Irásban nem, de nem elég ráutaló magatartás az, hogy CD-n megkaptam másokkal együtt, a honlapomon és a képtáramban a tudtával és nyílvánvalóan a beleegyezésével volt ott majdnem 2 évig?
Írásban nem került rögzítésre, egy baráti viszonyban természetes volt, most pedig perrel fenyegetőzik.
Ha jogszerűtlen, akkor leveszem, de a hóbortja miatt nem akarom, ajándékot nem szokás visszakérni, tekinthetem ezt anno ajándéknak, a képeket is, a lehetőséget is, hogy megjelenjen.
Nem művészi fotókról van szó, hozzáteszem, bár ennek lehet hogy nincs jelentősége, baráti társaság fotóiról egy összejövetelen.
Előre is köszönöm a választ!
copyright, szerzői jog. hogyan?
Tudod bizonyítani, hogy teljes körű felhasználási jogot kaptál? (A szabad felhasználást ne keverjük ide, az egy kicsit más.)
Segítséget szeretnék kérni az alábbi ügyben:
Valamikori barátnőmtől egy rendezvényen készült képeket megkaptam CD-n, melyről a weboldalamra is kerültek képek, de már több mint 1,5 éve, a tudtával, beleegyezésével.
A képeken én szerepelek, illetve csoprotképek a rendezvényen részt vevőkről.
A viszony megromlott, most perrel fenyegetőznek (Ő és a testvére, aki a képeket készítette), ha azonnal nem távolítom el a képeket.
Az egyszer már szabad felhasználásra átruházott képeket használhatom-e a továbbiakban?
Segítségüket előre is köszönöm.
Ez bizony program, és így szerzői mű, a felhasználásához a jogosult hozzájárulása szükséges.
Hát konkrét adatbázisnak nem nevezném, ami stimmel, hogy mivel ez alapján töltöttem fel a saját adataimat, ugyanazok az azonosítószámok tartoznak az adott megállókhoz és járatokhoz( ez alapján:http://webinfo.jaszkunvolan.hu/…unctions.php)
illetve, hogy ugyebár ugyanazok a buszok, megállók vannak, és ugyanaz a menetrend, adatok szintjén(ugyebár más nem lehet:D)http://www.jaszkunvolan.hu/index.php?option=com_schedule&city=1
Konkrétan az a gond, hogy vajon lehet e egy tőlük független oldalam, ami az ő "szolgáltatásukról" tartalmazza a publikus információkat, rajtuk keresztül frissítek, és én javaslom h, mely buszokat használjanak egy-egy megállókhoz. Nem tudom, hogy írjam ezt jól körül.
Milyen formátumban van az a menetrend, amit "letöltesz"?
Ha ugyanis az már eleve egy adatbázis, akkor szerintem engedély kell a felhasználásához. Ha viszont tényleg csak egy lista, akkor nem.
Üdv!
Egy kérdésem lenne.
Jelenleg a szakdolgozatomon dolgozom, ami keretében egy, a bkv útvonaltervezőjéhez hasonló alkalmazást(weboldalt) tervezek. Ezekhez természetesen az egy-egy tömegszállítást végző cég oldaláról "letöltött" menetrendet használnám fel(meg nem jelenne, de ebből dolgoznék). Ha ezt publikálni szeretném a neten, szabadon elérhetővé tenni a használatát, megsértek-e bármilyen szerzői jogot, ha az adott menetrendet(+busz és megálló listát) felhasználom(lemásolom és ebből építek saját adatbázist)?
a válaszokat előre is köszönöm
üdv: programmer
Nincs.
Helló!
Az én kérdésem az lenne, hogy ha egy fotó alapján készítek egy rajzot (egy katalógusban szereplő ruháról készítek vázlatot), és azt teszem fel a lapomra, akkor is szükségem van a fotó tulajdonosának az engedélyére? Vagy ez az eset más jogszabály alá esik?
Légy szíves, pontosítd egy kicsit a kérdést, mert olyan, hogy "internetes jogszabály" nemigen van. (Hacsak nem a távközlési szolgáltatások sajátos szabályaira gondolsz, amit nem tartok valószínűnek.)
Egyébként - ellentétben a népszerű lila elméletekkel - az internet nem valami különleges dolog, a "cybertér" nem egy földrajzi hely; nem vonatkoznak rá különös jogszabályok.
Az ún. "internetes bűncselekményekről" van egy dolgoztom, de annak is a fent írt a konklúziója: tkp. nincs internetes bűncselekmény.
Hello mindenki, tudna valaki segíteni hol lehet átfogóan olvasni az internetes jogszabályokról?? pl könyv, letölthetö anyag stb..
Elöre is köszi
Köszönöm a válaszokat!
A feldolgozás, átdolgozás is felhasználásnak minősül.
És ha van egy forrás, és annak minden mondatát kicsit átfogalmazom, akkor az minek számít? Ilyen esetbe na forrást fel kell tüntetni?
Ha van egy kép, amiből részeket levágunk, és úgy teszik nyilvánosságra, az akkor jelen esetben új képnek számít, vagy ugyanúgy szerzői jog szerint az eredeti kép? Vagy új kép, csak a származása a kérdéses?
Köszönöm a választ.
- Azt nem lehet általánosságban megmondani.
- A wikire sem vonatkoznak külön szabályok.
Illetve még két kérdés:
- Kép, illetve szöveg tükrözésért (engedély nélkül) milyen kártérítés róható fel? Illetve milyen kártérítés, ha a forrás fel van tüntetve?
- A wikipédián lévő képfelhasználásnál (http://creativecommons.org/…s/by-sa/3.0/) elegendő kiírni az oldal aljára, hogy forrás: XY? Vagy itt pontosan hogy kell teljesen jogilag eljárni?
Köszönöm a választ előre is.
De abban az esetben, ha én mondjuk tegyük fel olvasok egy cikket, megtetszik, publikálni, akarom, engedélyt kérek például az oldaltól, ők megadják, akkor én azt miből tudhatom, hogy más forrásból van?
Polgári jogviszonyokban nincs büntetés. Kártérítés annál inkább.
Kedves Béla!
Köszönöm a válaszát.
2. Mit jelent ez esetben a polgári jogok alól nem mentesít? Milyen büntetés lehetséges?
koszta.
- A szerzői jog hatálya alá tartozó képfelvételek engedély nélküli felhasználása polgári jogi és büntetőjogi következményeket vonhat maga után. Ezen a forrás feltüntetése nem segít. (V.ö.: Hiába írod rá a nyakláncodra, hogy "az Orextől loptam".) A link a gyakorlat szerint nem jelent felhasználást. (De ha a kép látszik az oldaladaon, akkor nem számít, hogy honnan veszi a böngésző hozzá a biteket.)
- Nemo plus iuris. Ha olyan személy ad engedélyt a felhasználásra, aki maga sem jogosult, akkor jogosulatlan felhasználó maradsz. Hogy a jogsértésed gondatlanság (vagy tévedés) következménye, az a büntetőjogi jogkövetkezmények alól mentesíthet, de a polgári jogiak alól nem.
- Az üzemeltető nem mentesülhet egy ilyen jognyilatkozattal a felelősség alól.
For3ewer. Aligha lesz ebből probléma. Egyébként valóban fűződhetnek szerzői és szomszédos jogok egy weboldalhoz.
Sziasztok!
Több dologban szeretnék segítséget kérni, és ezt a témát találtam a legmegfelelőbbnek.
1. Van egy oldal, ahova az internetről keresek képeket. Amennyiben az oldalra felkerülnek a képek, akkor ez jogszabály sértés? Emiatt milyen következmények lehetnek (értem itt, hogy figyelmeztetni kell előbb, vagy egyből ki lehet róni szabálysértésért károkat)? Amennyiben a képet az eredeti címen hagyom, és csak feltüntetem (tehát saját oldalon a kép nem található meg), akkor is érvényes ez?
Minden képhez külön fel kell tüntetni a forrást, vagy elég az oldal aljára például kiírni, hogy a képek forrása: XY?
2. Ha egy oldal engedélyt ad a tartalom tükrözésre, és az az oldal tegyük fel más oldalról, vagy könyvből idézett engedély nélkül, akkor abból nekem, mint 3. számú tükrözőnek lehet bármi bajom? Vagy ilyenkor nekem semmilyen jogi felelősségem nincs?
3. Egy oldalon lévő fórumban, ahol ki van írva a felhasználási feltételekbe és a szabályzatba is, hogy az oldal semmilyen felelősséget nem vállal a hozzászólásokért, ebben az esetben a jogot bármilyen formában megsértő hozzászólások miatt lehet bármilyen problémám? Amennyiben egymás szabadságát sértő szavak és hozzászólások is előfordulnak, és a moderátorok nem tudják ezt mindig időben kiszűrni, ezért az oldal tulajdonos beperelhető, előállítható, bírságolható?
Egyenlőre ennyi lenne, köszönöm szépen előre is a válaszokat!
Üdv.
Üdv!
Ma elég érdekesen jártam.
A sulim weblapját 1 otársam készítette.. a cellkábelnél melózik a srác suli mellett..
az otani szerverre fel is tették aztán foglalkozott is vele.. már fél éve nem érdekli a dolog.. az igazgatónő csak hajtotta a számtekeseket akik tétlenül áltak.. megkértek engem és 1 másik srácot hogy tegyük fel a felvételi listát a weblapra mert a srác aki eddig foglalkozott vele .. nem foglalkozik vele!
Nos neki is estünk.. mire a csávó a laptopjáról ledarálta a teljes mysql adatbázist.. hát ezáltal kénytelenek vagyunk egy teljesen új weblapot készíteni.
A másik hogy én leoltottam asrácot hogy hogy lehet ennyire aljas..
Tagadott mindent.. aztán még megjegyezte hogy vannak olyan dolgok a neten amik valaki tulajdonában vannak meg hogy írásbeli beleegyezéssel lehet módosítani stb..
meg hogy neki erről papirja van mert nem sajnálta rá a pénzt.
Nos én végülis egy kérést teljesítettem... a suli weblapját frissítettem volna. Lehet nekem ebből bádmi problémám?
Az idézés szabad felhasználás. Az idézet elhatárolása viszont esetenként vitás lehet.
Csak a "sajátos cím" felhasználásához kell engedély. Az elhatárolás itt is lehet nehéz, de a Héjanász az avaron kétségkívül "sajátos", a Tél meg vitán felül nem az.
Az idézett szabály a jellegzetes szereplőkről rendelkezik. Az arculat nem szereplő.
Elolvastam az Szjt.-t, és arra jutottam, hogy:
- Ha valaki részletet idéz/ismertet az oldalról, át- vagy feldolgozza, a szerző nevét mindenképp fel kell tüntetnie.
- A weboldalt senki sem csonkíthatja meg.
"A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére." -> ez azt jelenti, hogy semmit nem csinálhat az oldallal a felhasználó engedély nélkül? (még csak nem is idézhet?)
"A szerző engedélye szükséges a mű sajátos címének felhasználásához is." -> ez azt jelenti, hogy ha mondjuk az a címe a weboldalnak, hogy "Számoló Gedeon", akkor ezt a nevet más nem használhatja? És ha valamilyen gyakori nevet adok a honlapnak, mondjuk "Írj szépen", azt sem adhatja más a saját honlapjának?
"A szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is." -> ez kb. azt jelenti, hogy senki sem használhatja fel az oldal elemeit/tartalmát/arculatát kereskedelmi célokra?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02