Jogi egyetem


Impossible # 2009.06.14. 16:11

bajusz,

teljesen mindegy, melyik egyetemen szerzel diplomát, mert nem a papír a lényeg, ez az én véleményem, ettől még vannak olyanok, akik a papírt nézik, azokra azt mondtam, hogy annyit is érnek, mint a papír. Hogy vannak olyanok, akik a papírt nézik, az nem jelenti azt, hogy nem mindegy, hol végzel, hanem azt jelenti, hogy SZERINTÜK nem mindegy, én viszont arról írtam, hogy SZREINTEM mindegy, tehát nincs ellentmondás. (Ez nem nyelvtani kérdés, hanem szövegértés.)

bajussz # 2009.06.14. 16:02

"A nyelvtudást pedig azért szajkózom, mert anélkül sokkal kevesebb esély van jó fizetésre. Ahol sose kell használni, ott olyan is a fizetés…(szar)."

tetszik, ahogy fogalmazol :))

"Szerintem semmi ellentmondás nincs abban, amit írtam. Mi mond ellent minek?"

ez itt:

Az pedig teljesen mindegy, melyik egyetemen szerzel diplomát … aki pedig csak a papírt tudja nézni, az önmaga is annyit ér, mint egy papír.

az "aki pedig csak a papírt tudja nézni" rész szerint van, akinek nem mindegy, hogy hol szerezted a diplomát, mert azt nézi, hogy melyik egyetemen végeztél, nem?

de nem megyek ebbe bele, nem szeretek ilyen nyelvtani dolgokat elemezni.

mi a mondat állítmánya? a megyek, ezért két vonallal húzom alá :D

Impossible # 2009.06.14. 12:43

bajusz,

"Petra, ha megnézed, több helyen odaírják, hogy xy egyetemi diploma előny. ilyen IS van"

Igen, vannak idióták IS, de azokkal nem érdemes foglalkozni. :D

Szerintem semmi ellentmondás nincs abban, amit írtam. Mi mond ellent minek?

A nyelvtudást pedig azért szajkózom, mert anélkül sokkal kevesebb esély van jó fizetésre. Ahol sose kell használni, ott olyan is a fizetés...(szar).

bajussz # 2009.06.14. 06:36

igaza van Impnek, csak azt nem értem, hogy miért szajkózza mindig a nyelvtudást.

lehet előny, van ahol elvárás, de van, ahol sose kell használni.

"Az pedig teljesen mindegy, melyik egyetemen szerzel diplomát ... aki pedig csak a papírt tudja nézni, az önmaga is annyit ér, mint egy papír."

ez meg ellentmond egymásnak

Petra, ha megnézed, több helyen odaírják, hogy xy egyetemi diploma előny. ilyen IS van

gúten tág!

Impossible # 2009.06.13. 17:17

Petra,

"Tudom, hogy szinte lehetetlen, de hátha."

NEM LEHETETLEN!!! Akik ezt a baromságot nyomják a fejedbe, azok sötétek, nem szabad hallgatni rájuk. Nem lehetetlen, ha tanulsz, ha felkészült vagy. Azoknak lehetetlen, akik lusták tanulni, akik bemagyarázzák maguknak, hogy úgysem érdemes, akik azt nézik csak, hogy mit miért nem tudnak elérni, ahelyett, hogy azt néznék, mit hogyan tudnak megvalósítani, és feladják, de neked nem kell ezek közé tartoznod. A sikerhez hinned kell abban, hogy sikerülhet, és emellett tenned kell a sikerért, akkor sikerül is.
Az pedig teljesen mindegy, melyik egyetemen szerzel diplomát, nem ez határozza meg a pályafutásod alakulását, hanem a tudás, különösen a nyelvtudás és a szorgalom. Nem a papír számít, hanem Te személy szerint számítasz, aki pedig csak a papírt tudja nézni, az önmaga is annyit ér, mint egy papír.

petraaa # 2009.06.13. 16:01

Még egyszer köszi mindent, már egyre inkább hajlok arrafelé, hogy marad a levelező, mellette megpróbálok munkát keresni az igazgatásszervező diplomámmal, ha meglesz. Tudom, hogy szinte lehetetlen, de hátha. :) A lelkesedés megvan bennem, és tényleg szeretnék valami pluszt is csinálni, épp jogi németet tanulok.
Amúgy jó volt olvasgatni a fórumot, hiszen szinte mindenhol azzal szembesülök, hogy csak az Eltés diploma ér vmit.

Impossible # 2009.06.13. 14:08

Eweol,

a fiatalokat lelkesíteni kell, nem kiábrándítani. Amiről te beszélsz, az a minimum teljesítésének következménye, én pedig helyesebbnek látom a maximumot megcélozni, azaz: amellett, hogy elvégzi az egyetemet, tanuljon meg 2 nyelvet (köztük az angol, és leginkább angol és német) rendesen, lehetőleg töltsön el 1-2 félévet külföldi egyetemen (pl. ERASMUS programban való részvétel, de szerintem jó lehet a DAAD is vagy más is, sok lehetőség van), és igyekezzen megtalálni azt a konkrét területet, ami érdekli, abban mélyüljön el, így már nem kell beállni az értéktelennek nevezett diplomás tucatemberek egyre szürkülő sorába, hanem mindezekkel a plussz dolgokkal kitűnhet a többiek közül, és sikeres lehet. Ezt kell becélozni, és tenni kell a célért, így lehet okunk optimizmusra, és erre van szüksége a fiatalságnak.

Eweol # 2009.06.13. 12:46

gyütt ugyanolyan értékes leszel az épeszű munkáltatók szemében

vagy ugyanolyan értéktelen diplomád lesz, teljesen mindegy, melyik.

Peace # 2009.06.13. 12:34

http://www.rev.hu/89/f?…

Bárándy György,
a 90 esztendős, kedves sztárügyvéd
III/III.-as ill. ÁVH-s ügynök,

gratulálunk!

Impossible # 2009.06.13. 10:49

Petra,

annyi értelme lenne, hogy kötelező lenen bejárnod a gyakorlatokra, így mégtöbb időt pazarolnál el. :D Szóval én is azt mondom, hogy NE menj át nappalira, levelezőn sokkal kényelmesebben meg lehet csinálni, sokkal több szabadidőd marad, és ezzel együtt ugyanolyan értékes leszel az épeszű munkáltatók szemében, mint egy nappalis. Vannak, akik szerint a nappalis többet ér, de szerintem azok szűklátókörűek (mint ahogy Avelina mondta). :)

Vivi,

na látod, milyen híres vagy? Már életedben idéznek...lol

Dr.Attika # 2009.06.13. 06:04

Ne menj át nappalira. Nem érdemes. Egyébként levelezősként is bejárhatsz a nappalis előadásokra. Miért kéne ezt kötelezően tenni.

petraaa # 2009.06.12. 21:28

Sziasztok!

nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, valamennyire megnyugtattatok. Pont ma fejeztem be az első évemet, és tényleg nem érzem azt, hogy kevesebbet tudnék mint egy nappalis, Rómából pl. még én segítettem felkészülni. Mondjuk én fiatalon kezdtem a jogot, nincs egzisztenciám, és karrierem, csupán egy másik, nappalis szakom (ig.szervező), amin jövőre végzek. Azért kérdeztem a véleményeket, mert most át tudnék jelentkezni nappalira, de nem tudom, hogy mennyire lenne értelme.

Avelina-Vivien # 2009.06.12. 19:40

Félreértés elkerülése végett nem azért írtam az ELTE-t mert sztem az a legjobb hanem mert azt szajkózzák, hogy az a legjobb.Szerintem nincs különbség a diplomák értéke között, mindenütt ugyanazt tanítják kb ugyanazok a tanárok.


"You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived."

Avelina-Vivien # 2009.06.12. 19:38

Petra, sztem az esélyeidet nem a diplomád tagozata határozza meg hanem az, hogy mellette még milyen kulcsképességeid vannak, mi az a plusz amivel több vagy mint a többi álláskereső ezen a területen.
A tagozatok közötti különbségtétel ugyanolyan szűklátókörűség mint amikor a jogi karok között tesznek különbséget ..teljesen értelmetlen.
Van nagyon okos életrevaló nappalis, de van lusta dög is,ahogyan van nagyon jó eszű levelezős aki meló és család mellett is hozza a szintet de van olyan is aki csak elvan.Az olyan munkáltató aki ilyen szempontok alapján válogat azt nagy meglepetés érheti majd később.
Nem biztos, hogy a summa cum laude-s ELTE-s lesz a megfelelő.


"You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived."

Dr.Attika # 2009.06.12. 19:24

Nem értem ezt a "levelezős" "nappalis" megkülönböztetési "mizériát". A "nappalisok" éretségi után élettapasztalat nélkül fognak bele a jog tanulásába. A "levelezősök" már élettapasztalattal, többnyire második diplomájukat szerzik meg. Már meglévő egzivel, keresettel, többnyire családdal és jóval nagyobb anyagi áldozatokkal. Ezért a jogászi álláshirdetésekben inkább őket kellene preferálni.

Impossible # 2009.06.12. 16:16

Petra,

a normális helyeken ugyanannyi az esélyed levelezős diplomával, mint nappalissal. Aki rákérdez, hogy levelezős voltál vagy nappalis, az nincsen tisztában a jogászoktatás helyzetével (vagyis azzal, hogy nincsen érdemi különbség levelezős és nappalis között), ezért az ilyen helyeket célszerűbbnek tartom elkerülni. (A fórumozók közül ezzel egyébként többen is egyetértettek, a korábbiakban volt szó itt ilyesmikről.)

Rexor # 2009.06.12. 15:18

Petra mindenre van esélyed. Csak az a kérdés hogy hol és kinél :)

petraaa # 2009.06.12. 15:04

szerintetek levelezős diplomával mennyi esélye van az embernek?

Impossible # 2009.04.22. 16:47

Hazajönni szép dolog, csak ahhoz nem kell egyetemet végezni, főleg nem jogot, dehát ő iustis akarja. :D

Avelina-Vivien # 2009.04.22. 16:17

sztem kinsella tojik a véleményünkre haza jön és övé lesz a "tuti"meló:)


"You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived."

Impossible # 2009.04.22. 16:14

Célszerű lenne mellőzni az alpári stílus kitartó használatát.

reménytelenség # 2009.04.22. 15:25

ja és a sikerélmény sem utolsó.-mármint nem egy értéktelen papír megszerzése

reménytelenség # 2009.04.22. 15:23

az az igazság,hogy egy ír diplomáért legalább érdemes küszködni,mert utánna megtérűl,és a színvonala is biztosan jóval magasabb

reménytelenség # 2009.04.22. 15:20

bocsi ez durva volt!

reménytelenség # 2009.04.22. 15:20

csodállak kinsella!komolyan!na nem a jogász leszek álmaidért/persze az sem lebecsülendő,ha neked fontos/,hanem mert volt vér a pucádban kimenni.én személy szerint nem értem ezt,hogy magyar csaj,ír,meg néger,cigány csaj...szerintem nem az a lényeg,hogy milyen területen tartózkodik,vagy milyen a bőre színe.../klasszikus duma/hanem hopgy megértsem vele magamat.amúgy meg nem hiszem,hogy minden lengyel hugyó könnyűvérű