lefoglalás


blaag # 2005.01.30. 20:56

közokirathamisitás gyanúja miatt lefoglalták két számítógépünk, mindez október közepén történt, azóta semmi hírünk az elvitt dolgokról, megkeresésre annyit mondanak elfoglalt a szakértő. meddig tarthat, illetve meddig szokott tartani egy ilyen vizsgálat? a lefoglalási jegyzőkönyve azt irták, két számítógép, helyes ez, nem kellett volna sorozatszám, alkatrészlista stb? megtarthat a rendőrség lefoglat dologkat, vagy minden esetben vissza kell adni azt?

JuKids # 2005.01.31. 12:18

Kedves blaag!

Csak a saját tapasztalatomról tudok beszámolni:
2002. november 24-én foglalták le a számítógépemet, 24 winchestert, 268 db. CD-t, videókamerát, kazikat, könyveket stb. stb. valós ok és mindenféle határozat nélkül (ez utóbbit később hamisítottak).
Semmit nem vettek át tételesen, csak darabszámra, az egyik winchesterről kiderült, hogy floppy-meghajtó, a 268 CD-ről, hogy 272 darab. A cuccokat nálunk talált reklámszatyrokba csomagolták, semmilyen módon nem hitelesítették.
A szakértő 2003. január végére elkészült a vizsgálattal (amire nem is lett volna szükség, anélkül is meg kellett volna szüntetniük a nyomozást - gondolom ezt akarták elkerülni), 6 CD-n és a gépen talált illegálisnak tűnő felvételeket, kb. 20 CD-n, a gépen és 6 wichesteren szoftvereket, a többin "nem található releváns információ". A floppy meghajtót és az irreleváns adathordozókat 2003 októberében adták vissza, a szoftvereket tartalmazó CD-ken egy hónappal később. Gyakorlatilag 9 hónapig pihentek a cuccaim a szekrényben anélkül, hogy bárki is rájuk nézett volna. Csak úgy "pihentek". Időközben két panaszt tettem a Legfőbb Ügyészségen többek között a lefoglalások felesleges fenntartása miatt, a rendőrök válasza nyáron az volt, hogy "vizsgálják" a lefoglalt tárgyakat, "majd" döntenek a "megszüntetésükről" ;-), ősszel pedig azt írták, hogy semmilyen szabály nem vonatkozik a munkájukra, úgyhogy kussoljak. Az Ügyészség ezeket a válaszokat kielégítőnek találta.
Végül az eredeti gyanúsítás (gyerekpornó készítés) és a szoftverek ügyében megszüntették a nyomozást még 2004 januárjában, gyerekpornó "tartásáért" ítéltek el 2004. november 4-én. A fényképezőgépemet, amivel a rendőrök szerint gyerekpornót készítettem, a mai napig nem kaptam vissza, holott több mint egy éve megszüntették az ahhoz "kapcsolódó" nyomozást bűncselekmény hiányában. Függetlenül attól, hogy a 6 darab winchestert csakis a szoftverek miatt nem adták vissza a rendőrök, mind elsőfokon, mind másodfokon (jogerősen) elkobozta a Bíróság, mondván hogy azokkal valósítottam meg a tiltott képek tartását. (Ezek a winchesterek egy általános iskolai gépfelszámolásból valók, 20 megásak, talán 3.1-es Windows van rajtuk, meg legfeljebb olyan képek, amit a gyerekek rajzoltak az órákon Paintbrushsal.) Az elsőfokú ítélet után felhívtam a másodfok figyelmét arra, hogy ezek a winchesterek semmilyen módon nem kapcsolódtak semmilyen bűncselekményhez, mégis elrendelték az elkobzásukat. Elsőfokon a kerületi vezető ügyész minden lefoglalás alatt lévő tárgy elkobzását indítványozta, így a fényképezőm, egy kamerakazettám, könyveim, naptárak, memóriakártyaolvasó stb., mivel szerinte ezzel mind gyerekpornót tartottam. Másodfokon viszont legalább a számítógépem visszaadásáról rendelkeztek, bár ennek már három hónapja, de még mindig nem kaphatom vissza.

Úgyhogy kb. erre számíthatsz. Senkit nem érdekel, hogy szabályos-e, jogos-e a lefoglalás, azt sem, hogy egyáltalán azt vizsgálják-e meg, amit lefoglaltak (a rendőrök a házkutatás során leültek netezni(!!!) a gépemhez, erre többször felhívtam a hatóság figyelmét, senkit sem érdekelt...), még a Bíróság is felületesen kezeli az elkobzást, indokolni láthatóan nem köteles, hogy mit miért nem adnak vissza (sőt az sem probléma, ha az ítéletet is csak a saját elképzeléseikkel támasztják alá bizonyíték gyanánt). Tisztelet a kivételnek!

JuK

Nick Name # 2005.01.31. 18:14

Érdekes, valahogy fogadni mertem volna rá, ki fog itt először válaszolni...:)


Nick Name

JuKids # 2005.01.31. 20:58

;-)

Már tegnap este olvastam, de kivártam, hátha kap szakmai segítséget a kérdező, és csak ennek hiányában válaszoltam, megosztva vele ezirányú tapasztalataim kicsiny szeletét.

Egyébként a napokban gondoltam arra, hogy nyitok egy topicot hasonló címmel.

Az lenne a kérdésem - talán blaag kérdésére is válasz lenne -, hogy vajon hány hónapnak kell még eltelnie a jogerős ítélet kihirdetése után, hogy visszakaphassam az abban visszaadni rendelt tárgyakat (amiket mellesleg 25 hónapja foglaltak le - szerintem - jogtalanul egy egy éve bűncselekmény hiányában megszüntetett ügyben)? A 630.000 forintos számlát bezzeg tudták küldeni két hónappal ezelőtt... És a jogerős ítéletben hibásan elkobzott tárgyak - irreleváns wichesterek - esetén van-e mód valamiféle jogorvoslatra? Végül pedig jár-e valamiféle kártérítés azért, hogy (eddig) 25 hónapig nem használhattam a fényképezőgépemet? Semmilyen bűncselekményt nem követtem el vele, a nevetséges gyanúsítás ellen panasszal éltem, a rendőrökön és ügyészeken kívül senki nem beszélt pornóképekről (a fagylaltozó kisleányokra gerjedő szakértő kétszer is megerősítette, hogy a képeim nem pornográfok), minden szinten többször kértem a hibásan lefoglalt tárgyak visszaadását (többek közt a FB kollégiumvezetőjétől is), de senki nem tett egyetlen lépést sem (illetve az LÜ továbbította a lefoglalások miatti panaszt további eljárás végett a kerületi Ügyészség felé, de nem kérte rajtuk számon, mint ahogy a kerület sem a VFO-n). Ezt le kell nyelni egy uniós állampolgárnak, vagy esetleg van magántulajdonhoz való joga, amit az állam minden eszközével megvéd, nem pedig azon igyekszik, hogy megfossza tőle az állampolgárait?

Kicsit kezdek pipa lenni (többek között) a fényképezőm miatt.

JuK

Zoltán György # 2005.01.31. 21:43

A jogerős Bírói határozat végrehajtását kérd a Bíróságtól, és a Végrehajtókat kiküldik, aki esetleg RENDÕRI segítséget igényel......

anaksunamon # 2005.01.31. 22:10

Szia JuKids.

Nálunk is vége már mindennek,Lezajlottak a bírósági ügyek ,eg is kapta a férjem a büntetését.Másfél milliót kell a Microsoft számlájára befizetni dollárban .
A bíróságtól jött egy levél hogy menjen be és vissza kapja a lefoglalt Cd-közül azokat amik legálisak.
Én mentem be meghatalmazással.A nő hozta is őket és egy papírt amin felvoltak tünteve milyen számúakat adhat vissza.Teljes volt a káosz,ugyanis a Cd-ken több számozás is volt!!
Visszaadta őket,itthon nézi a férjem és egy csomó olyan is volt köztük amikért megbüntették!!!
Akkor most hogy is vagyunk???Ha oda adta őket akkor a bíróságnál nincs is már bizonyiték a férjem ellen??Na mindegy mi itthon megsemmisítettük őket!

JuKids # 2005.01.31. 22:46

Szia anaksunamon!

Ha a többi topicot is olvasod láthatod, hogy bár nekem "csak" kisebb összeget (helyesen 663.100 forint, előbb elíram) kellene befizetnem, de "fellebbeztem", és még ha egyelőre csak 57.500 forint erejéig is, de a bíró felülbírálta a saját döntését. Jelenleg a kérelmemet másodfokon bírálják el, mivel keveseltem az elengedett összeget. ;-) Ez azonban nem büntetés, hanem bűnügyi költség, aminek jogosságával kapcsolatban kétségek merültek fel, ld. "Bűnügyi költség" topic.

Szerintem a jogerős döntés után már mindegy, hogy megmaradt-e a bizonyíték a hatóságnál, vagy sikerült megsemmisítenetek azokat.

Egyébként az én tárgyalásaimon csak beszéltek CD-kről, winchesterekről, nem is láttam őket. (A képeket is először a vádemelés után hónapokkal nyomtatták ki, addig csak négy-ötjegyű számokként léteztek, így a nyomtatáskor derült ki, hogy bizony nem több (tíz)ezres, hanem tizes nagyságrendről van szó.) Nem is biztos, hogy az én CD-imről, winchestereimről volt szó, mint írtam, többet vizsgáltak, mint amennyit lefoglaltak. A Bíróság nem tartotta szükségesnek bizonyítani, hogy az illegális adatokhoz bármi közöm lenne (pedig a bizonyítási indítványomban felhívtam a figyelmet erre-arra). Mindemellett nem vonom kéltségbe, hogy a saját adathordozóim miatt ítéltek el...

Kedves Zoltán György!

Úgy érted, hogy küldjek végrehajtót a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalára? Meg hogy a rendőrök majd szépen segítenek visszaszerezni azt, amit két éve voltak szívesek ész nélkül elvinni a lakásomból?

Mondjuk az felmerült bennem, amikor a több doboznyi videókazimat visszaadták, hogy vajon miért nekem kellett a hazaszállításhoz fuvart szereznem. (Gondolom így lesz ez akkor is, ha hónapok múlva visszaadják a számítógépemet.) De nem lepődtem meg, a XVIII. kerületből is BKV-val kellett hazajönnöm a Békásmegyerre, amikor a 72 óra letelt...

JuK

Nick Name # 2005.02.01. 04:52

Kedves Juk,

azért nem válaszoltam, mert szerintem minden felvetett kérdésre megvan már itta válasz, legfeljebb egy kicsit szétszórtan (meg én is szétszórt voltam, és nem sok időm van).

Szerintem nem kell végrehajtót küldened az FB-re, hanem menj be személyesen ügyfélfogadási időben (szerda 9-15 óra, más napokon 9-11 óra) a bűnjelek kezelési helyére (ennek benne kell lennie az ítéletben), kezedben az első- és másodfokú ítélettel, és követeld, hogy amit Neked ítéltek, azt azonnal adják ki. Viszont szállítóeszközről gondoskodj, mert azt tényleg nem fogják Neked hazataxiztatni.

Kedves anaksunamon,

nem akarok a rossz hír hozója lenni, de valami difi biztos van, mert az tuti, hogy a bíróság nem ítél meg büntetőügyben büntetésképp másfémilliót dollárban a Microsoftnak.

Üdv,


Nick Name

JuKids # 2005.02.01. 08:50

Kedves Nick,

Karácsony előtt voltam benn (a Széna térnél), kezemben az ítéletekkel. Azt mondták, hogy ez nem elég, vagy rohangászok mindenféle papírokért még, vagy várjak türelemmel. Az egész szitut elég megalázónak éreztem, valahogy benne volt a levegőben az, hogy örüljek, hogy visszakaptam valamit, hiszen egy bűnöző vagyok.

Úgyhogy várok türelemmel. Ez utóbbi kezd elfogyni.

A további két kérdésemre (2005.01.31. 21:58:18) is tudnál válaszolni?

Kösz,
JuK

blaag # 2005.02.01. 09:27

megdöbbenve olvasom a hozzászólásokat, ezek szerint várhatok még egypár hónapot én is, annyit kérdeznék még, mi volt ez a 663100 Ft, valami perköltség?

JuKids # 2005.02.01. 11:10

"mi volt ez a 663100 Ft"

Összesen 1.674.510 forintot költöttek szakértőkre az ügyemben, ebből eddig 1.022.660 forintról mondták ki, hogy feleslegesen, illetve nem az elítélésemmel kapcsolatban merült fel (a maradék 11.250 forint a kirendelt védők díja). Én 11.455 forint szakértői díjat találok elfogadhatónak, mivel semmi nem indokolta, hogy 296 adathordozót, száznál több videókazit stb. elemezzenek, mivel nem merült fel a vizsgálatok előtt semmiféle gyanú arra nézve, hogy ezeken bármi is lesz. (Egy konkrét napon készített vicces képek miatt indították a nevetséges eljárást - ezeket a képeket lefoglalták, a gépemen nem lehettek, mivel nem voltam időközben otthon.) Ugyanígy többféle orvossal vizsgáltattak, azt is tök feleslegesen. Mivel a 296-ból 7 adathordozót találtak a vizsgálat során problémásnak (azokat is csak igen csekély mennyiségben), így az számtech. szakértő díjának 7/296-od részét vagyok hajlandó elfogadni (azt is túlzónak találva).

Maga a bírósági eljárás külön költséggel nem járt a védők és a megjelent szakértő díján (11.250+25.000 forint) kívül.

JuK

Nick Name # 2005.02.01. 18:11

"És a jogerős ítéletben hibásan elkobzott tárgyak - irreleváns wichesterek - esetén van-e mód valamiféle jogorvoslatra? Végül pedig jár-e valamiféle kártérítés azért, hogy (eddig) 25 hónapig nem használhattam a fényképezőgépemet?"

Ezekre gondoltál?

No lássuk...

Első kérdés: nem, mert a Be 571.§-a szerinti eljárás kezdeményezésére vádlott vagy védő nem köteles.

Második kérdés: polgári pert indítani mindig lehet.

Egyébként el sem tudom képzelni, a jogerős ítélet után még miféle papírokért küldözgettek a bűnjelkezelőből!


Nick Name

JuKids # 2005.02.01. 22:00

Kösz, erre a kettőre gondoltam.

Be. 571. § Ha a bíróság az ügydöntő határozatában a lefoglalt dolog kiadásáról, megsemmisítéséről, illetőleg arról, hogy az az állam tulajdonába kerül, nem, vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett, erről az ügyész indítványára vagy hivatalból utólag az 570. § megfelelő alkalmazásával határoz.

Jól értem: ha a jogerős ítéletben is elkobozták volna pl. azokat a könyveket, amit az ügyész valóban indítványozott is elsőfokon, mondván hogy azokkal valósítottam meg a képek tartását, akkor ez ellen én semmit sem tehetnék? A "hivatalból" szó itt mit jelent? Mikor határoz a bíróság hivatalból a fenti kérdésben?

Polgári per: ez esetben az alperes a magyar állam, akit az Igazságügy-miniszter Úr képvisel? Tudsz hasonló esetről (mármint hosszan tartó felesleges lefoglalás miatti polgári perről)?

A következő történt a Széna téren:
Először is a Markó utcában mondták, hogy oda kell menjek, úgyhogy oda mentem. Ott a portáról fel kellett hívni egy melléket, mondani hogy mit akarok, erre lejöttek, és ott az előtérben állva megmutattam az ítéleteket a fiatalembernek. Ekkor mondta, hogy menjek vissza az FB-re, szerezzek be mindenféle papírokat a három bíró aláírásával, mert az ítélet nem elég ahhoz, hogy kiadják a dolgaimat. De inkább várjak türelemmel, majd jelentkeznek. Ez Karácsony előtt volt pár nappal.

JuK

Nick Name # 2005.02.02. 04:44

"Jól értem: ha a jogerős ítéletben is elkobozták volna pl. azokat a könyveket, amit az ügyész valóban indítványozott is elsőfokon, mondván hogy azokkal valósítottam meg a képek tartását, akkor ez ellen én semmit sem tehetnék?"

Jól érted. Ha összehasonlítod a Be 571.§-át a bűnügyi költséggel kapcsolatos utólagos eljárásra vonatkozó rendelkezéssel, akkor láthatod, hogy ott nincs leszűkítve az indítványozásra jogosultak köre. Itt igen.

" A "hivatalból" szó itt mit jelent? Mikor határoz a bíróság hivatalból a fenti kérdésben?"

Ha saját maga észleli, hogy tévedett.

"Polgári per: ez esetben az alperes a magyar állam, akit az Igazságügy-miniszter Úr képvisel? Tudsz hasonló esetről (mármint hosszan tartó felesleges lefoglalás miatti polgári perről)?"

Olyan perről tudok (sokról), ahol közvetlenül a bíróságot perelték be államigazgatási jogkörben okozott kárért, ha nem is konkrétan az Általad írt okból. Olyankor az OIT Hivatala képviseli a bíróságot. És persze tudok a Rendőrség, Ügyészség ellen indított hasonló perekről is.

A jogerős ítélet után a 9/2002. (V.6.) IM. sz. rendelet szerint a bíróságnak le kellett adnia egy jogerős ítéletet a bűnjelkezelőnek, ez alapján adhatják ki ők a bűnjeleket. Ezek szerint még nem ért oda a Széna térre. Ezt gyorsíthatnád meg úgy, ha saját magad vinnéd át. Egyébként elég rá a tanács elnökének aláírása, nem kell mind a három bíróé, ebben tévedett a fiatalember.


Nick Name

JuKids # 2005.02.02. 08:42

"Ha saját maga észleli, hogy tévedett."

A bűnügyi költség rendezésére irányuló kérelmemben írtam ezt (mint Te is olvashattad): "olyan winchestereket kobozzanak el az elsőfokú ítélet után a jogerős ítéletben is, amelyek kizárólag a szerzői jog megsértésével kapcsolatos vétség megszüntetett ügyéhez kapcsolódtak". Elképzelhető, hogy ezen kis rásegítés hatására észlelik, hogy tévedtek? (Esetleg kötelesek észlelni?)

Széna tér: elképzelhető, hogy már akkor megkapták a szükséges papírokat, amikor ott jártam, mert mint írtam, csak az épület előterében beszélgettünk, az ügyszámot meg sem nézte az illető. A csekket december elején postázták, feltételezem - jóhiszeműen -, hogy amikor a GH-nak továbbították az ítéletet, egyúttal a bűnjelkezelőt is értesítették. Így gondolom csak olyan papírt tudnék vinni nekik, amilyenük már van. Talán azért is mondta a bűnjelkezelős fickó mindhárom bírót, mert le akart rázni (sikerült neki).

JuK

blaag # 2005.02.02. 09:34

hogy néz ki egy szakértői vizsgálat? megnyit minden könyvtárban minden fájlt, és ami nem tetszik neki kiirja cd-re? közokirat hamisítás, ha lefénymásolunk színes fénymásolóval egy érettségi bizonyítványt?

JuKids # 2005.02.02. 10:41

blaag!

"hogy néz ki egy szakértői vizsgálat? megnyit minden könyvtárban minden fájlt, és ami nem tetszik neki kiirja cd-re?"

Az én esetemben - bár nem gyanúsítottak megszerzés-tartással, hanem a meggyanúsításomhoz gyűjtöttek bizonyítékot előre - azt kérték a szakértőtől, hogy a "szexuális tartalmú" képeket másolja CD-re, vagy ha túl sok van, akkor winchesterre. Ezt úgy oldotta meg, hogy egy olyan könyvtárat, amiben volt "szexuális tartalmú" kép is, egy-az-egyben átmásolta a szakértői winchesterre jelezve, hogy a könyvtárban "mintegy 200.000" (!!!) kép van. Ezek közül nyomtattak ki végül a vádemelés után több mint ezret (amiket az orvosszakértő gyerekpornónak ítélt): na most ezen az ezer képen valóban nagyrészt gyerekek vannak, csakhogy a képek egyáltalán nem szexuális tartalmúak, nemhogy pornóképek. (A valódi gyerekpornó képek a nagyrészt a 90-es évekből származó 6 CD-men voltak elenyésző számban).

Ugyanakkor érdekes, hogy - mivel a honlapjaimról is kérdezték - megtalálta azt az Excel fájlt, amiben azt vezettem, hogy melyik héten hányan látogatták az oldalaimat. A jelentése szerint ezt a fájlt megnyitotta, és ebből látta, hogy már 1998-ban is élt az oldalam (a macskáimról). Hogy ez mennyire volt releváns információ, milyen bűncselekményre utalt (konkrétan miért nekem kell fizetnem ennek az árát is), azt nem tudom.

Esetedben, ha valóban csak egy érettségit másoltatok le, úgy gondolom nem megalapozott a számítógépek lefoglalása, vizsgálata. Kaptál egy határozatot a lefoglalásról ("házkutatási parancs"), ha abban hülyeség van (pl. "Mivel XY megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy lemásolt egy érettségi bizonyítványt, ezért megalapozott a gyanú arra, hogy lakásában bűncselekményből származó tárgyakat rejtett el, illetve ilyen adatokat tárol a számítógépein"), akkor tegyél panaszt az illetékes ügyészségen. (Ha nagyüzemben szkenneltétek és nyomtattátok az érettségiket, akkor inkább ne tegyél panaszt.)

JuK

blaag # 2005.02.02. 13:39

úgy tudom, ha az internetszolgáltatótól az ember kér egy olyan papírt, amibel a szolgáltató megerősíri, hogy a gépet feltöhették, és külső helyről esetleg másolhattak illegális képeket, videókat, akkor ezzel lezárható az ügy. nem?

JuKids # 2005.02.02. 14:12

A másodfokú tárgyalásra beidézték a szakértőt, egyetlen kérdést tett neki fel a bírónő:

"Elképzelhető-e az, hogy valaki a tulajdonos tudta nélkül képeket csempészett a gépére?"

Erre a szakértő elkezdett kavarni 65.536 darab prottal, hogy ő azokat végignézte, és semmi trójait nem talált stb. stb., úgyhogy meggyőzte a bírót, hogy nem juttathattak rá kívülről semmit.

Erre én kérdeztem:

"Az lehetséges-e, hogy a lefoglalás előtti napon felfedeztem, hogy van ilyen féreg a gépemen, és akkor lepucoltam, addig viszont bárki bármit csinálhatott a gépemmel?"

Ezt elképzelhetőnek tartotta a szakértő, tehát hogy a tudtomon kívül helyezték kívülről a gépemre a képeket.

Mondjuk az egésznek semmi értelme nem volt azon túl, hogy 25.000 forinttal nőtt a bűnügyi költség, mivel a Bíróság kimondta, hogy nem tudtam a képek ottlétéről, azzal valósítottam meg a bűncselekményt, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy olyan képeket, amikről nem is tudok, felkutassak az öt évvel korábban írott CD-imen és letöröljem róluk (ennek technikai megvalósítását kissé nehézkesnek tartanám).

JuK

blaag # 2005.02.02. 17:11

normálisak voltak veled a 72 óra őrizet alatt?

JuKids # 2005.02.02. 18:49

A III. kerületben az előállítóban tartottak 17 órán át, közben verték az ajtómat, a falat, a kibelezésemmel, a házam (lakótelepi lakás) felgyújtásával és a feleségem megölésével fenyegettek a rendőrök. Két órán keresztül kellett könyörögnöm, hogy kiengedjenek WC-re, öten röhögcséltek az ajtóm előtt, hogy nincs emberük, aki elvigyen, meg különben sem hallják, hogy szólok. Egyikük a kihallgatásom során elővette a zsebkését. Utána átvittek a XVIII. kerületbe (gondolom az volt legmesszebb, hogy minél nehezebben hozhasson pl. tiszta ruhát a feleségem), az ottaniak viszont nagyon rendesek voltak, tisztára úgy éreztem magam, mint valami motelben, adtak újságot (Zsaru Magazin), papírt, tollat, a feleségemnek is hasznos tanácsokat adtak (milyen kaját hozzon, ha esetleg előzetesbe helyeznek). Minden elismerésem az övék. A cellatársaimmal is jól kijöttem.

JuK

blaag # 2005.02.02. 19:16

mennyi idős vagy?

blaag # 2005.02.02. 19:21

ez nagyon durva, ha igy beszéltek veled, velem viszonylag normálisak voltak, enni inni adtak, teljesen normálisan viszonyultak hozzám, volt egy-kettő, amelyik beszólt, de semmi komoly, a fogdaőrök már csak direkt is izomból rányomták a kezemre a bilincset, kötekedőek voltak, benyitottak a zárkába, és kiabáltak velem, hogy hol a bilincs, meg az öv, amikor ők vették le negyed órával korábban.

JuKids # 2005.02.03. 09:45

32 vagyok, akkor 30 voltam.

Úgy gondolom (amatőr lélekbúvárként), hogy ezzel a viselkedésükkel akarták saját magukkal is bizonyítani, hogy pedofilt fogtak, ugyanis erre semmi nem utalt, de nagyon akartak már egyet látni; a hivatalos nyilatkozatokból is látszik, hogy ez volt a céljuk. (Mindenkinek, aki megfordult a III. kerületi kapitányságon mutogattak a kukucskálón át, mint valami bazári majmot.) Úgy bántak velem, ahogy egy pedofillal bánnának, tehát ez is bizonyítja, hogy pedofil vagyok.

Ugyanezt az Ifjúságvédelem is eljátszotta a maga módján.

(Azt el is felejtettem, hogy több mint 24 órán át nem ehettem egy falatot sem, inni is csak kétszer kaptam 1-1 pohár vizet...)

JuK

Nick Name # 2005.02.03. 14:28

"A bűnügyi költség rendezésére irányuló kérelmemben írtam ezt (mint Te is olvashattad): "olyan winchestereket kobozzanak el az elsőfokú ítélet után a jogerős ítéletben is, amelyek kizárólag a szerzői jog megsértésével kapcsolatos vétség megszüntetett ügyéhez kapcsolódtak". Elképzelhető, hogy ezen kis rásegítés hatására észlelik, hogy tévedtek? (Esetleg kötelesek észlelni?)"

Elképzelhető, de nagyobb az esélye annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke személyesen megy a lakásodra elnézést kérni. :)

Észlelni meg végképp nem kötelesek.


Nick Name