Féltestvérek öröklése

_Lala_ # 2006.08.17. 13:14

:) Vigyázzál azzal a Reload-dal! :)

Jogászpalánta # 2006.08.17. 12:18

Na, ezt nem akartam ennyiszer, de megtréfált az Opera!

Bocsi!

Jogászpalánta # 2006.08.17. 12:17

Hát persze, hogy nincs jelentősége, idáig még nekem is futja, hogy erre rájöjjek.
Csak háát ti sorsokkal is foglalkoztok, és én, mint laikus elsősorban az emberi oldaláról közelítem meg a dolgot.

Csak mint a sors fintora- jegyeztem meg, hogy persze, a tv. juttat a kapcsolatot nem tartó gyermeknek is, és jutasson is, hiszen mint alább írtam nem kérte a szerencsétlen, hogy megszülessen. És gondolom néhány hónaposan nem ő üldözte el maga mellől az apját, már ha egyáltalán akár milyen formában is mellette állt valaha. Ugyanakkor érthető a másik két fél hozzáállása is, hiszen eddigi életük során ők dolgoztak, segítettek az apjuknak, fektettek bele energiát és pénzt, hogy a meglévő vagyon gyarapodjon, állaga ne romoljon, sőt csak javuljon.

Itt a lényeg azon van, hogy 3 fél akik között az alább említett vérségi kapcsolat áll, hogyan örökölhetnek eltérő módon, illetve egyikőjük részesedése hogyan szorítható a legminimálisabbra, vagy ami az édestestvérek számára a legkedvezőbb volna, a nullára.

Köszönöm a válaszokat, szerintem igyekeztetek a legkimerítőbbek lenni!

Jogászpalánta # 2006.08.17. 12:10

Jogászpalánta # 2006.08.17. 12:06

_Wasp_ # 2006.08.17. 07:07

Ez igaz, csakhogy a kérdést úgy tette fel Jogászpalánta, hogy a feleket mint "kapcsolatot tartó testvérpár" és "kapcsolatot nem tartó féltestvér" azonosították.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

ObudaFan # 2006.08.16. 18:23

Annak, hogy ki kivel miért nem tartja a kapcsolatot, öröklési kérdésben nincs jelentősége.

Jogászpalánta # 2006.08.16. 10:22

Húúúú a mindenét!

Ez egyre bonyolultabb, most olvastam el mit írtatok, de azt hiszem neki kell még egy párszor futnom.

Azért nagyon köszönöm a válaszokat!
A 3. gyermek házasságon kívül született, és nem nagyon szeretnék a bőrében lenni, mert a szerencsétlen ugye nem kérte, hogy megszülessen. Az meg hogy ki nem tartotta kezdetben a másikkal a kapcsolatot, megközelítheti a tyúk meg a tojás problémáját. Lényeg az, hogy jelenleg nem tartja, az édestestvérek meg nem akarják bevenni a buliba.

Egyébként tudjátok mi a sors fintora ebben az egészben, hogy az egyik édestestvér feleségének 3 gyereke van 3 apától! :) Lehet, hogy még sose látta hogyan működik a bumeráng?

Na, ha mint laikus vizsgálom az egészet, minden testvér helyzete érthető, de ugye nyeregben még is csak az édestestvérek vannak.

Még egyszer köszönök minden hozzászólást!

ObudaFan # 2006.08.15. 18:08

A tartási szerződés valóban kizárja a kötelesrészt, de csak ha valóban tartási szerződés volt, és nem színlelt ajándékozás. Ha pl. nem szorult tartásra a szülő, vagy a gyermeknek nem volt fedezete a tartásra, akkor pedig a színleltség könnyen bizonyítható.

ObudaFan # 2006.08.15. 18:00

Azért itt az sem mindegy, házasságból, vagy házasságon kívül született gyermekről van szó. (Akármilyen anakronisztikus is ez.)

Nem tartozik a kötelesrész alapjához
az olyan adomány értéke, amelyet az örökhagyó a kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat keletkezését megelôzôen juttatott.

A kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat házasságból származó, illetôleg a házastársak által örökbefogadott gyermek esetében a házasságkötés, ha az örökhagyó több házasságot kötött, a kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat az elsô házasságkötés.

Egyébként viszont a gyermek fogamzása.

_Wasp_ # 2006.08.15. 11:42

Kérdésedre:

De méginkább: ha nem akarnak a kapcsolatot egyáltalán nem tartó gyereknek juttatni, akkor kössön eltartási szerződést a fiaival. "
Ez hogy értendő? Miért lehet ilyen esetben kihagyni a 3-at?

Válaszul:
A főszabály szerint:
666. § (1) A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke.

azonban:

Az adománykénti minősítés alapja a jogügylet ingyenessége. Ebből következően:

  • Ha az örökhagyó valamely vagyontárgyát tartás (életjáradék) ellenében az eltartóra átruházza, tehát ilyen tartalommal tartási (életjáradéki) vagy öröklési szerződést köt, a szerződés visszterhes, ezért az azzal átruházott, illetőleg lekötött vagyontárgyak a kötelesrész alapjának kiszámításánál nem vehetők figyelembe (PK 89. szám).
  • Ha a közeli hozzátartozók között létrejött ajándékozási szerződés indoka a tartási, ápolási, gondozási kötelezettség teljesítése, úgy az ilyen szerződés a nyújtott ellenszolgáltatások erejéig visszterhesnek minősül. A kötelesrész alapjához ezért csak az ingyenes adománynak az a része számít hozzá, amely meghaladja a nyújtott ellenszolgáltatás értékét. Ha a nyújtott szolgáltatás az ajándék értékét eléri, nincs olyan ingyenes juttatás, amelyet a kötelesrész alapjánál számításba lehetne venni (BH1988. 2.).

valamint
667. § (1) Nem tartozik a kötelesrész alapjához

  1. az örökhagyó által a halálát megelőző tizenöt évnél régebben bárkinek juttatott adomány értéke;

.....................

A kötelesrész a törvényes örökrész fele. A törvényes örökrész (példádnál maradva: 3 gyermek) a vagyon harmadrésze. Ennek fele jár minimálisan a törvény szerint (kötelesrész), ez a vagyon 1/6 része.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Jogászpalánta # 2006.08.15. 11:15

Üdv' mindenkinek és köszönöm a válaszokat!

További kérdések merültek fel bennem olvasván a reagálásokat.

Wasp!

De méginkább: ha nem akarnak a kapcsolatot egyáltalán nem tartó gyereknek juttatni, akkor kössön eltartási szerződést a fiaival.
Ez hogy értendő? Miért lehet ilyen esetben kihagyni a 3-at?

Egyébként ha ezen felül végrendelkezik az apa, akkor még a tartási szerződés sikeres megtámadása esetén is nem harmad, hanem hatodrészre szorítható a kapcsolatot nem tartó gyermek örökrésze.
Hogy jön ki számszakilag az a hatod rész eredményes megtámadás esetén?

És még egy utolsó kérdés?
Egy adott vagyonnak hányad részét teszi ki a köteles rész?

Elnézést, a felhasználó nevet "megörököltem", nem vagyok jogász, lehet, hogy nagyon bárgyúak a kérdéseim!

_Wasp_ # 2006.08.14. 09:33

Miért kellene a rászorultságnak érvényesülnie?

A lényeg az, hogy ne színlelt szerződés legyen, tehát a gondozás / tartás / életjáradék megvalósuljon (illetve ne legyen ellenbizonyítható)

Egyébként ha ezen felül végrendelkezik az apa, akkor még a tartási szerződés sikeres megtámadása esetén is nem harmad, hanem hatodrészre szorítható a kapcsolatot nem tartó gyermek örökrésze.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Kovács_Béla_Sándor # 2006.08.14. 06:49

S ha a féltestvér bizonyítani tudja, hogy az apa nem szorult tartásra, úgy az eltartási szerződés semmis, a törvényes öröklési rend érvényesül. Vagyis a féltestvér is harmadrészt kap majd.

_Wasp_ # 2006.08.13. 22:00

1. Készítsen az apa végrendelet?
igen

2. Ajándékozza el vagyonát a két édestestvér között?
akár ezt is

3. Ha végrendeletileg mindent az édestestvérekre hagy, kötelesek-e ők helytállni a 3. köteles része erejéig saját vagyonukból ha az apa halála bekövetkezik?
Igen. Sőt, ha elajándékozza, akkor is így van

De méginkább: ha nem akarnak a kapcsolatot egyáltalán nem tartó gyereknek juttatni, akkor kössön eltartási szerződést a fiaival.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Jogászpalánta # 2006.08.13. 20:59

Üdvözlök mindenkit!

Arra a kérdésemre szeretnék választ kapni, hogy hogyan alakul a féltestvérek öröklése aban az esetben, ha 3 fivér közül kettő édes testvér, a 3. pedig fél, aki nem tart semmi féle kapcsolatot az édesapjával. Az apa jelentős vagyonnal rendelkezik, mind ingatlan, mind ingó formájában. Az ingatlanok, földek, karbantartását, az apa idős korára tekintettel a két édestestvér végzi, akik méltánytalannak találják, hogy féltestvérük az apa halálakor a vagyon harmad részét örökölje. Milyen lehetőségek adódnak annak elérésére, hogy a törvény által megítélt köteles részen kívül a féltestvér ne részesüljön az apai vagyonból. Készítsen az apa végrendelet? Ajándékozza el vagyonát a két édestestvér között? Ha végrendeletileg mindent az édestestvérekre hagy, kötelesek-e ők helytállni a 3. köteles része erejéig saját vagyonukból ha az apa halála bekövetkezik?

A válaszokat előre is köszönöm!