Author: vbala (Veres Balázs )

Már ma szavaznak a kórháztörvényről

Kis Péter kancelláriaminiszter kezdeményezésére az Országgyűlés megváltoztatta hétfői napirendjét, és kedd helyett már ma szavazni fognak a képviselők a kórháztörvényről. A törvényt élesen ellenző Fidesz név szerinti szavazást kért.

Bezárt a feliratok.hu webhely

Jogvédő szervezetek tiltakozásának engedve beszüntette működését egy magyar weboldal, mely mozifilmekhez kínált letölthető feliratokat.

A csehek határozottan igent mondtak az uniós tagságra

Csehországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról pénteken és szombaton megtartott népszavazáson a résztvevők 77,3 százaléka igennel, míg 22,7 százaléka nemmel szavazott – közölte szombaton három órával a választási helyiségek bezárása után a nem hivatalos végeredményt a központi választási bizottság.

Megverték a PSZÁF elnökét

Ismeretlenek, vélhetően előre megfontolt szándékkal, megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Vecsési számlagyár: a héten lezárják az ügyet

Még ezen a héten befejezi az iratismertetést és vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészégnek a “vecsési számlagyár” néven ismertté vált, több százmillió forint adóbevétel-kiesést okozó, fiktív számlákkal elkövetett bűncselekmények iratait a rendőrség – tájékoztatta az MTI-t a nyomozó hatóság hétfőn.