Kismama-bírók Debrecenben - Magas az egy bíróra jutó ügyszám

2009.05. 8. MTI

A Hajdú-Bihar megyei bíróságokon az országos átlagnál lényegesen több, 198 büntetőügy jut évente egy bíróra, aminek az oka a nagy bírói fluktuáció, például az, hogy sok a kismama-bíró Debrecenben - derült ki csütörtökön a megyei összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese elmondta: országos átlagban egy bíróra 131 büntetőügy jut, a hajdú-bihari magas szám az általa vezetett Pesti Központi Kerületi Bíróságra jellemző csupán.

A magas ügyszámot Varga Klára, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnöke a bírói fluktuációval indokolta. Elmondása szerint sok a tartósan távol lévő bíró. Példaként a Debreceni Városi Bíróságot említette, ahonnan jelenleg hét bírónő van távol azért, mert kismama.

A büntetőügyeket pedig - ellentétben a polgári peres eljárásokkal - ha új bíróhoz kerülnek, elölről kell kezdeni - jegyezte meg a bírósági elnök.

Fazekas Sándor elmondta azt is, hogy bár összességében csak öt százalékkal nőtt a beérkezett ügyek száma tavaly Hajdú-Biharban, szakterületenként nagyok a különbségek.

A megyei cégbíróságra érkezett ügyek száma például 45 százalékkal nőtt, miközben az országos növekmény 36 százalék.

Elmondta azt is, hogy 2007-től ugrásszerűen növekedett a fizetési meghagyásos - közüzemi díjak, parkolási díjak - ügyek száma: a robbanásszerű dömping elsősorban Budapestre, Pest megyére és Hajdú-Biharra jellemző.

Ezzel összefüggésben újságírói kérdésre - miszerint szakmailag támogatják-e azt a törvénytervezet, amely az ilyen ügyeket áthelyezné a bíróságoktól a közjegyzőkhöz - kifejtette: az OIT megosztott ebben a kérdésben, ő maga "helyes elmozdulásnak" tartja.

A közjegyzői kar felkészült erre a munkára,s a 15 napos határidő betartására - tette hozzá az OIT elnökhelyettese.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
OIT