Kedves fórumozók!
Olyan problémám van, hogy családon belül szeretnénk végrendelkezni, illetve ha mód van rá már most átruházni a tulajdonjogot.
A problémás része a dolognak, hogy nem tudjuk hogyan is csináljuk a dolgot, hogy utólag ne legyen módja az öröklésből ily módon kieső feleknek megtámadni az ügyletet.
Először a végrendelet merült fel, de nagyon gyakran hallani olyan esetről, (pl. most is van ilyen folyamatban a családtagok közt) amikor a végrendeletet megtámadják különböző okokra hivatkozva (beszámíthatóság, nem ő írta alá, stb.).
Felmerült az ajándékozási szerződés is, amivel most illetékmentesen kivitelezhető lenne a tulajdonjog átruházás, de úgy tudom azt is meg szokták támadni valamilyen ürüggyel.
Emellett még gondolkozunk örökösödési szerződésben is, mely szerint a tulajdonjog az örökléskor szállna az örökösre, de itt ha jól tudom a szerződés szerinti ellenszolgáltatás (gondozás, takarítás stb.) fejében történne az átruházás, ergo visszterhes ügyletről van szó magasabb illetékkel, de elviekben ez kevésbé támadható.
A kérdésem tehát, a szakértők milyen megoldást javasolnak hogy a (többi) törvény szerinti örökös az örökhagyó szándéka szerinti mértékben kikerüljön az öröklésből, és ne is tudja megtámadni a készült okiratot.
Másik kérdés, mivel az ajándékozás tűnik a legszimpatikusabbak az illetékmentesség és az azonnali végrehajthatóság miatt, szeretném megkérdezni hogy ezt milyen okoknál fogva lehet esetleg megtámadni utólag?
A kérdés alapján nyilván nem tűnik szimpatikusnak amit el szeretnénk érni, de higgyétek el hogy jó okkal merült fel a dolog.
A válaszokat előre is köszönöm.