Kevesebb peres ügy és fellebbezés Szolnok megyében

2009.05.15. MTI

Az országos tendenciával ellentétben Jász-Nagykun-Szolnok megyében kevesebb peres ügy érkezett tavaly a bíróságokra, mint 2007-ben, és az ítélkezési munkára jellemző, hogy a beérkezettnél több ügyet sikerült befejezni - mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese pénteken Szolnokon.

Fazekas Sándor a megyei összbírói értekezlet alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a megyei bíróságok tavaly 21.270 peres, illetve nem peres ügyet fogadtak be, és 21.896 ügyet zártak le, ezzel 12 százalékkal csökkent a folyamatban lévők nagyságrendje.

Kiemelte: szintén kedvező, hogy a befejezett ügyekhez viszonyítva alacsony volt a fellebbezések aránya, a büntető szakterületen például 4200 ügynél csak 548 esetben éltek a fellebbezés lehetőségével. Ez mindenképpen az állampolgári elégedettség mutatója a Szolnok megyei bíróságok munkájával szemben - tette hozzá.

Az OIT elnökhelyettese - országossá tágítva a képet - arról is beszélt, hogy az állami költségvetés bírósági fejezete az idén 152 millió forinttal kevesebb támogatási összeggel indult a tavalyelőttinél, és ez szigorú, takarékos gazdálkodást követel meg a bíróságok működésének biztosításáért. Emiatt például nincs mód soron kívüli előresorolásokra, a kiváló bírói teljesítmény sem jutalmazható, és szűkítették a bírósági épületek felújítási programját. Az esetleges likviditási gondok megoldására egy 2 milliárd forintos tartalékalapot képeztek.

Nánási Illés, a megyei bíróság elnöke elmondta, hogy a szolnoki bírósági épület teljes felújításáról 2007-ben döntött az OIT, jelenleg a tervezési szakasz folyik, ennek befejezése az idei nyár végére várható. A kivitelezői közbeszerzés időpontját nem tudta közölni, csak annyi biztos, hogy a felújítás megkezdése előtt a Szolnoki Városi Ügyészség végleg kiköltözik a székházból.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
OIT