Megbízási szerződés felmondása


Vaslady # 2011.05.27. 09:16

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget kérek megbízási szerződés megbízó által e-mailben történt felmondásával kapcsolatban, amelyet a cég belső levelező rendszerén keresztül küldött és amelyről azonnal letiltott, így arról nem szerezhettem tudomást. Erre hivatkozással nem fizették ki a jutalékomat azóta sem. A felmondásról is csak a jutalékreklamációmat követően, telefonon hallottam a számfejtéssel foglalkozó hölgytől.

Kérdésem: milyen jogszabályra hivatkozhatok, hogy az ilyen módon (nyilvánvalóan szándékos)történt felmondás érvénytelen és a jogosan tartok igényt a jutalékra.
Előre is köszönöm.

Berényi Miki # 2010.09.08. 18:29

Adott egy megbízási szerződés, nemfizető megbízóval. Megbízott fiz. felszólítás után felmond súlyos szerződésszegés miatt azonnali hatállyal.

Másnap megbízó fizet és megtámadja a felmondást, mondván késedelmes teljesítésről van szó, nem a teljesítés megtagadásáról.

Védekezhet megbízott azzal, hogy amikor a felmondás hatályosult, még fennállt a súlyos szerződésszegés esete?

(Mert ha jól sejtem a súlyos szerződésszegés-szerződésszegés határvonal azonos a teljesítés megtagadása-késedelmes teljesítés határral)

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.29. 08:47

Nem tudjuk. Látni kellene a szerződést.

szabina0522 # 2010.05.29. 06:15

Nem kaptunk példányt a szerződésről.Abban viszont biztos vagyok hogy nem szerepelt semmi a felbontással kapcsolatban.
Még nem indított el semmiféle hitelt csak egy ajánlatot tett, hogy melyik bankot kellene választani, viszont egy telekkönyvi bejegyzés miatt csak 2 hét múlva kezdhetné el az ügyintézést, tehát még semit sem csinált , ebben az esetben fel lehet bontani?

pazs # 2010.05.28. 17:40

Első lépésként olvassátok el a szerződést, hogy mit ír erről. Remélem, kaptatok példányt.

szabina0522 # 2010.05.28. 17:03

Jó Napot!

Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz:
éppen házvásárlás előtt állunk,és az ingatlanirodában felajánlották a hitel ügyintézését a felvenni kívánt hitel 2 % -át kérnék ügyintézési díjként.
Férjem aláírt egy megbízási szerződést, mivel járna hogy ezt felbontsuk és egy másik hitelügyintézővel intéztessük a hitelünket.
Válaszát előre is köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.03. 19:59

Hibás teljesítés vagy kötelezetti késedelem. Nem csak dologszoltáltatásnál, hanem facere szolgáltatásnál is van hibás teljesítés. V.ö.: fodrász elrontja a fizurát, autómosó nem tisztít, hanem koszol, masszázstól elferdül a nyakad stb.

A szeződésszegéssel okozott károkra is alkalmazni kell az általános kárfelelősségi szabályokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.03. 14:14

Tisztelem a véleményed, Rexor, de szerencsére a bírók nem osztják. A BH mellett két konkrét ügyben is nyertünk pert a megrendelő képviseletében erre az érvelésre alapozva. (Ugyanazon a bíróságon, de más-más bíró előtt.)
Ami a kézzel fogható, tárgyiasult eredményt illeti: maga a vezetett "könyv" mint irat, dokumentum.

Stick Stack: szerződésszegés, hibás teljesítés, kellékszavatosság, szerződésszegéssel okozott károkért viselt felelősség. (Tőlem szakaszszámot ne kérdezz!)

Rexor # 2010.05.03. 13:43

Már korábban is említettem, de szerintem ez baromság. Aki az ítéletet hozta szerintem nem igazán tudja mi fán terem a könyvelés... Hol a fenébe van a könyvelésnél az eredménykötelem? A könyvelésnél folyamtosan rendelkezésre kell állni, gondosan végezni a rábízott tevékenységet, klasszikus megbízási szerződés ez.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.03. 13:32

A könyvelés jellegzetesen vállalkozási szerződés (tehát nem megbízási). Eredménykötelem, a könyvelőnek produkálnia kell az eredményt, különben hibásan teljesít.
Van rá BH.

Ha az a könyvelő az APEH-nál be van jelentve, akkor eleve őt kellene bírságolni, de egyébként is felel a szerződésszegéssel okozott károkért.

guba # 2010.03.31. 19:19

Valóban van erről egy jogegységi határozat, én részemről nem osztom. :-))

ObudaFan # 2010.03.31. 18:53
  1. Visszterhes megbízási szerződés - alapos felmondási ok hiányában történő - azonnali hatályú felmondása esetén a megbízó köteles a megbízott kárát megtéríteni.
  2. A szerződést a megbízott is bármikor felmondhatja; a felmondási időnek azonban elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a megbízó az ügy intézéséről gondoskodhassék. A megbízó súlyos szerződésszegése esetén a felmondás azonnali hatályú is lehet.
ObudaFan # 2010.03.23. 20:32

Akkor valószínűleg nincs jó megoldás, ki kell várni a felmondási időt.

Andesz77 # 2010.03.22. 18:33

Válaszát köszönöm.
Ez az út számomra járhatatlan, mivel függő biztosítási tevékenységről van szó és a PSZÁF nyilvántartásban csak egy ilyen regisztrációs szám lehet nyilvántartva, amit persze csak a megbízó töröltethet. Ez esetben tud valami megoldást?

ObudaFan # 2010.03.22. 17:55

Semmi nem tiltja, hogy egyszerre legyen több megbízási szerződésed. (Hacsak a jelenlegi szerződésed nem tiltja.)

Andesz77 # 2010.03.22. 16:34

Sziasztok!
Szeretném ha segítenétek nekem!
Egyéni vállalkozó vagyok és megbízási szerződésemet felmondtam,és 30 napos felmondási időre hivatkoznak, de viszont nem teszik lehetővé munkavégzésemet, úgymond szóban felmentettek a munkavégzés alól, s így ellehetetlenítették a munkámat, a megélhetésemet veszélyeztetik,(nem engednek be az irodába, elvették a dolgozói kódomat, nincs rálátásom a saját szerzésű szerződéseimre stb.)Mit tehetnék ez ellen, mivel én szeretnék tovább lépni, de ahhoz teljes mértékben azonnali hatállyal függetleníteni kellene magam,mivel egy másik cégnél megbízási szerződés akkor jöhet létre, ha az előzőt lezártnak tekintik.
Előre is köszönöm a segítséget!

Potyka22 # 2010.01.12. 10:41

Köszönöm a gyors választ!

PZ

Kovács_Béla_Sándor # 2010.01.12. 10:34

A megbízási szerződés már csak ilyen.

Potyka22 # 2010.01.12. 09:36

Tehát ilyenkor a felmondás napján megszűnik a szerződés, és nincs felmondási idő sem?
Csak a felmondás napjáig időarányosan ki kell fizetnie a megbízónak?

PZ

Kovács_Béla_Sándor # 2010.01.12. 09:15

Milyen munkaviszony?

Egyébként a megbízó a megbízási szerződést azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondhatja.

Potyka22 # 2010.01.12. 09:13

Tisztelt Fórumozók!

Adott egy határozatlan ideig szóló megbízási szerződés minőségbiztosítási rendszer karbantartására. Ha ezt a megbízó azonnali hatállyal (indoklás nélkül) felbontja, akkor nekem, mint megbízottnak van-e felmondási időm (nincs a szerződésben rögzítve), vagy a felmondás napján megszűnik a munkaviszonyom.

Előre is köszönöm a válaszokat!

ObudaFan # 2009.11.17. 10:35

Ha a szerződés a megbízás teljesítése előtt szűnt meg, a megbízott a díjnak tevékenységével arányos részét követelheti.
A megbízó a szerződést bármikor azonnali hatállyal felmondhatja indoklás nélkül is, köteles azonban helytállni a megbízott által már elvállalt kötelezettségekért.

vacsa # 2009.11.17. 06:18

Hagyatéki eljárás alatti képviseletünkkel bíztunk meg egy ügyvédet.
Előleget és az ügyérték 6%-át kérte (melyből az előleget levonná). Az előleget kifizettük, többszöri kérésemre sem adott átvételi elismervényt, az előleg átadásának tényét rögzítette a tényvázlaton (és mi aláírtuk), de abból sem és a megbízásból sem kaptunk példányt.
A tárgyaláson teljesen felkészületlen volt, kritikán alul végezte a feladatát, egy értelmes kérdést sem tett fel...
Fel akarjuk bontani a megbízási szerződést.

Hogy csináljuk?

Követeljem ki a saját példányt, átvételi elismervényt és mikor a kezemben vannak mondjak fel neki?

Indokolni kell?

Az előlegként átadott összeget elbuktuk, vagy követelhetek vissza belőle?

Ő követelhet tőlünk? Összes munkavégzése annyi volt hogy - totál felkészületlenül - eljött a hagyatékira.

Dr.Attika # 2009.06.22. 19:20

Obudafan! Kedves Zita! Visszakapcsoltam a "gépet". Szerintem igazságtalanok voltunk.
Zita!Te nem ügyvédjelölt vagy, hanem fiatal kollégánk adminisztrátora. A kritikát kollégánk "számlájára írd". Ma már létezik jogi aszisztensi képesítés- főiskolai diploma- amely mellesleg ügyvéd melletti tevékenységre is jogosít. Nyilván az ilyen szakképzett munkavállalót meg kell fizetni. Főnököd ezt vagy nem tudja vagy nem akarja megfizetni. Nyilván lehet ezt a tudást autódidakta módon is megszerezni, de ennek nem jó módja a "jogifórumos tanácskérés".

Dr.Attika # 2009.06.22. 18:54

Bizonyosan nem ezt a hivatást kellene választanod. A principálisod is jobban tenné, ha a jogászi hivatás más "szegmensét" célozná meg.