Az lenne a kérdésem, hogy ha egy esetet nem lát bizonyítottnak a másodfokú bíróság és új eljárásra kötelezi az elsőfókú bíróságot, úgy hozhat e valamely vádlottal szemben felmentő itéletet aki az elfoglalt szerepe miatt el sem követhette a bűncselekményt ?
Újabb eljárásra kötelezés
Na most ezt próbáld meg még egyszer leírni,mert ebből egy szó sem érthető. Ki hozhat felmentő ítéletet? Az elsőfokú bíróság az új eljárásban?
Nick Name
Hello, Nick Name! Ha helytálló a feltüntetett mailcímed, megkeresnélek egy büntetőjogi dogmatikai kérdéssel, mivel vitába keveredtem az Index Jogtudomány című topicjában egy Kollegával.
Sunshine after the rain.
Hali!
A mélcímem jó, csak ritkán szoktam nézni, de most majd megnézem. A gond viszont az, hogy most el kell mennem és vasárnap estig nem leszek gépközelben. Addig tartsd a frontot, utána küldöm a véleményem.
Üdv:
Nick Name
A másodfokú bíráság dönthet e úgy, hogy az ügyet visszaadja az elsőfoknak, mivel nem látja az elsőfok ítéletét megalapozottnak, de per tárgyát képező cselekményt az egyik vádlott a beosztásánál fogva nem is követhette el. Ebben az esetben aki nem volt olyan döntési pozicióba, hgy elkövető, vagy bűnsegéd legyen akkar az ügy visszaadása az elsőfoknak, ezel együtt a fenti vádlottat eleve felmenti. Van e ilyenre lehetőség, vagy ahogy van az ügy újratárgyalásra kötelezi az elsőfokot, mivel nincs kellőképen felderitve.
Hihetetlen,
amennyiben a másodfokú bíróság osztja azt a véleményt, hogy az adott személy nem is követheti el a bűncselekményt, akkor nyilván nem helyezi hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, hanem felmenti az illetőt.
Ha hatályon kívül helyezi valamilyen okból, akkor nyilván elméletileg nem tartja kizártnak a bűnösség megállapítását.
Legislator,
még nem kaptam semmit, de majd nézem. Akkor mostantól lép életbe, hogy vasánap estig nem vagyok.
Üdv:
Nick Name
Nick,
Bocs, hogy még nem küldtem. De rajta vagyok a dolgon.
Sunshine after the rain.
Mail ment:).
Sunshine after the rain.
Az előzőekben megint nem voltam elég világos. Kérsdésem az lenne, mivel az ügy több szereplős, hozhat e a biróság egyesekre felmentő itéletet és mások ügyében hatályon kivül helyezést ?
Legislator, válaszoltam.
Hihetetlen, így egyértelmű a kérdés, a válasz pedig igen.
Üdv:
Nick Name
Köszönöm szépen, én is válaszoltam a válaszra.
Sunshine after the rain.
Köszönöm szépen a válaszod.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02