Lopott autót vásároltam!!!!!!!!!!!!!!!


pepita07 # 2016.12.20. 12:10

Megpróbálom megindokolni. Az örizetbe vétel óta a családja minden vagyontárgyat eltüntetett. Autótókat egyéb ingókat valamint az eladásokból származott származott készpénzt is Kint 50 db lakókocsit keresnek rajta a németek legalább is az autópálya felvételek utólagos visszanézése után ennyit tudnak rá bizoyítani (itt járt a Német biztosító embere Ő mutatta a kamera felvételeket) Ház lakás nincs a nevén. Amennyiben a büntető eljárásban érvényesítem a polgári jogi igényemet az illeték mentes Egyéb polgári per Költsége az ablakon kidobott pénz. Gondoltam a szerződés nem teljesítése ,el állás fizetési meghagyás dologra máűr pár nappal utána de mivel a magyar rendőrség 3 hétig csak tologatta illetékesség hiánya miatt addigra mindent eltüntettek. Egyetlen esélyem ha nyomoznának tettes társai után, mert ott van vagyon amiből esetleg lenne valami esély. a MAGYAR RENDŐRSÉG EZ ÜGYBEN NEM MOZDUL.

Öreg Tölgy # 2016.12.20. 11:45

pepita07,

  • már korábban is írtam, hogy önmagában egy lopott autó eladása más, mint ugyanannak a dolognak (akár egy lopott autónak) a kétszeres eladása. Utóbbi valóban bűncselekmény, de ha jól emlékszem, ez nem Önt érinti, erről a kérdésében nem is írt, csak akkor említette először, amikor leszúrt, hogy nem találtam ki magamtól, hogy ilyen is volt.
  • a lopott autó eladása a tolvaj vagy az orgazda által az adott lopás vagy orgazdaság büntetlen utócselekménye, függetlenül attól, hogy a lopás vagy orgazdaság miatt folyik-e Magyarországon vagy bárhol a világon eljárás. A bűncselekmény önmagában bűncselekmény, nem fogalmi eleme, hogy miatta eljárás legyen folyamatban.

Arra azonban még mindig nem válaszolt, hogy miért hadakozik - egyébként teljesen reménytelenül - azon, hogy most bűncselekmény-e, amit az illető elkövetett, vagy sem, miért nem indít azonnal egy fizetés meghagyásos eljárást vele szemben? A pénzéhez akar jutni, vagy azt szeretné, ha az illetőt itthon is megbüntetnék (ami egyébként eljárásjogi okból, a kétszeres eljárás tilalma miatt is kizárt)?

Alfateam színvonalas magyarázkodásából sajnos a zsidózás, cigányozás idekeverése kimaradt, de úgy látom, ő továbbra is egy alternatív valóságban mozog, úgyhogy a továbbiakban nem foglalkozom vele.

pepita07 # 2016.12.20. 10:45
Öreg Tölgy. Azt hiszem változtatlanúl elbeszélünk egymás mellet. Az elkövető és tettestársai ellen itthon semmiféle eljárás nem folyik. Hiába fogták meg más autójával(akié a telephely volt ahol lefoglalták a lakókocsik egy részét) hiába volt kölcsön próbarendszám, -
  • volt amit autómentővel hoztak haza.A lakókocsikat nemzetközi kőrözés alapján jogsegély szolgálat keretén belűl foglalták le. Foglaltak le olyat is, amit augusztusba vettek meg és azóta várt a magyar forgalomba helyezésre hiszen azért is fizetett +100 ezret. Volt amit 2 nap alatt kétszer adott el.Tehát ha itthon nincs büntető eljárás, akkor minek a büntetlen utó cselekménye ez?
pepita07 # 2016.12.20. 10:30

Tegnap óta bővült a feljelentők köre most 4 rendörség nyomoz 22 lett a lefoglalt lakókocsik száma.

alfateam # 2016.12.20. 10:11

Ne gyerekeskedj már.

Szerhasználattal gyanúsítasz? Én meg határozottan állítom nem olvasod a fórumot, vagy nagyon felületesen.

pepita07 főképp nem velem vitatkozott, és nem az én stílusomat kifogásolta,
Így igaz, akkor miért érzed szükségét, hogy jól belerúgj.

azokat a sorokat, akiknek a számomra ismeretlen szerzőjével szerinted közösséget akartam vállalni, most olvastam először, és semmi köze nincs jelen topichozj?

ezek a sorok tanult kollégád szellemi terméke, aki az alanti vita egyik prominens szereplője. És ha még nem találkoztál vele azt bizonyítja nem olvasod a fórumot vagy nagyon felületesen.

pepita07-tel a vita témája nem a törvényes vád, hanem a büntetlen utócselekmény megítélése volt, Nem, A kollégád modorát kifogásolta.

Öreg Tölgy # 2016.12.20. 09:48

Alfateam, ha már tárgyilagosságról van szó:

  • pepita07 főképp nem velem vitatkozott, és nem az én stílusomat kifogásolta,
  • azokat a sorokat, akiknek a számomra ismeretlen szerzőjével szerinted közösséget akartam vállalni, most olvastam először, és semmi köze nincs jelen topichoz,
  • pepita07-tel a vita témája nem a törvényes vád, hanem a büntetlen utócselekmény megítélése volt,
  • a zsidózás, cigányozás szóba hozatalát viszont ebben a témában éplélektani alapon értelmezni sem tudom, gondolom, valamiféle szerhasználat eredménye lehet. Érdemes lenne leállni vele.
alfateam # 2016.12.20. 09:14

Öreg Tölgy !

Némi tárgyilagosságot megengedhetnél magadnak.

Azt nem-igazán tudom megítélni miért érzed szükségét pepita07-be jól belerúgj.
Csak sejtésem, valami, szakmai közösséget kívánsz vállalni e sorok szerzőjével:
"
A vádlott meg nem határozott időpontban követte el a bűncselekményt." Akkor nincs elkövetési időpont, ergó nem lehet megállapítani, hogy melyik Btk. alkalmazható. Szerintem ilyenkor nem törvényes a vád és a bíróságnak vissza kell küldeni a vádiratot, hogy tárgyalásra alkalmatlan. Elévülés időpontja sem állapítható meg.

Erkölcsi közösséget a Fórumon való Zsidózással, cigányozással.

Az egyértelműen megállapítható pepita07-nek semmiféle jog-szakmai kifogása nem volt csupán "csak"a stílust kifogásolta morális, erkölcsi alapon.

Burn Out # 2016.12.20. 08:49

hát azért valljuk be, hogy az messze van a jogi képzéstől...

pepita07 # 2016.12.20. 06:11

Burn Out.

Ingatlan nyilvántartási szervező szaknak hívták. 4 éves képzés volt és valamikor 2005-6 táján szűnt meg.

Öreg Tölgy # 2016.12.19. 19:37

Azéért látva a történteket, most már örülök, hogy a tegnap 19:33-as hozzászólásom elsikkadt. Talán azért, mert abban szakma volt.

Nyugodjon meg, kedves pepita07, nem Ön megy az autópályán a forgalommal szemben, hanem mindenki más. Ajánlanám a gyakorikerdesek.hu törvények, jog rovatát, ott rengeteg olyan amatőr "jogász" van, aki bizonyosan igazat adna Önnek. Nekem például - amikor utoljára ott voltam - közfelkiáltással megszavazták, hogy a jelenleg hatályos Btk. az 1978. évi IV. törvény.

Burn Out # 2016.12.19. 19:19

A NYME-nek max. igazgatásszervező képzése volt Székesfehérváron...

Szomorú örökös # 2016.12.19. 18:51

pepita07
Az ügyvédi munkadíj is csak akkor jár, ha hivatalos megbízást kapott az ügyre az ügyvéd.

pepita07 # 2016.12.19. 18:28

Azért ez a gázszerelő szakember egy kicsit más dolog.Sántít. Ha megjavította azért a pénzért akkor az működik, vagy nem fizetek. Az ügyvédi munkadíj mindíg jár, eredménytől függetlenül. Tudom van kivétel-a sikerdíj de általánosságba igaz

Szomorú örökös # 2016.12.19. 18:14

Dr.Attika
Ha már az említett példát felhoztad, minden munka annyit ér, amennyit kifizetnek érte. Ha valaki kihív egy szakembert, megvan a lehetősége, hogy árajánlatot kérjen, azaz az illető előbb közölje, hogy mibe fog kerülni a javítás. Utólag pocskondiázni bárkit, hogy drágán dolgozott, eléggé aljas és nem kicsit pofátlan dolog. És kb. ugyanez érvényes az ügyvédi munkadíjakra is szerintem. Nem kötelező egyetlen ügyvédet is megbízni, viszont utána ha az elvégezte a munkáját, akkor teljesen jogosan szeretné megkapni a munkadíját érte. Főleg ha még megbízás is van az ügyvéd felé, akkor akár még egy FMH is dukál, ha az illető úgy gondolja, hogy nem szeretné kifizetni ezt.

pepita07 # 2016.12.19. 18:11

Egyébként jellemzően a felvetett tényekre most sem reagál, mellébeszél,elkerüli az érdemi választ . Erre mondják simlis ügyvéd.

pepita07 # 2016.12.19. 18:08

Önözve kezdtem, csak rájöttem nem érdemli meg. Próbáljon már felülemelkedni a kicsinyességén. Visszakeresve a fórumon sokan kifogásolták a stílusát NEKEM SEM JÖTT BE.

Dr.Attika # 2016.12.19. 18:07

"A hétvégén a gázbojlerünk túlfolyó szelepe felmondta a szolgálatot, s szerelőre volt szükségünk. Tegnap meg is érkezett hozzánk. 20 perces útja volt felénk, s a munkát 14 perc alatt végezte el. Felhasznált hozzá három pár száz forintos csavart. Ezért 27ezer forintot kellett fizetnünk. Ez azt jelenti, hogy a szerelő óradija 42.353,- Ft volt. Ha ezek után bárki egy ügyvéd munkadiját sokallja, vesse össze annak dijával, aki harmad annyi időt sem tanult a képessége megszerzéséért."

Ez ott van az interneten régen szállóigeként. Nem Önnel történt meg.Most már látom,hogy zavaros az elméje. Én nem válaszolok többet. Bizonyosan a lakókocsi dolog sem valós, hanem hallotta és tévképzetében alakult ki.

pepita07 # 2016.12.19. 18:02

Attika.. ha érdemben nem tud válaszolni az alapkérdésre ne fárasszuk egymást és a közönséget Ez nem Facebook. reklámozza nyugodtan magát reklámozza az amerikai rendszámot. A JOGI TANÁCSADÁST MEG HAGYJA ARRA AKI ÉRT IS HOZZÁ, ÉS VALÓBAN TANÁCSOT IS AKAR ADNI. Nem Önmagát sztárolni.

Dr.Attika # 2016.12.19. 17:59

Kulturált magyar ember nem "magáz",hanem "önöz".
Ezért sem tanulhatott jogi egyetemen, mert ez már az első évfolyamon taníttatik annak, aki ezt addig nem tanulta meg.

pepita07 # 2016.12.19. 17:57

Mert 2004-ben megszűnt a jogi tanszék. Mondtam olvasgasson ne kapkodjon.
Károsnak az a szemlélet káros amit Ön képvisel de ez mindent elárul a pénzéhességéről:
A hétvégén a gázbojlerünk túlfolyó szelepe felmondta a szolgálatot, s szerelőre volt szükségünk. Tegnap meg is érkezett hozzánk. 20 perces útja volt felénk, s a munkát 14 perc alatt végezte el. Felhasznált hozzá három pár száz forintos csavart. Ezért 27ezer forintot kellett fizetnünk. Ez azt jelenti, hogy a szerelő óradija 42.353,- Ft volt. Ha ezek után bárki egy ügyvéd munkadiját sokallja, vesse össze annak dijával, aki harmad annyi időt sem tanult a képessége megszerzéséért.

Dr.Attika # 2016.12.19. 17:54

Székesfehérvárott nincs jogi képzés. Akármilyen... jogi szakképzés folyik. A kettő nem ugyan az. Ezek a szakképzések arra jók, hogy egy adott szakmai diploma mellett jogi ismereteket is nyújtsanak.Ez általában hasznos, de vannak kivételek, mint Ön is,mely esetben káros.

pepita07 # 2016.12.19. 17:45

Nemcsak történelemből polgári jogból, ingatlan nyilvántartásból is bármikor leállok egy vitára. Csak kicsit kisebb az arcom mint magának

pepita07 # 2016.12.19. 17:43

Bár nem itt végeztem (http://jogikar.uni-miskolc.hu/…ntartasi_jog) de kutakodhat a témában Mondjuk a NyME -székesfehérvári karán .
És az akkori oktatóim az ELTE oktatói voltak. (bár gondolom nem odajárt) de ha jogi alaptant tanult márpedig kellett akkor dr Szilágyi (aki az egyetlen jogi alaptantkönyvet írta, Dr Fűrász klára Elte alkotmányjog, Osztoics andrás (ma alkotmánybíró (peres nem peres eljárások), bár gondolom ezek a nevek nem mondanak semmit. Úgyhogy hátrébb az agarakkal. Büntető jogot állam és jogtörténetet itt valóban nem tanítottak de történelemből pl biztos a mai napig zsebre teszem barátom.

Dr.Attika # 2016.12.19. 17:19

"Boldogok a lelki szegények, mert övék a menyek országa."
Ha valaki jogi egyetemen abszolvál és két államvizsgát letesz,ugyan mi akadályozza meg a doktorálásban?
Viszont ha abszolvált, akkor büntetőjogot is el kellett végeznie legalább szigorlati szinten. Mi ez a "büntetőjogi feledékenység"?

Ön provokál engem. Nem tanult Ön jogi egyetemen.

pepita07 # 2016.12.19. 16:53
A katonaság egyébként meglátszik a stílusán. Mikor Én érettségiztem úgy tartották
  • amennyiben hülye vagy fiam mindenhez menj el katonának utána fél seggel is elvégzel minden egyetemet úgy is áttolnak