végrehajtás kérdések


gerbera317 # 2017.06.01. 13:10

A bíróság 45 nap elteltéig nem igazán fog jogerősítést küldeni. És amíg a végrehajtó azt nem kapja meg, nem tekintheti félnek a jogutódot.
Azonban, nem látom be, mi a bánatért kell ennyire izgulni. Hát nem édesmindegy, mikor fejeződik be az a végrehajtás: két hét múlva, vagy pedig a nyár közepén? Végrehajtási cselekmény sem így, sem úgy nem lesz már addig.

Vadsuhanc # 2017.06.01. 13:01

MAgyarul :

Megkaptad azt a jogutódlásról szóló végzést, amelyben a jogutód az akinek megfizetted a tartozást és a végrehajtás költségei Ő állja a megegyezésetek alapján?

HA igen szusszantás és várd még megérkezik az az értesítés is, hogy a végzés jogerős. HA jogerős lesz írj újra, de amit leírtál az alapján már nem lehet baj.

harmankardon # 2017.06.01. 12:49

Vadsuhanc,
Grave7,
Gerbera317:

Sikerült átvennem a levelet.
Valóban egy végzés,amit nekem és a végrehajtó irodának is kiküldtek,melyben az áll,hogy 15 naptári napig van lehetőség fellebbezni.
Ebben a végzésben a jogelőd bankot nevezik meg mint végrehajtás kérőt, és a jogutód bankot is mint a későbbiekben a végrehajtás kérőt.
Betelefonáltam a végrehajtó irodába,ott azt mondják, hogy miután a felek kézhez vették a levelet,utána 15 naptári nap múlva ha senki nem lebbez fel,kiemelkedik jogerőre a végzés.
Sajnos mivel nem azzal a személlyel tudtam telefonon beszélni a végrehajtó irodán,aki szinte kívülről fújja az ügyem,így nem ment annyira gördülékenyen az ügyintézés,és arra nem kérdeztem rá, hogy végül rajtam kívül ezt a végzést most csak a jogutód kapta meg? Vagy megkaphatja a jogelőd bank is vajon?
Az én részemről mivel átvettem a levelet,nyilván elkezdett ketyegni a 15 nap , de felhívtam a jogutód bankot is, hogy megkapták-e a levelet,azt mondják még eddig nem!
Nem szeretném ha ismét csak az időhúzás menne továbbra is, jó lenne nem azzal szembesülni 2hét múlva, hogy én hiába veszem át a levelet......valamiért a másik félhez ez nem ér el.
Kell nekem a jogelőd banktól is érdeklődnöm,vagy ebben az esetben csak a jogutód kaphatta meg rajtam kívül?

gerbera317 # 2017.06.01. 06:17

Ejnye, de nagylelkű ez a jogutód végrehajtást kérő...
Az a végzés egyelőre nem jogerős, úgyhogy annak alapján nem fog befejeződni a végrehajtás.

harmankardon # 2017.06.01. 05:31

Grave7:
gerbera317:

Igen,én is úgy gondolom, hogy a jogutódlásról a jogerős végzést kaphattam meg,viszont abban az esetben lényegében már nem kell semmilyen folyamatot gyorsítanom nem?
Hiszen a letiltást a végrehajtó már szünetelteti,ő kérte meg a bíróságot hogy küldjék meg számukra a jogutódlással kapcsolatos papírokat.
A jogutód kedvezményes zárási ajánlatában az áll, hogy ha teljesítem a feltételeket, akkor a végrehajtó fennmaradó összes költségét helyettem megtérítik,erre a végrehajtónál direkt rákérdeztem,azt mondták akkor ez így is lesz.
Hamarosan kiderül,sikerül előbb kiszaladnom a postára.

gerbera317 # 2017.06.01. 04:59

harmankardon
Éppenséggel, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy utólag kiderül, hogy ez a jogutód nem is jogutód, ezért a végrehajtó simán felfüggeszthette volna a letiltást, ha kérte volna a jogutód. Nekem van egy olyan gyanúm, hogy nem is kérte.
Azt ugye tudod, hogy a ténylegesen megtérült ügyértékhez igazodó végrehajtási költségeket még meg kell fizetned?

Grave7 # 2017.05.31. 20:32

@harmankardon: Te vagy az adós, ezért értelemszerűen kapnod kell a bíróság végzéséből.
Valószínű, hogy a jogutódlást megállapító végzést fogod megkapni (nem jogerős = 15 napon belül fellebbezésnek helye van).
A folyamatot úgy tudod tovább gyorsítani, ha 1) írásban nyilatkozol a bíróságnak (ügyszámukra hivatkozással), hogy a végzéssel szemben nem kívánsz fellebbezni, lemondasz erről a jogodról; 2) a bankot is felkeresed, hogy ugyanezt ők is írják meg a bíróságnak (de nem biztos, hogy megteszik, vagy nem olyan gyorsan).

Vadsuhanc # 2017.05.31. 19:29

Holnap írj mi történt.

A végrehajtó is ma kaphatta meg a meg a bíróságtól a döntést.

harmankardon # 2017.05.31. 18:54

Huhhh.....ezt most nem sikerült értelmeznem :)
Holnap megírom mi történt.

Vadsuhanc # 2017.05.31. 18:36

Amit most kapsz az (nem) biztos, hogy nem jogerős. A végrehajtó veled együtt értesül a döntésről, de ha nem jogerős addig szerintem nem is foglalkozik vele. Holnap írd le mit tartalmaz.

harmankardon # 2017.05.31. 18:15

Vadsuhanc:

Ma reggel jött egy levelem a Budai Központi Kerületi Bíróságtól, nem tudtam átvenni, majd csak holnap délután lesz rá időm......remélem pozitív lesz a levél tartalma,bár azt nem értem hogyhogy nem a végrehajtó iroda tájékoztat a jogerős végzésről , hiszen ők vették fel a kapcsolatot a bírósággal,vagy az is lehet hogy egy időben küldte a bíróság nekik is és nekem is a levelet?

Mindenesetre holnap ilyenkor már okosabb leszek!

samesza # 2017.05.30. 14:29

köszönöm


Üdv, Volt egy kis összeg? hitelem amit sajnos nem fizettem 1998. 98000 ezer forint volt .Amir?l a mai napon kaptam 1 milliós felszólítás, Mit is kellene

Vadsuhanc # 2017.05.30. 14:20

samesza

Mint ahogyan gerbera leírta szerintem erre már nincs lehetőség. Arra koncentráljatok a feleségeddel, hogy a kettőtöktől levont összeg együttesen elégítse ki a végrehajtást kérő igényét és végrehajtással összefüggő költségeket.

Magyarul. Kérjétek ki külön külön a a munkáltatótól mennyit utaltatok végrehajtást kérőnek. Nehogy duplán teljesítsetek. HA úgy érzed nejed nem lett volna köteles teljesíteni az Ő kárát saját pénzedből fizesd ki a részére..

Arra figyelj, hogy a kettőtök teljesítése ne haladja meg a végrehajtást kérő igényét és a végrehajtással kapcsolatos igényt.

gerbera317 # 2017.05.30. 14:03

Miért ne vonnák jogosan? Két adós ellen van két végrehajtás elrendelve. Utólag ezt már nagyon nehéz vitatottá tenni.

samesza # 2017.05.30. 13:44

Vadsuhanc Köszönöm meg tisztelö válaszát.Kezes volt a feleségem és már töllem vonták mikor ö is kapott le tiltástés mostmár mind a kettöntöl vonják sajnos.. Most még csak annyit hogyha nem jogosan vonják a feleségemtöl akkor hová fordulhatok.. És dehogy bántok és senkit csak dühös vagyok magamra BOCSI


Üdv, Volt egy kis összeg? hitelem amit sajnos nem fizettem 1998. 98000 ezer forint volt .Amir?l a mai napon kaptam 1 milliós felszólítás, Mit is kellene

Vadsuhanc # 2017.05.30. 13:33

Én csak a saját példámat írtam le, amely nálad nem biztos, hogy így lesz.

Ha minden úgy van ahogyan leírtad ne aggódj! Ha baj van meg szólj itt. ( amit leírtál az alapján nem hiszem, hogy baj lesz )

Vadsuhanc # 2017.05.30. 13:33

Én csak a saját példámat írtam le, amely nálad nem biztos, hogy így lesz.

Ha minden úgy van ahogyan leírtad ne aggódj! Ha baj van meg szólj itt. ( amit leírtál az alapján nem hiszem, hogy baj lesz )

harmankardon # 2017.05.30. 13:28

Vadsuhanc:

Jajjj,azért remélem nekem nem tart addig ez a herce-hurca....amíg be nem fizettem a pénzt,addig nagyon nyomatékosították az 1-2 hetet a megszüntetésről....erre most ez,jó lenne ha tudnék már végre normálisan aludni....nem gondoltam volna,hogy ez lesz a munkatempójuk( mert nem is erről volt szó).

Vadsuhanc # 2017.05.30. 13:13

Kedves samesza!

Nem kell bántani senkit! Mindenki azért kérdez, mert nem tudja és nincs pénze ügyvédre.

Szóval a kedves nejed adóstárs vagy kezes a szerződésben ? Az ellened elrendelt végrehajtás előbb lett elrendelve mint a nejed ellen - ha kezes volt -? Ha adóstársként szerepel sajnos rendben minden.

samesza # 2017.05.30. 13:04

gerbera317 BOCSI ÉN CSAK ÉRDEKLÖDÖM,,


Üdv, Volt egy kis összeg? hitelem amit sajnos nem fizettem 1998. 98000 ezer forint volt .Amir?l a mai napon kaptam 1 milliós felszólítás, Mit is kellene

samesza # 2017.05.30. 13:03

Igen töllem kezdték vonni elöször és majd a feleségem is KÖSZÖNÖM A VÁLASZOKAT


Üdv, Volt egy kis összeg? hitelem amit sajnos nem fizettem 1998. 98000 ezer forint volt .Amir?l a mai napon kaptam 1 milliós felszólítás, Mit is kellene

Vadsuhanc # 2017.05.30. 12:59

gerbera317 :-)

Vadsuhanc # 2017.05.30. 12:56

Ön nem tud semmit tenni, de a kezes megtámadhatja mivel az adós ( Ön ) teljesít. Persze ez már nagyon a végső stádium ugye ? Lehet, hogy a kezes előbb kezdett teljesíteni mint Ön az adós ?

gerbera317 # 2017.05.30. 12:54

Samesza! Te kinek igenezel itt? Vedd már észre, hogy neked senki sem válaszolt (eddig)! :-)

Ha egy követelésnek több adósa van, és mindegyik dolgozik, mindegyik munkabérét le kell tiltani. Azzal, hogy a követelésegyetemlegesen megfizetendő részét csak egyszer (egyetemlegesen), a nem egyetemleges követelésrészeket pedig adósonként meg kell fizetni.

Ezt az „üdv van egy hugom és válik 23 év után sajna semmi nincs a nevén és most fél atol hogy semije nem marad” izét pedig vedd ki az aláírásodból!!!

samesza # 2017.05.30. 12:50

Igen már mind a kettönktöl el kezdték a le tiltást,, Akkor most mi lenne a teendöm???


Üdv, Volt egy kis összeg? hitelem amit sajnos nem fizettem 1998. 98000 ezer forint volt .Amir?l a mai napon kaptam 1 milliós felszólítás, Mit is kellene