Társasházi jog


Gittka # 2014.06.20. 18:53

Tisztelt Fórumozók!
2012. december 17.-én költöztem jelenlegi társasházi lakásomba. A lakásvételi szerződésben az áll, hogy per és tehermentes, költségeit 2012.december 15.-től viselem.
A közös képviselő szerint tavaly májusban derült ki, hogy a társasház több mint 4 millió Ft-tal tartozik a gázszolgáltatónak, amit 2007. óta halmozott fel a nem fizető lakótársak miatt. Ekkor azt gondolta, hogy ezt a tartozást felosztja az összes lakó között és beépítette a közös költségbe, a maradványt pedig az ideibe. Gyakorlatilag aki eddig is fizetett, az fizethet a nem fizető lakótársak helyett is. Erről viszont elfelejtett tájékoztatni. Ez az idén mérlegkészítéskor derült ki, amikor megkaptam a tavalyi évi közös költség elszámolást.
Amikor ezt szóvá tettem, azt mondta, hogy megörököltem a társasház adósságát. Ilyet még nem hallottam, én úgy tudom örökölni csak rokonoktól szokás.
Az lenne a kérdésem, hogy ez jogos eljárás-e, kinek kell kifizetni a társasház 2007. óta felhalmozott tartozását, nekem az új lakónak, aki az adott időszakban nem lakott ott, esetleg az előző lakót terheli, egyáltalán mit lehet ilyenkor tenni, kihez lehet fordulni.

Mufurc_nagyon # 2014.06.12. 09:30

Kedves diverduck!

Az AO ban nézze meg, hogy az erkély "lemeze" a burkolat alatt kinek a tulajdona.
Nagy valószinűséggel a társasházé.

Tértivevényes levél közös kedvencnek (ütk). Tényvázlat a jelenségről.
Az alsó szomszéd indítsa el a birtokháborítási eljárást.
Ez neki kerül pénzébe. Az önkormányzat majd kivizsgálja.

Nem mindegy, hogy a "talajvíz" hol mászik fel az alsó tulaj mennyezetére. Amennyiben a rés a társaház tulajdonosainak osztatlan tulajdonában keletkezett, akkor a th.-nak kell a hibát elhárítani;-)))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.06.10. 19:49

Szebb lesz az erkélyed burkolata.

jobban jársz ha felkérsz egy műszaki szakértőt
Írásos szakvélemény adására.
Ga nem te áztatod,akkor a birosag előtt is védve vagy, ha igen, akkor még mindig ràérsz szigetelni, de csak itt ahol kell.

hasonlo szomszéd vitáknál én mindig el szoktamssütni azt a poént hogy valószínűleg nem a talajviz megy fel a negyedik emeletre, ez itt is igaz,tehát a viz tőled jön kérdés hogy miböl.

diverduck # 2014.06.10. 13:04

Az alsó szomszéd azzal fenyegetőzött, hogy az önkormányzathoz fordul meg feljelent ha nem teszek semmit. A közös képviselet pedig nem készíttetett jegyzőkönyveket a korábbi 6 "szakértői" látogatásról, így nincs a birtokomba semmi, hogy valóban igazoljam, hogy 6szor nem találtak semmit. Amennyiben újra burkoltatom az erkélyt és bebizonyosodik, hogy nem én tehetek a beázásról, akkor milyen lépéseim lehetnek?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.10. 12:50

Mi a kérdés? Már a jogi.

diverduck # 2014.06.10. 09:32

Véleményt és tanácsot szeretnék kérni. Egy öt emeletes panelház 4. emeleti lakásában lakom. A lakáshoz tartozik egy erkély is (a fal síkjában van). Az egész társasház kb. 7 éve lett szigetelve és panelfelújítás során felújítva. 2 és fél éve költöztem a lakásba, ekkor az erkély nem volt burkolva és még linóleum se fedte. Amint beköltöztem rá egy fél évre leburkoltattam és körbeszigeteltettem az erkélyt, ugyanis az alsó szomszéd állítása szerint ez erkélyem felől ázik. Az erkélyes szobában van a hálószoba és ott beázást egyetlen egy alkalommal sem tapasztaltam. A közös képviselet a 2 és fél év alatt 6szor küldött ki hozzám "szakembereket", akik megállapították, hogy a beázás nem jöhet az erkély felől. Most végleg elfogyott a türelmem, mert az alsó szomszéddal a viszony teljesen megromlott és megelégeltem a helyzetet. Igazságügyi szakértőt küldtek (bár nem értem h ezt miért nem lehetett hamarabb), aki 5 perc után annyit mondott, hogy valószínűleg a kicserélt műanyag elem szigetelésével van gond és ha nem oldódik meg a probléma rakjak le linóleumot vagy szedessem fel a burkolatot, de nem tud mit tanácsolni és nem hiszi h ezzel megoldódik a probléma. Állítólag mióta be lett a tömb szigetelve azóta van ez a gond, csak nem értem, hogy eddig miért nem tett valamit a közös képviselet és miért az én pénzemmel játszanak. Valamint ha újraburkoltatom a lehető legtöbb pénzt belefektetem a szigetelésbe és kiderül hogy mégsem tőlem ázik az alsó szomszéd, akkor kihez fordulhatok kártérítésért? Amíg nem volt burkolva az erkély sose szólt se a közös képviselő sem az alsó szomszéd, hogy ázik. A közös képviselő meg sem hallja mit mondok, és a többi lakó sem, mert úgy tűnik félnek az alsó szomszédtól.

teva78 # 2014.06.10. 09:17

Valószínűleg félreérthrtő volt. Kisebb lakás közösköltsége 3000 Ft ugyanabban a házban részarányos villanyköltséggel. Az én költségem közös 1000 Ft és 2000 Ft villany.

MajorDomus # 2014.06.09. 22:22

Ugye nem azf akarod mondani hogy egy kisebb lakasnak 1000 ft a közös koltsege ,meg otthon ennyi a villanyod

ObudaFan # 2014.06.09. 11:30

Az egy perben lesz eldönthető, hogy ez törvényes-e. A törvény szerint a kisebbség jogos érdekét sértő határozat is lehet törvénytelen. Ebben az esetben pedig mindkét fél érveinek alapos ismeretében, mérlegeléssel lehet döntést hozni a határozat törvényességéről.

teva78 # 2014.06.09. 06:49

Még annyit, hogy így összesen annyit fizetek a garázsom után, mint egy kisebb lakás közösköltsége, amiben takarítószereken keresztül a szemétszállításig mindent beleszámítottak.
Az átamszámlám pedig a lakásomban sem sokkal több, ahol mosok, főzök, takarítok és minden nap felkapcsolom a lámpát.

teva78 # 2014.06.09. 06:08

Nekem nem a fizetéssel van a gondom. Ezt egyébként jeleztem màr korábban is a ház felé. Ami nem tetszik, hogy különbséget tesz azonos funkciójú ingatlanok között. Egyik fizet, másik nem. A villannyal kapcsolatban pedig három ember fizeti egy ház teljes költségét, amit föként lépcsőház világítására használnak?

MajorDomus # 2014.06.08. 20:56

Teva
Igen törvényes . Az épület üzemeltetéséhez
minden tulajdonosnak hozzá kell járulnia,
megtámadhatod bíróság előtt a határozatot , de veszíteni fogsz.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.08. 18:03

60 napon belül bíróság előtt meg lehet támadni a határozatot. A többi kérdésre a bíróság válaszol.

teva78 # 2014.06.08. 15:37

Véleményt szeretnék kérni, ha jár erre még valaki. Közgyűlés két tartózkodás mellett egyhangúlag a következőt szavazta meg egy négyemeletes, három garázsos panel társasházban:
Aki csak garázzsal rendelkezik, lakóingatlannal nem, fizessen 1000 Ft közös költséget. Mire? No comment a közös képviselő részéről. Szerinte semmi közöm hozzá. Persze számítás sincs csatolva. Feltételezhető, hogy ez a munkadíja.
A hårom garázstulajdonos éves szinten befizetendő villamosenergia költsége meghaladja a lépcsőházak fogyasztásának ellenértékét. Ez törvényszerű?

Mufurc_nagyon # 2014.06.05. 12:37

Kedves törpenyul!

Önnek joga van a társasház összes iratába betekinteni és ha szükséges magyarázatot kérni.

Előzetsen egyeztessen időpontot a képviselettel.
(tértivevényes levél)
Amennyiben nincs válasz, akkor a helyi bírósághoz fordulhat keresetével.

Esetleg a helyi jegyző is segíteni tud.
Törvényességi felülvizsgálatot kell kérni az ügyben.
A képviselet tájékoztatási kötelezettségét nem teljesíti.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Mufurc_nagyon # 2014.06.03. 19:10

Kedves hmarta!

Az ütk. nem főnöke a SzVB nak.
Sőt a SzVB nak van teljeskörű ellenörzési joga bármikor.
Akár lecsapó jelleggel is.;-))))

Teljesen jogszerűen a közgyűlésnek kell bejelenteni szándékát.
Mivel a közgyűlés a tulajdonosok "összessége" őket kell értesíteni (írásban)

Ez lehet egy cetli minden postaládában vagy egy "jól látható" helyen kifüggesztve, mint a közgyűlési meghivó esetén;-)))))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

törpenyul # 2014.06.03. 14:54

T. Szakértők!

Két lépcsőházas panel társasházban lakom. Az A-lépcsőházat beszigetelték a tulajdonosok saját költségére. A mi lépcsőházunktól is elvett a közös képviselő 500.000 forintot a végfalra (saját döntése alapján), legalábbis számításaim szerint, mert a beszámolóban nem szerepelt az összeg. Ketten nem tudták készpénzzel fizetni, ezért (néhány ember döntése alapján a lakógyűlésen) kölcsön adták a közös pénzünket. Én az új lakógyűlésen erre írásos választ kértem, amit nem kaptam meg. Az egyik fizeti, a másiknak több százezer forint tartozása van még most is. Úgy tudom, nem volt joga kölcsön adni a pénzünket. A többiek nem értik, tehát egyedül vagyok. Attól félek, hogy annyi tartozást halmoznak fel (többen banki kölcsönt vettek fel), hogy nem tudják fizetni a közös költséget és minket is magukkal rántanak. Mit tehetnék?

Köszönöm a választ! egy szegedi lakástulajdonos

ragyasdezso # 2014.06.03. 13:02

hmarta

írásban be kell jelenteni a közös képviselőnek, aki tudatja a közgyűléssel vagy a tulajdonosokkal.

hmarta # 2014.06.03. 12:48

Mikor és milyen feltételekkel mondhat le a SzVB elnöke,egyben a tagágról is?
Előre is kösz a válaszokat

attszabo # 2014.06.03. 12:20

T. Válaszadó!
Egy társasházban egy 8 lakásos lépcsőház alkot egy lakóközösséget. 6 nagy és 2 kisebb lakás van a lépcsőházban. A földszinten 4/6m2, 4/3m2-es lezárható kamrarész van kialakítva. Ezenkívül van egy biciklitároló, és egy szemetes konténernek kialakított 6m2-es helység, ami lomtárként lett használva. A kamrafelosztás a szerint alakult ahogy költöztek a lakok. Most eladásra került egy kis lakás, amely nagy kamrát foglalt annak idején, és egy tulajdonos, akinek viszont kicsi jutott a nagy lakáshoz, felvetette hogy legyen igazságosabb az elosztás és cseréljék ki a kamrát. Az eladó tulajdonos ebbe nem akart belemenni így keveredett a parázs vita. Mivel a lomtárat 2 nagylakással rendelkező kis-kamrás tulajdonos és a kamrát cserélő tulajdonossal megoldódna a nm-es különbségek ez lenne a legegyszerűbb megoldás.
Józan paraszti ésszel a tulajdoni hányad szerint illetné meg a tulajdonosokat a használati, a szavazati jog, mint ahogy a közös teher is e-szerint oszlik meg a tulajdonosok között az anyagiakat is illetőleg.
A lakást eladó tulajdonos csak avval érvel hogy Ő tőle Így vették meg a lakást. Ezek szerint eladhatom ami nem is az én tulajdonom?!

Mufurc_nagyon # 2014.06.03. 07:13

Kedves atomi!

Au ismertetett tényállás mellett a kereset sikeresen zárulhat az Ön számára.
A társasházi SzMSz (az előző) megszegése miatt.

Ez csak egy "jóslat" részemről, mert a tényállás teljes feltárása szükséges;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Mufurc_nagyon # 2014.06.02. 11:01

Kedves racio!

A pocakjára csapott;-)))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ktamas86 # 2014.05.30. 12:45

Tisztelt Szakértők!
Budapest XIV kerületében lakom 4 emeletes társasház magasföldszintjén. Az ingatlan eltérően a felette találhatóktól nem rendelkezik erkéllyel, és az ablak is kicsi. Az ingatlan nem utcafronti, de közterületre (ligetes parkra) néz. A kérdésem az lenne, hogy amennyiben vertikálisan nagyobb méretűre cserélem az ablakokat (jelenlegi 170 cm helyett 200 cm-re), úgy hogy tartóelemet nem módosít a csere, illetve egy franciaerkély szerű kilépőt is szeretnék építtetni hozzá. Kell-e bármilyen engedély, vagy van-e bejelentési kötelezettségem. Kicsit el vagyok bizonytalanodva, mert elvileg a ház összképét befolyásolja, de minden lakónak eltérő klímája, riasztója, mintázatú rácsa, redőnye és eltérő osztású ablaka van, így gyakorlatilag a háznál nem beszélhetünk egységes összképről.
Előre is köszönöm!

atomi # 2014.05.29. 19:00

Tisztelt Szakértők!

A társasházunkat a katasztrófavédelem határozatban kötelezte a 6 db. gyűjtőkémény kibélelésére folyó év október 15-ig. Ezzel kapcsolatban ez év április 06-án volt az első közgyűlés, ahol a közös képviselő ismertette eme tényt és közölte már akkor is – és az SZMSZ is tartalmazza -, hogy ezek a helyiségek közös tulajdont képviselnek, egyénileg építkezni tilos. Ennek ellenére 2 tulajdonos társ egyéni kéményt építtetett az egyik gyűjtőkéménybe 2 pedig már letette a foglalót az építkezésre. Hangsúlyozom, hogy a társasház engedélye nélkül.
Tegnap született egy olyan határozat, miszerint az 5 db. kéményre 3 db. árajánlatot kér a ház, 1 db – ra pedig csak attól a cégtől kér ajánlatot, akik szabályellenesen megkezdték az építkezést. A társasház ezt a lépést azzal magyarázta, hogy ha másik cég bélelné azt a szóban forgó gyűjtőkéményt, akkor a foglalót letett tulajdonostársak futhatnak a pénzük után, akik meg szabályellenesen építkeztek, azoknak meg vissza kéne bontani az egyedi kéményüket.
Véleményem szerint azon túl, hogy ez a döntés jó erkölcsbe ütközik, ugyanis a társasház utólag jóváhagyta az SZMSZ osztatlan közös tulajdonra vonatkozó passzusának megszegését, engem hátrány is ér, mert nem tudok választani se az árajánlatok, se a bélelési technológiák közül a többi lakótárssal ellentétben. Tehát az is megeshet, hogy a szabálytalanul építkezők miatt nekem többe kerülne a kémény bélelése, mint a többieknek, hisz a cég így monopolhelyzetbe került.
A fentiek miatt fontolgatom a határozat megtámadását.

Kérdésem hogy mik lennének az esélyeim.

A válaszokat előre is köszönöm.
Tisztelettel,

Gabo2 # 2014.05.27. 18:59

Segitseget szeretnek kerni!

17 eve mukodo italboltom egy tarsashaz aljaban van aminek 2 helyiseget berlek 1 helyisege pedig sajat tulajdonom (garazsbol uzlette lett nyilvanitva). A problema most kezdodott, mivel a lakok most a tarsashazi torvenyben a nyitvatartas modositasara koteleztek, ezt en betartom, de szeretnem kerdezni, hogy ha a haztol berelt helyisegeket a tarsashaz altal meghatarozott idoben tartom nyitva, de az en sajat halyisegemet attol elteron szeretnem kinyitni van e ra lehetosegem. Konkretan: a tarsashaz meghataroz ta, hogy reggel 8 - 20 kozott lehetek nyitva hetfotol pentekig, szombaton 8 - 16 ig lehetek nyitva vasarnap pedig 9-12-ig. A hetvegi nyitvatartast szeretnem visszaallitani ugy, hogy a berelt helyiseget bezarom es csak a sajat tulajdonomban lennek nyitva. Termeszetesen a jo izles es a lakok nyugalmat figyelembe veve, de a megelhetesemet nem szeretnem elvesziteni. Koszonom valaszat.