Hogy pontosak legyünk igazad van, valóban, odaadja a fizetését, majd egyből érvényesíti is a követelését (ez lehet bármi más is)
A két papirost összevezeti, és a klönbözetet kapja a dolgozó
azonnali felmondás
Tulajdonképpen nem teheti meg, de nem tud mit csinálni vele a munkavállaló, mert valóban tartozik.
megteheti
Tisztelt Forumozók!
Munkatársam azonnali hatállyal szeretne felmondani a Munkáltatónak. A Munkáltató közölte vele, hogy a felmondási időt nem tudja elengedni számára, ezt dolgozza le. A Munkavállaló (talált másik munkahelyet) ez nem érdekli, azonnal le akar számolni. A Munkáltató hivatkozva az Mt. 84.§.(1) hivatkozva a munkavállaló utolsó bérkifizetéséből a felmondási időre járó távolléti díjának megfelelő összeget (1 hónap) le kíván vonni a munkavállaló béréből. Megteheti ezt a cég jogszerűen, vagy csak ha bepereli a munkavállalót és a bíróság megítéli ezt az összeget számára?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Köszi a véleményeket, valahogy majd elhatározom magam
Ezt nem vitatom wers, engem is ért már meglepetés. Azt hittem azóta javuló tendenciát mutat.
vi555555
A munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél
- a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
- egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
Azonnali hatályú felmondással - indokolás nélkül - megszüntetheti
- a fél a munkaviszonyt a próbaidő alatt,
- a munkáltató a határozott idejű munkaviszonyt. Ez utóbbi esetben a munkavállaló jogosult tizenkét havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjára.
na, azért a tb. rendszere tud meglepetést okozni, arra nem vennék mérget
Esztera, az már nem jogi kérdés, hogy felmondasz-e úgy, hogy nincs másik munkahely. Miért fontos, hogy ne legyen felmondási idő?
Addig ne lépj ki amíg nincs biztos másik melóhely.
A bejelentésedet meg egyszerűbben is meg lehet nézni: lemész a háziorvoshoz, ha pirosban vagy akkor nincs utánad fizetve a tb, és nagy valószínűséggel a többi járulék sem.
Bejelentve be vagyok, ezt tudom, és állítólag a könyvelők küldözgetik a bérlapot, csak még sosem írtam alá. Szerintem is necces az azonnali, azért kérdeztem. Egyébként írásos kérdésre sosem kaptam választ arra, hogy mikor kapom meg a pénzt. Igazából az lenne a lényeg, hogy ne legyen felmondási idő, bízom benne, hogy gyorsan találok más helyet. De ha otthon maradok sem lenne sokkal rosszabb mint így.
Esztera mielőtt felmondanál nyiss ügyfélkaput. Ott meg tudod nézni, hogy egyáltalán fizetve lettek-e a járulékok és az szja vagy sem.
Mivel arra hivatkoztál, hogy bérlapot 3 éve nem láttál, elég necces, hogy nem is vagy bejelentve esetleg.
Tehát ha kiderül, hogy nincs utánad fizetve semmi akkor a munkaügyi bírósághoz fordulhatsz az elmaradt béred és a járulékok miatt is.
véleményem szerint ez nem elég alapos ok, én nem kockáztatnám meg
Felmondani egyébként felmondhatsz
Kedves hozzáértők! Az elég a munkavállalói azonnali felmondáshoz, hogy a fizetést hónapok óta rendszertelenül kapom meg, mindig részletekben, és marad tartozás is? Konkrétan februárban kaptam utoljára időben és egyben teljes fizetést, azóta volt olyan hónap mikor egyáltalán nem kaptam, és apránként ad pénzt, aminek nagy része az előzők kifizetése, most konkrétan 75 ezerrel tartozik a 90 ezerből. Február előtt is részletekben kaptam, akkor tartozás előző hónapokról nem volt. Vagy csak akkor lehetne, ha egyáltalán nem kapnék? Ha megáll az azonnali felmondás kérheti a munkáltató a felmondási idő letöltését? Bérlapot több mint 3 éve nem láttam.
Mikor és milyen esetekben szüntetheti meg a munkáltató azonnal a munkaviszonyt????
Akármit sem talál itt Ez mit jelent?
Ja és: a munkaviszony megszüntetésétől számított 30 napon belül a pert el kell indítani.
Ha 6 éve ott dolgoznak, akkor felmondás esetén jár. (Ha azonnali hatályú felmondással a munkáltató jogszerűen szüntetheti meg a jogviszonyt, akkor persze nem.)
A munkáltató székhelye szerint illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz lehet fordulni. Együtt is indíthatjátok a pert, meg külön is.
Nem kell az illetéket előre leróni a keresetlevélen.
Kaphattok álláskeresésit a per alatt.
T. Cím!
Megkaptuk a WHC munkaerő kölcsönző irodától a közös megegyezéssel történő felmondást.2012 I. törvény Mt 64.§a. pontjára hivatkozik. Azt irja egymással szemben követelésünk nincs. Semmit nem ír a felmondási időről, a szabadságról. Ezt mi nem írtuk alá, erre megfenyegetett, h talál olyan indokot, h sehol nem alkalmaznak. Ha pereskedni akarunk, akkor nyugodtan,de ő akkor sem fizet felmondási időt.
2 dolgozó pedig több mint 6 éve itt dolgozik. Nekik jár végkielégítés? Ha nem fizet, hova forduljunk? Együtt perelhetünk vagy külön? Ennek díja van, rögtön mikor elinditjuk a pert?
Amíg zajlik a per, addig lehetünk munkanélküli járadékon? Kérem, ha lehet mindegyik kérdésre válaszoljon:)
Köszönettel:)
Wers ez egyáltalán nem igaz. Jó pár évvel ezelőtt, aki bekerült egy támogatható keretbe, annak a költségének a 80%-t fizették, de ez már rég nem így van. Nincs már ez a továbbképzési keret, csak a kötelező továbbképzés maradt meg, a támogatás nem. A szerencsések időnként ki tudnak fogni egy-egy pályázatot.
"A pedagógus hétévenként legalább egy alkalommal - jogszabályban meghatározottak szerint - továbbképzésben vesz részt. Megszüntethető - munkaviszony esetében felmondással, közalkalmazotti jogviszony esetében az alkalmatlanság jogcímén történő felmentéssel - annak a pedagógusnak a munkaviszonya, közalkalmazotti jogviszonya, aki a továbbképzésben önhibájából nem vett részt, vagy tanulmányait nem fejezte be sikeresen."
Ezúton szeretnék segítséget kérni, hogy fizetés nélküli szabadság töltése alatt, a munkavállaló hogyan tehet felmondást? Írásban vagy személyesen érdemes ezt megtenni? Ebben az esetben azonnali hatállyal érvényesül, vagy a felmondási időt ilyenkor is szükséges letölteni? Írásban szükséges ezt megtenni, vagy érdemesebb személyesen szóban eljárni?
Nagyon köszönöm előre is a segítséget!
Jobban kellene tudni, miről van szó, mert pl. a pedagógusok kötelező továbbképzését a munkáltatónak kell fizetni. Mikor előírnak kötelező továbbképzést, rendelkezni szoktak arról is, kinek kell finanszírozni.
Minden továbbképzésen részt vett ami a munkájának ellátásához kellett. Most kaptak valami új rendeletet, hogy már nem elég az államig. főiskola, kell még hozzá egy újabb képzés.
Neki az a problémája ( és gondolom jogosan), hogy miért neki kell fizetnie a továbbképzést ha egyszer a munkáltatója kötelezi rá?
Mint írtam az alternatívák:
Vagy saját költségen elvégzi és maradhat vagy kirúgják ha nem megy iskolába.
Röviden ennyi a lényege amit a főnöke mondott.
Ami kétségbeejtő számára, hogy honnan szerezzen több mint hatszázezer forintot az iskola elvégzéséhez.
20 év után már csak van szakvizsgája. :)
Az időszakos továbbképzést pedig a Hivatal fizeti.
Ezt a 2 éves képzést én sem értem, hacsak nem valami másoddiplomáról, vagy mesterképzésről van szó.
De valami szakvizsga meg időszakos továbbképzés is kell, nem?
Akkor tiszta sor. Ha az adott munkakörnél szerepel a Kormányrendeletben az igazgatásszervező képesítés, úgy az álligfőiskolával betölthető, ha nem, akkor valószínűleg igaza van a "főnöknek".
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02