Valótlan tartalmú orvosi igazolással elbliccelt bírósági tárgyalás - Vádat emelt az Fővárosi Főügyészség a háziorvossal szemben

2021.05. 3. Jogi Fórum / Fővárosi Főügyészség

Korrupcióval vádol a Fővárosi Főügyészség egy budapesti háziorvost. A vád szerint az orvosnak 20 ezer forintot ígértek azért, hogy állítson ki valótlan tartalmú orvosi igazolást annak érdekében, hogy az egyik páciensének - vádlottként - ne kelljen megjelennie egy bírósági tárgyaláson. Az orvos az ígért jogtalan előnyt végül nem kapta meg.

A vádirat szerint az ügy vesztegetésre felbujtó vádlottjának – aki egy 48 éves férfi – a bíróságra volt idézése egy ellene lopás miatt folyamatban lévő bűnügyben. A tárgyalást 2019. december 12. napjára tűzte ki a bíróság, amelyen a vádlott tudomása szerint várható volt, hogy végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. A vádlott mentesülni akart a tárgyaláson való megjelenés alól, ezért 2019. december 11-én felhívta a testvérét - egy 52 éves nő -, és közölte vele, hogy szüksége lenne orvosi igazolásra azért, hogy ne kelljen megjelennie a számra kedvezőtlen kimenetelű tárgyaláson. Ezután megkérte a testvérét, hogy a háziorvostól kérjen neki – a valós egészségi állapotától függetlenül és a személyes vizsgálatot mellőzve – orvosi igazolást arról, hogy több napja influenzás, és ezért cserébe, jogtalan előnyként adjon az orvosnak 20 ezer forintot. A nő ennek intézésére ígéretet tett a férfinak.

Ennek megfelelően a nő még aznap telefonon felhívta a budapesti háziorvost, akinek elmondta, hogy az igazolás milyen célból szükséges, majd – mint háziorvost arra kérte, hogy a testvére részére - a valós egészségi állapotától függetlenül és a személyes vizsgálatát mellőzve - állítson ki orvosi igazolást, amelyért cserébe jogtalan előnyként 20 ezer forintot ígért. A jogtalan anyagi előny ígéretét elfogadva, az orvos ígéretet tett a kérés teljesítésére, amelyről a nő telefonon tájékoztatta a testvérét.

A vád szerint a vesztegetés ajánlatát elfogadó, felnőtt háziorvosi tevékenységet végző orvos a kötelezettségét megszegve, 2019. december 11-én olyan ambuláns naplót és orvosi igazolást állított ki, amely szerint a férfi tüdőgyulladásban szenved. Az orvosi igazolást annak tudatában állította ki, hogy azt a férfi a bírósági tárgyalásról való kimentésére fogja felhasználni, majd azt átadta a férfi testvérének, akinek egyúttal felhívta a figyelmét arra is, hogy egy esetleges ellenőrzés esetére az általa felírt gyógyszert váltsák ki.

A férfi kimentése érdekében a fenti orvosi igazolást benyújtották a Budapesti II. és III. Kerületi Bírósághoz. Az ígért jogtalan előnyt az orvos végül nem kapta meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfit és testvérét önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével, míg az orvost kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. A vádlottakkal szemben a főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott a vádiratban, továbbá az orvos esetében arra is indítványt tett, hogy a bíróság vele szemben pénzbüntetést is szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt az egészségügyi szakképzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS