A Fővárosi Törvényszék jobban teljesít az országos átlagnál - A Fővárosi Törvényszék jobban teljesít az országos átlagnál

2014.04.14. Jogi Fórum / MTI

A bírósági igazgatás megújítása meghozta gyümölcsét, a korábban nehéz helyzetben lévő Fővárosi Törvényszék az ügyek befejezését, illetve tárgyalások számát tekintve is az országos átlagnál jobban teljesít - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A kerületi bíróságokon büntető ügyszakban a korábbi 200 helyett idén már jobbára feleannyi ügy van folyamatban egyszerre egy bíró kezén, polgári ügyszakban pedig 200-ról 130-ra csökkent a folyamatban lévő ügyek száma - mondta az elnök.

A bonyolultabb, nagyobb terjedelmű törvényszéki ügyekben 40-ről 16-18-ra csökkent az egy bíró kezén egyszerre folyamatban lévők száma, részben az igazgatási intézkedéseknek, részben a létszámbővítésnek, részben a jogszabályváltozásoknak köszönhetően - tette hozzá.

Az országszerte létrejött új közigazgatási és munkaügyi bíróságok közül a fővárosi az összes ilyen jellegű ügy mintegy felét intézi.

A törvényszék tájékoztatása szerint tavaly 520 ezer ügy érkezett hozzájuk, a befejezések száma 526 ezer volt. A két éven túli peres ügyek száma ezerrel csökkent.

Móroczné Simon Angéla, az Országos Bírói Tanács soros elnöke arra hívta fel a figyelmet: a Fővárosi Törvényszék, ahol az ország bíráinak negyede az országos ügyteher hozzávetőleg harmadával kénytelen megbirkózni, bizonyos ügytípusokban már az országos átlagnál jobban teljesít.

Az itt folyó munka az egész magyar igazságszolgáltatást, bírói kart minősíti - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón ügyáthelyezésekkel kapcsolatos újságírói kérdésekre elhangzott: a néhány tucatnyi, fővárosból vidékre áttett polgári ügy már lezárult. Van ugyanakkor hét büntetőügy, amelyet befejezés előtt visszatettek a fővárosba, miután az Alkotmánybíróság kimondta az ügyáthelyezések alkotmányellenességét.

Miután azonban ezeknél a visszahelyező döntéseknél az érintettek nem élhettek fellebbezési jogukkal, a Fővárosi Ítélőtábla a közelmúltban visszatette ezeket az ügyeket azokra a vidéki bíróságokra, ahol eddig tárgyalták őket. Jelenleg arra várnak, hogy a korábbi visszahelyező döntések elleni fellebbezési jogukkal élnek-e az érintettek.

Időközben a Fővárosi Törvényszék már jelezte, hogy álláspontja szerint nem illetékes ezeknek az ügyeknek a tárgyalásában. Várhatóan majd a táblának, illetve a Kúriának kell döntenie arról, hogy hol folytatják le például a Hagyó-ügy vagy a sukorói ügy büntetőperét.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
OBH - ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL
HANDÓ TÜNDE