Huszonkét különböző súlyos bűnügyben 71,5 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség az idén, ez több mint duplája a tavalyi egész éves összegnek – írta a Népszabadság.v
Címke: rendőrség
ORFK – Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének működése
Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) működése, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat megindítását kezdeményezte – közölte a rendőrség csütörtökön.
Változatlanul visszás – Ombudsman a 2009 március 15-i rendőri intézkedésekről
A 2009 március 15-i események vizsgálata során az ombudsman több olyan visszásságot is feltárt, amelyek közül egyesekre már egy évvel ezelőtt is felhívta a figyelmet. Mivel a 2009. március 15-i közterületi rendezvényekről szóló híradások alapján több alapvető joggal összefüggő visszásság gyanúja felmerült, az ombudsman – hivatalból, valamint közel húsz panasz alapján – vizsgálatot folytatott.
Alkotmányjogász egy párt és szakszervezet közötti megállapodásról
Lövétei István alkotmányjogász szerint nem lehet eleve kijelenteni, hogy jogellenes egy politikai párt és egy rendvédelmi szerv szakszervezete között kötött megállapodás, azonban egy ilyen megegyezésből nagyon komoly problémák is következhetnek, amely a szakszervezeti és a rendőri tevékenység diszfunkcionalitásához vezethet.
Tiltakozik a rendőrszakszervezet a jogállási törvény tervezett változtatása ellen
Tiltakozik a jogállási törvény tervezett változtatásai ellen a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ), ezért a fegyveres és rendvédelmi szféra többi szakszervezetének képviselőivel május 28-án az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elé vonul – mondta Pongó Géza, az FRSZ főtitkára egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
Vörös csillag viselése miatt ismét előállították Vajnai Attilát
Tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Vajnai Attilát, a budapesti horvát nagykövetség előtt hétfőn tartott demonstrációról. Az évek óta a szimbólum legalizálásáért küzdő politikus a rendőrségről távozóban azt közölte: rabosítása után arról tájékoztatták, hogy eljárást kezdeményeznek ellene.
Közbiztonsággal összefüggő törvények a Ház előtt
A közterület-felügyelet hatáskörének bővítése, az előzetes letartóztatás határidejének emelése és az “erőszakos többszörös visszaeső” fogalmának bevezetése szerepel azokban a törvényjavaslatokban, amelyeknek általános vitáját ma kezdi meg az Országgyűlés.
EP-választás – Az OVB nem ad ki állásfoglalást a választási rendezvények értelmezéséről
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén úgy döntött, nem ad ki állásfoglalást a rendőrség megkeresésére. Bencze József országos rendőrfőkapitány azért fordult a testülethez, hogy az értelmezze: kik, vagy mely szervezetek tarthatnak választási gyűlést, és lehet-e választási gyűlést szervezni nem a kitűzött szavazásnak megfelelő kampány céljából.
Független Rendészeti Panasztestület – A gyülekezési törvényt kell módosítani
A gyülekezési törvény módosítására volna szükség, de ez nem a rendőrség, hanem a politikusok feladata – hangzott el a Független Rendészeti Panasztestület első beszámolóján, amelyet kedden tartottak az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt a Parlamentben.
Romagyilkosságok – Kriminológus szerint az FBI-nyomozók bevetése főleg politikai indíttatású
A szexuális, etnikai és más indíttatású sorozatgyilkosságokon edzett FBI-nyomozók eltérő látásmódja hozzátehet valamit a hazai romák elleni súlyos bűncselekmények felderítéséhez, de csodákra ők sem képesek – mondta az MTI-nek hétfőn egy neve elhallgatását kérő tapasztalt kriminológus. A szakértő szerint az FBI bevetése főleg politikai indíttatású, melynek üzenete: semmit sem sajnálunk igénybe venni a tettes kézre kerítése érdekében.