Elkészült a Kulcsár-ügyben az elsőfokú ítélet írásba foglalása – közölte a Fővárosi Bíróság (FB) szerdán.
Címke: büntetőjog
A jövőben nem rögzítenék automatikusan a gyanúsítottak ujjlenyomatát
A jövőben nem rögzítenék automatikusan a gyanúsítottak ujjlenyomatát – írta keddi számában a Népszabadság az igazságügyi és rendészeti miniszter által benyújtott, a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvényjavaslatra hivatkozva.
Együttműködési megállapodás a gyógyszerhamisítás ellen
A gyógyszerhamisítványok visszaszorításáért együttműködési megállapodást írt alá három szervezet csütörtökön Budapesten.
Kevesebb bűncselekmény, több ügyészi munka Szabolcsban
A Szabolcs megyében történt bűncselekmények számának csökkenése ellenére nőtt az ügyészség leterheltsége 2008-ban – közölte Kovács András megyei főügyész a tavalyi évet értékelő sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.
Büntető Kollégiumvezetők Országos Értekezlete
Hétfőn háromnapos tanácskozás kezdődött az ítélőtáblák és a megyei bíróságok büntető kollégiumvezetőinek részvételével a Magyar Bíróképző Akadémián.
Felmentette a bíróság a fényevőként ismertté vált férfit
Első fokon felmentette a Fővárosi Bíróság hétfőn a fényevőként ismertté vált férfit, aki téveszmétől vezérelve, egy sajátos, vallási alapokon nyugvó világnézetet kialakítva, családjával együtt éhezett, ennek következtében alig kétéves gyermeke életveszélyes állapotba került.
Konferencia: Bűnözés és bűnüldözés szabad országban
A bűnözés nagyon színes világ, amire nem szabad egyszerű válaszokat adni – mondta Kerezsi Klára kriminológus, a Bűnözés és bűnüldözés egy szabad országban című konferencián Budapesten pénteken.
Vádlottakat és tanúkat is meghallgatott a bíróság Olaszliszkán
Vádlottakat és tanúkat hallgatott meg a Borsod megyei bíróság szerdán Olaszliszkán, a 2006 októberében történt gyilkosság helyszínén.
Emberölési kísérlet Kecskeméten – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmények miatt Szabó Sándor ellen indított büntetőügyben. Így a vádlott jogerős büntetése 8 év börtön, 8 év közügyektől eltiltás és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás lett. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.
Jogos önvédelem – Országos ügydöntő népszavazást kezdeményez Monok polgármestere
Országos ügydöntő népszavazást kezdeményez Szepessy Zsolt, Monok független polgármestere azért, hogy módosítsák a büntető törvénykönyv azon szakaszát, amely a jogos önvédelemről szól.








