Bűnügyi nyílvántartás


onom # 2011.01.07. 16:40

A vitába én is beszállnék:
szerintem van a bűnügy nyt tv, ami részletezi az egyes alrendszerekbe rögzítendő tényeket. Ebben az esetben elmondható, hogy pl a bűntetteseknél: 10. § A bűntettesek nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani, akivel szemben a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ítéletet hozott, és az ítélet jogerőre emelkedésének napján a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) alapján nem mentesült.

míg a hátr. jogk. alatt álló, büntetlen személyek nyt-ánál: 5. § A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani,

  1. akinek az adatait a bűntettesek nyilvántartásából a mentesítés folytán törölték,
  2. akivel szemben a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ítéletet hozott, és az ítélet jogerőre emelkedésének napján mentesült,
  3. akivel szemben a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ítéletet hozott, de büntetés kiszabását mellőzte,
  4. akivel szemben a bíróság felmentő ítélet mellett kényszergyógykezelést, elkobzást, vagyonelkobzást alkalmazott,
  5. akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, valamint
  6. akit az ügyész megrovásban részesített.

ebből következik, hogy a bírói intézkedés esetén mert hogy ugye mellőzte a büntetés kiszabását, de adott esetben intézkedést rendelt el, az utóbbiba rögzítik (mint a megrovást is, legyen az ügyészi), amely esetén van az erkölcsi kiadva méghozzá tisztán.

amiről meg beszélünk mint eljárás az nem az erkölcsiben szerepel, hanem az adattovábbításiban, vagy a priuszban.

azaz a szerv kihallgat, intézkedik, megküldi a nyilvántartónak, berögzíti a be-alrendszerbe, majd vádemelés, még mindig be rendszerben van, majd ha elítélik megy minden a maga útján, értem az alatt, mely másik alrendszerbe kerül.

persze vannak párhuzamos alrendszerek pl be és kényszer, dns vagy dakti.

de a lényeg az intézkedés itt a fent megjelölt, a rendőrségi intézkedés kizárólag be nyilvántartásba kerülhet, azaz tiszta az erkölcsi.de nem tiszta az adattovábbítási.
bírói vagy ügyészi intézkedésnél is tiszta az erkölcsi.az adattovábbítási meg egyéb törvényektől függően tiszta.

adott esetben pl előfordulhat hogy valaki lenyilatkozza, hogy áll intézkedés hatálya alatt, hisz most engedték próbára de ugye tudjuk ettől még tiszta az erkölcsije, szegény lenyilatkozza ,akkor sztem a ket alapján elutasítják, hisz olyan adatot kér igazolni, ami nem igaz...

utóbbi egy elmélet előbbiek azonban tények.

Sherlock # 2011.01.07. 16:47

Kedves Főlökött,

ennek változatlanul semmi köze a szerencséhez, így működik a rendszer - mint azt sokadszor írom. De hogy a magam és mások lelkiismeretét is megnyugtassam, írtam a Bűnügyi nyilvántartó osztálynak, ez a válasz jött:

A hivatal központi elektronikus levelezési címére érkezett levelében arról érdeklődött, hogy amennyiben gyanúsítottként kihallgatták, intézkedés hatálya alatt áll-e, és ez mennyiben befolyásolja a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítását.

A gyanúsítottként történő kihallgatásról az azt foganatosító szerv adatlapot állít ki, amely alapján ezek az adatok bekerülnek a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásába.

Tekintettel arra, hogy a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) rendelkezései szerint a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásában kezelt adatokat a hatósági erkölcsi bizonyítvány nem tartalmazza, abban az Ön kihallgatására vonatkozó információk nem szerepelnek.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Bűnügyi Nyilvántartó Hatóság
Hatósági és Koordinációs Osztály

kovacsz # 2011.01.07. 17:05

Ezek a rendőrségnél az un. 7 és 8 -as adatlapok.

kovacsz # 2011.01.07. 17:13
kovacsz # 2011.01.07. 17:18

Korábban + modus operandi adatlap.

onom # 2011.01.07. 17:42

Na akkor én is jól gondoltam:) mint ahogy a hatóság osztályvezetője írta:)

Főlökött # 2011.01.07. 22:21

Tisztelettel :

5., F1, illetve F2 - pontokat másként ki sem lehetne tölteni :)

https://ugyintezes.magyarorszag.hu/…_kerolap.pdf

--------------
  • Lökött
Gabicsek # 2011.01.08. 12:26

Kedves Scherlock!
Kösz, hogy megkérdezted, és közzétetted.
Számomra azonban még mindig érthetetlen. Ezek szerint fegyveres bankrabló, vagy sikkasztó amíg folyamatban van ellene a büntetőeljárás, elmehet bankba dolgozni, pedofil - amíg nincs ítélet - elmehet óvodába mondjuk óvóbácsinak, aki lop, akár milliókat is, elmehet biztonsági őrnek olyan helyre, ahol megint csak lophat, tehát mindegy, milyen bűncselekmény miatt van ellene folyamatban büntetőeljárás, ami miatt esetleg még 1-2 évet előzetesben is volt, csont tiszta erkölcsit kaphat.
Hát, ez azért érdekes megoldás. Bármelyik munkáltatót be lehet nyalatni ezek szerint egy tiszta erkölcsivel olyan embernek, - jó, persze van ártatlanság vélelme is -, aki ellen akármennyi bűncselekmény és akárhány eljárás van folyamatban.
Sok hasznát ezután nem látom, hogy a nyilvántartót értesíteni kell gyanúsításról, vádemelésről, illetve így az erkölcsi bizonyítvány sem ér semmit.
Annyit ér ezek szerint, mint az a papír, amit a klotyin használunk:)

onom # 2011.01.10. 17:36

Gabicsek, azért ez így nem igaz.Kétségtelen, egy pedofil sajnos lehet pedagógus, amíg be-je van.
De fegyv.vőr vagy bizt.őr nem lehet az, akinek be-je van:) A bizt.őr törvény rendelkezik erről, miszerint akinek be-je van, kizáró ok.Erre a jogintézményre találták ki az adattovábbítási kérőlapot.

Gabicsek # 2011.01.10. 22:14

Hát, a bizt.őr. tv-ről nincs sok tudomásom:) Úgyhogy lehetséges, ha mondod:)
Ettől függetlenül nem értek egyet azzal, hogy tiszta erkölcsit kap az, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban.

Iskele # 2011.01.11. 10:58

Szerintem le kellene szögeznünk azt, hogy mindenki kaphat erkölcsi bizonyítványt, a különbség csak az, hogy az A1 ponttól az F2-ig más-más úgynevezett ellenőrzési feltételeknek kell megfelelni.Az, hogy kikapod nem jelent semmit annak "tisztának" kell lennie, ahhoz, hogy jelentkezhess pl. vámosnak és nem lehetsz elítélve büntetőügy miatt. Az, hogy álltál valaha eljárás alatt, de bizonyíték hiányában vagy más okból nem találtak bűnösnek véleményem szerint nem kizáró ok.
Az erkölcsiről Tehát A1: Bűntettesek nyilvántartásában nem szerepelek. Ez arra is igaz aki bár büntetőeljárás alatt áll, de még nem találták bűnösnek tehát nem ítélték el semmilyen bűncselekmény miatt= még nem lesz benne a büntettesek nyilvántartásába hiszen jelenlegi állás szerint nem bűnös. Ezzel a legtöbb munkáltató megeleégszik és nem is igazán van módja utánanézni emberének, hacsak nem hivatásos állományú tagja kíván lenni valamelyik testületnek. Ott ugyanis a belső rendszer lehívásakor kibukik az is ha valaki ellen büntetőeljárás folyik mindegy, hogy nyomozati szakaszban vagy vádemelési szakban esetleg nem jogerős ítélet ( első fokú ítélet után ) fellebbez és várja a másodfokú jogerős ítéletét, akkor is.

Csítosz # 2011.01.16. 09:34

Tisztelt hozzáértők segítségeteket kérném! 2002-ben kaptam 2 év felfüggesztetett ami elvileg már elévült. Azóta semmilyen összetűzésbe nem keveredtem semmilyen hatósággal! Az lenne a kérdésem hogy mikor kerülök ki a Bűnügyi nyílvántartásbol vagy egyátalán ki e kerülök belőle? Mert szeretnék elmenni biztonsági őrnek tehát fontos lenne a mielőbbi válasz!!! Előre is köszönöm!!!

végrehajtó1 # 2011.01.16. 10:32

A rendőrségi bünügyinyílvántartásból sosem kerülsz ki.

Sz.Márton # 2011.01.16. 11:17

Kedves Csítosz!

Önnek ez fontos lehet e témakörben, idézek a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvényből ezt olvassa pontosan végig:

"6. § (3) Személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységet nem végezhet:

  1. aki büntetett előéletű,
  2. akit a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti állam elleni bűncselekmény (Btk. X. fejezet), emberiség elleni bűncselekmény (Btk. XI. fejezet), személy elleni bűncselekmény [Btk. 166-168. §, 170. § (2)-(6) bek., 171. §, 174. §, 174/A. §, 174/B. §, 174/C. §, 175. §, 175/A. §, 175/B. §, 176. § (2) bek. b) pont és (3)-(4) bek.], nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény [Btk. 197. és 198. §, 207. § (3) bek. b) pont], hivatali bűncselekmény (Btk. XV. fejezet, IV. cím), hivatalos személy elleni bűncselekmények (Btk. XV. fejezet V. cím), embercsempészés (Btk. 218. §), közveszélyokozás [Btk. 259. § (1)-(3) bek.], közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 260. §), terrorcselekmény (Btk. 261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (Btk. 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (Btk. 263/A. §), visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (Btk. 263/B. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), a visszaélés radioaktív anyaggal (Btk. 264. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (Btk. 264/C. §), tiltott állatviadal szervezése (Btk. 266/A. §), állatkínzás (Btk. 266/B. §), garázdaság (Btk. 271. §), önbíráskodás (Btk. 273. §), visszaélés kábítószerrel (Btk. 282-282/C. §), visszaélés kábítószer-prekurzorral (Btk. 283/A. §), vagyon elleni szándékos bűncselekmény (Btk. 316-324. §, 326. §, 327. §) vagy szökés és elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak fegyveresen elkövetett esetei [Btk. 343. § (2) bek. a) pont és (4)-(5) bek., valamint Btk. 355. § (2) bek. a) pont] alapján, vagy olyan bűntett miatt, amelyet bűnszervezet keretében követett el elítéltek, és a (4) bekezdésben meghatározott időtartam még nem telt el;
  3. aki ellen kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás folyik, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

(4) Személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységet nem végezhet, akivel szemben a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott

  1. szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki,

aa) öt évet el nem érő szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

ab) ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkettő évig;

  1. szándékos bűncselekmény miatt közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított öt évig;
  2. szándékos bűncselekmény miatt végrehajtásában felfüggesztett

ca) szabadságvesztést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cb) pénzbüntetést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított három évig."

Sz.Márton # 2011.01.16. 11:25

Csítosz!

plusz a Btk. mentesítésre vonatkozó része a leírt ügy vonatkozásában:

"A törvényi mentesítés

102. § (1) A törvény erejénél fogva áll be a mentesítés

  1. közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kiutasítás esetén - foglalkozástól eltiltás vagy járművezetéstől eltiltás esetén a foglalkozás vagy a járművezetés gyakorlásának joga kivételével - az ítélet jogerőre emelkedésének napján;
  2. felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő leteltének napján;"

/Hozzáadva az adott évet az előző törvény lent idézett részéből máris megvan a a kezdeti megoldás esélye./

Sz.Márton # 2011.01.16. 11:38

Csítosz, adalék a körülmények még mélyebb elemzéséhez Btk.-ból, hiszen hamarabb is lejárhatott volna az adott időd, ha a bíróság esetleg így döntött (volna):

"104. § (1) A bíróság előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha a szabadságvesztés végrehajtását a 89. § alapján felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes.

(2) Az előzetes mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett büntetés végrehajtását elrendelik."

Itt pedig az említett 89. §:

"A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése

89. § (1) A két évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha - különösen az elkövető személyi körülményeire figyelemmel - alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető.

(2) A próbaidő tartama - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - egy évtől öt évig terjedhet, de a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb nem lehet. A próbaidőt években és hónapokban kell meghatározni."

scinetic # 2011.02.02. 12:08

Egy olyan kérdésem lenne, hogy elméletileg elévülhet egy bűncselekmény, de gyakorlatilag is lehetséges hogy elévüljön? Beszélnek olyasmiről, hogy ismételten elfogató parancsot adnak ki, így nem évül el, mert annak a dátumától "ketyeg" az óra újból. Ha így van ez nekem nagy öröm, mert az azt jelenti, hogy aki megkárosított, az egyszer csak letölti azt a büntetést amit kiszabtak rá.

Köszönöm a választ!

Gabicsek # 2011.02.02. 20:15

El kell keserítselek, ha nem találják, kiadják az elfogatót. Nincs olyan, hogy ismételten. Egyszer adják ki, ami hatályban marad. Ebben az esetben felfüggesztik a nyomozást. Amíg a bűncselekmény miatti büntethetőség el nem évül.

tom889 # 2011.02.13. 10:25

üdv,
lenne pár kérdésem, pár éve közokirat hamisitásért (diákigazolvány) elkaptak, megbüntettek be kellett fizetnem aszem kb 50 ezer forintot. kikértem az erkölcsimet viszont abban nem szerepelt semmi. most, zaklatási ügy miatt én voltam a gyanusított és a rendőr mosolyogva közölte velem hogy hoppá nekem, volt már priuszom-bunugyem. most akkor ez hogy van erkölcsi amit a postáról kértem üres. viszont vmi rendőrségi rendszerben benne van az h közokirat hamisitás? ez normális? nem tudom milyen rendszerről-nyilvántartásról van szó de most már örökké szerepelni fogok abban a nyilvántartásban? ha vmelyik rendőr rákeres a nevemre akkor láthatja h közokiratot hamisitottam x éve?

végrehajtó1 # 2011.02.13. 10:56

A rendőrségi nyílvántartásban mindörökké szerepelni fogsz.

Az erkölcsi bizonyítványban nem.

guba # 2011.02.13. 11:58

Ha pénzbüntetést kaptál, akkor az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt évig vagy benne a bűnügyi nyilvántartásban.

tom889 # 2011.02.13. 19:09

2008ban kaptam pénzbirságot az erkölcsit nem rég kértem és üres. tehát 5 év még nem telt el.
tehát akkor jól gondolom hogy van 2 adatbázis. egy rendőrségi, és egy bunugyi, a bunugyibol 5 év után kikerülhetek, a rendőrségiből sose? ha kérek erkölcsit akkor az egy tukor a bunugyi adatbázisrol? ha megállít az utcán a rendőr és igazoltat akkor ő a rendőrségi adatbázisba látni fogja mit tettem?kinek van lehet hozzáférése a rendőrségi adatbázishoz? ha bemegyek a legközelebbi rendőrségre és mondom h futtassák le ezt a xy nevet akkor lefuttatják?(pl kiváncsi vagyok a szomszédomra)

Gabicsek # 2011.02.13. 20:03

Pénzbírság, vagy pénzbüntetés? Nem mindegy. Pénzbírságot szabálysértésnél szabnak ki, pénzbüntetést büntetőeljárásnál. Pénzbüntetésnél jogerős ítéletkor mentesülsz a hátrányos jogkövetkezmények alól, ezért kaphatsz erkölcsit.
A büntettesek nyilvántartása ki fogja hozni ezen túl is a korábbi büntetést, csak odaírja, hogy mentesültél.
Ha a rendőr igazoltat az utcán, nem látja a büntettesek nyilvántartását, a körözéseket szokták lekérdezni.
Csak az férhet hozzá, akinek kódja van a belépéshez.
Nyugodtan bemehetesz akár a legközelebbi, akár a legtávolabbi rendőrségre, és mondhatod a szomszédod nevét, de úgy elzavarnak, hogy ihaj. Különleges személyes adatnak minősülnek a büntetési nyilvántartások, nem is tudom, hogy gondolod, hogy azt neked ki fogják adni, mert kíváncsi vagy arra, hogy a szomszéd szerepel-e a nyilvántartásban.

throne89 # 2011.02.14. 08:37

Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy kaphatok-e hatósági bizonyítványt (nem az erkölcsi), úgy hogy 1 év 2 hónap fogház letöltendő börtönbüntetést kaptam, mint fiatalkorú és ebből 8 hónapot töltöttem Tökölön a fiatalkorúak börtönében előzetesben és végül is utána született meg az 1 év 2 hónap ítélet, amit utána kedvezményesen elengedtek jó magaviseletért. Utána hogy 8 hónap után szabadultam 1 évig jártam pártfogóhoz. Most tűzoltó szeretnék lenni és ahhoz hatósági bizonyítvány kell, de nem tudom hogy kaphatok-e??? Fontos lenne a pontos hozzá értő válasz, mert tűzoltó szeretnék lenni és érdekelne, hogy egy fiatalkori botlás miatt eltekinthetek ettől vagy sem. Ami még fontos lehet, hogy 2008 végén jöttem ki az előzetesből. Nagyon köszönöm a válaszokat előre is!

Vandus87 # 2011.02.14. 17:14

Sziasztok!

2005ben előzetes mentességet kérvényeztem a bíróságon. A felfüggesztett időtartama alatt nem történt semmi probléma, így nem kerültem börtönbe. Érdeklődnék,hogy az előzetes mentesség végett így az erkölcsimben fog-e szerepelni ez az eset?
Előre is köszönöm a válaszokat!