A gyűlöletkeltés megfékezéséhez alkotmánymódosításra van szükség?

2009.06.10. MTI

A gyűlöletkeltés, a gyalázkodás és a holokauszttagadás megfékezéséhez szükség van az alkotmány módosítására, nem elegendő csak a büntető törvénykönyvben tiltani e cselekményt - közölte az előterjesztők nevében Bárándy Gergely kedden az Országgyűlésben.

A holokauszttagadás az előterjesztők megítélése szerint még áttételesebben veszélyezteti az emberi méltóságot, mint a gyalázkodás vagy a gyűlöletkeltés. A holokauszttagadásnál az emlékek felidézésével lehet megalázni a sértettet - közölte a szocialista képviselő.


Bárándy Gergely kijelentette: a szólásszabadság kultúrnemzetek által elismert korlátozásáról van szó ebben a módosításban. Hozzátette: ezt - a strasbourgi emberi jogi bíróság állásfoglalása szerint - a gyűlöletkeltés és a rasszizmus esetében lehet korlátozni.


A politikus kitért arra, hogy bár sokak meglátása az, hogy az ilyen magatartásokat a társadalom kiveti magából, ezt az elmúlt húsz évben nem lehetett tapasztalni.


Mint mondta a törvényjavaslat benyújtásának közvetlen kiváltó oka kettős volt. Egyik a 2008-as alkotmánybírósági határozat, amely nyilvánvalóvá tette: alkotmánymódosítás nélkül nem lehet büntető törvénykönyvi tényállást alkotni. A másik pedig a Budai Várban megtartott neonáci rendezvény, amely - vélekedett Bárándy Gergely - egyértelműen a társadalmi viszonyok romlásának és a szélsőségesek előretörésének a bizonyítéka.


Ami a várban történt, azt csak Magyarországon lehet megtenni, hiszen nálunk e cselekedet nem büntetendő - közölte.


Felhívta a figyelmet arra, hogy a holokauszttagadás számos országban bűncselekmény. Így Németországban, Svájcban, Franciaországban és Ausztriában is büntetik ezt, míg több országban a gyűlöletbeszéd is büntetést von maga után - mondta.


A politikus emlékeztetett az EP-választásra, ahol - szavai szerint - egy radikális, szélsőjobboldali, fasisztoid jellegű párt 15 százaléknyi szavazatot kapott.


Az ellenzékhez szólva Bárándy Gergely közölte: önök mindig azt mondták, a szocialisták riogatnak a szélsőségesekkel. A 15 százalék ismeretében azt kell mondani, sajnos nekünk lett igazunk, ez valós veszély, nem riogatás - közölte a Bárándy Gergely.


A szocialista politikus úgy vélte, ha ennek a folyamatnak nem szabunk gátat, akkor annak beláthatatlan következménye lehet.


Bárándy Gergely eredménynek nevezte, hogy mind az öt párt támogatja a szólásszabadság korlátozását a holokauszttagadás kapcsán. Úgy vélte, ez hatalmas lépés a cél felé, ám még nem felelünk meg azoknak a nemzetközi elvárásoknak, amelyeket Magyarország nemzetközi szerződésekben vállalt.
A kormány egyetért a módosítás irányával, hiszen szükségesnek tartja az elharapódzó szélsőséges, gyűlöletkeltő magatartás elleni jogi keretek kialakítását - mondta a kormány nevében felszólaló Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár.


A gyűlöletkeltés megfékezése érdekében a megfelelő társadalmi válaszok mellett a jogalkotásban is lépni kell - közölte az államtitkár, majd hozzátette: a törvényjavaslat indokaival és a módosítások szándékával is egyetért a kormány.


Avarkeszi Dezső emlékeztetett az Alkotmánybíróság aggályaira, amely a véleménynyilvánítás korlátozását veti fel. Úgy vélte, ez a javaslat megfelel a taláros testület által támasztott követelményeknek.


Reméljük van annyi belátás és bölcsesség a képviselőkben, hogy sikerül egy mindenki által elfogadható alkotmánymódosítást kidolgozni a gyűlöletkeltéssel szemben - mondta Avarkeszi Dezső.
 

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS
GYŰLÖLETBESZÉD