Címke: büntetőjog

Hivatali visszaélés, csalás Bács-Kiskun megyében – tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán

Megváltoztatta az I. fokú bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy pénzügyőrt, F.R.-t hivatali visszaéléssel és csalással vádoltak meg. A táblabíróság a vádlott bűncselekményét folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette. Nem változott az I. fokon kiszabott büntetés – F.R. jogerősen 1 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, s 3 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától.

Befolyással üzérkedő adóvégrehajtó

Befolyással üzérkedő adóvégrehajtó

A Békés Megyei Főügyészség az elmúlt hónapban nyújtotta be a vádiratát a Békés Megyei Bírósághoz P. Tamás ellen, akit a főügyészség 2 rendbeli vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettével vádol.

18 évre súlyosbított a Pécsi Ítélőtábla

Az első fokon eljárt Tolna Megyei Bíróság megállapítása szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott (39 éves férfi) legutóbbi, 2004. május 26-án történt szabadulását követően Váralján, majd Györén lakott. A szabadulás után folyamatosan anyagi problémái voltak, életvitelén számos büntetése ellenére sem változtatott, újabb büntetőeljárások indultak ellene vagyoni bűncselekmények miatt.

Békés Megyei Bíróság: enyhe ítélet veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése miatt

Békés Megyei Bíróság: enyhe ítélet veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése miatt

A Szarvasi Városi Bíróság 2005. évi február 23. napján hozott határozatot B.L. vádlottal szemben, akit környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének büntettében találta bűnösnek, ezért őt 6 hónap börtönbüntetésre és egy év közügyektől eltiltásra, valamint a hulladékgazdálkodással kapcsolatos foglalkozástól 4 évi eltiltásra ítélte. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátásról és kötelezte a vádlottat 33.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére.