Mindenki hallotta, hogy Sápon az állomáson egy tehervonat belerohant a várakozó személyvonatba.
Az előzetes hírek azt mondják, hogy a tehervonat mozdonyvezetője áthaladt az "megállj - vörös" jelzésen.
Az előzetes hírek azt is sugallják, hogy nem műszaki hiba volt, hanem emberi mulasztás, és a sugalmazás szerint a tehervonat vezetője hibázott.
Az egész történet nagyon abszurd, és kérdezném a szakembereket, hogy hogyan történhetett ez meg technikailag. Azért kérdezem, őszinte csodálkozással, mert ezek a garanciák voltak, és ezek hogyan lehet, hogy mindegyik csődöt mondott.
- először a vonat keresztül ment egy sárga előjelzőn, ami tudatta a mozdonyvezetővel, hogy a következő térközjelző már vörös jelzésű lesz, hogy tehát a következő térköz már foglalt. Ezt nem vette figyelembe a mozdonyvezető.
- utána jött a vörös térközjelző, ami jelezte, hogy ez a térköz már foglalt. Ezt sem vette figyelembe a mozdonyvezető.
- ha elaludt volna, vagy elbóbiskolt volna, vagy tiltott módon valamivel elfoglalta volna magát pl. filmet nézett, akkor van egy éberségi berendezés, ami időről időre (rövid időközönként, 5-10-20-30 másodperc) ellenőrzi a mozdonyvezető ébrenlétét. Úgy, hogy vijjogni kezd, és gombot kell nyomnia. Ha nem nyom gombot a vijjogásra, akkor az automatika leálltíja a mozdonyt (befékezi). A vonat nem fékezett, tehát a mozdonyvezető nem aludt, és az utolsó vijjogásra megnyomta a megfelelő gombot. Ezt a rendszert nem nagyon lehet kijátszani, bár elvileg néhány helyen kókányolással kiiktatják (tiltottan). Na már most, mivel azt mondták a hírekben, hogy nem volt műszaki hiba, ezért ez a rendszer működött, és vijjogott, és megnyomta a gombot a mozdonyvezető, tehát ébren volt.
- az előző pontban említett éberségi rendszerrel egybeépítve van egy vonatbefolyásoló rendszer is. Ennek lényege, hogy a vasúti pályán vannak biztosító berendezések, amelyek a vasúti jelzők fényeit "feladják" a mozdonynak, és a mozdony értelmezi a "feladott" jeleket. Magyarra fordítva. Amikor a jelző vörös fénnyel világít, akkor egy rádiós adó ezt a vörös jelzést továbbítja a mozdonynak. A mozdony belsejében is megjelenik ezt követően a vörös jelzés. (Úgynevezett vezetőállás jelzőn.) Ha és amennyiben a mozdonyvezető nem állítja le a vonatot (nem fékez), akkor 1 másodpercen belül az automatika nyomni kezdi a féket a mozdonyvezető helyett (úgynevezett kényszerfékez), hiszen a mozdony automatikája tudja, hogy vörös jelzés mellett haladtak el, és azt is tudja, hogy a mozdonyvezető nem fékezett. A híradások szerint nem történt műszaki hiba, tehát a vonatbefolyásoló rendszer működött, és annak fékeznie kellett volna akkor is, ha a mozdonyvezető nem fékezett. Ezt kiiktatni nem lehet. Ha valaki kiiktatja a vonatbefolyásoló rendszert, műszaki kókányolással, az automatikusan végrehajtandó börtön. Vonatbefolyásoló rendszer MINDEN magyarországi mozdonyban van. A tehermozdony MAGYAR mozdony volt, tehát volt neki vonatbefolyásolója. Elvileg vannak olyan pályaszakaszok, ahol nincs meg a jelfeladás, magyarul nincsenek biztosító berendezések. Ezek a régebbi pályaszakaszoknál fordulhat elő. Itt a híradások kihangsúlyozták, hogy VOLT biztosító berendezés, mert frissen felújított pályaszakasz volt az állomás területe. Tehát a vörös jelzést feladta a mozdonynak a pálya, a mozdony ezt fogadta, a vonatbefolyásoló működött, be kellett volna fékeznie a szerelvényt. MIÉRT NEM FÉKEZETT AZ AUTOMATIKA (vonatbefolyásoló)????????????????????????????