végrehajtás kérdések


gerbera317 # 2017.02.07. 12:45

ezért tekintettem el a kamatok megfizetésétől
Gyermektartási ügyben csak nagyon elvétve jut eszébe a jogosultnak, hogy kamatot is követeljen, és még ennél is kevesebben vannak, akik ezt a végrehajtási lapon is feltüntetik. A te végrehajtási kérelmedben szerepel a kamatkövetelés? mert ha nem, akkor nem volt, amitől tekinthettél volna.

informálom a végrehajtót, és kérem a vagyontárgyak felkutatását
Ennél azért többre lesz szükség. Az adós nyilván van olyan dörzsölt, hogy közhiteles nyilvántartás alapján nem kutatható fel vagyona. Marad a helyszíni eljárás, ahol a végrehajtó csak akkor lesz hajlandó feldúlni a lakást, ha a végrehajtást kérő is ott lesz, és keményen ragaszkodik hozzá, hogy a végrehajtó átvizsgálja az adós lakását és egyéb helyiségét, bármely vagyontárgyát, gazdasági tevékenységével kapcsolatos iratait, és ennek érdekében szükség esetén felnyissa az adós lezárt lakását, a tartózkodási helyéül szolgáló vagy egyéb helyiségét, a hozzájuk vezető bejáratot, továbbá az adós bútorát vagy más ingóságát, akár még az ágyneműjét is jól átkutassa. Ha nem állsz ott mellette, és nem dirigálsz, nem fogja megcsinálni.

Kriszti11 # 2017.02.07. 13:56

facsiga77: értem, akkor újabb erőt gyűjtök. bár nem igazán látom át, hogy hol jelentsem fel és milyen indokkal?

gerbera317: ha jól emlékszem a kamatkövetelés lehetősége szerepelt nyomtatványon, amit annak idején a bíróságra beadtam, és amiből a végrehajtás lett, és eltekintettem tőle, ezért írtam, hogy eltekintettem tőle.
Nem kiszúrni szeretnék vele, lakást feldúlni és a többi, hanem a nyolc éve behajthatatlan követelést behajtani, mivel közben egyetemista lett a fiam és tudná mire fordítani ezt az összeget.

Ezért próbáltam először itt tájékozódni, hogy mik a lehetőségeim, ha vannak, merre menjek tovább.

gerbera317 # 2017.02.07. 14:53

@Vadsuhanc

Első kérdésem az lenne, hogy a Vüsz.25. § (1) alapján történő egyesítésről valamint a 27. §. alapján történő egyesítés megszüntetéséről (elkülönítésétől) kell-e a végrehajtónak írásban intézkedni és azt az adósnak igazolhatóan megküldeni? (nem találtam erre jogszabályt) Van-e jogkövetkezménye, ha nem teszi?
Mintha csak BataG-t olvasnám. :-)
Kell intézkedni, mert egyesítéskor az egyesített végrehajtás befejeződik (szüntel), a követelés összege pedig megjelenik az egyesítő végrehajtásban. Az pedig furán jönne le, ha a végrehajtó felhívja az adóst mindkét ügyben a teljesítésre, aztán legközelebb csak egy ügyben hívja fel, de lényegesen magasabb összeg megfizetésére, míg másik ügyben meg nagy hallgatás van. Ezt az adós nem tudja mire vélni, illetve ez azzal hárítható el, hogy a végrehajtó tájékoztatja a feleket, hogy a két ügyet egyesítette, a folyamatban maradó ügyszám ez-és-ez, a másik pedig szünetel. Ennek elmulasztása esetén a jogkövetkezmény viszont nem súlyos, mert ez a tájékoztatás bármikor pótolható, és nem jár jogvesztéssel.

Második kérdésem, hogy miből lehet megállapítani, hogy a végrehajtási kérelem előterjesztésekor a végrehajtást kérő milyen devizanemben kéri a végrehajtást, ha az szerepel a kérelemben, hogy xxx.xxxx. chf tőke (amely a mai napon yyyy forint) majd továbbiakban csak Chf-ben sorolja a többit…
Ez 2015. előtti záradékokon szokott előfordulni, meglehetősen gyakran. Ilyenkor a chf-es közlés számít, és a zárójeles közlés csak tájékoztató jellegű adat.

Helyesen gondolom-e, hogy így devizában kéri a végrehajtást?
Igen. De ezek 98 százaléka már forintosítva lett azóta.

Vadsuhanc # 2017.02.07. 15:45

Tisztelt gerbera317!

Sem türelmedet, sem jóindulatodat nem akarom próbára tenni, így lehető legrövidebben próbálom leírni:

Másodig kérdésem és arra adott válaszod :

A végrehajtási kérelem alapján a közjegyző 2010. augusztusában záradékolta a végrehajtás alapját képező közokiratot( tartozáselismerés ) az általam leírtak alapján. A kérelmem beadtam a a záradék törlésére - tekintettel arra, hogy a a közjegyzői okiratban forintteljesítés van meghatározva a szerződés felmondása esetére sem vállaltunk adóstársammal svájci frank törlesztést. A felmondás esetére nem volt meghatározva, hogy az milyen módon ( CHF_ben vagy forintban ) kell teljesítenem. Az sem volt meghatározva, hogy az készpénzben vagy csekken, vagy átutalással.

Első kérdésem kicsit bonyolultabb:

Nem akarlak terhelni vele. Ezzel megvárnám a közjegyző végzését. Amennyiben elutasítja a fenti ( első kérdésemre vonatkozóan ) lesz kérdésem. Édesanyám ellen ( adóstárs ) a közjegyző törölte a záradékot. ( a vh kérésekor már elhunyt, nem volt jogképes .)

Köszönöm, ha röviden válaszolsz.

Aniita # 2017.02.07. 17:57

Köszönöm a válaszod Gerbera317.

Akkor javítanám a kérdésem :)

Ha megvan az az összeg amit még rendeznem kell és azt a vh kérő számlájára befizetem. A befizetési bizonylattal felkeresem a végrehajtót és kérem, hogy számoljon el velem is. Akkor a végrehajtó milyen díjakat költségeket számolhat fel velem szemben?

Előre is ismételten köszönöm a válaszokat.
Üdvözlettel,

facsiga77 # 2017.02.07. 18:58

Miért nem jó neked ha befizeted a végrehajtónak aki szépen kiutalja a végrehajtást kérőnek és lezárja a végrehajtási ügyet?

Nem szeretnél annyit fizetni hogy a költségeket is fedezze? Vagy miért ragaszkodsz a vh kérőnek utaláshoz?

Vadsuhanc # 2017.02.07. 19:54

Aniita

Kérlek olvasd már el még egyszer amit gerbera317 2017.02.07. 12:00 órakor írt neked.

Nagyon rosszul értelmezted a válaszát... pedig rendesen leírta.

Vadsuhanc # 2017.02.07. 20:18

Aniita

Megpróbálom lerövidíteni.

Azzal, hogy a végrehajtás kérőnek kifizeted a követelését kamatos kamatos kamattal és mindennel együtt még nem zárul le a végrehajtási ügyed.

Sétálj be a végrehajtóhoz és jelezd szeretnéd rendezni a tartozások az ellened folyó ilyen és ilyen számú végrehajtási ügyben.

A végrehajtó majd kiszámolja Neked. Ne lepődj meg, ha az általad vártnál ez magasabb összeg lesz. Ugyanis minden költséget neked kell állni. Egyébként ez veled közölve lett.

A végrehajtó az nem elszámoló. Ő megmondja mennyi és az annyi.

MajorDomus # 2017.02.07. 20:34

Anita

A saját jutalékát,készkiadásokat,kamarai költségátalány stb.

A jutaléka a tartozástól függ,tehát készülj fel anyagilag.

Aniita # 2017.02.08. 07:03

Köszönöm a rengeteg választ. Az nem teljesen világos, hogy a fizetéslevonásokból egyébként is megkapta havonta a készkiadásokat jutalékokat stb. Ami ugye kényszerített fizetés volt, viszont ha önként fizet vki, akkor milyen jogon számol fel rá bárki behajtási jutalékot? Na de lehet csak nekem nem áll össze. Lezárással kapcsolatos kiadásokat még meg is értem de mindegy is. Köszönöm a segítségeteket. :)

Hugo66 # 2017.02.08. 07:10

Tiszteletem! Egy rövid kérdésem lenne. Ha egy kilakoltatási végrehajtás 90 nap hosszabbítása alatt, amit a végrehajtó engedélyezett, a bíróság 6 hónapra felfüggeszti az eljárást, akkor a 6 hónap lejártával a félbeszakadt 90 nap maradéka úgymond tovább "ketyeg", vagy a 90 nap hosszabbítás "nullázódott" a bírósági felfüggesztés kezdetekor? Előre is köszönöm a tájékoztatást!

gerbera317 # 2017.02.08. 10:01

Szerintem ezek nem adódnak össze. De célszerű volna inkább magát az eljáró végrehajtót megkérdezni, hogy ő ezt hogyan értelmezi, ha pedig bizonytalan a válasz, akkor a felfüggesztő titkárt is meg lehet kérdezni.

Hugo66 # 2017.02.08. 15:38

Nagyon köszönöm! A végrehajtót kerestem többször,de nem lehet elérni, a titkár viszont nem jutott eszembe, őt holnap megkeresem.

sanyiboy # 2017.02.09. 03:59

Üdv!
Van egy tartozásom 228.000 Ft amiből sajnos jelenleg is birósági végrehajtás van a mai napig! vonják a fizetésemből 2016.11. hónaptól ideáig 37.000 Ft ot most emelkedett a fizetésem és már 46.000 Ft nál tartunk!
Az lenne a kérdésem hogy ugye én kiszámoltam ezt a 228.000 Ft ot durván 6 hónap alatt le kellene mennie,ha beszorzom a 37 vagy is már most 46.000 Ft !! szóval 6 hónap,után automatikusan vissza kell hogy adják a rendes fizetéésemet nem de? mert halottam olyat is hogy tovább vonják hiába telt le!!!

Burn Out # 2017.02.09. 04:59

számolj még késedelmi kamatot és végrehajtói munkadíjat is

sanyiboy # 2017.02.09. 06:09

az az értesitőn rajta volt minden! ugy kér 228.000 et! de akkor ez lehet 500.000 Ft is????

Grave7 # 2017.02.09. 07:55

@sanyiboy: Ha letiltás megnevezésű dokumentum táblázatában szereplő összegeket adtad össze, akkor az nem a teljes tartozás.
Alatt szerepel, hogy a kiállítást követő naptól a kifizetés napjáig folyamatos kamatszámítás is történik; valamint a végrehajtást kérőnek levont összegek után 8%-os behajtási jutalékot is kell levonnia munkáltatónak a végrehajtó részére.

A letiltásra kerülő tartozás kiszámítása a munkáltató feladata, tehát ha jól csinálják bérszámfejtésen, akkor nem lesz túlvonás.

sanyiboy # 2017.02.11. 07:00

cakk pakk a teljes tarotásom 228.000 Ft !!! ebben ügyvédi munkadij,kamat.a tartozásom,annak a kamatja minden levan részletezve! a 228.000 Ft tól 1 ft al se vonhat le többet semilyen jogon!a munkáltatom viszont még azt se tudja hogy mennyi a teljes tartozásom,ő csak átutalja amit kér a végrehajtó havonta a fizetésemből! legalább is ezt mondták!

Burn Out # 2017.02.11. 07:27

2016 novemberétől fizeted! még ki se fizetted!!! a munkáltató megkapta, hogy mennyit kell levonnia! ha majd szerinted kifizetted, akkor ballagj be a végrehajtóhoz és kérdezd meg tőle, hogy még mennyit kell fizetned! ha normális vagy, akkor nagy valószínűséggel ő is az lesz veled!

raktam egy csomó felkiáltójelet az üzenetbe, mert láttam, hogy te is csak ezt ismered!!!

gerbera317 # 2017.02.11. 08:32

Legegyszerűbben (!) úgy tudhatod meg, ha felhívod a végrehajtót (vagy bemész hozzá!), és megkérdezed tőle, mennyi az _előírás_ (sic!). Ne foglalkozz vele, hogy ez mit jelent, ő érteni fogja! Amit erre válaszolnak, annak a kamattal növelt összegét fogják tőled levonni! Vágod?!?

sanyiboy # 2017.02.11. 11:14

nem tudom miért baj illetve miért zavar a sok felkiáltó jel??!!! de azért köszi a válaszokat mindenkinek!.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.11. 11:54

Ugyanazért, amiért sokan megnéznének, ha ordítva beszélgetnél az utcán.

Vadsuhanc # 2017.02.13. 16:33

Tisztelt Fórumozók!

A végrehajtási lap visszavonása ( záradék törlése ) kapcsán beadott kérelem vonatkozásában a bíróság ( közjegyző ) az adós vagy a végrehajtó megkeresésére hivatkozással meddig halaszthatja el a kérelemmel kapcsolatos döntését.

Nem találtam a Vht.-ben olyan jogszabályhelyt, hogy a végrehajtási záradék törlésével kapcsolatosan a végrehajtást kérő véleményét ( állásfoglalását ) ki kell kérni. Azt sem, hogy a végrehajtó véleényét ki kell kérni.

Nem tudom érthetően írtam-e le....

Köszönöm a megtisztelő választ.

gerbera317 # 2017.02.14. 12:32

A kért intézkedésnek akkor van helye, ha a végrehajtást a törvény megsértésével rendelték el, magyarán: ha az elrendelés törvényi feltételei nem álltak fenn, és ennek ellenére történt az elrendelés.
Mivel az ilyen szabálytalanság csak az elrendelő hatóság eljárásában merülhet fel, arra irányuló kérelem vagy indítvány alapján a hatóság csak a saját eljárását vizsgálhatja, és ebbe nem igazán van beleszólása sem a végrehajtónak sem a végrehajtást kérőnek.

Vadsuhanc # 2017.02.14. 14:52

Tisztelt gerbera317

Nagyon szépen köszönöm a válaszod. ( fokoznám a köszönetet, ha lehetne )

Kicsit türelmetlen voltam, ma reggel felhívtam a törvényszék végrehajtó irodáját. Az előadó közölte velem, hogy a végrehajtási lap visszavonása ügyben beadott kérelmem helytálló a végrehajtási lap törvénytelenül lett kiállítva. A vh kérő és a végrehajtó megkeresésére azért került sor, hogy az esetleges befizetéseimet igazolják és a visszkeresetem igényét megalapozzák. ( ezt úgy gondolom nem szakszerüen írtam le )

Az a kérdésem felmerült, hogy a végrehajtási lapot törlik ugyan, de az ingatlanomon lévő zálogjogot hogyan tudom töröltetni ( hozzájárulását kieszközölni )a végrehajtást kérővel.?

A követelés szerintem így elévült ( 2010-2017 ).