Szűkülő jogok - Befagyasztják a bírák béreit Szlovákiában

2012.11.21. MTI

A jövő évben ideiglenesen felfüggesztik Szlovákiában a bírák béreinek értékállóságát szavatoló automatikus bérvalorizációt - jelentette be Pavol Paska, a pozsonyi törvényhozás házelnöke kedden, az érintett igazságügyi dolgozók képviselőivel folytatott egyeztetést követően.

A két fél közötti megegyezés alapján a kormány a bírákra is kiterjeszti a közjogi méltóságok béreinek befagyasztását célzó elképzelését.

A bérvalorizáció ideiglenes felfüggesztése a jövő évben a bírákon kívül az államfőt, a parlamenti képviselőket és a kormány tagjait érinti. Az állam kiadásainak csökkentésével indokolt bérbefagyasztás megvalósításához szükséges törvénymódosítás már szerdán a kabinet elé kerül, s várhatóan gyorsított eljárásban hagyja jóvá a szlovák parlament.

Tomás Borec, a szlovák igazságügyi tárca vezetője a megegyezés megszületését követően a bérbefagyasztásról azt mondta: arra oly módon kerül sor, hogy az nem veszélyezteti a bírák függetlenségét, ugyanakkor lehetőséget ad, hogy kimutassák szolidaritásukat. Hozzátette: a bírák béreinek befagyasztásával megtakarított összeget az igazságügyben dolgozó hivatalnokok béreinek kiegészítésére kívánja fordítani a szaktárca.

A bírák tanácsának testülete a béreik befagyasztását célzó kormányzati elképzeléssel kapcsolatban korábban kiadott állásfoglalásában rámutatott: tiszteletben tartják a kormány szándékát, ugyanakkor a bérbefagyasztást olyan "rendkívüli és ideiglenes" intézkedésként értékelik, amelynek huzamosabb idejű fenntartását a bírák függetlenségébe való megengedhetetlen beavatkozásnak tartanák.

A béreik befagyasztásán kívül a bírákra Szlovákiában várhatóan már a jövő év elején egy másik korlátozó intézkedés is vár: büntetőjogi mentességük megszüntetése. Az erre vonatkozó jogszabály módosításának előkészítése már a nyáron megkezdődött, nem sokkal azután, hogy a pozsonyi törvényhozás jóváhagyta a parlamenti képviselők büntetőjogi mentességének eltörlését. Ezt februárban egy másik - a parlamenti képviselők, az államfő, az államügyészek, a bírák és a rendfenntartó szervek tagjainak szabálysértési mentességét hatálytalanító - jogszűkítés előzte meg.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
SZLOVÁKIA