Hát... Ez nagyon nem ebbe a rovatba illik, és az ellentmondáshoz sincs semmi köze.
A magáncsőddel esetleg próbálkozhatsz, de az se egy habos-babos leányálom.
Hát... Ez nagyon nem ebbe a rovatba illik, és az ellentmondáshoz sincs semmi köze.
A magáncsőddel esetleg próbálkozhatsz, de az se egy habos-babos leányálom.
Segítséget szeretnék kérni.
Annyi mindent olvastam itt bizonyos "ellentmondásról". Mit jelent ez? Hogy kell ezt intézni?
Több évig voltam munkanélküli, rengeteg közüzemi adósságom jött össze, munkabérem fele 2006óta letiltva emiatt. Szeretném végre valahogy ezeket rendezni. Mert ugye fele fizetésből nem tudom a számláimat ma sem rendezni, így valamivel folyamatosan hátralékba kerülök, ami aztán szépen újra megy a béremre. Ha egyszer egy követelést végre teljesítenek a béremből, ott van helyette az újabb, amit az előző miatt szedtem össze. Ördögi kör. Hogyan tudok ebből kikerülni?
Ez vagy valami tévedés, vagy valami új, általam nem ismert gyakorlat.
Addig ugyanis igaz, hogy a hivatkozott törvényhely az ilyen esetekre nem vonatkozik, de ezt eddig úgy értelmezték, hogy az ilyen esetekben a mérsékelt illetéket sem kell megfizetni. (Pontosabban a felperes ilyenkor a mérsékelt illetéknek az ötszörösét fizette már meg, nem várták el tőle, hogy a megszüntetés esetén ennél többet fizessen.)
ez okozott konkrétan zavart a rendszerben:
"A közjegyzőhelyettes figyelmezteti jogosultat, hogy a per megszüntetése esetén is köteles a teljes fent megjelölt illetetéket a Magyar Államnak megfizetni, mivel az itv. 58§-a 81) bekezdésének f) pontja szerinti illeték-mérséklés a per megszüntetésének Pp. 318. §-a szerinti esetére nem vonatkozik."
Nem. Megszüntetik a pert.
Kedves Fórumozók,
az alábbi kérdésben kérném segítségeteket:
fizetési meghagyásos eljárást indítottam közjegyzőnél, melyben a kötelezett ellentmondott, így az perré alakult át. 15 napom van, hogy benyújtsam a bizonyítékokat és befizessem az eljárási illetéket.
Kérdésem az lenne, hogy mi van olyankor, ha ezt az eljárási illetéket 15 napon belül nem fizetem be (mivel nem akarom az eljárást)? Az addig rendben van, hogy a per megszűnik, de az illetéket be fogják-e hajtani rajtam?
köszönöm a szakszerű válaszokat!
Ha jogerős, az sem számít, ha egy soha nem is létezett tartozásról szólna. Végrehajtható, és kész.
Tedd azt, amit gerbera javasolt. Más út már nincsen.
De az lehet, hogy több, mint öt év alatt nem ellenőrizék le az adataimat? Kiment a behajtó, végrehajtó ( elvileg , mert a rokonom nem szólt róla, hogy bárki is keresett volna), nem vettem át a leveleket és ezek után nem kérték le az adataimat? Lehet ez? Most akkor mit csináljak? Fellebbezzek meg egy jogerős végzést, amit hivatalosan nem is kaptam meg? Illetve így, hogy semmi nem jó benne le fogják tudni vonni a fizetésemből?
Zsuzsa1234!
Ha a neve is megváltozott. A lakcíme sem lett bejelentve a banknak, akkor hogyan is találná meg Önt a MOKK. A fizetési meghagyást nem a banki levelezési címre küldik, hanem a lakcímre.
Mondj ellent a fizetési meghagyásnak, az Fmhtv. 32. § szerint. Ha még megteheted.
Ez a cím a banki levelezési címem volt, ide jöttek a kivonatok stb. Sosem laktam ott. A rokonom azt mondta, hogy már évek óta nem ment hozzájuk levél a banktól , mástól meg egyáltalán nem , csak most a Mokk-os , ami be volt dobva a postaládába. Ebben a végzésben azt írják, hogy volt egy előző értesítés, ami nem kereste címmel visszament. Amúgy a nevem is megvàltozott még 2013-ban, ezt és a valódi címemet tudta a bank, mert munkaügyi perem volt velük évekig ( ez egy dolgozói folyószámla volt) . A lényeg, az elmúlt kicsit több mint 5 évben engem hivatalosan az ég világon senki nem keresett meg, még arra sem vették a fáradságot, hogy lenkérdezzék a nevemet, címemet. Hogy lehet így kiadni egy jogerős Fmh-t? Szerintetek most mit csináljak?
„a fizetési meghagyás nem indítja újra az elévülési időt 2014 óta.”
Kevered a fizetési felszólítással.
Zsuzsa1234
A rokont meg kell kérdezni, hogy tértivevényes volt-e az a levél vagy sem. Van neki meghatalmazása a hivatalos levelek átvételére a Postán? Ugyanis én még mindig nem hiszem el, hogy egy FMH-t sima levélként küldtek meg.
Mikori dátum van azon a MOKK levélen?
A folyószámla tartozás általában a szerződés felmondásától számít lejártnak, de ehhez a szerződésedet kell elolvasnod abba mi szerepel.
Kifogásolni nem lehet, ellentmondani kell, ha úgy érzed a követelés elévült vagy egyébként jogtalan. Az általad eddig leírtak alapján nem látom értelmét.
Rád illetve a szerződésedre még a régi PTK szabályai alkalmazhatók.
Azt olvastam, hogy a fizetési meghagyás nem indítja újra az elévülési időt 2014 óta. Mégis? Pláne, hogy át sem vettem, tehát hivatalosan mem is tudok róla.
Légyszíves segítsetek: ez egy folyószámla tartozás. 2012 nyara óta nem volt fizetve, azóta engem személyesen nem is kerestek miatta. A végzésen 2013 májusi dátum van. Ha a nemfizetéstől nézzük elévült, ha a számlafelmondástól akkor nem. Megkifogásolhatom?
Egy rokonom címére mentek korábban a levelek és ő szólt, hogy mist bedobtak egy közjegyző által küldöttet. Ő postán továbbította nekem. Így került hozzám. Korábban nem jelezte, hogy bármilyen megkeresés lett volna. A végzésben írnak fél évről , amíg megkifogásolható mivel nem kaptam meg a leveleket. Erről esetleg tudnátok infót adni?
Zsuzsa1234!
Az elévülés most újra kezdődik. Jogerős, végrehajtási záradékkal ellátott FMH van.Lényegtelen, hogy az alaptartozás elévült vagy nem.
„.."Nem ezen a címen lakom, teljesen véletlenül kaptam meg..”"
Talán részleteznéd, hogyan kaptad meg mert, ahogy leírod szinte lehetetlen, hogy megtörténjen. Szerintem azt a levelet valaki átvette és eljuttatta neked, de hogy ez nem a Posta volt szinte bizonyos.
Még délelőtt kérdeztem lehet-e hogy csak simán lett bedobva a Mokk- os levél. Igen ez végzés. Nem ezen a címen lakom, teljesen véletlenül kaptam meg. A 15 nap itt hogy értendő, ha nem lett aláírva az átvétel dátuma? Nem volt sem tértivevény, sem ajánlott. Illetve elévüléssel kapcsolatban is tudtok segíteni? Azt olvastam, hogy a tartozás kezdetétől számít az 5 év. Banki tartozásnál a nemfizetés kezdete vagy a számla felmondása indítja az elévülési időt?
Kinek tartozott, ki indította stb, nem tudom szaknyelven hogy kell fogalmazni
..."hogy kinek szól a dolog..."
Ezt hogy érted?
Nem vettem kézhez, csak azt, amikor jött az ajánlott levél a postaládába a jogerőre emelkedésről, de azon rajta van hogy kinek szól a dolog.
Szóval az ügyvéd FMH-sát kézhez vetted ?
Lehet az én fejem is kicsit át lett b*szva az ügyvéd által, mivel nem nagyon értek ehhez a dologhoz.
Igen, ezt mondta nekem amit az idézett szövegben bemásoltam.
Az új követelő nem kezdeményezhetett eljárást, mivel Ez viszonylag új dolog, és akkor még ez nem volt képbe, amikor keletkezett az előző FMH.
De most az előző, megfizetett jogerőre emelkedett FMH-val akarja az ügyvéd (akinek tartoztam) behajtatni rajtam azt amivel tartozok a másik személynek.
Azért kérdezem, mert azt írtad az ügyvéd Úrnak volt már egy jogerős FMH-sa, amire fizettél.
Most ismét van egy jogerős fizetési meghagyás. Nem gondolod, és meggyőződtél arról, hogy az kezdeményezett eljárást, akinek még tartoztál ?
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |