gyorsabb megoldást találjunk, mert egyrészt szeretnénk, ha a leköszönő közös képviselő már a szabályosan megválasztott új közös képviselőnek adná át a feladatot, iratokat, továbbá időközben további ellenérvek merültek fel a szabálytalanul megválasztott közös képviselővel kapcsolatban (több soron szabálytalanul járt el más társasházaknál is, indokolatlanul magas "végkielégítést" írt bele a megbízási szerződésébe, hogy megnehezítse a tőle való megszabadulást stb.)
Nagyon köszönöm, ha valaki érdemben tud válaszolni.
(kis plusz adalék: nincs fellelhető szervezeti-működési szabályzata a társasháznak).
Zavaros amit írsz. Ha a bíróság határozatot hozott,ott nem ellentmondás van,hanem fellebbezés. . Azért nem mindegy,mert így célszerű lenne megvárni a másodfok döntését. Természetesen a képviselőnek joga van a közgumyűlés elé terjeszteni bármilyen határozati javaslatot. Azt vagy elfogadják vagy nem. Itt az a kérdés,hogy a javaslat a ház érdekét szolgálja vagy nem. . Ha a döntő tőbbség elfogadta akkor valószinüleg igen.
Minden házan van ÜTH (ügyeltes társasházi hülye) akinek a szar is ízetlen. Ilyenkor nincs más megoldás,ujra meg kell szavaztatni a javaslatot,előkészíteni,mire az üth megtámadja a bíróságon addigra végre is lehet hajtani. . Mi volt a határozat amit megtámadott?
Az alábbi kérdésben szeretnél segítséget kérni. A társasházunk tavaly év végén tartott közgyűlésének határozatai ellen egy tulajdonostárs keresetlevelet nyújtott be, és kérte a határozatok érvénytelenítését. A közös képviselő nem terjesztett be ellenkérelemet, így bírosági meghagyással érvénytelenítették a határozatokat. A meghagyás nem jogerős, mert a közös képviselő ellentmondással élt. Az ügy valószínűleg perré alakul. A közös képviselő azonban nem akarja megvárni a per kimenetelét, hanem a vitatott napirendi pontokat (határozatokat) egy újabb közgyűlésén újra meg akarja szavaztatni. Joga van ehhez? Vagy meg kéne várnia a bíróság döntését? Mit lehet tenni?
Ha ez így nektek megfelel, akkor így öntsétek közgyűlési határozat formájába. Hogy megkapja a mindenkori tulajdonos a használati jogot xy területre, de csak azzal a kikötéssel, hogy a többi lakó áthaladhat rajta. Lehet úgy is, hogy a mostani tulajdonosra vonatkozik név szerint, és akkor tulajdonosváltozás esetén megszűnik, de kapcsolódhat a garázs mindenkori tulajdonosához/használójához. Csak jól gondoljátok át, jól legyen megfogalmazva.
Az alábbiakban szeretném a segítségüket kérni. 7 lakásos társasházban az 1960-as alapító okiratot szerettük volna megújítani. Az egyik lakó, aki két lakással rendelkezik, ugyan már 89 éves, de sajnos még mindig sikerül neki ennek elkészítésének lassítása. Rengeteg személyes konfliktus felmerülése után az a kérése, hogy abban az esetben írja alá az okiratot, ha a kertben található garázsa előtti gépkocsifeljáró kizárólagos használati jogát megkapja. Most azt ígéri, hogy nem akadályozza meg a kertbe történő kijutást, vagyis áthaladást megengedi. De mi történik akkor, ha egyszer egy új tulajdonos lesz? Nem lehet ebből gond a későbbiekben?
Ebben igazad is van. . Én rendszeresen végigtelefonálom a hátralékos tulajokat,általában eredménnyel. . Olyan viszont nincs hogy egy tulaj nem tud találkozni a közös képviselővel. . Egyeztetett időpontban mindenkit fogadok pedig sokezer embert képviselek.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.