Devizahitelszerződés megtámadása PTK 210. (3)


Mr.Chapel # 2013.03.15. 11:57

Ycal

Ha annyira nem érdekelte az embereket, a tájékoztatás, amennyire mondod, akkor a bank miért hallgatott el fontos információkat?

Véleményed szerint úgysem érdekelt volna senkit.... így nyugodtan megtehette volna és most nem lenne akkora szarban...

Pontosan erről van szó, hogy itt már nem pusztán JOGI , hanem etikai megközelítésben kell értelmezni mindazt ami történt…

De a maradjunk a JOGNÁL és kezdjük el boncolgatni egy másik jogforráshely alapján mind azt, amit az „etika” fogalomkörére kívánunk „kihegyezni”

2008. évi XLVII. Törvény

3. § (1) Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.

(2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat,

  1. amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és
  2. amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a továbbiakban: a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas.

4. § (1) A kereskedelmi gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venni, aki ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el, figyelembe véve az adott kereskedelmi gyakorlat, illetve áru nyelvi, kulturális és szociális vonatkozásait is. Ha a kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók egy meghatározott csoportjára irányul, az adott csoport tagjaira általánosan jellemző magatartást kell figyelembe venni.

6. § (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas:

Kíváncsian várom azon "TROLLKODÓK" állásfoglalását ezzel kapcsolatban, akik „az aláírtátok ”.meg „igenis adott a Bank tájékoztatást” és egyéb ehhez hasonló csutka érveken rugózva kívánják a felelősség vállalás hiányát egy az egyben a fogyasztói oldalra tolni.....:(


"Az, amiben igazán hiszel, mindig megtörténik; és épp a benne való hit az, ami valóra váltja." (Frank Lloyd Wright)

Allora Gondola # 2013.03.15. 19:39

Az alábbiakban illusztrálni kívánom Mr.Chapel néhány gondolatát.
(Mr.Chapel # e-mail 2013.03.15. 12:57)

2006-ban új Bankcsoport született.
Az alábbi idézetek a Bankcsoport éves jelentéséből származnak.

A konszolidált létszám 2006. végén 666 fő volt, ami a 2005. év végi 666 főhöz képest 66,66 %-
os növekményt jelent.

A létszámbővülés összhangban van a stratégiával. A szervezeti átalakulások következtében jelentős munkaerő mozgás volt a már létező, és az újonnan létrejött bankcsoport tagok között.
A bankcsoporti társaságok között kialakított munkamegosztás folytán a munkavállalók egy része részmunkaidőben több társaságban is ellát feladatokat.

Értelmezzük. Fedák Sári banki ügyintéző délelőtt a Jelzálogbank, ebéd után a Kereskedelmi Bank névjegykártyáját használva köti a jelzáloghiteleket, hol az egyik, hol a másik munkáltató alkalmazottjaként, hol az egyik, hol a másik hiteltermékét kínálva, majd árusítva. Ugyanabban a szobában, ugyanannál az asztalnál, ugyanabban a kiskosztümben. A fogyasztónak fogalma sincs, hogy ez a kedves nő, tulajdonképpen két külön ember. (Skizofrénia...)

Majdnem szó szerint ide illik Mr.Chapel egyik mondata:
"Pontosan erről van szó, hogy itt már nem pusztán JOGI , hanem etikai megközelítésben kell értelmezni mindazt ami történt…”"

A Bankcsoport dolgozói folyamatosan vesznek részt továbbképzésekben. A továbbtanulók
képzését tanulmányi szerződések kötésével segíti a Bankcsoport. A bankszakmai ismeretek
elsajátítására az XHB saját belső oktatást működtet.

Ennek keretében az XHB folyamatosan képzi
és továbbképzi a hitelezési területen foglalkoztatott munkatársakat, akik felkészültségükről időről
időre vizsgákon adnak számot.


Szóval azt olvashatjuk, hogy 666 munkatárs, vagyis a hitelfolyósítást ügyintéző hölgyek és urak nem szakképzettek. Nem értenek hozzá. Nem tudják mit cselekszenek... És bizony azt sem tudják, hogy mikor, melyik órában kinek is az alkalmazottai tulajdonképpen.
Ennek ellenére, amint ezt nem győzik hangoztatni és hangsúlyozni, mindkét munkáltatójuk, mindkét Bank összes hiteltermékéről pontos és szakszerű tájékoztatást képesek adni, minden kérdésre korrekt válasszal szolgálnak, amennyiben a fogyasztó nem ért valamit.

De aggodalomra semmi kétség, tanítják, kitaníttatják őket! Munka után oktatásra járnak, számukra új szakmai ismeretekre tesznek szert.
Időnként vizsgáznak, ahogyan azt jobb tanfolyamok elvégzése után illik.

Közben 2007. január 1. napját követően nyakra-főre kötik a hitelszerződéseket egy országon belül, de "hetedhét esztendőn" át.

Majdnem szó szerint ide illik Mr.Chapel másik kiragadott mondata:
De a maradjunk a JOGNÁL és kezdjük el boncolgatni egy másik jogforráshely alapján mind azt, amit az „etika” fogalomkörére kívánunk „kihegyezni”


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Ycal # 2013.03.16. 01:49

Mr. Chapel:

Én tudom, mi lesz a válasz :-)

Ez rajtad nem segít, mert nem teszi a szerződést semmissé, max. a GVH majd megbüntetheti a bankot :-)

Viszont , ha megáll a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, akkor az eredeti feltevéshez Ptk. 210-hez érünk vissza :-)

Mr.Chapel # 2013.03.17. 08:33

Ycal

Viszont , ha megáll a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, akkor az eredeti feltevéshez Ptk. 210-hez érünk vissza :-)

Sőt , tovább léphetünk az egyszer általad pusztán csak teoretikusan levezetettetekhez, amikor a 312 § - hoz érkeztél mint lehetséges „konklúzió”, amibe akár belefésülhetjük, mint „köztes állomást” a 305 § 1 és 3 bek…..

Az első lépcsőben persze, hogy nem erre kell alapozni a Bank elleni támadást, ott a SEMMISÉG az út!!

...ennek valójában csak egy „második lépcsőben” lehet jelentősége!!!:)

Szerintem TE érted mire gondolok…....:)


"Az, amiben igazán hiszel, mindig megtörténik; és épp a benne való hit az, ami valóra váltja." (Frank Lloyd Wright)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.17. 10:11

"Semmiség", az...

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.17. 10:12

Ja, és üdvözöljük nagy tapssal KicsiRózsa újabb klónját!

Mr.Chapel # 2013.03.17. 11:50

KBS

Sikerült ismét hozni a szokásos formád!!!

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2013.02.22. 21:27

Az én álláspontomat kifejezetten hitelesíti, hogy nem vág egybe az anyagi érdekeimmel. (Én is fizetek svájci frankos autókölcsönt.)

Szilárd álláspontom, hogy Te Stockholm-szindróma szerű problémában leledzel.

Csakhogy megvilágosodj ez az amikor a fogvatartott szeretetet és ragaszkodást kezd érezni bizonyos idő elteltével az elrablója,
FOGVA TARTÓJA iránt, sőt súlyosabb esetekben SAJÁT MAGÁT véli hibásnak a kialakult helyzetért….

Béla
Te azért teszel itt „trollkodó”, "ellendrukker" megjegyzéseket, mert
bár felismerted rég, hogy téged is megsz…atak, de sérti a szakmai és privát egódat, hogy egy ilyen „képzett csávó” is besétált a kelepcébe, nem csak az olyan "képzetlen hülye gyerekek" mint jómagam Ycal, Totom stb fórumtársaim
( akik egyébként lehet, hogy több logikával és/vagy szerzett TUDÁSSAL bírnak itt mint azok, akinek papírja is van róla…)

ERGÓ

Itt inkább pszichológiai "szembenállás" van a részedről sem mint jogi….
Ez is egyfajta önigazolás, csak ez már egy másik tudomány ág


"Az, amiben igazán hiszel, mindig megtörténik; és épp a benne való hit az, ami valóra váltja." (Frank Lloyd Wright)

Totom # 2013.03.17. 23:41

Ycal

Kábées mint megtudtuk -hasonlóan hozzám (de csak ebben)- tanári diplomával is rendelkezik, sőt tanárból lett jogász. Szerintem ott a pont nálad, hogy büszkeség vezérli akkor amikor trollkodik, mert a jogász énje már régen a megoldáson dolgozna. Nem jutott el még odáig, hogy nem feltétlen azzal kell támadni egy szerződést ami a fő ok (átb...tak), hanem azzal amivel lehet. Ez viszont már vegytiszta jogi kérdés.
Esetében a Stockholm szindróma találó.

Ycal # 2013.03.18. 06:33

Totom:

Megtisztelsz,de ez nem az én posztom volt....

Chapel-é az érdem...

wers # 2013.03.18. 07:29

Esetében a Stockholm szindróma találó

Jajj Tomtom, néha olyan értelmeseket is tudsz írni. (néha)
KBS-re a stockholm szindróma kb. annyira tatláló, mint a diákra, aki megkedveli, és még együtt is érez a tanárával, aki szigorú vele az óran, nem engedi ki a tanteremből (fogva tartja) és tanulásra kényszeríti.

wers # 2013.03.18. 07:48

Totom, bocsi, félreírtam: Tomtom

Totom # 2013.03.18. 11:56

Akkor Chapel :)

Wers, kedves vagy, ezek szerint többnyire értelmetlenségeket írok. Na nem baj, legalább így illeszkednek a trollkodások közé a kommentjeim.

wers # 2013.03.18. 11:57

nem így értettem

wers # 2013.03.18. 12:01

nos, úgy értettem, mint ezt az előző írásod. Ha azt írom, hogy nem fehér, te sokszor addig vezeted a gondolatmenetet, hogy úgy értettem, hogy fekete. Persze értelmes ez így is, hisz az igaz, hogy a fekete nem fehér.

Allora Gondola # 2013.03.18. 15:23

Úgy látom a naptárban, esemény van...

KBS

Kaptál már eleget hideget,
meleget.
A melegből adhatsz, adj át egy
keveset.
(Pacifikátor)

Boldog Névnapot KBS Tanár úr!

http://professorsblogg.files.wordpress.com/…2003-1o1.jpg


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2013.03.19. 10:42

Azt hallottam, a pénzügyi biztos a 2008. évi XLVII. törvény, A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról - szóló jogi környezetbe akarja beilleszteni az általa "mérgező árú" - névvel illetett hitelkonstrukciót.

Már az elején, az 1.§ (3) a.) pontjában foglaltakkal bajom van.
Hogyan lehet ráhúzni e törvény gúnyáját a hitelkonstrukcióra, ha a törvény hatálya nem terjed ki a szerződés meghatározó jellemzőire.
Például.
E törvényben foglaltak alapján megtámadhatóvá válik a hitelszerződés? (Varga István ettől várja a bírósági perek indítását tömeges méretekben.) Vajon jó lehet a receptje, vagy csak mondott valamit?

2008. évi XLVII. törvény

1. §
(3) Nem terjed ki e törvény hatálya

  1. a szerzıdés létrejöttére, érvényességére és joghatásaira, valamint a kereskedelmi gyakorlattal összefüggésben felmerülı polgári jogi igényekre,

b)
c)
(4) Külön törvény vagy az annak végrehajtására kiadott jogszabály a fogyasztók tájékoztatására vonatkozóan az e törvényben foglalt szabályokon túl részletesebb, illetve szigorúbb szabályokat írhat elı a) pénzügyi és kiegészítı pénzügyi szolgáltatás, biztosítási, biztosításközvetítıi és biztosítási
szaktanácsadói szolgáltatás, befektetési szolgáltatási tevékenység és befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítı szolgáltatás, árutızsdei szolgáltatás, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak által nyújtott szolgáltatás, valamint a magán-nyugdíjpénztári szolgáltatás tekintetében,


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2013.03.19. 12:18

Beiktatták az új pápát. Megváltozott a VATIKÁN. A neve is.
A VATIKÁN új neve mától: Ferencváros.

Jó lenne megvizsgálni az alábbi törvény nyújtotta lehetőségeket, ha már a PTK. 210. (3) környezete "ennyire körül van járva".
2008. évi XLVII. törvény
Néhány gondolat emelek ki egy általános magyarázatból:
A „kereskedelmi gyakorlat” fogalma roppant tág: gyakorlatilag átfog minden olyan tevékenységet, melynek célja az áruk értékesítése fogyasztók részére, így felöleli a klasszikus reklámot, az értékesítés helyén történő eladásösztönzést, illetve szinte minden, a fogyasztók felé irányuló kereskedelmi célú kommunikációt.

Ha elfogadjuk, hogy egy hiteltermék áru, akkor:
"Kereskedelmi gyakorlat" egy hiteltermék eladása.
Vagy mégsem lehet az? Ha nem, miért nem?
Az ombudsman

Az új jogszabály egy általános és elvont „generálklauzula” formájában megtilt minden „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot”, vagyis azt, hogy bármely vállalkozás a szakmai gondosság követelményének megsértésével folytasson a fogyasztó tájékozott döntési lehetőségét érzékelhetően rontó olyan magatartást, amely olyan ügyleti döntésre késztetheti a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozna meg.

A fenti esetekben a körülmények teljes körű mérlegelésére, részletes eseti vizsgálatra van szükség annak megállapításához, hogy a vállalkozás magatartása általában véve tisztességtelen volt-e, esetleg megtévesztő vagy agresszív, és ez a magatartás befolyásolta-e a fogyasztó döntését – például olyan terméket vett meg, melyből soha nem vásárol, ha nem „vezetik meg” a termék reklámjával.

"Teljes körű mérlegelésre, részletes eseti vizsgálatra van szükség.”" jelenleg 111.000 problémás hitelügylet van. Ha csak 10% képes rá, hogy pereljen, az is egy őrült magas szám. Ki fogja ezt a temérdek munkát elvégezni?

Lehet a 2008. évi XLVII. törvényből jogalap a hitelügyletek tekintetében?
Lehet ebből egységes bírói gyakorlat?


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2013.03.19. 15:33

Esztera#e-mail 2013.03.14. 16:26

És rohadtul nem érdekelt volna senkit egy pénzügyi oktatás akkor, mikor kellett a pénz a lakásra minél gyorsabban, gondolom.
...
Rossz ügylet volt, sokan buktunk rajta, de nem fizeti ki helyettünk senki. Én legalábbis nem invesztálok még több pénzt egy nagyon kétséges kimenetelű perbe.

Már ne haragudj, hogy megkérdezem.
Pert indítottál? Civilként?


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2013.03.19. 16:06

Az új pénzügyminiszter azt mondta volt, hogy az eddig meghozott kormányintézkedések megfelelőek és elegendőek a devizahitelesek problémáinak teljes megoldására, mindössze már csak a bevezetett intézkedések "finomhangolására" van szükség.
Mi az "Árfolyamgát" következménye?
Mit kezel az "Eszközkezelő"?
?????
Miről beszél Miniszter úr?
?????
Az adósságolló meredekebben nyílik (negyedévente tőkésítés!) mint ahogyan azt a befizetés ollójának nyílásszöge követni tudná. (egyre vékonyabb a buksza). Az adósság kifizethetetlen. Tudják ezt a hitelezők, lassan rájönnek és tudják az adósok is, tudja ezt a Miniszter Úr is.
Most kéne' abba hagyni...?


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2013.03.19. 16:47

Lehet egy kölcsönfelvétel Fogyasztói Szerződés?

Az újabb bírósági gyakorlat

A közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság 2/2011. (XII. 12.) PK számú véleményt adott ki a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről. Ezen PK vélemény értelmében a bíróságnak hivatalból kell észlelnie, hogy ha perbeli jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül. Kétség esetén azonban a szerződés fogyasztói jellegének a bizonyítása a fogyasztót terheli, de perbeli jogviszony jogi minősítése a bíróság kötelezettsége. Ebben a körben a bíróság nincs kötve a felek előadásaihoz, hanem külön erre irányuló kérelem, hivatkozás nélkül hivatalból is vizsgálnia kell azt, hogy a perbeli jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül-e, vagy sem. Mivel a bíróság hivatalból nem folytathat le bizonyítást, - és ha a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az adott jogviszony fogyasztói szerződés-e vagy sem, - a fogyasztót terheli a bizonyítási kötelezettség, hogy igazolja a szerződés fogyasztói jellegét, és amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy a bizonyítatlanság jogkövetkezménye a fogyasztót terheli.


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Tician # 2013.03.19. 16:54

Ha nem lenne fogyasztói szerződés, akkor nem is lehetne támadni a HPT. alapján!Ugyanis az a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozik

Totom # 2013.03.19. 20:33

Nem mindenkié az Tician, Kábéesé például nem. Ő fizet is, mint a katonatiszt!

Wers

Lehet félre értettelek, de te hogyan értetted volna?

Jajj Tomtom, néha olyan értelmeseket is tudsz írni. (néha)

A néha szót nem tudom másképp értelmezni csak úgy, hogy általában nem, pláne, hogy a néha zárójelben a mondat végén mintegy megerősítésként újra ott van. :)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.19. 22:02

Igen, engem még úgy neveltek, hogy ha kölcsönt kérek, azt meg kell adni, ha kötelezettséget vállalok, azt teljesíteni kell. Tudom, hogy ez manapság olyan ódivatú, de hadd ne szégyelljem már magam miatta.

Totom # 2013.03.19. 22:44

Látod Kábées, a végén még találunk egy közös pontot az életünkben, úgy felfogásban, mint neveltetésben.

Sajnos úgy tűnik, még mindig nem érted.

Valóban vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy még a bankoknak kell fizetni számukra, nem pedig nekik visszafizetni amit kaptak. Velük én sem, de biztosan állíthatom az itt lévők közül a többség ugyan úgy nem ért egyet.

Azonban visszafizetni azt amire kötelezettséget vállaltunk (vagy amire azt hittük vállalunk, mert megvezettek), uram bocsá bebukni azt, amit feltárt kockázatként előre kalkulált az ember (még akkor is, ha a szóbeli tájékoztatáskor a 10-15% nem is kockázat, hanem néhány éven belül előre bekódolt árfolyam változás volt.), az nem egyenlő azzal amit ma a bankok elvárnak az ügyfeleiktől.

Ha valódi deviza kereskedelem lett volna a hitelek mögött, ha a szerződések megfeleltek volna a hatályos jogszabályoknak, úgy nem lenne miről beszélni, neked lenne igazad. De Te még mindig nem érted mi a különbség egy valódi deviza hitel és a rövid lejáratú swap ügyletekkel előállított (vagy még az se) szintetikus, deviza alapúnak mondott hitel között.

Viszont az a nagy büdös helyet kedves Kábées, hogy jogászként tudod kellene, hogy ha jogilag hibás egy _FOGYASZTÓI_ szerződés, akkor annak tartalma, a felek szándéka és minden más lényegetelen, az a szerződés érvénytelen, semmis. Ez pedig az eredeti állapot helyreállítását jelenti, nem azt amit ferdítettél, hogy az egyik fél nem fizet.

Sherlock # 2013.03.19. 22:52

KBS láthatóan nem tudja. Kár a szóért.(minden értelemben)