Gürizés minimálbérért


Kovács Jozsi # 2003.12.14. 11:43

Az a véleményem alakult ki, hogy nem tudják a jogászok menedzselni magukat, pedig a lehetőség az utcán hever. (bukovári)

Ennél jobban nem is lehet megfogalmazni a probléma lényegét...


bausan

bukovari # 2003.12.14. 11:04

A jogi szakma meg nem csak az ügyvédi irodákból áll

Elolvastam a hozzászólásokat, de kívülről szemlélve egészen másképpen látom a dolgokat. Mint környezetvédő és szakértő gyakran összetűzésbe kerülünk a helyi hatalmasságokkal. Olyan mértékben, hogy sokszor csak a jogi út látszik megoldásnak.
Itt azonban mindig valahogy megtorpanunk: Bár mindenféle szakma képviselői jelen vannak csapatunkban, sokan önzetlenül és sokat dolgoznak, jogász(ok) még véletlenül sem kerül(nek) közénk. Nem találunk megbízható, lelkes, ügyes fiatalt, aki a jogot inkább csak hobbiként kezdené, aki e mellett ügyünkben segítene. Pedig ezen az úton könnyen hírnevet, megbízásokat lehetne szerezni. Kénytelenek vagyunk tehát magunk barkácsolgatni a beadványainkat.

Nem értem. :-(

Másik. Egy index fórumon sok megrettent, javarészt idős ember egymást kérdezgeti a BAUMAG körül kialakult helyzet miatt. Roppant egyszerű jogi kérdésekre sem találnak választ.
Míg az ember, ha más, nem jogi természetű kérdést-, kérést, kérdést vet fel, özönével jönnek az önzetlen jobbnál- jobb válaszok. Pedig ha a nyilvánosság előtt sikeresen végigvinne egy kezdő jogász néhány ügyet, válogathatna a megbízásokban. Mégsem teszi.

Nem értem. :-(

Az a véleményem alakult ki, hogy nem tudják a jogászok menedzselni magukat, pedig a lehetőség az utcán hever.

Otyec # 2003.11.16. 15:30

Akkor még mindig lehet irigyelni a problémáimat e részlet nem ismerése miá!

Béres-Deák Attila # 2003.11.12. 18:43

Nem az a gond, hogy tévedtél, hanem, hogy tévedésed miatt téves következtetésre jutottál.


attika

Otyec # 2003.11.12. 13:30

Ha csak ennyi a tévedésem, akkor irigyelhetitek a problémáimat.

Béres-Deák Attila # 2003.11.11. 17:57

Tévedésben vagy Otyec!
Az általam felsorolt lapok mi nd magánkézben vannak.
Law1 bizony jól ítéled meg, nagyon keveset tudsz erről az országról.


attika

the big cat # 2003.11.11. 17:43

Kedves Attila, tudom, hogy nem szorulsz védelemre, csak mostmár nagyon idegesít, hogy Law az összes fórumon csak fikázni tudja ezt országot, hogy itt minden miylen elmaradott és balkáni, és közben többször derül ki, hogy az adott kérdés jogi hátterével minimum erősen hadilábon áll, de azért okosan már előre vélemányt formál.

Kedves Law, azt hiszem, hogy köztünk nem az akülönbség, hogy nem ugyanazt látjuk, hanem azt, hogy a problémát (márha ez egyáltalán problémának nevezhető) mi az okok felől közelítjük meg, és a racionális megoldást kínáljuk (azaz, alkalmazkodni a piaci körülményekhez, és megpróbálni eladni magad, ha nem megy, akkor meg más munak után nézni, bocs, ilyen az élet), míg téged és a hozzád hasonlóan pesszimistán gondolkodókat az okok egyáltalán nem érdeklik, és állambácsi beavatkozásáért sikoltoznak tüneti kezelésért. Nem volt elég 40 év arra, hogy megtanuljuk, hogy állam bácsi általában csak ront a helyzeten, ha valamibe hagyjuk, hogy belekontárkodjon?

Egyébként pedig az általm ismert végzős jogászok minden évben évben 3-6 hónapon belül elhelyezkefódtek, ritkán kevesebbért, mint a min imálbér 3-szorosa, igaz ennél többre számítottak, meg gyakran nem épp az általuk megálmodott álommmunkahelyre kerültek, de talán azért, mert oda nem voltak elég jók.

Szóval nincs itt semmi probléma, a piac működik, bársonyszőnyeg senkit sem vár, az elvárásokból meg gyakran le kell adni, dehát ilyen az élet.

Otyec # 2003.11.11. 15:56
  1. A szubjektumok összecsapnak.
  2. Ön- és szakmai igazolásokat ne egy nyilvános fórumról keressünk, hanem találjuk azt meg önmagunkban, a szakma által, legfőképp az elvégzett munka és a sok eredmény után. Ez persze a karrier idejétől is függ, egy végzős egyetemista legfeljebb nagy garral indulhat a világba, és az csak csoda, hogy valami szakmait is fel tud mutatni.
  3. nekem is van egyéb képzettségem: van 4 tánciskolám.

Az dícséretes, hogy Law mindenképpen innovatív szemléletmóddal rendelkezik, és ezt kell tisztelni. Állambácsi és aktuális munkáltatók az ilyen embereket jobb, ha maguk mellé gyűjtik, mert rendkívül sok hasznos, költségkímélő és hatékony megoldást tudnak javasolni, amit egyik napról a másikra meg is lehet valósítani. És Law a korából (valahol említette), és a szakmai irányból - ahol most van - adódóan nem sok egyéni és szakmai véleménynek adhat hangot, és ez NEM AZ Õ HIBÁJA, és egyáltalán nem minősíti tudását. Azt pedig mindenki jól tudja, hogy ki, hogyan boldogul-talál állást-illeszkedik be a munkakörnyezetbe-felel meg az elvárásoknak.

Szép, ha valaki hivatalos lapban publikálhat, de olyan szakmai nagyságokat is ismerek, akik szintén írnának, de az adott ágazat hivatalos lapja főszerkesztőjével nincsenek jóban - tessék! Õ víz alatt marad.

Szerintem az elv maradhat, hogy: többet, többen, gazdaságosabban, hatékonyabban. Ha ez lesz egyszer követve egyéni, központi, nemzetközi szinten is, akkor nem lesz gond. Ekkor nem számíthat az, hogy ki kicsoda, meg mióta van a szakmában... valaki régebb óta jogász, minthogy én gyaloglok, elvileg ő azt jobban tudja?!

Itt mindenki sütögeti a pecsenyéjét, egymástól tartanak, amennyiben egy munkáltató keveselli az önéletrajzodban a sorokat, akkor nem kellesz, de amennyiben eggyel is többet írsz bele, már tart tőled - mit akarsz itt, a bőrkabátomat akarod? Röhej. Egyáltalán nem minősíti se szakmailag, se emberileg a jogászt, hogy milyen munkahelyre jut be: legyen az területi államigazgatási szerv, nemzetközi ügyvédi iroda vagy fogalmazó az OIT-nál. Ezek a fiatalok több lábon állnak, és kénytelenek egyik napról a másikra felvenni a munkát-stílust, és előszedni a fejükből az adott ágazat szakmai (elméleti) ismereteit. Emellett friss tudással bírnak, és sokszor bármilyen pozícióban képesek megtanulni az újat és helytállni.

Õszintén: én is ki-kiveszek az önéletrajzomból sorokat, mert mire elolvasnák, megkérdeznék: mit akarsz itt? A másik: örülnék, ha - 220 km-re a fővárostól - fel tudnék jutni dolgozni Budapestre (egyetem előt már dolgoztam ott közalkalmazottként), és jogászként tudnék tevékenykedni. És tisztelni kell a fiatalokat, mert teljesen csupaszak, még egy nyamvadt aláírási vagy kiadmányozási joggal sem rendelkeznek, egy tapasztalt kollegának mindig elkél a felügyelete, a segítsége. Ha pedig csak "kész" jogászokat akarunk, akkor olyan lesz a szakma, mint a pékeké, meg a vájároké... a jogász emberekkel, jogrenddel, jogok és kötelességek érvényesítésével dolgozik, és a szakma lételeme a kapcsolat, a kommunikáció. Ha ez kiesik, akkor a jogi attitűd csorbul. És a megszerzett tudásukat ne dobjuk ki az ablakon, mert ezzel becsapjuk az államot, amiért ilyen sok pénzt költött rájuk, becsapjuk magukat őket, aztán majd valami politikusféle előtt fognak őrjöngeni, mert majd azt hiszik, ott szükség van rájuk.

A fiatal nem minőségileg, csak mennyiségileg kisebb.

Law1 # 2003.11.11. 15:15

"és a te (és még sokak) szűklátókörűsége az oka annak, hogy pesszimistán, és korántsem realistán látod a helyzetet." (the big cat)

Ezek szerint én találtam ki, hogy itt Magyarországon a végzős jogászok nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni? Ne őríts már Macska. Milyen pesszimizmusról beszélsz??? Nézd meg mennyire nem találnak állást a fiatal jogászok. Érdekes hogy erről rengetek jogász, a sajtóban és a TV-ben is beszélnek. Na de lehet hogy akkor ezek szerint valamit rosszul tudunk és Te meg Attila barátod valamiről tudtok, amiről rengetegen még nem.

Béres-Deák Attila # 2003.11.10. 18:47

Köszi "Nagy Macska" , hogy megvédtél.
Nos, kedves Law 1. Kérdésedre a válasz: igazságügyi vámszakértő vagyok, voltam katonatiszt, vámtiszt és 13 éve magam keresem a kenyeret. Munkámból adódóan mind a bíróságok, mind az ügyészségek, mind a közigazgatás, sőt még a minisztériumban dolgozók világát ismerem. Ha megnézed javarészt este írogatok, illetve nappal akkor, ha otthon dolgozom a számítógépen. Hogy mennyire vagyok szakmailag nagy durranás, azt ítéld meg a következők alapján. Publikációm jelent meg a NAPI JOGÁSZ 2001. novemberi számában, a CÉG ésJOG májusi számában, a KÖZMÉLTÓSÁG-ban publikálok az ÜZLETI7hetilapbanwww.vaminfo.hu fórumron találkozhatssz a nevemmel.
Javaslom, hogy ad meg Te is szakmai publikációid jegyzékét és akkor kölcsönösen felmérjük egymást.


attika

the big cat # 2003.11.10. 15:24

Kedves Law, szerintem semmi szükség arra, hogy Attilát sértegesd, aki csakúgy mint itt többen a szabadidejük terhére adnak ingyen tanácsokat.

A jogi szakma meg nem csak az ügyvédi irodákból áll, és a te (és még sokak) szűklátókörűsége az oka annak, hogy pesszimistán, és korántsem realistán látod a helyzetet.

A személyes kudarcodat kivetíteni az egész szakmára pedig még ennél is súlyosabb hiba, talán az okokat mégis magadban kellene keresned. Talán nem tudsz eleget, talán amit tudsz az nem piacképes ma, talán rossz helyen kerestél állást. Erre nem gondoltál?

Law1 # 2003.11.10. 07:30

Kedves Béres-Deák Attila!

Én nem a pesszimizmust sugárzom ebben a témában, hanem a realitást.

Felvetetted a NEW DEAL példájára, hogy mi lenne akkor, hogy ha a közigazgatásban leépítenék az idős képzetlen munkatársakat és helyettük fiatal képzett jogászokat vennének fel. Jelenleg minisztériumban dolgozom és látom, hogy a gyakorlatban sajnos nem így működik. Kétségtelen, hogy rengeteg idős és nyugdíjas fazont elküldtek, de nagyon sok több nyelvet beszélő 1-2 diplomával rendelkező (jogászok is) fiatalt zavartak el arra hivatkozva, hogy sokkal kevesebb a végkielégítés.

Tudom a főnökömtől, hogy naponta több életrajz érkezik be, de nem tudnak mit tenni, mert létszámstop van.

A vidéken ragadt ismerősök is mesélik, hogy pl. Pécsett a végzett joghallgatók 20%-a kapott Pécsett állást. Nagyon sokan akár ingyen is dolgoztak volna nemhogy minimálbérért, de elzavarták őket. Aki pedig odaállt, hogy többet kér, mert nyelveket beszél és volt is külföldön, azt csak kiröhögték mondván, hogy van olcsóbb. Nyelvekre és + diplomára úgy sincs szükség, mert vidéken nagyon sokan büntetőznek.

A másik amire viszont már rá szerettem volna kérdezni az az kedves Attial, hogy hol dolgozol??? Irodában, közigazgatásban??? Csak azért vagyok kíváncsi, mert azt veszem észre, hogy ezeket a hétköznapi helyzeteket, amikről beszéltem nem is látod. A másik ami eszembe jutott az az, hogy aki 43 éves tapasztalat után ennyire ráér, hogy egész nap írogasson a jogifórumba, az szakmailag nem lehet egy nagy durranás!!!

schultesz # 2003.11.07. 12:12

Kedves Leiterjakab,

gyanítom, bár erre konkrét információim nincsenek, hogy a nemzetközi irodákban a jelöltek egy része (hogy mekkora aránya azt még megtippelni sem tudom) valóban kapcsolatok útján "talál" munkát, mindenesetre jómagam self-made módon, önerőből kerültem pozícióba és több kollégámról tudom ugyanezt. Igaz a többiről nincs értesülésem.

Tegnap egyébként 23:30-kor végeztem az irodában :-( Ma remélem valahogy kompenzálják majd :-)

the big cat # 2003.11.07. 11:59

A tanárok egy részének iszonyúan savanyú a szőlő, és gondolom mindenki tudja melyik részükre gondolok.

Én a jogot inkább csak hobbiként kezdtem el miután már volt egy másik diplomám, szintén mivel rendkívül érdekesnek talátam. Aztán úgy laklut, hogy karrierem során elengedhetetlen lett, és egyáltalán nem bántam meg.

Fiore # 2003.11.07. 08:50

A jogi pályára nem a pénz miatt mentem,hanem mert érdekelt! Amit az előzőekben írtam tapasztalatból írtam vagyis amit magam körül látok! Abban igazatok van,h a jobbaknak majd sikerül jó munkát jó fizetésért találni! De azt mondjátok már meg nekem,h akkor a tanárok miért ezzel kezdik minden előadásukat? Elveszik a hallgatók kedvét az egész szakmától és utána következhet érdemben az anyag! Nálunk így zajlanak a konzultációk többnyire! Én nem 18 éves voltam mikor jogra mentem igy többnyire életszerüen láttam a dolgokat és tisztába voltam (vagyok) vele,h a jók közé kell tartoznom ha elakarom érni a céljaimat és ezért csak én tehetek! Vagyis a válaszom az, h azért nem nevezném magam teljesen pesszimistának már csak azért sem mert nagyon szeretem a jogot és ezért mindent elfogok követni,h ezt majd művelhessem is azért a pénzért amit megérdemlek! Szóval nem fogom és nem szeretném a pályát nagyívbe elkerülni mert nekem ez az életcélom,h jogász lehessek!

Béres-Deák Attila # 2003.11.06. 19:43

Van még egy gond. A közigazgatás tele van jogilag képzetlen emberekkel. Most akarják leépíteni a közigazgatási " szakembereket". A leépítés során el kell küldeni azt aki jogilag képzetlen és fel kell venni a jogászokat . Emlékezzetek vissza a "New Deal" programra az USA-ban! Ha Roosevelt tudta, akkor a mi "nagyjaink" 50 évvel később miért nem tudják?


attika

the big cat # 2003.11.06. 19:11

A jogi pálya már vagy 10 éve telített. Aki most van szakvizsga közelében, az amikor egyetemre ment, már tudhatta volna, ha tőle elvárható körültekintéssel választ pályát.

Íme az én magyarázatom:
A 18 éves palánta azt látja, hallja, hogy a jogászok krőzusok, dolgozniuk amúgy is alig kell, és a jogászbálok az egyetemi élet legnagyobb partijai. Nosza menjünk jogásznak és majd könnyen akasztunk sok pénzt. Ugyan mondták, hogyí ez épp nem ennyire egyszerű, de ez csak a kisstílűek okoskodása, ő úgyis kisujjából fogja kirázni. Aztán az egyetemen szépen lassan kiderül, hogy a jog enm is olyan egyszerű, hogy csak alegjobbaknak van azonnal jó állás, és hoyg a gyakorlat megszerzése még vagy öt év, amiután már kezd annyit keresni, amennyiből eltarthatja magát átlagosan. és az is kiderül, hogy a legtöbben sohasem lesznek krőzusok, már akkor igen szerencsésnek mondhatják magukat, ha önálló ügyvédként a felső középosztályba tornászhatják magukat, de legtöbbüknek csak az alsó középosztály fog jutni valami közhivatalban, vagy ügyészségen, bíróságon. És ez bizony elkeserítő perspekítva az amcsi filmekben látott sztárügyvédek életéhez képest.

Tessék tudomásul venni, hogy verseny van, a jók itt is jobban fognak élni, a gyengébbek meg rosszabul. van aki előnyösebb helyzetből indul, de ugyanúgy mint más szakmákban ez ledolgozható. De mindenki nem érhet a csúcsra, mert akkor az már lapály.

sessionID # 2003.11.06. 18:23

Ezt egszerűen nem értem, ha ilyen kilátástalan, akkor mégis miért mennnek ennyien erre a pályára?” (the big cat)

Szerintem arról van szó, hogy a közelmúltban telt meg a piac (tehát kimutatható mondjuk statisztikai adatokkal, hogy ez így van), de ez még nem annyira közismert tény, hogy ezt is figyelembe vegye egy jogi karra jelentkező fiatal. Hosszú évekig ugyanis közhely volt, hogy a jogász jól keres és biztosan jó állást talál.

Amikor rádöbben, hogy a korábbi (jóhiszemű ;) elképzelése nem fedi a valóságot, akkor... nos akkor pl. írnak ilyen fórumokba.

Szóval sztem ezért mennek ennyien a pályára, mert amikor jelentkeznek, akkor még nem tudják, hogy baj van.

Béres-Deák Attila # 2003.11.06. 18:16

Miért van még eza hülye reklám a jobb oldalon? JAKI nyiltan közölte a Károllyal, hogy jobb lenne eltávolítani, mégis itt van?
Valakinek érdeke a jogász palántákat elbizonytalanítani. De hogy miért azt nem értem?


attika

Béres-Deák Attila # 2003.11.06. 18:12

Ez a lényeg . De Te is elmagyarázhatnád "Jog elsőnek", hogy nem a pesszimizmust kell erőltetni, hanem az optimizmust. Arra kell sarkalni a pálykezdő kollégákat, hogy kérjék meg "munka erejük" árát. Állam- és jogtudományok doktoraként ne lakjon méltatlan albérletben és ne fogadja el alamizsnát.


attika

the big cat # 2003.11.06. 18:05

Ezt egszerűen nem értem, ha ilyen kilátástalan, akkor mégis miért mennnek ennyien erre a pályára?

Fogja már fel mindenki, szabad ország, szabad polgárai, szabad akaratukból döntik el mit akarnak. Ha olyan rohadt kilátástala a jogi pálya, nem kell jogásznak menni. Ha megéri az elején minimálbérért gürizni, poloskás albérletben négyen lakni, akkor meg mégsem olyan kilátástalan a dolog, hiszen mindenki abban a reményben teszi, hogy busásan megtérül majd ez neki.

Béres-Deák Attila # 2003.11.06. 16:57

Látod LAW 1!
Pesszimista és minden alapot nélkülöző felfogásod mennyi kárt okoz. Szegény FIORE, ha Veled ért egyet, akkor jobb, ha a jogászi pályát messze elkerüli.
Üdv:


attika

Leiterjakab # 2003.11.06. 15:35

Diplomás munkanélküli-képzés


Leiterjakab

Fiore # 2003.11.06. 14:16

Egyetértek Law 1 véleményével!
Én még csak hallgató vagyok,de ha eszembe jut,h nemsokára végzek pánikba esem mert kilátástalan a helyzet az elhelyezkedést illetően! Nekem "sajnos" nincsenek százezreim vagy esetleg millióim,h egy "tiszteletreméltó" ügyvéd mellé kerülhessek jelöltnek és majd felkészülhessek a szakvizsgára! Ami a legrosszabb,h az egyetemen is a tanáraink azzal "bíztatnak",h készüljünk fel,h nem fogunk munkát találni ha nincs ismeretségünk és munkanélküli (dr) jogászok leszünk! Ugyhogy ne sírjunk a minimálbér miatt, hanem a kezünket tegyük össze ha valaki egyáltalán szóba áll velünk és ennyiért honorálja majd alantas munkánk! Mert azért azt jegyezzük meg,h sehol nem várják tárt karokkal,jó fizetéssel a frissen végzett jogászokat!

Law1 # 2003.11.06. 07:00

Na de mikor? Nem mostanában.