Tanácsot szeretnék kérni.
Nevelőapám Édesanyja,tehát nem vér szerinti Nagymamám,Bátyámra szeretné hagyni a lakását,rám pedig a haszonélvezeti jogot. Akivel tartja a kapcsolatot,azok már megkapták másból az örökségüket,van olyan vér szerinti unoka,akivel nem tartja a kapcsolatot már évtizedek óta. Bár szóban ígéretet kaptunk,arról hogy elfogadják a végrendeletet,de szeretnénk biztosak lenni abban,hogy ha mégis meggondolják magukat,a végrendelet megtámadhatatlan lesz. Az lenne a kérdésem,hogy van-e ilyen végrendelet,és hogy közjegyzőnél elég-e íratni? Remélem érthető voltam?!
Végrendelet megtámadása
Ausztriai nagynénémet 6 éven keresztül ápoltam,kint laktam nála stb,Mindig mondta hogy a végrendeletben szereplek én is és a fogadott unokája is,mert saját gyermeke nem volt.Halála napján kint volt a háznál egy ügyvéd aki elkérte a címemet és a telefonszámom.Majd mint kiderült a volt sogornője örökölt mindent aki nem is volt ott évek óta.Ezzel nem is lenne gondom de az ügyvéd amikor érdeklődtem olyanokat mondott hogy majd átutal a számlámra egy nagyobb összeget de ha nem szereplek a végrendeletben akkor miért tenné?Utána meg azt mondta a végrendelet úgy van irva hogy nem szerepel benne hogy mit kapok,de kapok valamit és hogy mit szeretnék kérni.Ezt az egészet nem értem de elég nagy hagyatékról van szó és szerintem valami nem stimmel itt.Nagynéném mondta ha bármi probléma adódna a hagyaték körül álljak ki magamért,de magyarként nagyon nehéz kint.A falu ahol lakott is megvannak lepődve ezen,mert ők is úgy tudták hogy mi is kapunk a hagyatékból.Mivel több embernek adott munkát.és a sogornője most mindenkinek felmondott.És azt szeretném kérdezni hogy ha van sok tanu,akkor meglehet támadni a végrendeletet?Vagy ha nincs konkrétan meghatározva hogy ki mit kap az hiteles?Amúgy güssingbe a közjegyzőnél volt irva a végrendelet,De hogy őszinte legyek kinézem a sogornőből hogy lefizette a közjegyzőt.Előre is köszönöm a segitséget
Utólag eredményesen meg nem támadható nem attól lesz egy ügylet, hogy az végrendelet, ajándékozási szerződés, vagy öröklési szerződés, hanem attól, hogy nem szenved olyan fogyatékosságban, amire egy sikeres megtámadás alapítható. Erről viszont aligha fog egy fórum keretében téged bárki megtanítani, ez nagyjából egy szakma.
:) Azért mindent egyszerre nem lehet. Bár... Ajándékozza oda a vagyonát, és éljen még legalább 15 évig.
monalisa1:
az örökhagyó 60 év alatti, teljesen beszámítható, egészséges. A beszámíthatóság témát azért hoztam fel példaként, mert jelenleg is van egy (engem nem érintő) ügy a családon belül, ahol bár nem ismerik az ottani örökhagyó állapotát teljesen, rögtön megpróbálták megtámadni az ott készült végrendeletet, pl. a beszámíthatatlanság kártyával.
Kovács_Béla_Sándor:
Egyenesági rokonsági fok van az örökhagyó és minden érintett örökös közt (szülő-gyermek).
Az ügyleti akarat szerint az örökhagyó szeretne rendelkezni arról, hogy az egyik gyermeke kapja meg a tulajdonjogot (akár azonnali átruházással, akár végrendelkezéssel) az ingatlan- és ingó vagyonán, illetve nagyobbik részén oly módon, hogy kötelesrész címén ne legyen követelése a többi örökösnek, és a készült dokumentum, illetve az az alapján megvalósuló ügylet se legyen utólag megtámadható.
HunZolka
Na most akkor beszámítható az örökhagyó vagy sem, előszőr is ezt kell tisztáni., nem itt hanem az állapota ismeretében.
Mellesleg csak azt nem árultad el, milyen rokonsági fok van az örökhagyó és a törvényes örökösök között. Pedig fontos.
Fordítva ülsz a lovon. Az egyező ügyleti akarathoz kell megtalálni az azt lefedő szerződésfajtát, nem pedig a neked valamiért tetsző szerződésfajtához igazítani az ügyleti akaratod.
Azon kívül nyilván milliós értékről van szó, nem kellene megspórolni a néhány tízezer forintos ügyvédi munkadíjat. (Nem is lehet megspórolni, mert ingatlanátruházásban elengedhetetlen az ügyvédi közreműködés.)
Kedves fórumozók!
Olyan problémám van, hogy családon belül szeretnénk végrendelkezni, illetve ha mód van rá már most átruházni a tulajdonjogot.
A problémás része a dolognak, hogy nem tudjuk hogyan is csináljuk a dolgot, hogy utólag ne legyen módja az öröklésből ily módon kieső feleknek megtámadni az ügyletet.
Először a végrendelet merült fel, de nagyon gyakran hallani olyan esetről, (pl. most is van ilyen folyamatban a családtagok közt) amikor a végrendeletet megtámadják különböző okokra hivatkozva (beszámíthatóság, nem ő írta alá, stb.).
Felmerült az ajándékozási szerződés is, amivel most illetékmentesen kivitelezhető lenne a tulajdonjog átruházás, de úgy tudom azt is meg szokták támadni valamilyen ürüggyel.
Emellett még gondolkozunk örökösödési szerződésben is, mely szerint a tulajdonjog az örökléskor szállna az örökösre, de itt ha jól tudom a szerződés szerinti ellenszolgáltatás (gondozás, takarítás stb.) fejében történne az átruházás, ergo visszterhes ügyletről van szó magasabb illetékkel, de elviekben ez kevésbé támadható.
A kérdésem tehát, a szakértők milyen megoldást javasolnak hogy a (többi) törvény szerinti örökös az örökhagyó szándéka szerinti mértékben kikerüljön az öröklésből, és ne is tudja megtámadni a készült okiratot.
Másik kérdés, mivel az ajándékozás tűnik a legszimpatikusabbak az illetékmentesség és az azonnali végrehajthatóság miatt, szeretném megkérdezni hogy ezt milyen okoknál fogva lehet esetleg megtámadni utólag?
A kérdés alapján nyilván nem tűnik szimpatikusnak amit el szeretnénk érni, de higgyétek el hogy jó okkal merült fel a dolog.
A válaszokat előre is köszönöm.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02