Személyes érintettség miatt csütörtökön lemondott az Oktatási Minisztérium (OM) Nemzeti Szakképzési Intézetét (NSZI) felügyelő helyettes államtitkár; Sári Lajos lemondását Magyar Bálint miniszter elfogadta.
Author: vbala (Veres Balázs )
ORTT: nem japángyűlölő a Micukó
Elutasította az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága Balsai István MDF-es képviselő beadványát, amelyben a honatya a tv2 elmarasztalását kérte a Micukó című műsor miatt.
Globalizációellenes tüntetést tiltottak be Genfben
A genfi önkormányzat betiltotta a globalizációellenes aktivisták péntekre tervezett tüntetését, amelyen az őket ért “megtorlás” ellen kívántak tiltakozni. Az Amnesty International vizsgálatot követel azoknak az állításoknak a tisztázására, miszerint a svájci rendőrség megsértette békés tüntetők emberi jogait.
Orbán kontra Lendvai: első fokon pert vesztett az exkormányfő
Az Orbán Viktor kontra Lendvai Ildikó személyiségi jogi perben a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) első fokon elutasította a volt miniszterelnöknek a szocialista politikus ellen egy évvel ezelőtti sajtótájékoztatója nyomán benyújtott keresetét.
Örömlányok rendőrkézen
Elzárásra ítélte a bíróság Debrecenben azokat az örömlányokat, akiket még kedden, összehangolt akció keretében fogtak el a rendőrök a városban- értesült a HavariaPress.
Terry Black nevelheti Danikát
Rácz Károly, ismert nevén Terry Black lett, nem jogerősen, az általa nevelt másfél éves Danika gyámja. A XVI. kerületi gyámhivatal nem jogerős, azonnal végrehajtható, határozata 15 nap múlva emelkedik jogerőre, ha azt nem fellebbezik meg. A határozatban a gyámhatóság egyebek mellett megállapítja, hogy a vérszerinti apa és az anya szülői felügyeleti joga szünetel.
Hallgatói szervezetek egyeztetése kormánytagokkal
A hallgatói érdekképviseletek véleményezhetik a felsőoktatási törvény átfogó módosításának előkészítő anyagait; erről a szervezetek vezetői a kormányfőnél tartott csütörtöki találkozón állapodtak meg az oktatási és az ifjúsági miniszterrel.
A titkosszolgálatot vizsgálja az ombudsman
Õsztől a Nemzetbiztonsági Hivatalnál vizsgálódik az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila azt vizsgálja, törvényesen járnak-e el az adatok titkos módszerekkel való gyűjtésére jogosult szervezetek – írja a Népszabadság. Ilyenből 11 van ma Magyarországon.
Nem jogsértő a szétszabdalt SMS
Az ékezetes betűket tartalmazó szöveges üzenetek ügyében a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megvizsgálta a gyártók felelősségét, és nem állapított meg jogsértést, közölték az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának szerdai ülésén.
Hadjárat indul a Morpheus ellen
A Kazaa ellen már évek óta folytatott sikertelen szélmalomharc után az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) egy másik fájlcserélőt vett célkeresztbe.