Author: vbala (Veres Balázs )

Kedvezménytörvény – a külügyi szóvivő a magyar-szlovák konzultációk folytatásáról

A Külügyminisztérium azt reméli, hogy a kedvezménytörvény végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szerdán Pozsonyban sorra kerülő, magyar részről hosszú ideje szorgalmazott konzultáción konkrét szlovák felvetésekről tárgyalhat érdemben és érhet el haladást a két fél – jelentette ki Horváth Gábor külügyi szóvivő az MTI-nek. Hangsúlyozta, hogy Budapest a szerdai megbeszélések előtt változatlanul megerősíti politikai készségét az érdemi és...

Rendezetlen a “Győri” márkanév használata

A Danone tulajdonában lévő Győri Keksz Kft.-t kétmillió forintos bírsággal sújtotta nem jogerősen a Győr-Moson-Sopron megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, mivel a társaság egyes termékeinél jogosulatlanul használta a “Győri” nevet, s ezzel megtévesztette a fogyasztókat – közölte keddi sajtótájékoztatóján a győri polgármester.

Veszélybe került a webrádiók jogdíj-megállapodása

A lemezkiadók és a webes rádiócsatornák a napokban megegyeztek a szerzői jogok által védett zeneszámok után fizetendő licenszdíjakról, az előadók és kiadók közötti ellentét azonban veszélyezteti a megállapodás sikerét.

Itt a téglatörvény

Fel kell jelenteniük ügyfeleiket az országos rendőr-főkapitányságon a könyvelőknek, könyvvizsgálóknak, adószakértőknek, ha ügyfeleik bizonylatai között gyanús tranzakciót találnak. De ugyanígy kell eljárniuk például az autókereskedőknek is.

Jogosítványukat is elveszíthetik a sorozás előtt megbetegedők

Egy készülő rendelet szerint a jövőben nem lehet megúszni a katonaságot egy közvetlenül a sorozás előtt felbukkanó súlyos betegséggel. Ha pedig a betegség mégis fennáll, elképzelhető, hogy a jogosítványtól is el kell búcsúznia a katonaságra alkalmatlan fiatalnak.

Bíróság előtt a norvég neonácik feje

Antiszemita és rasszista megnyilvánulásaiért bíróság előtt kell felelnie Norvégiában Tore Wilhem Tvedtnek, a Vigrid norvég neonáci szervezet vezetőjének. Mint az illetékes ügyészség hétfőn Oslóban közölte, zsidók és sötét bőrű emberek számos esetben elkövetett durva rágalmazásáért, csúfolásáért emelnek vádat az 59 éves Tvedt ellen, aki szervezetének internetes honlapján és újságjában terjesztette szélsőséges nézeteit. Tor-Geir Myhre főügyész...

Újra a bíróságnál a légiirányítók sztrájkja

A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete keresetet nyújtottak be a munkaügyi bírósághoz a munkáltató sorozatos – a szakszervezet szerinti – törvénysértő lépése miatt. A sztrájk ügyében a HungaroControl is a Munkaügyi Bírósághoz fordult. A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete hétfőn több levelet is küldött a közlekedési miniszternek, amelyekben kifogásolják a HungaroControl, a munkáltató sztrájkkal kapcsolatos magatartását, a...

Szuperbörtön épül a kubai Guantánamóban az elfogott tálib terroristák számára

Ezerötszáz fős katonai különszemélyzetet vezényelnek az Egyesült Államokból az egyik kubai tengeröbölnél található, a szigetország többi részétől hermetikusan elzárt guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpontra, ahol az Afganisztánban foglyul ejtett tálibokat, illetve al-Kaida-tagokat fogják őrizni. A Guantánamóra érkező amerikai erősítés először különlegesen kialakított börtönt épít a támaszpont területén, majd őrizni fogja a hamarosan érkező foglyokat. Száznál kevesebb...