Tavaly 1 millió 129 ezer ügy érkezett a bíróságokra - Beszámoló az OBH 2012-es tevékenységéről

2013.10.22. Jogi Fórum / MTI

Tavaly összesen 1 millió 129 ezer ügy érkezett a bíróságokra, amelyek együttesen 1 millió 116 ezer határozatot hoztak. A bíróságok több mint tízezer alkalmazottal dolgoztak, és mintegy 80 milliárd forintból gazdálkodtak.

Mindez az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012-es tevékenységéről szóló beszámolóból derül ki, amelyet hétfőn 246 támogató szavazattal, 39 tartózkodás mellett, 22 nem szavazattal fogadott el a Ház.

Tavaly 42 ügyáthelyezési döntés született, ebből 32 kiemelt ügy volt. Döntően gazdasági ügyeket helyeztek át, a legtöbbet a központi régióból. A legnagyobb befogadó - nyolc üggyel - a Miskolci Törvényszék volt.

Handó Tünde, az OBH elnöke a beszámolóról szóló parlamenti vitában azt mondta: egy Kőszeg méretű város lakosságával vetekszik a bírósági szervezetben dolgozó 10 658 ember száma, akik közül 2767 bíró. A bírák 70 százaléka nő; legkisebb bíróság egy bíróval a zirci, a legnagyobb, 257 bíróval a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A csaknem kétszáz ingatlannal rendelkező bíróság tavaly majdnem 80 milliárd forintból gazdálkodott, ebből 77,5 milliárd volt költségvetési támogatás. A forrásokból 60 milliárd a személyi kiadásokat és járulékokat fedezte, a dologi kiadások csaknem 14 milliárd forintot tettek ki.

A beszámoló említést tesz arról, hogy a bírók kinevezésének alsó korhatára harminc év, míg a pozíciót a nyugdíjkorhatárig tölthetik be. Ellenzéki képviselők a vitában szóvá tették, hogy a beszámoló nem szól a nyugdíjazás hatásairól, az azonban kiderül belőle, hogy a bírók pótlása még idén is zajlik.

Mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon méltatták ugyanakkor az OBH jogszabály-véleményezési tevékenységét. A hivatalhoz több mint 220 előterjesztés érkezett, a legtöbb, csaknem hatvan az igazságügyi tárcától.

Az OBH a saját programjai közül kiemelte a gyermekközpontú igazságszolgáltatást, a tanúgondozást, a mediációt, az eljárások elektronizálását, valamint azokat a jogszabály-kezdeményezéseket, amelyeket a munkateher csökkentése érdekében tettek.

A dokumentum szerint a helyi bíróságokra 567 ezer beadvány érkezett, 29 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Határozatot a bíróságok 1 millió 116 ezer ügyben hoztak. Mivel a megelőző évből csaknem 260 ezret vittek tovább, összesen 16 ezerrel több ügyet tárgyaltak meg, mint 2011-ben. Az ügyhátralék csökkent, a perek 89 százalékát egy éven belül lezárták.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
ORSZÁGHÁZ
OBH - ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL