Intrum Justitia


gerbera317 # 2018.01.30. 15:15

Kivéve az Intrummal, ők 40%-al többet akarnak behajtani, mint ami a hagyatékátadó végzésben szerepel

Angyal Szoboritám. Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul.

Ha a követelés 10 millió forint, a hagyaték pedig 1 millió, akkor a követelés jogosultja nem mondhatja azt, hogy "jó, akkor csak 1 milliót fogok követelni". Hanem követeli továbbra is a 10 milliót, amiből a végrehajtó behajt neki 1 milliót, majd megállapítja, hogy eddig tartott a hagyaték, nem tovább. És a követelés jogosultja ezt kénytelen lesz tudomásul venni.
Számtanilag ugyanaz az eredmény (1 millió kerül megfizetésre), csak a történések és a lemondások sorrendje más. Teccik érteni?
Az összegek csak példák voltak.

Immaculata # 2018.01.30. 15:22

:) Szabó Rita, nem szoborita.

Az Intrum látja, hogy mennyi van a hagyatékban, de nem akar osztozkodni a többi hitelezővel, minden költségét be kívánja hajtani.

szaborita # 2018.01.30. 15:55

Köszönöm a válaszokat.
Apu 2016 novemberében hunyt el, és egy évre rá, 2017 novemberében lett jogerős a végzés. Nem tudok róla, hogy végrehajtási eljárás lett volna folyamatban, bírósági biztosan nem. A végzésben az az összeg szerepel, amit az Intrum a közjegyző hivatalos megkeresésére közölt.
Kedves gerbera317, igen, teccem érteni. Említettem, hogy hitelkártya-tartozásról van szó, tehát milliókról nem beszélhetünk. Az egyszerűség kedvéért konkretizálom. A végzésben hétszázezer szerepel, arányosítva hatszázezret kellene kifizetnem, az ő követelésük pedig millió feletti összeg. Az adókat (állam) és az összes többi hitelt (bankok) végtörlesztettem. Nem gondolom, hogy egy végrehajtó előrevalóbb lenne, mint a fent említettek, de legyen kedves kijavítani, ha tévedek :)
Köszönettel:
Rita

gerbera317 # 2018.01.30. 16:02

Szerintem meg nem tecced érteni. Egyáltalán nem. Még csak azt sem értetted meg, hogy a példa csak példa volt. Az Intrum pedig nem végrehajtó.
Nem javítalak ki. Egész' egyszerűen csak: elégtelen.

szaborita # 2018.01.30. 16:11

Kérlek, tedd meg, természetesen nem viccből tettem fel az eredeti kérdésemet sem, érdekel.

Grave7 # 2018.01.30. 22:55

@szaborita:
Az Intrum a teljes (kamatokkal és költségekkel növelt) tartozás megfizetését követelheti.
Ha nincs önkéntes teljesítés, végrehajtást kezdeményezhet, ahol csak a hagyaték vonható végrehajtás alá - de a hagyaték egésze, nem csak az "arányosított része".
Ha többen is indítanak végrehajtást, akkor majd a jogszabályok szerint ki fogja számolni a végrehajtó, hogy kinek mennyi jár majd a befolyt összegből.
De mindaddig amíg ez nem történik meg, az Intrum jogosan követel annyit, amennyiről a hitelkártya szerződés szól (kamatokkal és költségekkel együtt).

szaborita # 2018.01.31. 07:14

@Grave7, köszönöm.
Én természetesen hajlandó lennék kifizetni a teljes hitelkártya tartozást, de ők egy sokkal nagyobb összeget követelnek.
Az arányosításon egyik pénzintézet sem problémázott, automatikusan kiszámolták és annyit kértek. Már mindent kifizettünk, egyedül velük nem tudok megegyezni.
A hagyaték jogerőre emelkedése óta, az elmúlt két hónapban többszázezres nagyságrendű kamatok keletkeztek volna? (Ezt tőlük is megkérdeztem, de nem kaptam rá választ, csak annyit, hogy írjak méltányossági kérelmet)
A hagyaték tárgyaiból nem maradt semmi, két autót értékesítettem, azokból kifizettem a többi bankot. Csak az a pénzösszeg maradt amivel az Intrumnak tartozok.
A bírósági végrehajtásnak jelen esetben mi a menete?
Mire számíthatok?

gerbera317 # 2018.01.31. 07:58

Az arányos felosztáson nincs mit vitatkozni. Ugyanis
- Ha a behajtott összeg (végreajtás alá vont vagyon értéke, illetve annak az értékesítéséből származó összeg) eléri valamennyi hitelező összkövetelését, a felosztás fogalmilag kizárt. Ilyenkor nem felosztásról, hanem sima kielégítésről beszélünk: kinek-kinek amennyi jár, és a maradék az adósé
- Ha a behajtott összeg nem éri el valamennyi hitelező összkövetelését, felosztási tervet kell készíteni.
- - Ilyenkor feltétlen kielégítési elsőbbséget élveznek a 164. § szerinti költségek.
- - Ezek után azt kell vizsgálni, van-e
- - - 165. § (a)-(c) szerint elsőbbséget élvező, majd
- - - 169. § szerinti elsőbbséget élvező, majd
- - - a 165. § (d)-(g) szerinti sorrendeket kell vizsgálni.
(a felsorolás nem teljes, mivel a gyakorlatban sem létezik olyan követelésállomány, ami kimerítené az összes lehetőséget)
Gyakorlati szempontból kiemelendők ezek közül a 165. § (f) szerinti követelések (a legtöbb követelés ilyen), amelyek között az arányosítás problémája felmerül.

Ezeket nem kell egyenként végigtanulmányozni. Elég ezekről annyit tudni, jogszabály írja elő, hogyan kell kezelni illetve felosztani a behajtott összegeket, és egyszerűen - a számítási hibát tartalmazó felosztás kivételével - nincs helye vitának.

nonolet # 2018.02.06. 13:56

HA már az intrumhoz került...

Miért is fizetnél az Intrumnak?

Attól nem kerülsz le a KHR listáról.
Hisz az Intrum nem bank!

- -

A KHR listáról lekerüléshez másfelé kell elindulni...

1.
Megnézni a törvényben, hogy mikor és hogyan kerülhetsz le egyáltalán.
Az adott felkerülési OK miatt.

2.
Aztán aszerint lépni, ha lekerülhetsz.

HA nem kerülhetsz le, akkor meg így jártál.
Fizettél volna a rendesen anno..

- -

Szóval, nem az Itrummal kell kavarnod!
És neki hiába is fizetnél is...

nonolet # 2018.02.06. 15:17

Leírtam vazze!!! nem érteni magyar...?

Az Intrum NEEEEEEEEM a bank, nem ő tett KRHR listára.
Ezért nem tud levenni a KHR-ről, amire a bank tett fel!!!!

Az intrum a BANKNAK nem fizet !!!!
Akkor sem, ha te fizetsz az Intrumnak.

Ergo az Intrumnak fizetni marhaság,
ha a KHR listáról törlés a cél.
(meg akkor is, ha elévült a követelése már)

Tömören, hogy szűk aggyal is értsd:
Az Intrumnak HIÁBA fizetsz, attól maradsz a KHR listán.

A KHR listáról lekerülni két módon lehet

  • lejár a nyilvántartási időd
  • levesz az a bank, aki felrakott (ha teheti)

Ennek két lehetőségnek járj utána!

A nyilvántartási idővel aligha tudsz tenni valamit, azt törvény szabja, de hátha lejárt már és csak rajta maradtál a listán.

A bank elvben akkor vehet le, ha rendezed a fennmaradt adósságot.

Azt, hogy ezt lehet-e még és ha lehet,
akkor hogyan, azt a bank tudja neked megmondani.

Ezért...
Írj a bank központi jogi osztályának egy tájékoztatást kérő levelet, hogy a van-e mód a segítségükkel lekerülni a KHR-ről (a szükséges adatokat persze közöld).
ÉS ha van, akkor annak mi a módja, költsége?

Vélhetőn nem lesz rá mód, egyébként.
Ezért kikell várnod a bünti időd leteltét.
Addig nem leszel hitelképes...

Hisz korábban adós maradtál és ez hosszú ideig büntet.

nonolet # 2018.02.06. 16:25

Ne háborogj!

Amit írtam annak megértéshez 3. osztály kell!!!! maximum.

Negyedikben már biztosan 1-es jár,
ha
nem sikerül felfogni egy ilyen egyszerű dolgot.

Az nagy gáz, ha ennyire nem megy az értő olvasás
és logikus gondolkozás sem.

De az önérzeted azért durrog.
Csakhát mire föl?!
He?

Nacsá!

Vulpius # 2018.02.09. 16:13

Sziasztok!

Engem is megtalált az Intrum, még december elején.

Küldtek egy csekket, hogy fizessek be 45600 Ft-to, mert tartozásom volt az Overdraft Zrt felé, amit ők aztán jól megvettek.
Sose volt az OVerdrafttal dolgom, ezért botor fejjel felhívtam az Intrumot, hogy ez most mi.
Az ügyintéző hebegés-habos közepette annyit mondott, hogy K&H-s folyószámlatartozás. Remek, sose voltam a K&H ügyfele. 2013 szeptemberi tartozás az ügyintéző szerint. Kértem, hogy küldje ki a dokumentumokat, amik alapján egyértelműen bizonyítható, hogy engem akartak megtalálni.
Ezt e-mailben is jeleztem feléjük a hívás után. 30 napig tartott, mire e-mailben válaszoltak: azonosítsam be magam, amit meg is tettem, majd kértem, hogy a hívás hanganyagát és jegyzőkönyvét küldjék ki a többi dokumentummal egyetemben.
Ismét eltelt 30 nap, jött egy ajánlott levél tőlük. Hohó, itt vannak a doksit. De nem, csak a CD jött és a jegyzőkönyv, meg egy kísérőlevél, hogy a kért dokumentumok megküldése folyamatban van és türelmet kérnek, valamint 100 Ft-ot (még nem is annyit...) emeltek az adósságomon.
Ma ismét telefon, mikor küldik. "Hát majd", jött a válasz és szerintük jogos a kamat és az én hibám, hogy még nem kaptam meg a dokumentumokat, mert "nehéz ezeket kikérni" és "türelmemet kérik", mikor mondtam, hogy nem türelemről van szó, hanem kamatokról, és ők húzzák az időt és gátolják az ügy megismerését, hebegés-habogás. Ismét kikértem ennek a hívásnak a hanganyagát és ismét írtam e-mailt nekik. Valamint megkerestem a Pénzügyi Békéltető Testületet is e-mailben. Megint 30 nap lesz, mire kiküldenek valamit és megint tovább fog nőni 100 Ft-okkal a tartozás.

Szeretnék most tanácsot kérdezni, hogy merre tovább?
2013 augusztusában örököltem, de a hagyatéki leltárban nem szerepelt sehol K&H-s számla, tudomásom sincs róla, hogy az elhunytnak bármikor is lett volna velük dolga. Én magam sose álltam kapcsolatban velük. Levelet soha az életben nem kaptam se a K&H banktól, se az Overdrafttól, pedig a lakcímem 20 éve változatlan, se felszólítás, se számla, se semmi.

Ezenfelül a KHR listán nem szereplek (még novemberben kértem ki egy megszüntetett hitelkártya miatt, biztos-ami-biztos alapon), ez a tartozás, ha banki, annak valahogy fel kellett volna kerülnie legalább oda...

Végezetül, ha a tartozás jogosságáról meggyőződhetnék, akkor természetesen rendezném.

Köszönöm a segítséget.

nonolet # 2018.02.10. 00:36

Vulpius

Túl sok energiát és ideget fektetsz az ügybe...
Bár megérdemlik a csuklóztatást.

- -

A levelükre elég annyit válaszolni, hogy:
"Nem tartozom, de ha netán mégis, akkor
az már elévült, ezért nem fogok fizetni".

Aztán nyugi van... ha akarnak valamit majd lépnek.

Azaz

  • vagy elhal az ügy náluk
  • vagy elkezdik behajtani

HA elkezdik behajtani akkor
a MOKK valamelyik közjegyzőjétől
fog érkezni egy "Fizetési meghagyás".

Ha ez netán megjön, akkor annak viszont

  • 15 MUNKANAPON!!! belül mondj ellent
  • az azt kiküldő közjegyzőnél!!!

azzal, hogy "Elévült".

Ekkor az Intrum csak úgy tud tovább lépni majd a behajtásban
HA!!
perben bizonyítja, hogy: " de nem évült még el".

Ez a rövid és kényelmes út...

Az ára, annyi, hogy
HA pert veszítesz majd végül,
akkor a költségek megnőnek.

  • az FMH díjával
  • a per költséggel
  • az Intrum költségeivel.

De, ha tudod, hogy nem vagy adós, akkor ez nem érint, hagy küzdjenek...

viviien00 # 2018.02.12. 20:21

Sziasztok!

2016 novemberében találkoztunk édesanyámmal először az Intrum Justitia -val. A levélben azt állt hogy az Erste hitelünk átkerült hozzájuk és fizessük ki a tartozást 5 napon belül.
Az Erstevel 2007be kötötte meg szerződését lakáshitel felvételére édesanyám, majd 2011-ben családi okok miatt pár hónap erejéig kevesebbet tudott csak befizetni, mint az adott törlesztő részlet, ekkor felbontották a szerződésünket ami svájci frank alapú volt. Majd jött az Erstetől egy ajánlat hogy forint alapúra válthatjuk hitelünket, és akkor nem hajtják be a fennmaradó tartozást, így természetesen újra kötöttük abban az évben a szerződést. Ezután édesanyám minden hónapban pontosan fizetett, és nem is kapott levelet tartozásról, vagy késedelemről, majd 2015-ben munkahely váltás miatt megint jött pár nehezebb hónap amikor nem tudott mindig annyit befizetni, de ez is rendeződött, és azon az időszakon kívűl nem kapott egyetlen felszólitó levelet sem tartozásról, rendesen fizette tovább majd 2016ban megkaptuk a váratlan levelet az Intrumtól.
Édesanyám ügyvédhez fordult arra hivatkozva, hogy semmilyen felszólitást nem kapott a banktól, hogy tartozása lenne. Bement a bankba, a bank fiókvezetôjéhez, aki, mivel csak kisvárosi fiókvezető volt, a számlakivonatokat visszanézve annyit tudott mondani, hogy az a pár hónap csúszás nem lett volna indok a hitelünk eladására. Az Intrum arra hivatkozott, hogy az Erste felbontotta velünk a szerződését, mire az ügyvéd kérte a felmondó nyilatkozat másolatát, de csak az első, svájci frank alapú hitel felmondó nyilatkozatát küldték el.
Azóta megy a huza-vona, olyan törlesztési összeget ajánlott az Intrum, amelyet édesanyám nem képes egy keresetből kifizetni, de az Intrum nem enged, és most több mint egy év levelezgetés után küldött egy fizetési meghagyást, hogy 15 napon belül fizessük ki a tartozásunk, amelyre az ügyvéd egy nemleges levelet küldött ismét ugyanazzal érvelve, hogy nem volt a banknál 90 napot meghaladó tartozás, és nem küldtek felmondó nyilatkozatot sem.
Egyre kétségbeesetebbek vagyunk, nem tudom, ezen a szinten mit lehet még tenni?
A válaszokat előre is köszönöm!

nonolet # 2018.02.12. 22:43

Nyugisan megvárni a pert....
Ha azt az Intrum meg meri indítani.

Mert a perben neki majd bizonyítania, hogy a követelés

  • létezik

ÉS

  • még nem évül el

Az elévülésre azonban NEKTEK KELL HIVATKOZNI!
Különben hivatalból azt a bíróság nem vizsgálja...
(csak a követelés létezését)

- -

Ne a bankfókba rohangáljatok be, mert az értelmetlen dolog.

Hanem a bank központi back-office irodájának írjatok tértivevényes levelet!

Kérjétek ki a banktól, hogy

  • mikor milyen fizetési felszólítást és milyen összegről küldött nektek és azt mikor kézbesítették neked
  • adott-e el a bank követelést és ha igen, mikor milyen összegűt és kinek

Ebből meg tudjátok, hogy a bank részéről mi történt!
A dátumokból pedig kiderül, hogy az a lépés elévült-e már?!

Ha elévült már, akkor az Intrum nem tudja behajtani.

Ha nem évült még el, akkor viszont igen...

- -

De ezt a levelet neked vagy az ügyvédednek már rég meg kellett volna írnia.
Nem pedig az Intrummal levelezgetni... potyára.

- -

"2011-ben kevesebbet tudott csak befizetni,
ekkor felbontották a szerződésünket "

Mondjuk ez nem túl jó hír.
Mivel az elévülés 5 év.

Márpedig 2011+5=2016 !!!

Azaz lehetséges, hogy az Intrum még időben vette meg a banktól a követelést és időben kezdte el behajtani is.
(a pontos dátumokat kéne tudni, de nem írtad meg)

Akkor pedig az elévülésnek annyi...

Marad a remény, hogy a bank egy esetleg már nem is létező követelést adott el.
Bár ennek az esélye elég kicsi.

Ezért lenne fontos a levél a banknak!
Mert tisztán kéne látni a múltat napra pontosan.

Mivel igencsak kétesélyes a helyzet, ha az a 2011-es követelés érvényes létező követelés volt a bank részéről.

nonolet # 2018.02.12. 22:52

"küldött egy fizetési meghagyást, hogy 15 napon belül fizessük ki a tartozásunk,"

... ki is küldte?! pontosan.

HA az Intrum küldte, akkor még nincs baj.

DE HA!!! valójában nem ő küldte,
hanem
a MOKK egyik közjegyzője küldte,
az Intrum kérésére, akkor már baj van.

Akkor annak valóban ellent kell mondani 15 munkanapon belül.
De nem az Intrumnál!!! hanem annál a közjegyzőnél aki kiküldte.

Mivel ezt ügyvéd intézte vélhetően jól csinálta.
...és csak te fogalmaztál zavarosan-összevissza.

De azért jobb ezt tisztázni.
Mert, ha nem jó helyen történik (vagy elkésik) az ellentmondás, akkor abból gyorsan végrehajtás lesz.

viviien00 # 2018.02.13. 06:35

Elnézést ha zavaros volt az elöző üzenetem!

A 15 napos fizetési meghagyást valóban az Intrum küldte és nem a MOKK!

2011 áprilisa, májusa körül kötöttük újra a szerződésünket forint alapúra épp ezért nem értjük, hogy ha 5 évig semmilyen levelet nem kaptunk a banktól, se telefonos megkeresést se semmit, hogy tartozásunk lenne vagy valamilyen probléma lenne, hogyhogy mégis az Intrumnál kötöttünk ki!

gerbera317 # 2018.02.13. 06:35

Lakáshitelnél nincs fizetési meghagyás. Felszólítás volt az.

viviien00 # 2018.02.13. 06:37

Ezesetben javítom, csak az Intrumtól kaptunk fizetési felszólítást.

gerbera317 # 2018.02.13. 11:39

Fel nem mondott kölcsönöket nem szokott engedményezni az Erste. Ezt valamikor felmondták, csak ti nem tudtok, vagy nem emlékeztek erre.

nonolet # 2018.02.13. 11:45

"nem kaptunk a banktól, se telefonos megkeresést se semmit, hogy tartozásunk lenne vagy valamilyen probléma lenne, hogyhogy mégis az Intrumnál kötöttünk ki!"

Épp ezért KELL a bank központi irodájától lekérni az információt!

Aztán kiderül...

- -

Addig amíg csak az Intrum (vagy más, de nem egy közjegyző) a feladó nem kell érdemben izgulni.

MAJD a MOKK-tól netán érkező
"Fizetési meghagyásra" figyeljetek oda!!!
Abból lehet végrehajtás csak....

Annak mondjatok ellent

  • időben
  • a közjegyzőnél
bopci # 2018.03.06. 20:41

Tisztelt fórumozók!

Felhívott az Intrum Justitiától egy illető, hogy én 8 napon belül fizessek be neki több, mint 1 millió forintot, és egyébként is ők végrehajtást indítottak ellenem. A tartozás nem valós, és hiába kértem tőle, nem küldött semmi részletezést, csak 3 db egyenlegértesítő levelet, hogy ennyi tartozásom van náluk lekönyvelve. A tartozás összetétele számomra ismeretlen. Eddig semmi hivatalos megkereséssel nem éltek: sem telefonon, sem ajánlott levélben nem szólítottak fel tartozás rendezésére. Szerinte én aláírtam valamilyen tartozáselismerő nyilatkozatot, holott nem tettem. (Miért is tettem volna, ha nincs tartozásom?) Ilyenkor mit lehet tenni? Hova kell bejelenteni a dolgot? Polgári pert ha indítok, az több éves lefolyású, addig akármilyen is a tartozás, ők végrehajtanak - utólag nem sokra megyek, ha kiraknak a lakásomból, hogy márpedig az egész jogtalan eljárás volt.
Előre is köszönöm, ha valaki érdemben tud válaszolni.

Vadsuhanc # 2018.03.06. 20:47

Kedves bopci!

Ugye nem mondod, hogy az Intrum felhívott és nem mondta el milyen tartozást követel rajtad? Elmondta.

HA segítséget szeretnél kapni őszintén le kellene írni miről van szó, ez nem Bíróság. HA tudunk segítünk, de kérlek olvasd el mit írtál a kérdésedben ebből semmit, de az égvilágon semmit nem lehet megtudni.

bopci # 2018.03.06. 21:02

Kedves Vadsuhanc!

Akkor jobb lenne, ha legalább ön elmondaná, pontosan miről van szó, ismeretlenül, mert én értetlenül állok az eset előtt.

Vadsuhanc # 2018.03.06. 21:04

Kedves bopci!

Röviden onnan kezdjük, hogy amikor az Intrum felhívott és azt mondta fizess meg 1 millió forintot, akkor mire hivatkozott? Nagyon egyszerúen milyen tartozásra hivatkozott?