A közvélemény-kutatási adatokat csak a kampánycsend idején tilos nyilvánosságra hozni az Alkotmánybíróság két évvel ezelőtti határozata szerint. A jelenlegi szabályozás szerint tehát egészen a június 7-ei európai parlamenti (EP) választást megelőző napig közzé lehet tenni a politikai felmérések eredményeit.
Kategória: hír
EP-választás-Még öt napig lehet jelentkezni külképviseleti szavazásra
Már csak péntekig, május 22-éig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson nem tartózkodnak Magyarországon.
Őrizetben a “bombagyáros”
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai – a Terrorelhárító Szolgálat közreműködésével – pénteken egy budapesti lakásban elfogták a Központi Nyomozó Főügyészség előtt terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban körözött férfit.
Jogszabályváltozásokat sürget a vagyonvédelmi kamara
Jogszabályváltozásokat sürget a Nagy Lajos király úti túszejtés és bankrablási kísérlet kapcsán a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara – tudatta a testület közleményben pénteken.
Börtön a városért – Rabok szépítették Eger városát
Az egri börtön 45 lakója mintegy 1000 munkaórát dolgozott a hevesi megyeszékhelyen a Börtön a városért elnevezésű program végrehajtása során – közölte a program pénteki, Egerben megtartott záró konferenciáján az intézmény parancsnoka.
Kevesebb peres ügy és fellebbezés Szolnok megyében
Az országos tendenciával ellentétben Jász-Nagykun-Szolnok megyében kevesebb peres ügy érkezett tavaly a bíróságokra, mint 2007-ben, és az ítélkezési munkára jellemző, hogy a beérkezettnél több ügyet sikerült befejezni – mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese pénteken Szolnokon.
Mi a mediáció? – Közös program a közvetítői eljárás megismertetésére és bevezetésére a bírósági eljárás keretei között
A Fővárosi Bíróság, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság, a Szegedi Városi Bíróság és az Országos Mediációs Egyesület közös programot indít – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jóváhagyásával és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium támogatásával – a mediáció (közvetítői eljárás) megismertetésére és bevezetésére a bírósági eljárás keretei között.
Gyorsítás II. jogszabálycsomag – Az építtetők védelmében, a lánctartozások visszaszorítására
Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára egy budapesti konferencián az építésügyi szakma képviselői előtt ismertette a kormány építőipari válságkezelő programját. Az államtitkár bemutatta azokat a konkrét kormányzati lépéseket, amelyek az építőipart sújtó válság hatásainak mérséklésére irányulnak.
Hatékonyabb fellépés az internetes kalózkodás ellen
Az internetes fájlmegosztás legnagyobb vonzereje, hogy könnyen, gyorsan és kényelmesen juttatja az áhított tartalomhoz a felhasználókat. Az Unió kulturális miniszterei – ezt felismerve – keddi tanácsülésükön vitát kezdtek a hozzáférés és az internetes kalózkodás viszonyáról.
Számos repülőtársaság weboldala továbbra is félretájékoztat
Az Unióban repülő 70 legnagyobb légitársaság közül körülbelül egy tucatnak a weboldala nem felel meg az európai fogyasztóvédelmi szabályoknak, mert valótlan árakat vagy megtévesztő reklámokat tüntet fel címlapján – mondta csütörtökön a repülőtársaságok internetes oldalait vizsgáló jelentés közzététele kapcsán Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztos.
Bűnmegelőzés és konfliktuskezelés – Alternatív módszerek a nagybörzsönyiek kezében – rövidfilmmel
Az elmúlt három hónapban közösségépítő módszerekkel és alternatív vitarendezési készségekkel gazdagodott Nagybörzsöny település eszköztára. A napokban záródó, a lakókat és a térségben tevékenykedő szervezeteket egyaránt megmozgató kísérleti modell program eredményeként megteremtődtek a konstruktív kommunikáció és a hatékony konfliktuskezelés helyi lehetőségei.
Az Alkotmánybíróság május 18-19-i teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik azzal a határozattervezettel, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült.