Ha a munkavállalót hivatalosan minimál bérrel alkalmazzák egyébként a minimálbér többszörösét fizetik ki zsebbe akkor ki milyen szabályokat sért (munkavállaló ill. munkáltató)?
Zoran
Ha a munkavállalót hivatalosan minimál bérrel alkalmazzák egyébként a minimálbér többszörösét fizetik ki zsebbe akkor ki milyen szabályokat sért (munkavállaló ill. munkáltató)?
Zoran
Mint írtam, a szerződés a felek szabad megállapodásának tárgya, és akár antedatálható is. ekkor természetesen a jogok és kötelességek visszamenőlegesen állnak be, tehát csak olyasmit lehet így rendezni, aminek nincs objektív akadálya.
Az hogy valamit akarnak meg nem igen lehet jogellenes, mivel a szándék ebben az esteben nem keletkeztet jogviszonyt.
A visszamenőleges módosításnak pont az lenne a célja, hogy aműszakpótlékaidat nem kelljen kifizetni, stb.
Szerintem a te esetedben ne menj bele a visszamenőleges módosításba, csak a mostantól való módosításba, és akkor nincs semmi probléma. Az iylen messzre visszanyúló módosítás egyébként is több gondot okozhat, mint előnnyel járhat, hiszen pl. a ledolgozott munakrendet már nem tudod megváltoztatni, stb.
Köszi szépen a választ!
Igazából az érdekelne még, hogy maga a tény, hogy 2003 októberében egy 2002 decemberi dátumú szerzödést akarnának aláiratni, az nem törvényellenes-e? A szerzödésen nem az aznapi dátumnak kellene szerepelnie?
A másik pedig, hogy akkor - ha én elfogadom - ezekszerint az sem törvénybeütközö, ha egy 11 hónappal ezelötti idöponttól akarják visszamenölegesen a szerzödésem megváltoztatni a mai napon?
Igazából szeretném ezt a változást, de nem szeretném, ha az eddig kifizetett müszakpótlékaimat visszakérnék olyan indokkal, hogy hát tavalytól éri a szerzödésmúdositás. Mit tehetek?
Ha belemegyek a visszamenöleges módosításba, kérjek egy igazolást, hogy nem kérik vissza az eddig kifizetett müszakpotlékokat? Ha igen, mi az, ami okvetlen rajta legyen?
Köszi elöre is!
Nem de hasonló!!
Milyen munkahely? Nem tán vámügynökség?
attika
Nagyon köszönöm a válaszát!
Sajnos elég rosszul irtam le a gondajim,de az eu közeledtét azon értem hogy megszünik a munkahelyem,kb 70%át elküldik az embereknek!A ledogozott szabadság a következöen néz ki,alapból 24 , 72es munkaredbe járunk,persze ez nem ügyeleti és nincs biztositva a 3 órás alvás sem,szal lényegében 4-en vagyun 1 munkahelyen,és amikor valaki elmegy szabira nemkapunk embert aki beugrik hanem nekünk kell ledogozni,ez 1 évben kb 6-8 honap,és van olyan honap hogy kijön 10,24orás szolgálat is,de az cég persze nem fizet senkinek,túlórát.Válaszát elöre is köszönöm!
Munkaszerződés módodítása csak közös megegyezéssel lehetséges. Ezért íratják alá veletek is. Ez jogszerű, de az is, hogyha nem írod alá, mert nem akrod, vagy nem értesz egyet vele, vagy egyszerűen csak most nem érzed olyan hangulatban magad, az elutasítást nem kell indokolni.
Ellenben ha ezek után felmondanak (ami nem lehet azonnali hatályú), azt nagyon keményen indokolniuk kell , és vita eseténnekik kell bizonyítaniuk a felmondás jogszerűségét. Az természetesen jogszerűtlen indok, hogy te nem akartál számodra kedvezőtlenebb szeződést aláírni, ezért küldtek el. Sőt, a történtek után szerintem bármilyen, még jogszerű indokú felmondás is joggal való visszaélésnek minősülne, és így jogszerűtlennek.
Ha kirúgnak ezek után, irány a bíróság, elég nyerő ügy.
(Mondjuk azt nem értem mitől van úgy beijedve a munkáltatód, az EU-val nem lesz lényeges véltozás a magyar munkajogi szabályozásban, amit már meg kellett változtatni, az ma is él)
Az általad írt munakrend abszolút jogellenes. Azt meg nem értem, hogy mit jelent az, hogy 3 ember szabadságát dolgozatják le.
Hellosztok
Az volna a kérdésem ,megteheti e egy cég azt hogy a határozatlan idejü szerzödésemet,korlátozzák az én hozzájárulásom nélkül,tehát a légyeg az ,hogy az eu közeledtével mindenkivel,azt csinálja a cégünk hogy aláiratják az uj szerzödést,ezzel megoldva minden fajta védkielégítéstöl magukat,mondjuk ha nem
irom alá kirugnak,azonnal,van valami lehetöségem?Nagyon megöszönném bárki tanácsát!Még valami,megtehetik velünk azt hogy 10 éve 3 ember szabadságát dolgoztatják le ,évente,tulorát meg nem fizetnek,lehet egyáltelán magyarországon
24orat dolgozni majd 48 pihenö,és megint 24!
A szerződés módosítása senkinek sem munkaköre, az a két szerződést kötő fél dolga.
A szerződés azért szerződés, mert az két egyenrangú fél egybehangzó akarattal köti, tehát egyoldalúan senki sem módosíthatja, amit mutat az is, hogy kérik, hogy írd alá.
Te többször kérted a szerződésed módosítását, ők ezt többször elmulasztották. ha most hajlandó vagy visszamenőleg aláírni, ezt megteheted, a felke közös megygezéssel nagyon sokmindent megtehetnek, pl. ezt is, de nem vagy köteles elfogadni, és ha nem fogadod el, akkor nincs módosítás.
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy megteheti-e a munkáltató, hogy a mai napon tavalyi dátummal 2002 dec 10-től módosítsa a szerződésemet? Szerintem ugyanis nem, de nagyon hálás lennék, ha valaki az ide vonatkozó törvényt is meg tudná mondani nekem.
Pontosabban arról van szó, hogy tavaly szeptembertől megszakítás nélküli munkarendbe vettek fel dolgozni, tehát dolgoztam hétvégeken és éjszakánként is eléggé összevissza. Még akkor decemberben kértem, hogy átkerülhessek cégen belül egy nappali csoportba, amit lehetővé is tettek, a szerződésemet viszont nem módosították nappali műszakra. MIvel a kollektív szerződés szerint is megszakítás nélküli munkarendben jár 14 óra után műszakpótlék, ezt mindig meg is kaptam, azóta is. A menedzseremnek ezt említettem, és ő jóváhagyta (igaz, csak emailben), mert mondta, hogy még nem akarják megváltoztatni a szerződésem, mert még nem végleges, melyikcsoportba kerülök, és ő addig szeretné ezt fenntartani.
Azóta többször jeleztem, hogy kéne módosítani, de mindig elfelejtették. Ma viszont az orrom alá toltak egy szerződésmódosítást, hogy írjam alá. 2002. dec. 10-i dátummal volt, és az állt benne, hogy attól a naptól fogva nappali műszakossá módosítják a szerződésem, mert akkor kerültem át.
Én viszont ezt alapból visszatoltam, hogy visszamenőleg nem írok ilyet alá. Nem hiszem, hogy törvényes, arról nem is beszélve, hogy ezúton visszakövetelhetik az összes kiadott műszakpótlékot, vagy nem? Tudja ezt valaki?
Én úgy érzem, nem az én feladatom a szerződésmódosítás, nem tartozik a munkakörömbe, és az, hogy ők csak most módosítják, nem tehetné lehetővé a visszamenőleges szerződést. Igazam van?
Hálás vagyok minden válaszért, ha lehet, amilyen gyorsan csak megy, írhattok emailt is bernadette@mailbox.hu.
Köszönöm mindenkinek!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |